Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Almássy Konstantin

 
A Lorton ösvény diákja, Első évfolyam
Nem: Férfi
Életkor: 16 (születésnap: november 16.)
Testalkat: vékony, sápadt bőr
Vonások: taszító, extravagáns
Szem: méregzöld
Haj: mikor hogyan áll, legtöbbször festett és kócos
Általános öltözet

Sötét - főleg fekete - póló, akár több felvarróval, koptatott, szakadt farmer. Igaz minden ruházata eredetileg nagyon márkás, de a használt során elrongyolódott dolgok helyére nem kerül új, csak ha már alkalmatlan a viselésre.


Első benyomás, kisugárzás

Inkább elkerülik, valamiért taszító az ő megjelenése. Nem feltétlenül azért, mert nem a legszebb srác az iskolában, hanem valami nyomasztó hangulat is sugárzik belőle. Ha pedig ránéz valakire, mindjárt látszik, hogy nem érdemes beszélgetésbe elegyedni vele.


Leírás



Legkedvesebb és egyben legutolsó barátom, naplóm!


Nagyon rég nem jegyzetem ide fel semmit, de most muszáj, mert állítólag a Martionba mindenképpen kell írnom az eddig eltelt életemről. Ugye milyen baromság? Tizenkét éves vagyok – igaz, nemsokára tizenhárom -, marha sok minden történhetett eddig velem. Azt sem tudom, hogy miről írjak! Nonszensz, hogy bármit is kiadjak a titkaimból. Na, mindegy, te leszel a teszt, aztán kihúzom majd belőle, ami nem kell.
Télen születtem 2000. november 16-án, ezért hidegpárti vagyok. A nyarakat amúgy is utálom, mert mindenki mutogatja magát, nekem meg… hát nem vagyok valami szép alkat az biztos. A torzonborz hajszerkezetem senkiben sem kelt szimpátiát, méregzöld szemeim is taszítják az arra ránézőket. Csenevész alkatom már csak hab a tortán ahhoz, hogy gondosan elkerüljenek és az arcot, amit feléjük mutatok, sem győzi meg őket egy második esélyről. Megértem őket, de ami még jobb, örülök is neki! Nem kell nekem a sok okosság, amiket mások összehordanak, megvagyok én magamban, nincs szükségem barátokra. Minek? Csak az ember vérét szívják, mint a vámpírok, nem hagynak élni. Kicsit elkanyarodtam, hmm, ez előfordul velem, hogy több szálon futtatom a gondolataimat és a főágtól eltérek. De akkor vissza az alapvető dolgokhoz.
Máguscsaládból származom anyám Almássy Nikoletta (született: Ladonszky Nikoletta) és apám Almássy Lénárd közös gyermekeként, minő meglepő, igaz? Egy bátyám (Lénárd) és egy húgom (Anita) van, ezzel be is zárul a családi kör. Örülök, hogy nem én vagyok az elsőszülött, mert utálom a Lénárd nevet, nevetségesen primitív. Annak meg pláne, hogy nem lány lettem, szerintem magam ugrottam volna le a Thartarosról, amit két éves koromban látogattunk meg. A nőneműek közül az anyámat és a húgomat tudom elviselni egyáltalán, meg mondjuk az állatokat. Nagyon fájdalmas tud lenni, ha egy lány elkezd beszélni a randijairól, illetve bármiről: cipők, ruhák, „Miért kaptam egyest, amikor tanultam?” stb. Pont eleget hallgattam az előkészítőben őket, hogy pontos véleményt alkothassak róluk. A fiúkat nem kerülöm el, de jobb, ha ők sem szólnak hozzám. Mindannyiunknak jobb a békesség, hagyjon engem mindenki békén, meg tudok állni a lábamon, még ha a fizikai mutatóim nem is erre engednek következtetni. Ezért inkább olyan ruhákban járok, hogy még csak véletlenül se akarjanak velem barátkozni egyesek, de még kettesek sem. Szeretem a feketét, a kopott dolgokat, a kutyaszájából kirángatott pólókat, nadrágokat, a félig lyukas cipőket. Az megint más kérdés, hogy „Egy Almássynak rendesen kell kinéznie”. Nézzen. Szeretem, ha nem találnak vonzónak, mert akkor békén hagynak. Sajnos néhány idióta még így is megtalál, de akkor gyorsan kiborítanak és általában annak csúnya verekedés a vége, vagy verés, nézőpont kérdése. De, hogy nehogy azt higgyed kedves naplóm, hogy ennyire negatív vagyok, például a mágiát azt nagyon szeretem. Ha már csak olvasok róla beindul a fantáziám, ha pedig egy varázstárgyat foghatok a kezeimmel… az maga a csoda! Ez éltet, és ezért még képes vagyok ebbe a suliba is járni, nem csak csámborogni az utcákon. Megint elkanyarodtam, király.
