Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Bogdanovics Dorisz

 
Beosztása: Testnevelő tanár
Nem:
Életkor: 21 (születésnap: október 10.)
Testalkat: Nem egy égimeszelő, de azért mégse olyan alacsony. Így felnőtt korára már egész formás.
Vonások: Fiatalabb korában szeplős volt, de mára bőre fehér és sima. Amikor szeme és szája együtt mosolyog, apró, kedves gödröcskék jelennek meg az arcán. A szexistennőtől messze esik, inkább a szomszédlány-típus.
Szem: Nagy, világoskék szemek.
Haj: Kissé hullámos sötétszőke.
Általános öltözet
Nagyjából bármiben el van. Láthatod őt szoknyában és toppban flangálnia, de az se meglepő, ha melegítőben kapucnival a fején futsz vele össze.
Régebben nagyon fiúsan öltözködött, mára azonban lányosabbá vált a ruhatára.
Néha viszont meggyűlik a baja a ruhák színével.


Első benyomás, kisugárzás
Mindenkivel kedves és közvetlen, általában sikerül megkedveltetnie magát. Hogy mivel? Mosolygós és kicsit naiv. Nyugodt ember, nem kapkod, mindenre ráér.
Előtörténet
Szóval a múltam, ugye? Hát, azaz has, mert mindig mondják, hogy „háttal nem kezdünk mondatot!”, de szerintem az ember teljesen ösztönből kezd így egy mondatot - az ilyesmit kiirtani pedig nem könnyű -, például akkor, ha nem tudja, hol kezdje a történetét. Jelenesetben is erről van szó.

Tehát 1995. október egyik hideg napján (pontosabban tizedikén) születtem meg. Nem a szokásos kórházi szülésről volt itt szó, pedig igazán szükség lett volna rá. Anya veszélyeztetett terhes volt velem, szegény magas vérnyomással küzdött és cukorbeteg is volt. Előbb szerettem volna a világra jönni, mint azt gondolták, ezért is érte édesapámat, Bogdanovics Mátyást, ennyire hirtelen az egész. Egy kisebb közösségben laktunk, a szomszéd városban volt csak kórház, de én nem vártam ki azt a pár kilométert. A fagyos világba születtem, hogy ugyanabban a hideg tengerben veszítsem el édesanyámat, Kesztler Veronikát. A csoda mentett meg engem is a haláltól.

El sem tudom… nem, nem is akarom elképzelni, hogy milyen lehetett apának. Szinte mindenről mesélt nekem, ami kettejükkel történt, de az azon éjszaka átélt érzelmeiről semmit sem mondott. Mindig boldogan mesélt, egyszer láttam csak igazán megtörtnek, amikor egy vacsora után felhoztam azt az estét. Emberi gyászba fagyott szobor volt. Életem legszomorúbb látványa.

Apa sokféleképpen dönthetett volna. Esetleg haragudhatott volna rám, érezhette volna úgy, hogy én öltem meg a szeretett nőt. Beadhatott volna intézetbe, azzal a felfogással, hogy egyedül nem bírja a gondomat viselni. De apa szeretett engem, és sok rokoni, illetve kórházi segítséggel nevelt fel. Mindig hangsúlyozta milyen jó gyerek voltam. Szót fogadtam, csendes voltam és szerettem őt. Azt hiszem az utóbbiért sokkal hálásabb, mint bármi másért.

Nem tudtuk, hogy anya boszorkány volt. A nagyiról és a papiról se, így aztán nagyon különleges volt, amikor alig hat évesen - már Isten, se tudja miért – bedurcáztam és eláztam az egész kertet, ezzel tönkre vágva a locsoló rendszert. Nem értettük az egészet, de nem volt semmiféle baja az öntözőknek. Nagy kérdőjelek voltak akkor még nekünk ezek a dolgok. Több mint megdöbbentő volt, amikor kiderült, hogy van egy olyan világ, amiről mi mit sem tudtunk, sőt az emberek nagy része nincs tisztában vele. A nagyiék azt mondták, hogy anya azért nem számolt be apának a mágikus képességeiről, mert azt hitte, hogy ennek az információ hiánynak soha nem lesz következménye. De lett, én magam. Kevert származásom ellenére elég korán fényderült a vadmágiámra, ezért soha nem jártam ’talan’ iskolába, a Mirarxban kezdtem megismerkedni a varázslattal. Különös egy időszak volt, annyi szent, de mire 12 évesen a Martionba kezdtem járni, már egészen megszoktam ezt a csiribí-csiribá titkot. Apa is elfogadta, bár mindig kért, hogy óvatos legyek nagyon. A Martionban Ferfex ösvényére léptem, azaz büszke farkasnak lettem ítélve. Hát hogy mennyire vagyok büszke, na meg farkas, elég kérdéses, de ha a Lelkek Tükre odaosztott, annak biztos oka volt. Egyébként meg jól érzem magam ott, köszönöm.

Nem vagyok az iskola menőinek oszlopos tagja, sőt nagyjából semmilyen csoportnak sem vagyok a része. Elég csendesen teltek az évek, nem nagyon szeretek bajba kerülni, ami itt nem túl kifizetődő. Valamilyen oknál fogva mindenki rettenetesen népszerű, szép és valamiben egyszerűen kiemelkedően jó. És itt vagyok én, a kivétel, aki ugyan menőzhetne, hogy "karatézom, háhá!", de nem teszem. Nem fitogtatom, senki nem is tud róla. Minek?

Épp negyedikbe készültem, nyár volt és eszméletlen meleg. Apával úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk egy Kalandparkba, mert az mekkora buli! Hát buli nem, de ambulancia volt. Az első pályánál nem akartam hinni a szememnek. Nem kalandos, hanem halálos. Oltári magas fák lombjai között kifeszített köteleken kellett végig másznunk. Már feljutni is kihívás volt. Alig fértünk el az apró pihenőkön, pedig egyszerre csak ketten álltunk ott meg a segítő. Mindig is szétszórt voltam, és ez bár néha inkább vicces volt, most inkább nagy bajba juttatott. Egyszerűen leléptem a pihenőről, mielőtt rám köthették volna a biztosítást. Gyors reflexemnek köszönhettem, hogy sikerült abba a vezetékbe megkapaszkodnom, ami a láb megtámasztására szolgált két fa között. Fájdalmasan felsikítottam, mert ez fémből volt és nagyon vágta a tenyerem. Apa addig nyújtózkodott, míg elérte a csuklóm, de éreztem, hogy el fogom engedni a huzalt és féltem, hogy magammal húzom. Nem bírtam kivárni, míg jött a felmentő sereg, lezuhantam. A fák fájdalmasan martak a bőrömbe, de az igazi feketeleves az volt, amikor a fejemet becsaptam egy ágba, aztán földet érésnél is koccantam a talajjal. Kórházban tértem magamhoz. Az ütések a színészlelési pontomban okoztak kárt, orvosi kifejezéssel cerebrális akromatopszia lépett fel, azaz színvak lettem.

Vajon segíthetett volna rajtam a mágiám, ha nálam lett volna a pálcám? Sokszor ötlött fel bennem a kérdés. Talán szivaccsá kellett volna varázsolnom a talaj egy részét. Az talán mentett volna valamennyit rajtam. A negyediket otthon fejeztem be. Szoknom kellett a korlátoltságom, változtak a dolgok. Kissé el tudja venni a kedvem az olyasfajta kérdés, mint a „mi a kedvenc színed?” és testvérkéi. A szürke, természetesen.

Karakterlap:

Leírás


Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2012.08.14. 21:50:57

Üzenet küldése