A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Bene Boglárka

 
Beosztása:
Nem:
Életkor: 28 (születésnap: január 31.)
Testalkat: Alacsony, viszont növőfélben van. Láthatóan az évek során magasodott is és már nem is olyan vékonyka mint volt.
Vonások: Koravén. Anyja vonásait örökölte. Mondjuk úgy, hogy kellemes látvány.
Szem: Csábító zöld szempár.
Haj: Fekete, váll alá érő egyenes haj.
Általános öltözet
Imádja a változatos öltözetet. Nem túl csicsás, nem is túl kihívó. Egyszerű. Megvan a maga stílusa, erősen azt követi. Ékszert mindig hord, főleg ami a legkedvesebb számára. Ajkában jobb oldalt piercingje van, bal fülében több fülbevaló is látható. Csuklóján nem túl rég óta egy aprócska kis csillag tetoválás van.
Kedvenc színei a kék és a piros, de ezen kívül még szereti a lilát és a feketét is. Leginkább a rock/punk stílus vonzza mostanság.
Első benyomás, kisugárzás
Messziről észrevehető egyéniség. Eléggé megkomolyodott, sokan mondták már neki, hogy igen koravén a korához képest. Arcán legtöbbször mosoly, szemeiben pedig egy kis csillogás látható.
Elég sok mindenben hasonlít bátyjára. Makacs, megy a saját feje után, és ami a legfontosabb, hogy vidám. Néha viszont nem lehet rajta kiigazodni; ha bal lábbal kel fel, akkor ellenszenves is tud lenni. Általában türelmetlen, de ha egyszer elkezd valamit, akkor azt be is fejezi.
Felülemelkedik a dolgokon és ebből a perspektívából kicsinek és lényegtelennek láthatja őket. Mégis ebben rejlik az a képessége, hogy a dolgokat összefüggéseiben lássa. Mindig a megvalósíthatóság és a gyakorlatiasság határán mozog sőt, még ennél többre törekszik. Képes a régi és az új szintetizálására, így mindig megelőzi korát, az emberek nehezen értik meg szándékait. Sokan gondolják álmodozónak viszont ő csak a függetlenségre törekszik. Szereti az eredetiséget és próbál szeretetreméltó lenni.
Kedvenc elsőosztályú léglabdacsapat: Budapesti Bús Bikák (4)

Kedvenc alsóbb osztályú léglabdacsapat: Maróti Mesés Molyhok

Leírás


Sok embert szeretek, de nem mindenkit.
Sok mindent megbocsájtok, de nem mindent.
Gyorsan felejtek, de nem mindent.
Nem vagyok bosszúálló, de sok mindenkit megvetek.
Akit szeretek az tudja, akit nem szeretek az érzi.
Az igaz barátokért keresztül megyek a poklon, a többieknek meg megmutatom, hogy hol van az.



Ez vagyok hát, amit a kép mutat… állapítom meg csodálkozón. Immáron tizenhat évesen állok itt előttetek. Az évek során rengeteg változáson mentem én is keresztül, mint ahogy ti is. Kezdjük csak az elején. Januári születésű vagyok, a vízöntő jegyében születtem. Azt mondják, ez a jegy a legszínesebb jellemében. Van egy olyan érzésem, hogy erről nem kell túlságosan sokat mesélnem. Ugye?
A szüleim második gyermekeként lettem én. Van egy tizenkilenc éves bátyám, akivel imádjuk egymást. Ja igen, és ami a legfontosabb, amit még nem említettem: szerbiai születésű vagyok. Igen, mielőtt megkérdeznéd, arrafelé is vannak varázslók… Fél életemet a vajdasági városkában, Zentán töltöttem. A gyermekkor. Semmihez sem lehet hasonlítani, azt hiszem! Életem legszebb évei voltak azok, amikor még szabadon játszhattunk az utcán, rohangáltunk, fogócskáztunk… aztán hirtelen váratlan fordulat köszöntött be. Csongort felvették a Martionba, én pedig egyedüli gyermek maradtam otthon. Szerettem volna utána menni, a szüleimet nagyon sokat nyaggattam, piszkáltam, hogy mikor lehetek már én is olyan, mint ő. Aztán 2008-ban eljött a lehetőség. A testvérem rengeteget mesélt nekem az iskoláról, a Lorton ösvényről és nagyon bíztam benne, hogy majd én is oda kerülök be: a Lelkek Tükre mégis másként gondolta. A Neredin ösvényre kerültem. Kis ideig bánatos voltam e miatt, de aztán rájöttem: semmi sem véletlen. Tökéletes helyre kerültem, rögtön barátokat is szereztem, akik a későbbiekben segítettek, velem voltak, amikor kellett.
Az első négy év. Elmúlt. Már elmúlt! Az idő irtó gyorsan elrepült a fejünk felett. Tisztán emlékszem, elsőben mennyi felfedezni való állt előttünk, mára pedig szinte minden kis zugát ismerjük az iskolánknak. Mi már akkoriban is merészek voltunk, barátokkal rengeteg csíny keretében nehezítettük meg az itt lakók életét… Majd eljött az első csók; az első, második, harmadik barát és a sokadik csók. A jegyeimet szépen alakítom, igyekszem megfelelni a szüleim elvárásainak. A jövőre nézve, rengeteg ötletem, elképzelésem van már, és úgy hiszem, hogy van bennem elég erő, hogy teljesítsem is őket.











//El tudsz érni belső üzenetben; e-mail: bogi.bene7@gmail.com; valamint msn: bogi24@citromail.hu
A képeken Miranda Kerr látható, lehetőleg csak itt lássam. :)
A karakterlap ÁTALAKÍTÁS alatt áll!//

Aktuális állapot:
jelenlegi állapot


Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2008.10.10. 16:18:23


Ez a karakter rendelkezik egy Gubanc nevű kissárkánnyal.

Üzenet küldése