Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Dr. Hatvany-Deutsch Flóra

 
Beosztása: Szerpentárius
Nem:
Életkor: 30 (születésnap: június 24.)
Testalkat: Igazi kis töltött galamb. Combban talán kicsit erősebb, amire rásegít 165 centis magassága, de ha körömcipőt vesz fel, ez alig észrevehető.
Vonások: Ovális arcán kissé közel ülnek a szemei, álla gömbölyded, bőre világos színű. Kellemes látvány.
Szem: Barna. Ritkán látni smink nélkül, szinte mindig kihúzza feketével.
Haj: Nagyon régen sötétbarna volt, most már inkább vöröses - szőkés. Mikor milyenre sikerül festeni. Hosszúságát tekintve a válláig ér, a vége kissé hullámos.
Általános öltözet
Mindig csinosan, tisztán és ápoltan mutatkozik, nem engedheti meg magának, hogy alulöltözötten lássák. Magasságából adódóan inkább olyan cipőket hord, aminek van sarka, emellett szívesen vesz fel szoknyát, kosztümöt, szűk szárú nadrágot is. Kedvenc színe a fehér, ezért leggyakrabban ilyen színű ruhákat hord.
Első benyomás, kisugárzás
Valószínűleg nem fogod antipatikusnak tartani, ha szóba elegyedsz vele, de ezt mindenkinek a maga tisztje eldönteni. Az ismeretlenekkel kicsit távolságtartóbb, akiket pedig ismer, szívesen meghallgatja őket. Inkább hallgat, mint beszél, de ez nem azt jelenti, hogy ne szeretne társalogni.

