"Berkes Polett vagyok, 14 éves. A családommal, Helénával és Márkkal élek együtt, meg az ő gyerekeikkel. A legnagyobbik majdnem egyidős velem, 13 éves és Andrásnak hívják, a második, Márton, csak 9 éves. És most van egy pici lányuk Ella aki csak 4 éves, nagyon aranyos kislány. A családban szinte mindenki göndör hajú, ezért is tűnök ki közülük annyira. A másik az, hogy 8 éves koromban tudatosult bennem hogy én varázsló vagyok, családom viszont talan. Nem mondtam nekik semmit, pedig nagyon megértők lennének. Márk és Heléna nagyon kedvesek, és elég fiatalok. Amióta az eszemet tudom náluk élek, de úgy neveltek fel engem, hogy tudtam nem ők az igazi szüleim. Nagyszüleimről vagy más vérrokonaimról soha nem hallottam, és pár próbálkozás után feladtam a reményt, hogy valamit is megtudjak Helénáéktól. Úgy tűnik ők, sem tudnak sokat. Mindig is azt akarták, hogy úgy érezzem magam, mintha teljes jogú családtag lennék, ahogyan a többiek is. De pár év után beleszoktam ebbe a helyzetbe és úgy döntöttem jobb szótfogadni nehogy okot, adjak rá, hogy kivételezzenek velem, és rosszul érezzék magukat, amiatt hogy nem mernek úgy ítélkezni felettem, mint a testvéreim felett. Nem tudom pontosan, mikor születtem, csak annyit hogy 1994. márciusában. Helénáék március 16-án tartják a születésnapomat, valószínűleg akkor adoptáltak. Nem tudom mi az igazi vezetéknevem, vagy hogy szüleim valójában milyen nevet szántak nekem. De a Polett egész meghatározó volt számomra. Egyáltalán nem voltam szép kislány, sőt a szeplőimmel és vörös hajammal legtöbbször egy boszorkányhoz hasonlítottak, nem tévedtek sokat. Ahogy nőttem egyre többet foglalkoztak furcsa viselkedésemmel mikor nem várt és lehetetlennek tűnő dolgok történtek a közelemben. A titkomra csak akkor derült fény mikor egy levelet kaptak az egyik varázslóiskolától, aki tárt karokkal várt engem 10 évesen. Azt mondták, hogy mindenképp menjek el oda, hiszen nem halaszthatok el egy ilyen lehetőséget. Így hát becsomagoltam és elindultam a legújabb iskolám fele. Heléna és Márk rengeteg levelet írtak nekem, de aztán 1 év elteltével már kicsit visszafogottabban küldözgették üdvözletüket. Szinte az összes levélben benne volt, hogy tárt karokkal várnak bármikor vissza, és amint lehet, látogassam meg őket. Így közben otthon is sok időt töltöttem. Nem is kellet sok idő és elhatároztam, hogy negyedik évemet már a Martionban folytatom. Ez az elhatározás még Helénáékat is eléggé meglepte, de nem akadályoztak meg tervem végrehajtásában."