Leírás
A kisfiús báj nyomokban talán még ott lapul benne, de már igazi felnőtt férfi. Kimondja a véleményét kerek perec, még ha esetleg ezzel meg is bánt egyeseket, de érezhető a tartalom mögött, hogy nem rossz szándékkal teszi, hanem, hogy a másik tisztába kerüljön a helyzettel.
Szeret szurkálódni, apró piszkálódó megjegyzéseket tenni, ha a társaság is vevő rá. Nagyon gyakori jelenség, mikor Lexivel lóg például. Sokat változtatott rajta a Lauval való kapcsolata, pontosabban a vége is. Kevésbé naiv már, mint akkoriban.
Remekül főz, ezzel gyakran veszi le a hölgyeket a lábukról. Hála a nagynénjének, Eszternek, a magyar konyhát is egészen jól ismeri.
Született bajkeverő, a baj pedig mindig megtalálja, főleg ha egy üveg ital is van az egyenletben.
Kifejezetten kreatív ember, szeret egyedi és kifejezetten változatos lenni.

Melanthios – az éjfekete csődör, akivel odahaza hosszú órákon át róják a köröket a birtokon
Erastus – egy apró fekete sárkány, amit az exétől, Laurától kapott 14. születésnapjára
Fizikai
Magasság: 193 cm
Súly: 91 kg
Származás
Háttér: Mágusszármazású
Genetika: Született mágus – tűz tradíció (pyro)
Hátránya: Mániákus elemista

1994. augusztus 22-én született Franciaországban, Orléansban egy elrendezett házasságban élő tiszta vérű máguscsalád első gyermekeként. A gyerekkora magántanárok és nevelők között telt, a szüleivel ritkán beszélt hosszabban. Elismerést ritkán vagy inkább sosem kapott, bár nagyon vágyott rá. Már fiatal korától kezdve nagy hangsúlyt kapott az életében a léglabda, hiszen édesapja sok évig volt az Ouragan de Paris (Párizsi Orkán) csapatkapitánya őrző poszton. Az akkori időkből maradt rá Jószágnak keresztelt különleges labdája, amely egy igazi, kimerítő edzés alapvető segédje.
Gyakran töltötték a nyarakat Magyarországon, sőt néhány hónapig itt is laktak, mikor az apja üzleti ügyei ide szólították. Sokat ingáztak, főként Franciaország és Anglia között az apja és az anyja családja miatt. Mikor üzletről volt szó, az apja testvére, Tristan is velük tartott, így ismerte meg későbbi feleségét, Esztert. A sok ingázásnak annyi előnye volt, hogy mire elérte a 11 éves kort, már a magyar nyelvet is egészen jól törte.
2006 februárjában született meg a kisöccse, Édouard. A szülés után az édesanyja egyre furcsábban viselkedett, néha azt sem tudta hol van vagy, hogy milyen évet írnak. Otthoni ápolót fogadtak hozzá, de az apa végül úgy döntött, az angol ispotályban kevésbé veszélyes a család hírnevére, mint a család közelében, így 2008-as haláláig ott ápolták a nőt.
Eszter időről időre hazahívta a fiút, hogy megpróbálja közelebb hozni az apjához – sikertelenül. Még ezen év októberében egyik éjjel arra ébredt, hogy az öccse sír, és mintha az apját hallotta volna. Mikor másnap felkelt, minden gyászba borult, Édouard légzése leállt, és többé nem ébredt fel. A fiúnak erős gyanúja volt rá, hogy több volt ez, mint baleset, de bizonyíték vagy tanú híján nem szólt semmit. Az apja egyre többet utazott, nem foglalkozott vele többé, inkább az öccséhez és a feleségéhez küldte, hogy gondját viseljék. Szerencsére Eszter közben járásával Magyarországra került a Martionba, és az év nagy részében látnia sem kellett gyűlölt nagybátyját vagy apját.
Míg ott tanult, sok vitája volt a családdal arról, hogy ilyen távol van egész évben, és hogy egyre rosszabb a természete. Nem szerette, ha otthonról megpróbálják manipulálni vagy irányítani, sokat veszekedett nagybátyjával, és időnként az apja is rendezett egy-egy fejmosást, de beszélgetéseik a minimumra csökkentek.
Mióta újra Magyarországon lakik, sokkal jobban érzi magát, mint az otthoni fojtogató légkörben, így úgy is tervezi, hogy valahol az országban keres magának munkát, ha majd végez.