Leírás

Leírás


Halk léptekkel nyitott be a kórterembe, ahol a fiú feküdt. Lesimította köpenyét, egyik rossz szokása, és fölé hajolva megvizsgálta, ébren van –e.
- Jó reggelt, Sebestyén! – köszönt halvány mosollyal, mikor megbizonyosodott arról, nem alszik. – Hogy vagy ma? – kérdezte, és végighúzta kezét az ablak előtt, mire a sötétítőfüggönyök szétnyíltak és beengedték a napfényt a kórterembe. Pedig felesleges volt halknak lennie, mivel a fiú nem aludt, de persze erről fogalma se lehetett. Sebi örült, ha az éj leple alatt legalább két órácskára sikerült úgy lehunyni a szemét, hogy ne rémálom formájában élje át újra és újra azt a bizonyos estét, mikor a szeme láttára marcangolták szét menyasszonyát, és mondhatni őt magát is. Estellán már nem tudtak segíteni, ő elvérzett.
Egy normális férfi biztos örömmel fogadta volna, ha egy nő fölé hajolva ébreszti, ezzel szemben ő nem volt egy mintabeteg.
- Hülye kérdés - jegyezte meg, de még nem nyitotta ki a szemét, mintha ezzel kizárhatná a tudatából a nőt. Sajnos, érzékszervei javulásának köszönhetően mégse tudta figyelmen kívül hagyni. - Majd kicsattanok a boldogságtól - szavaival szemben a hanghordozása nem éppen erről árulkodott.
Flóra tudta, mennyire megviselte a srácot a támadás, hát szemet hunyt a hangszín felett.
- Ezt jó hallani. Féltem, éjszaka sem aludtál túl sokat. – Hallotta a nővérektől, milyen nyugtalanok az éjszakái, jóformán csak bájitallal képes pihenni. - Átvinnénk a vizsgálóba, hogy átkötözzem a sebed. Ha nincs ellenedre. - Ha ellenezte volna, ugyanúgy nyugtatót kap, és leszedálva élvezheti, ahogy friss géz kerül a hátára.
A fiú felciccentett, mikor meghallotta Flóra szavait. Sejtette, hogy ha akarja, ha nem, akkor is átkötözik a sebeit, csak az a kérdés, hogy mennyire kiszolgáltatott állapotban lesz, mikor ez megtörténik.
- Valljuk be, hogy igazából nincs választásom - nyitotta ki végre a szemét, majd megpróbált felkelni, ami egy kicsit nehéz műveletnek bizonyult a hátán lévő seb miatt. Ajka megvonaglott, de csak azért se adott hangot, túl büszke volt ahhoz, hogy a nő tudtára adja ezt.
- Úgy látom, kezdjük megismerni egymást. - Bólintott, és intett az ápoló fiúnak, hogy tolja át a másik helyiségbe. - Fel tudsz ülni? - kérdezte, miközben letette csíptetős mappáját a pultra és gumikesztyűt húzott.
- Persze, hogy fel tudok - felelte makacsul, majd végre sikeresen befejezte a műveletet. Egész lényéből áradt a negativitás, de ez érthető volt. Nem mindenki lesz boldog attól a ténytől, hogy ezek után télidőben nem kell a kabáttal bajlódnia. Közben az ápolók lesegítették róla a kórházi köpenyt, ami csak hátul megkötős volt, hogy az anyag a legkisebb felülettel érintkezzen bőrével. Flóra gyakorlott mozdulatokkal leszedte a kötést és megszemlélte, miközben kidobta a kukába a csíkokat. Enyhén megnyomogatta körülötte, ahol gyulladást látott, végighúzta a kezét és enyhítette azt.
- Fáj? – nézegette tovább, ahogy vizsgálgatta.
- Kellemetlen - mondta inkább tárgyilagosan, nem mutatva, hogy igen, még mindig eléggé fáj, mire a doktornő bólintott néhányat, és egy spray-vel lefújva a sebet új kötést tett rá. A műtősök felöltöztették, ő pedig odasétált a fiú elé.
- Nemsokára hazamehetsz. Addig is..
- Doktornő! Megjöttek a laboreredmények. - nyújtott át egy fehér papírlapot az egyik asszisztens.
- Köszönöm, Emese. - biccentett, és elkezdte végigfutni a listát. - Hm hm hm.. rendben, rendben.. igen, ez várható v.. - Megakadt a szava, ahogy mutatóujjával a lap közepére ért. -Emese! - kiabált a nőnek, aki már a folyosón járt.
- Igen?
- Szóljon kérem Duscháknak, hogy jöjjön át. Nem, a fiatalabb.
Jól ismerte már Sebestyén reakcióját a rossz hírekre, akit megnyugvással töltött el a hír, hogy hamarosan hazamehet, ám most az eredményeket hallva próbált úgy helyezkedni, hogy lássa, mi van a papíron. Mikor meghallotta a bizonyos orvos nevét, hirtelen ökölbe szorultak a kezei.
- Mi van a papírokban? - Eleve vészjósló volt a hangja, mire Flóra hátra tetette kezét, mintha csak a dereka fájna és elfordult. Közben intett az asszisztens srácnak, aki áttolta Sebit, hogy jöjjön mögé. Fő a biztonság.
- Ígérd meg, hogy nyugodt maradsz. – kérte. Mint halottnak a beöntés, de azért megér egy próbát.
- Nem ígérek olyat, amit nem tudok betartani - felelte sötéten. - Kábé annyit érne, mint mikor azt ígérted, hogy két hét múlva hazamehetek... - mosolyodott el, de egy szemernyi barátságosság nem volt benne.
A nő felsóhajtott, ahogy ránézett Sebi arcára, de végül megadta a magyarázatot.
- Az elsődleges vizsgálatok alapján… ember alakban is fertőző vagy. – Mielőtt a fiú bármit tehetett vagy mondhatott volna, maga elé emelte a kezét. – De ezt még ki kell vizsgálni, semmi nem biztos! Megint veszünk tőled vért, és..
- Hogy... micsoda? - hangja túl színtelen volt, kellemetlen, és bár hangja nyugodtnak tűnt, mint ahogy az is elég remek dolognak látszott, hogy nem pattant fel az ágyról, de... tekintetében csak úgy tombolt az indulat, kezei ökölbe szorultak. – Csináld. Most - nem igazán tűrt ellentmondást. Tudta, hogyha valóban igaz, és emberi alakban is fertőz, akkor vége az orvosi pályájának.
Flóra így kénytelen volt összeszorított szájjal a szekrényhez sétálni, hogy fecskendőt, leszorítót, fertőtlenítőt vegyen elő. Odalépve lekötötte a vénát, lefertőtlenítette és gyengéd mozdulattal szúrta fel a tűt.
- Egy fiola elég lesz. - Mondta, miközben a fiú példanélküli magaviselettel tűrte, hogy vért vegyenek tőle. Ahogy kihúzta a tűt, egy kézmozdulattal elzárta a sebet, mintha soha nem vett volna onnan vért. Üveglapocskára kinyomott pár cseppet, és behelyezve a mikroszkóp alá tanulmányozni kezdte azt.
Nem örült annak, amit látott.
Alsó ajkába harapva emelte fel a fejét a mikroszkóptól, és megcsóválta a fejét.
- Sajnálom. De hidd el, ezzel meg lehet tanulni együtt élni! - Emelkedett fel a székből, ahogy pár lépést hátrált az üresen maradt betegágy felé. - Mindenről kapsz felvilágosítást, és ha megtanulod kezelni, normális életed lehet.
Sebestyén úgy nézett a nőre, mint egy hülyére. - Megtanulni... együtt élni?! Tudod egyáltalán, hogy én minek készültem?! - egyre hangosabb, egyre dühösebb. Az eddigi nyugalom álcájának utolsó apró kis darabjai is tovatűntek.
- Tudom, hogy minek készültél, de ezer más út nyitva áll előtted! Nem csak sebészekből áll az orvostársadalom! - Próbálta nyugtatni, miközben két ápoló kiment a teremből, hogy ha baj lenne, értesítsék a biztonságiakat. Flóra hálát adott ilyenkor az égnek, hogy nincs szüksége pálcára, ha varázsolni akar.
- Felfogod egyáltalán azt, amit mondasz? - nem nézett a nőre, testén egyre inkább úrrá lett a remegés. Nem jó jel, nagyon nem volt jó jel.
- Igen, de…
- Mit szólnál hozzá, ha már több évet lehúztál volna, és alig van hátra valami a diplomádig... és kiderül, hogy minden amit, tanultál, minden, amit megtettél, azt kidobhatod a francba?! Mert ó igen, téged a mágusok képeztek, ahhoz nem kell feltétlen személyes kontaktus, de nekem igen! - fájt a háta, de mintha a düh elnyomta volna, úgy közeledett felé.
- Sebi, kérlek…
- Ki az az idióta, aki engedné, hogy hozzáérjen egy vérfarkas, aki még emberi alakban is fertőz?! - dühös? Enyhe kifejezés. Hamarosan az első tárgyat a falhoz vágta, ami a keze ügyébe került - ami akkor épp egy szék volt. Nem Flóra felé dobta, csak a falnak, az se volt szerencsés találkozás.
- Szóljanak már Duscháknak, nem először kérem! - kiabálta, ahogy egy kábító átkot lövellve a fiú felé Sebestyén összeesett, és a mögötte álló műtős asszisztens elkapta, nehogy hanyatt vágja magát.

//A történet valós alapokon nyugszik, köszönet érte Bárkay Sebestyénnek.//

Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.01.10. 22:54:28

Ez a karakter tagja a Családnak.

Üzenet küldése