|
Nem: Nő
Életkor: 35 (születésnap: március 30.) Testalkat: 163 centi vagyok és büszke minden milliméterére! Talán a családomban én vagyok a legkisebb, de mégsem nevezne senki kislányosnak. Helyén van rajtam minden, aminek lennie kell, nem küzdök sem a súlyommal sem a magasságommal. Csak úgy jó ahogy van.
Vonások: Finom, elegáns vonásaim vannak, de a nemesi ősök összképén némiképp ront, hogy általában csalfa mosollyal látni.
Szem: Kaptam erről már mindent. Zöld, barna, zöldesbarna, mocsárzöld. Ahogy neked tetszik, én inkább csak azzal törődök, hogy a pillantásom kellőképp csábító, és szempilláim hosszú, dús hada segít nekem ebben.
Haj: Hátközépig érő, sötét csokoládébarna. Általában kiengedve hordom, hogy érvényesülni tudjon az a pár hullám, amivel a sors megáldott, de ha feltűzöm egy-egy alkalomra, ekkora hajzuhatagból már tisztességes kontyot lehet csinálni!
Általános öltözet
Imádom a testhez simuló, kicsit elegánsabb ruhákat, és ők is imádnak engem! Persze ha úgy adódik farmerben is látni, dolgozni pedig kizárólag úgy tudok, de ha szembetalálkozunk az utcán, vagy belém futsz a plázában, garantálom hogy ami rajtam lesz az feltűnő, és meglehetősen teátrális lesz.
Első benyomás, kisugárzás
Általában könnyed természetű, lelkes csajnak tartanak, de azért vigyázz! A cukormáz alatt lehet keserű a dió! Bajos csaj vagyok, és ha felbosszantasz, az fix hogy nem viszed el szárazon, a családban mondhatjuk, hogy mindenki egy kicsit túl hevesen reagál a sérelmekre.
| |
Leírás
1989. tavaszán láttam meg a napvilágot egy szép, verőfényes kora tavaszi napon. Valamikor dél - fél egy körül, ez is méltóképp jelzi talán, hogy nem vagyok egy koránkelő típus.
2001-ben kezdtem el a Martiont, és családi hagyományaink nyomán a Ferfex ösvényén kezdtem meg tanulmányaimat, szereztem barátokat. Jó eredményeket értem el bájitaltanból, és néha talán hírhedté váltam néhány kétes kimenetelű kalandom miatt.
2007-ben a Martion után én is tovább léptem, és bátyám nyomában a Kormon Lehel Tehetséggondozóban folytattam utamat, ahol Bájitalokra szakosodtam, mindezt anyai nagyszüleim elapadhatatlan szeretetének, pénzének, támogatásának és nagyravágyásának köszönhetem. 2013. tavaszán végeztem az utolsó kötelező tárgyammal is, de köszönhetően egy kis csúszásnak a diplomamunkámmal, reményeink szerint 2014-ben végre át is vehetem azt az oly régóta áhított papírt.
Ennyit az előéletemről, beszéljünk akkor a kedvenc témámról, Rólam
Használati útmutató:
- Fruzsinak mindig igaza van. Ha mégsem, gondolj csak az első szabályra.
- Nincs biztosító, aki üzletet köt veled, ha felébresztesz reggel. Egy sem.
- Pláza talajon és pláza hőmérsékleten kell tartani, amúgy a rendszer meghibásodhat, és hisztiroham veszélye fennáll.
Ami a jövőt illeti:
- Bőszen írom a diplomamunkámat, és ha minden igaz vörösdiplomám lesz, hogy boldoggá tegyem magamat és azokat, akik bíztak bennem (és támogattak, szerettek).
- Nemzetközi sikerekre pályázok a szakterületemen, de nem az elkövetkező néhány évben. Híresnek és okosnak lenni ráérek majd akkor is, ha már öreg leszek. Mondjuk 35.Addig meg is kell alapozni, hogy később lehessen tapasztalatokra hivatkozni, nem?
- Keresem a párom, kit nekem szánt az ég, és ha addig míg megtalálom még szembe jön néhány jóképű tévedés, hát annyi baj legyen!