Szóval a mi kis családunk Budapesten él a talanok között, ugye azt nem kell megmondanom, hogy pontosan hol? Nézzék meg a talan telefonkönyvben, vagy mit tudom én. Elég szép kis vityilló, nagy kerttel, meg mindenféle „hű, de drága lehetett” dologgal, engem csak az érdekel belőle, hogy nagy és van szabad helyem, ahová elmenekülhetek, ha egyedül akarok lenni. A Család tagjai vagyunk, én természetesen helyeselem az álláspontjukat. Biztos vagyok benne, hogy egy kevert vérű soha sem lesz olyan jó, mint egy ősi család sarja. Persze, ilyenkor jönnek, hogy ott van, ez meg az, de sokra vitte. Igen, a Család engedélyével bárki sokra viheti, de van egy határ. Aki ezzel nincs tisztában, az nem érthet meg bennünket, csak ha lekoppan a határvonalon. Szóval mi nem vagyunk egy Blaskovits, de azért van mit a tejbe aprítani. Ennek áldásos hatását élvezem egyedül, mert nem kell könyörögnöm, ha akarok valamit. Volt, hogy már egyedül vásároltam és nem néztek utána, hogy mi volt az, nem is baj. A pálcámat is magamnak vettem, már meg van vagy két éve, a markolatát is külön megrendelésre faragtattam a kezemhez, tökéletesen illeszkedik bele. Újabb kanyar, nem megy ez nekem, na, mindegy.
Apám a Máguskormány Nemzetvédelmi Minisztériumába dolgozik, a GyROsz vezetőjének Dögeinek a jobbkeze. Ott ismerkedett meg anyámmal és a két Tűz nem oltotta ki egymást, hanem egy nagy máglyává egyesült. Anyám ezután már nem is dolgozott – ha előtte is csinált valamit, hát nem hiszem, hogy túlságosan megerőltető lehetett -, csak velünk foglalkozott. Egész pontosan a másik két tesómmal, mert én nem igényeltem és most sem igénylem az ő szigorú és unalmas útmutatásait. Ezért nem is kevésszer voltam már büntetésben, aminek nagy részét, ahogy kell el is lógtam. Érdekes módon ezekért ritkán voltam elővéve, de kit érdekel? Örülök, ha nem kell még egyszer végighallgatni, hogy mi mekkora sznobok vagyunk és ezt fontos kifelé mutatni. Lehet, hogy a szövegezés nem egészen így hangzott, de azért nem vagyok már annyira hülye, hogy ne értsek meg mindent. Amikor muszáj, akkor viselkedem, vagy elhúzok a terepről, ha éppen arról van szó, hogy már nem bírom undorral nézni mondjuk a vendégeinket. Egy pillanat… Na, már itt is vagyok, csak odébb rúgtam a macskát a húgom drága kis Szerénkéjét - hát normális, hogy egy talan rajzfilmfiguráról nevezte el? Mondjuk, nekem tetszik, jó kis fricska -, mert széthullajtja a szőrét, én meg nagyon nem bírom. A múltkor is a fejemre szállt egy szál a szőréből és majd bele fulladtam, rágná el a csalánt. És ehhez képest állandóan engem akar nyaggatni, pedig általában csak a cipőmet érezheti mélyen az oldalában. Ki érti az állatokat?
A Mirarxban természetesen én is tanultam, és igyekeztem a vadmágiámat megfékezni, ha valahol voltunk. Persze kérdéses, hogy ez nekem volt-e köszönhető, hogy kevés vadmágia szabadult ki belőlem, vagy csak ennyiszer fordult elő. De szerintem többször, mint kellene. Nem mintha szégyellném, de nagyon fontos, hogy a talanok ne tudjanak meg semmit és miattam ne kelljen állandóan hívni a gemmáriusokat. Szóval az iskolát elvégeztem, tudok, írni, olvasni, meg ilyenek, és már várom, hogy az igazi mágiám is felszínre kerüljön. Például az egyik kiránduláskor a Pasaréti temetőben felkeltettem egy csontvázat csak úgy, az vicces volt, ahogy mindenki bepánikolt. Az egy ritka alkalom volt, hogy őszinte mosoly került az arcomra, és mielőtt elharapódzódott volna a helyzet, egy intéssel a helyére küldtem a csontit. Szerintem így volt, a többiek szerint a közelben lévő gemmárius. Meghagyom nekik ezt a verziót is. Amúgy van hobbim is, az írás. Írok mindenről, ami eszembe jut, és olyankor legalább nem kell mutatnom senkinek semmit, magam lehetek. Igaz, hogy ezen műveim közül nemigen fog megjelenni egy sem, de nekem jó kikapcsolódást nyújt. Na és imádok olvasni a mágiáról, bármi is legyen az. Szóval ennyi, írok, olvasok, és egyedül vagyok, ez a lényeg, olyankor jól vagyok.
Akkor egy kicsit még a családról. Szóval szoktunk menni unalmas partikra, még unalmasabb kirándulásokra, viszont mindig van nálam könyv, tehát elszórakoztatom magam. Bár apámat nem nagyon látom a munkája miatt, azért mégis őt kedvelem talán a legjobban a családból. Anyámat meg túl sokat látom, de majd lelépek időben, szóval mindenki megnyugodhat, főleg én. Pár napja érkezett a Martionból két fickó, aki ugye a beíratásom ügyébe jött el. Még nem tudom, hogy hova kerülök, de végül is tök mindegy, csak hagyjanak békén.
Na, szerintem ebből lehet majd kiszedni, amik kellhetnek, úgy érzem mindent elmondtam. Néhány titok azért maradhat, nem?


Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.09.02. 18:32:21


Ez a karakter rendelkezik egy Kristály nevű kissárkánnyal.

Üzenet küldése