Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Bodnár Norina

 
Beosztása: Vámpír
Nem:
Életkor: 19 (születésnap: augusztus 20.)
Testalkat: Átlagos magassága mellé kifejezetten homokóra alkatú: szélesebb vállak, keskeny derék, gömbölyödő csípő.
Vonások: Mindenhol finom, lekerekített, nem találni hegyes, éles szögeket rajta. Bájos, kissé talán gyermeki összhatásában.
Szem: Formára szépen ívelt, színre szürkéskék.
Haj: Hosszú, egyenes, aranyfényű középbarna hajzuhatag.
Általános öltözet
Leginkább azt vesz fel, amit ráadnak, általában egyszerű. Az egyetlen, ami állandó, a nyakában lévő vékony ezüstlánc, amire két apró ezüstszárnyat fűztek medálként.
Első benyomás, kisugárzás
Első látásra is könnyedén észlelhető rajta az élet hiánya, hiszen konszolidált megjelenése ellenére minden porcikája a vámpírságot árasztja magából. Az egykor minta ferfexes, vakmerő csitri már csak nyomokban lelhető fel benne. A szemében sokszor ül rettegés, a tartása védekező, feszült. Leginkább úgy tűnik, mintha minden pillanatban veszélyt sejtene, és kész elfutni... vagy támadni.

Leírás

Norman a társalgóban ül, én meg csurom vizesen, félig már kicsomagolódva a téli cuccaimból érkezek be. Odamászok a kandalló elé, ledobom a felesleges darabokat, és a vigyorgó bátyámra meg nyelvet öltök.
- Beleestél a tóba? - kérdezi. Háh milyen genyó. De kit áltatok? Nem haragszom rá.
- Igazság szerint a karpisok jobban megjárták. Belenyomtak a hóba, de ők meg lavinát kaptak a nyakukba, szóval... - nem bírom abbahagyni a vigyorgást. Bár kissé ráz a hideg. Inkább tovább szedegetem le magamról a vizes rétegeket.
- Helyes, büszke vagyok rád, hugi - teszi hozzá, én meg nem kímélem, levágódok mellé a meleget adó fűtőrészleg elé közvetlenül. Átkarol, én meg nekidőlök. - Habár nem ártana meg átöltöznöd.
Kérdőn nézek rá, hát az ő gatyája szára is csöpög!
- Te is ezt tetted volna! - Öt szó, ami a szüleinket őrületbe kergeti. Csak olyankor Normant teszek a Te helyére. - Főleg ha látod, hogy Bécit piszkálják. Ki nem állhatom, ha sokan mennek egy ellen. - Még a vállam is megvonom, Normantól meg kapok egy büszke mosolyt.
- Vagy elérem, hogy be akarjanak ugrani a tóba. - A családunk híresen jó mentálmágiában, a szüleink ezzel is foglalkoznak. Pislogok néhányat. Valamiért homályos a látásom. És a bátyám szavai is kissé elnyújtottak. Megrázom a fejem.
- Jól vagy? Lehet meg kéne látogatnod a gyengust, Töki. - Ő folyton aggódik értem, de hát nem ez a dolguk a nagyobb tesóknak? Ha mindketten gemmáriusok leszünk, akkor is folyton ott lesz a sarkamban, látom előre. De nem állíthat meg, pont miatta akarok gemmárius lenni. Olyan akarok lenni, mint ő. Érzem, hogy az álom és talán a láz lehúzza a fejem. Ő az én hősöm, a bátyám.




Hideg van. Nagyon fázok. A kandalló előtt ültem, Norman velem volt. Au, éles fájdalom szúr a fejembe, és nem értem. Nagyon fáj, zsibbad a fél arcom is vele, és valami ragacsosat érzek alatta. Szúrások helyét érzem a nyakamon. Na jó, meg kell mozdulnom.
Mi ez? Csörgést hallok. Valami súlyos dolog surranását és csörgését, mintha kőpadlón húznák. Most már igazán kinyitom a szemem, muszáj lesz. Sötét van, nem látok semmit, mi ez? Hol vagyok? Hol van anya? Hol van Norman? Az a szúrás egyre élesebb a nyakamban is, hát ez komolyan idegesítő. És megint a csörrenés, a kezem meg mintha ólomból lenne. Várjunk csak! Ez én vagyok, én csörgök. Mi a halál...
Láncok... bilincs a csuklómon és láncok. De a kandalló... Csak álmodtam az egészet?
Úgy hasít a fejembe a fájdalom, hogy muszáj felnyögnöm. Anya... Otthon voltam, most már tudom. Anyával voltam, a fiúknak próbáltunk sütni valamit a nagyi receptes könyvéből. A nappaliba mentem, hogy bekapcsoljam a tévét, míg várunk. Ajtónyikorgást hallottam, aztán anya sikoltott. Berohantam a konyhába, egy pillanatig sem gondolkodtam, megtámadtam az egyiket közülük. Akkor éreztem a szúrást a nyakamban. Sikoltottam, de hang nem jött ki a torkomon, valaki rászorította a kezét. Kiabálni akartam anyának, de ő... megpróbált kiszabadulni. Kitört a nyaka...
Ki kell szabadulnom... anya ő nem... meg kell keresnem Normant. Muszáj. Túl erősek ezek a láncok, de nem érdekel, ki fogok jutni innen. Addig kiabálok, addig rángatom őket, míg ki nem jutok.




- Nem tudom többé, milyen nap van. Vagy hogy milyen év. Nem mintha számítana. Senki sem jön értem, senki sem ment meg. Minden hősökről szóló sztori baromság. A valóságban senki nem jön, hogy megmentsen. Egyedül vagy. Örökké itt leszek, örökké az ő bábjuk leszek.
- Nem adhatod fel. Most nem.
- Csönd! Eddig hitegettél! Hittem neked, de... nem jött senki... nem jöttél. Itt hagytál! Nem bírom tovább, egyszerűen fáj... Mindenhol fáj - érzem a saját hangomon, hogy karcos, száraz. - És az éhség, az mindennél rosszabb - csak suttogni tudom a szavakat. - Gyűlölöm... nem bírok ez a szörnyeteg lenni, amivé tettek.
- Nem vagy szörny, Töki. Még mindig te vagy.
- Nem tudom többé, ki az én. - A láncaim csörögve feszülnek meg, ahogy megpróbálom megérinteni a saját átfagyott, halott testem.
- Még élsz.
Élesen felnevetek. Bántja a saját fülem is. Egyáltalán nevettem? hangos volt vagy csak képzeltem?
- Nem élek. Nem dobog a szívem. Nem pumpál vért. Halott vagyok. Vámpír vagyok. Egy megzakkant vámpír. Már magamhoz beszélek.
- Boldog születésnapot...
A nevetésem hisztérikus.
- Tűnj innen, Norman! Elég volt! ELÉG!
Eltűnt. Egyedül maradtam. Holnap megint eljönnek, bántani fognak. Elfáradtam. Legyen vége. Csak... legyen vége.

Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2015.01.11. 23:44:20

Üzenet küldése