Családom és egyéb állatfajták:

- Imádom a szüleimet, és ők is engem, ez így van jól. De a rajongásunk akkor a legjobb, ha jó távol vagyunk egymástól. Nem azt mondom, hogy nem járok haza hetente,hogy valaki kimossa a ruháimat, csak azt, hogy Anyával azóta beszélünk egymással, mióta külön élek.
-A nagyszüleim nagy jövőt szántak a bátyámnak és nekem is. Hogy pontosan mi velem a szándékuk, még nem közölték, de elég evidens, hogy épp úgy, mint első próbálkozásuknál, nálam is csődöt fognak mondani. Mert az fix, hogy én nem ülök be a minisztérium laborjába kiskosztümbe igazságszérumot kavargatni!
-A bátyám egy külön történet. Mesélhetnék arról hogy a kis korkülönbség miatt hányszor téptük egymás haját, vagy hogy kiégette az első bálozó ruhámat, de azt hiszem nem ez jellemez minket a legjobban. Akármilyen bajos tinik voltunk, ha Jonatán feldúlt, és felgyújtja a házát, én vagyok az, akihez átjön, és ha egy kísérletem során véletlenül meghalna valaki, Ő lenne az, aki csak annyit kérdezne: Na hova szórjuk a hamvait, Fruska?
-Bár önvédelemből épp csak annyit tudok, hogy a bátyámmal nőttem fel, és ha meghúzod a hajam, tuti hogy visszakapod, de van valaki, aki helyettem is ráharap a sértésre. Ő Herceg, illegális pitbull viadalokra kényszerítették az első gazdái, és köszönhetően annak, hogy az ikrek ismerték a rajtuk ütő főfejest, megtarthattam őt. Még nem volt akkor egy éves, és teljesen odavagyunk egymásért. Ő a legfőbb rajongóm. Törődj bele, csak második lehetsz!
Barátok, avagy a magam választotta család

-Elsőként említsük meg Krisztiánt, aki olyan nekem, mintha a második bátyám lenne. Mióta az eszemet tudom a szomszédunk, és bár ő hivatalosan Jonatán legjobb barátja, ha este egy kicsit elszalad velem a ló, egy mentál, és ő már ott is van, hogy megmentsen.
A nagyon nagy Ő
- Az egész úgy kezdődött, hogy 2014. május 15-én a Zarában találtam egy tökéletes ruhát... És persze hogy nem volt meg a kuponom hozzá! A lényeg, hogy 500 forinton múlt, hogy elmulasszam megismerni Zsombort.Azóta együtt vagyunk, és azt hiszem végre megtaláltam mindent, amit kerestem!
Lássuk kiket sodort még utamba a szél...
-2013. Decemberében egy rosszul elsült kísérlet után, elég rossz passzban találkoztam Anasztázzal, akivel azóta szakmailag és emberileg is jövedelmező kapcsolatot építettem ki. Nem állítom, hogy ismerem, vagy ő ismerne engem, de sokat beszélünk, és az biztos, hogy hihetetlen ötletei vannak! A későbbiekben reménykedem benne, hogy lesz közös szakmai projektünk.
És akkor még a pár-kapcsolatról:
Tekintve hogy hölgy vagyok, és hajadon, hagy ne számoljak be minden egyes balul elsült kalandról. De álljon itt emlék azoknak, akikkel szép volt jó volt, jóban lettünk:
- A Grófok. Igen, elismerem, nem túl úrinőhöz méltó húzás, de ezek az ikrek totál megérték a szüleim fogszívogatását, és nagyanyám kétségbeesett elhaló sóhajait. Majdnem egy évet voltam az Ágoston és Konstantin páros kiegészítője, és a legjobb barátok lettünk, ami ennél sokkal jobb, azok is maradtunk! Az ő apjuké a MagiKaja Kft, és míg
édeshármasban loptuk a napot, bedolgoztam hozzájuk néhány varázslatosan jó ötletemmel. Így mikor a céltulajdonos apu korai nyugdíjazását kérte, és az ikrek átvették az irányítást, egy állandó munkaajánlat várt az asztalomon, és a mágikus csemegék fejlesztési osztályának vezetői címe. Imádom őket, nincs nap hogy ne beszélnénk, és most hogy már négy hónapja szabadon engedtük egymást, büszkén állíthatom: már semmi nem állhat a barátságunk útjába.
|