A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Bodnár Norina

 
Beosztása: Vámpír
Nem:
Életkor: 19 (születésnap: augusztus 20.)
Testalkat: Átlagos magassága mellé kifejezetten homokóra alkatú: szélesebb vállak, keskeny derék, gömbölyödő csípő.
Vonások: Mindenhol finom, lekerekített, nem találni hegyes, éles szögeket rajta. Bájos, kissé talán gyermeki összhatásában.
Szem: Formára szépen ívelt, színre szürkéskék.
Haj: Hosszú, egyenes, aranyfényű középbarna hajzuhatag.
Általános öltözet
Leginkább azt vesz fel, amit ráadnak, általában egyszerű. Az egyetlen, ami állandó, a nyakában lévő vékony ezüstlánc, amire két apró ezüstszárnyat fűztek medálként.
Első benyomás, kisugárzás
Első látásra is könnyedén észlelhető rajta az élet hiánya, hiszen konszolidált megjelenése ellenére minden porcikája a vámpírságot árasztja magából. Az egykor minta ferfexes, vakmerő csitri sokat változott. Általában kedves, bár mosolyt mérsékelten látni tőle, inkább némileg megszeppentnek vagy félénknek, esetleg óvatosnak jellemeznék. Időnként feszülten figyel egy hang forrására, máskor elgondolkodva bámul, mintha a saját fejébe költözött volna.

Leírás

Norman a társalgóban ül, én meg csurom vizesen, félig már kicsomagolódva a téli cuccaimból érkezek be. Odamászok a kandalló elé, ledobom a felesleges darabokat, és a vigyorgó bátyámra meg nyelvet öltök.
- Beleestél a tóba? - kérdezi. Háh milyen genyó. De kit áltatok? Nem haragszom rá.
- Igazság szerint a karpisok jobban megjárták. Belenyomtak a hóba, de ők meg lavinát kaptak a nyakukba, szóval... - nem bírom abbahagyni a vigyorgást. Bár kissé ráz a hideg. Inkább tovább szedegetem le magamról a vizes rétegeket.
- Helyes, büszke vagyok rád, hugi - teszi hozzá, én meg nem kímélem, levágódok mellé a meleget adó fűtőrészleg elé közvetlenül. Átkarol, én meg nekidőlök. - Habár nem ártana meg átöltöznöd.
Kérdőn nézek rá, hát az ő gatyája szára is csöpög!
- Te is ezt tetted volna! - Öt szó, ami a szüleinket őrületbe kergeti. Csak olyankor Normant teszek a Te helyére. - Főleg ha látod, hogy Bécit piszkálják. Ki nem állhatom, ha sokan mennek egy ellen. - Még a vállam is megvonom, Normantól meg kapok egy büszke mosolyt.
- Vagy elérem, hogy be akarjanak ugrani a tóba. - A családunk híresen jó mentálmágiában, a szüleink ezzel is foglalkoznak. Pislogok néhányat. Valamiért homályos a látásom. És a bátyám szavai is kissé elnyújtottak. Megrázom a fejem.
- Jól vagy? Lehet meg kéne látogatnod a gyengust, Töki. - Ő folyton aggódik értem, de hát nem ez a dolguk a nagyobb tesóknak? Ha mindketten gemmáriusok leszünk, akkor is folyton ott lesz a sarkamban, látom előre. De nem állíthat meg, pont miatta akarok gemmárius lenni. Olyan akarok lenni, mint ő. Érzem, hogy az álom és talán a láz lehúzza a fejem. Ő az én hősöm, a bátyám.




Hideg van. Nagyon fázok. A kandalló előtt ültem, Norman velem volt. Au, éles fájdalom szúr a fejembe, és nem értem. Nagyon fáj, zsibbad a fél arcom is vele, és valami ragacsosat érzek alatta. Szúrások helyét érzem a nyakamon. Na jó, meg kell mozdulnom.
Mi ez? Csörgést hallok. Valami súlyos dolog surranását és csörgését, mintha kőpadlón húznák. Most már igazán kinyitom a szemem, muszáj lesz. Sötét van, nem látok semmit, mi ez? Hol vagyok? Hol van anya? Hol van Norman? Az a szúrás egyre élesebb a nyakamban is, hát ez komolyan idegesítő. És megint a csörrenés, a kezem meg mintha ólomból lenne. Várjunk csak! Ez én vagyok, én csörgök. Mi a halál...
Láncok... bilincs a csuklómon és láncok. De a kandalló... Csak álmodtam az egészet?
Úgy hasít a fejembe a fájdalom, hogy muszáj felnyögnöm. Anya... Otthon voltam, most már tudom. Anyával voltam, a fiúknak próbáltunk sütni valamit a nagyi receptes könyvéből. A nappaliba mentem, hogy bekapcsoljam a tévét, míg várunk. Ajtónyikorgást hallottam, aztán anya sikoltott. Berohantam a konyhába, egy pillanatig sem gondolkodtam, megtámadtam az egyiket közülük. Akkor éreztem a szúrást a nyakamban. Sikoltottam, de hang nem jött ki a torkomon, valaki rászorította a kezét. Kiabálni akartam anyának, de ő... megpróbált kiszabadulni. Kitört a nyaka...
Ki kell szabadulnom... anya ő nem... meg kell keresnem Normant. Muszáj. Túl erősek ezek a láncok, de nem érdekel, ki fogok jutni innen. Addig kiabálok, addig rángatom őket, míg ki nem jutok.




- Nem tudom többé, milyen nap van. Vagy hogy milyen év. Nem mintha számítana. Senki sem jön értem, senki sem ment meg. Minden hősökről szóló sztori baromság. A valóságban senki nem jön, hogy megmentsen. Egyedül vagy. Örökké itt leszek, örökké az ő bábjuk leszek.
- Nem adhatod fel. Most nem.
- Csönd! Eddig hitegettél! Hittem neked, de... nem jött senki... nem jöttél. Itt hagytál! Nem bírom tovább, egyszerűen fáj... Mindenhol fáj - érzem a saját hangomon, hogy karcos, száraz. - És az éhség, az mindennél rosszabb - csak suttogni tudom a szavakat. - Gyűlölöm... nem bírok ez a szörnyeteg lenni, amivé tettek.
- Nem vagy szörny, Töki. Még mindig te vagy.
- Nem tudom többé, ki az én. - A láncaim csörögve feszülnek meg, ahogy megpróbálom megérinteni a saját átfagyott, halott testem.
- Még élsz.
Élesen felnevetek. Bántja a saját fülem is. Egyáltalán nevettem? hangos volt vagy csak képzeltem?
- Nem élek. Nem dobog a szívem. Nem pumpál vért. Halott vagyok. Vámpír vagyok. Egy megzakkant vámpír. Már magamhoz beszélek.
- Boldog születésnapot...
A nevetésem hisztérikus.
- Tűnj innen, Norman! Elég volt! ELÉG!
Eltűnt. Egyedül maradtam. Holnap megint eljönnek, bántani fognak. Elfáradtam. Legyen vége. Csak... legyen vége.

Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2015.01.11. 23:44:20

Üzenet küldése