Múlt:
1991. május 5-én születtem egy teljesen átlagos mágus család, kicsit sem átlagos, ám egyetlen gyermekeként. A szüleim saját genotíousaikat ismerve tudták, hogy esélyes vagyok a dupla levegő genotípusokra. Összejött, én pedig aeromágus lettem. A családban korábban is sokszor voltak esélyesek az egyező genotípusokra, de eddig én vagyok az egyetlen akinél ez összejött. Éppen ezért, drága édesanyám mindig elkényeztetett.
Később aztán, az egyre erősödő vadmágia miatt kellett végül a Mirarxba beíratni. Mivel akkortájt kicsit nehezebben érő típus voltam, így csak tizenhárom éves koromban írattak anyámék a Martionba, ahova anno Ők is jártak. Mind a két szülőm Lorton Lilla ösvényét járta, ám velük ellentétben engem a Lelkek Tükre a Karpena ösvényére oküldött. Az Ősök meg voltak lepődve a tükör döntésén, de nekem tetszett a döntés; legalábbis volt egy megérzésem, miszerint örülhetek.

A Martioni évek alatt jó gyerek módjára rendesen tanultam. Nagyon tetszett és érdekelt mindaz, amit az órákon hallottam. Nagy érdeklődést és tehetséget mutattam a befolyásolómágiák és saját született képességem irányítása terén is. Egy igazi könyvmoly voltam. Igyekeztem mindent rendesen megtanulni, éppen ezért a tanárokkal is sikerült jó kapcsolatot kialakítanom; egynek kettőnek beloptam magam a szívébe.
Tizenhat éves voltam, amikor elkezdett igazán érdekelni a kérdés, hogy mi is legyek majd, ha egyszer felnövök. Kitaláltam: tanár.
Épp el akartam mondani a családomnak a terveimet, amikor apu elmesélte nekem a nagy álmait, miszerint majd én is gemmárius leszek ám tőle eltérően nyomozó leszek majd, mert szerinte bőven meg van hozzá a gógyim. Lelkiismeret-furdalás lett úrrá rajtam, így inkább hallgattam, és amikor eljött a jelentkezés ideje, akkor az Oswald König volt az első helyen - habár mindig is távol állt tőlem a bűnüldözés. Felvettek! Örültem, de az tett igazán boldoggá, hogy édesapám arcán láttam az öröm és büszkeség jeleit láttam.
A Königes évek... nem voltak egyszerűek. Sőt, olykor igazán kiakasztott a suli, főleg az első évben. Én tipikusan azon gemmárius jelöltek közé tartoztam, akik erő és fizikum terén nem voltak a toppon. Túléltem az első évet, és ezt követően már kicsit jobban mentek a dolgok, hiszen agyban mindig is a toppon voltam.
Minden rendben ment, de 2011 augusztusában aput elvitte egy szívinfarktus. Depresszió, kétségbeesés, düh, méreg… nagyon zavart, hogy apám, aki miatt a Köniegre mentem, nem látja amint azt befejezem. Nagyon nehéz volt, de sikerült eldöntenem, hogy ha már elkezdtem, akkor be is fejezem a sulit, akkor is, ha apám már nem él. Ha létezik Mennyország és tényleg látnak minket a szeretteink, akkor talán látta, hogy végeztem, hogy gemmárius lettem, és talán büszke is volt rám.
Apám halála és a König elvégzése ugyanakkor egyfajta feloldozás is volt.
Megosztottam anyámmal a terveim miszerint, továbbra is tanulni fogok; elmondtam, hogy már korábban is más terveim voltak, és csak apu miatt döntöttem másképp. - Meglepődött, kicsit elgondolkodott, majd mondta, hogy tegyem azt, amit szeretnék, hiszen az én életemről van szó, ugyanakkor nagyon örült annak, hogy kisfiát sikerült rendes és jó embernek nevelnie. Ezek után 2012 szeptemberében már az ELTE-EMK Pedagógia szakán kezdtem.

Jelen:
Még van egy évem hátra, míg végzek az ELTE-EMK Pedagógián, utána hivatalosan is tanár leszek, ugyanakkor sikerült találnom egy munkát, amit a suli mellett is végezhetek; az Ópiumban vagyok pultos.