Mikor az idő eljött, az anyai és az apai család csúnyán összeszólalkozott rajta, hová járassák az ifjú örököst. Végül Franciaországban kezdte meg tanulmányait, ám rossz magaviselete miatt második évét már a szigetországban kellett elkezdenie.
Az öccse halála után a nagynénje hatására Magyarországra küldték a Martion Mágusképzőbe, hogy ott folytassa tanulmányait, ahol végre otthonra lelt.
Martion
A Lelkek Tükre némi vacillálás után a Ferfexbe osztotta, és ő ezzel meg is volt elégedve. Eleinte szótlan és mogorva volt, de gyorsan akadt egy új barátja, Morus-Péterfi Artemis. Nem telt sok időbe, hogy újabb barátokat szerezzen, így Völgyesi Donna prefektust. Sikerült szobát is találnia, amit Borsó, Rhien és Baltazár osztott meg vele.
Második éve Artemis hiányával kezdődött, de Hidósi Laura érkezésével az élet egészen megváltozott. A lány a legjobb barátja lett, alig telt el nap úgy, hogy ne beszéltek volna. Sok szép pillanatban volt része ebben az évben a barátaival, és a léglabdát is újra felfedezte, később, mint csapatkapitány is.
Harmadik évére igazi csapattag lett, boszorkánykonyha tanársegédi és prefektusi szerepet kapott, rengeteg barátja volt és remek társasági élete. Félévkor összejött Lauval, és sokáig igencsak rózsaszín világban élt emiatt.
Miután elvégezte az iskolát, újabb problémái adódtak a családjával. Ezt a csatát elvesztette, így hát kénytelen volt beiratkozni az Université d'Hugues de Payns Egyetemre mágiaelmélet szakra, viszont sikerült kiharcolnia, hogy a saját feltételeivel végezhesse az iskolát. Egyértelmű volt, hogy irány Magyarország, és sikeresen be is jutott az ELTE-re szerpentárius hallgatóként, de egy év után ráébredt, hogy a szerpentáriusi tevékenység nem az ő igazi életcélja. Jelenleg a francia iskola mellett egy elismert séftől kap magánórákat.
Közvetlen család
Teljes név: Ares Adrian Louvois [Luvoá]
Édesapja: Marston Phillias Louvois
Édesanyja: Cecil Virginia Louvois (korábban Morus){elhunyt 2008. május 3.}
Testvére: Édouard James Louvois {elhunyt 2006. október 19.}
Apai rokonai
Nagybátyja: Tristan Louvois
Felesége: Eszter Louvois
Nagyapja: Ferdinand Phillias Louvois
Anyai rokonai
Nagynénje: Isolde Arson
Férje: Horace Arson
Unokabátyjai: Paxton és Corwin Arson
Nagyapja: Solomon Hollis Morus

Hidósi Laura (Lau, Mignon) – Az ex
Ares második évében ismerkedtek össze, és hamar igen jóban lettek. Sok időt töltöttek együtt, sokat beszélgettek, a nyáron még el is hívta magukhoz, a fiú pedig megismerte Lau hóbortos apját, Krisztián, az édesanyját és a húgát. Egy decemberi testcserés kaland alkalmával ráébredt, hogy többet érez a lány iránt, mint barátság, így hát 2008. december 28-án éjjeltől egy pár lettek. A boldogság hosszan, de nem örökké tartott, két év múlva úgy döntöttek, mindkettejüknek jobb, ha elválnak útjaik, miután Ares rajtakapta a lányt egy másik fiúval.
Majdán Mira - a perpetuum mobile, Völgyesi Donna - a kedvenc prefi
Barátok jóban, rosszban, mindig támogatták és felvidították őt, mondhatni bérelt helye volt a Pandórában.
Morus-Péterfi Artemis (Art, Arti, Hugi, Hugica)
Már a legelső napon szóba elegyedtek, és barátságuk azóta is állja az idő sarát, na meg a sok szörnyűségét, ami azóta történt. Arti teljesen megváltoztatta, mikor Magyarországra került, és bár többször volt köztük mosolyszünet, de tartják magukat ahhoz, hogy köszönik szépen, remekül megvannak. Mikor visszaköltözött Magyarországra, az Art-lakban húzta meg magát, amíg nem talált megfelelő lakást. Végül némi perpatvar után Ares úgy döntött, hogy ha bármit is meg akar őrizni kettejük kapcsolatából, ideje távoznia a lakásból, és így is tett.
Verselő Alexis (Lexi)
BOK órák és kalandok lelkes látogatója. Az iskola után különösen jó viszonyt alakítottak ki, afféle civódásos huzavona formában, amit midnketten nagyon élveztek. Aztán a dolgok összekavarodtak, hogy a barátság képes-e csak barátság maradni. Végül a nem felé dőlt a mérleg, de jelenleg épp az 'annál több' van tányéron.
Sokoray Nátán (Sátán)
Megismerkedésük körülményei igen bizarrak, hogy ők barátok lettek, az egyenesen elképesztő. Imádják szívatni egymás fejét, bulizni járni na meg oltani a másikat. Az igazi barátok ismérve.
Auer Adél
A Főnixben ismerkedtek össze, mikor a lány emlékezetvesztéssel került be. Nem kellett hozzá sok idő, hogy Ares levegye a lányt a lábáról, és végül egymás mellett kötöttek ki. Egy ideig. Sajnos Adél pont rossz időszakot kapott ki Ares életéből, így végül a fiú mondott búcsút a másiknak.
|