A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Fazekas Judit

 
Beosztása: A Kormon Lehel Tehetséggondozó tanulója
Nem:
Életkor: 27 (születésnap: október 27.)
Testalkat: Erősebb kicsit csípőben, de nem durván, viszont láthatóan hízásra hajlamos lenne, ha elhagyná magát.
Vonások: Egyelőre még kislányosak, bár ez ellen igyekszik tenni sminkkel, és az orrában is található egy piercing.
Szem: Ha egy színben kell meghatározni, akkor zöld.
Haj: Göndör, szálkás, eperszőke.
Általános öltözet
Még kísérletező fázisban van, nem alakult ki saját stílusa. Így előfordulhat, hogy egyik nap rakottszoknyában megy órára, másnap pedig már szakadt farmerben látod a Nagyteremben.
Első benyomás, kisugárzás
Alapjáraton is nehéz természetére a kamaszkor csak rátesz még pár lapáttal. Gyakran pusmog barátnőivel, mintha csak szörnyű titkokat őriznének, és rendszeresen látogatja Lenke néni szobáját is. Tökéletesen illik rá a horoszkópja:

A Skorpió gyermek: nem könnyű eset. Erős akaratú, makacs, önfejű és dacos. Nála erőszakkal csak látszateredményeket lehet elérni, lelke mélyén nem hódol be. Nagyon nagy érzelem-és szeretetéhsége van. Ezen keresztül lehet őt irányítani. Szüksége van a világos határokra. Nagy tudásvággyal rendelkezik, kíváncsi. Tudni akarja a dolgok és az emberek működését is.



Leírás

1996. október végén született Budapesten. Családi háttere nem mondható éppen idillinek, de sajnos nem is igazán kirívó. Édesanyja, aki a Mirarxban előkészítő tanár, egy igazán lendületes, és fiatalos nő, egyedül neveli lányát Érden. Édesapját hét éves kora óta nem látta, ekkor váltak ugyanis el szülei. Apjának már volt egy előző házassága (ekkor lett sutta is), ebből van egy nála jóval idősebb bátyja is, akit igazán nem is ismer. Valami Előd...

Már gyerekként sem volt vele könnyű az élet, akaratos, hisztis kislány volt, ezen a válás csak rontott. Hamar bekerült a Mirarxba, szerencsére édesanyja remek pedagógus - talán ő az egyetlen, aki igazán kezelni tudja. Martionba kerülése után azonban már kikerült anyukája szárnyai alól, ennek eredménye pedig jópár büntetőmunka és szülői elbeszélgetés lett. Első pár évben még csak a hisztijei miatt akadtak problémák - volt, hogy óráról rohant ki, az ajtót becsapva maga után -, később azonban már maróti kiruccanások, dohányzás, és alkoholfogyasztás is felkerült a listára.

Nem igazán könnyít helyzetén az sem, hogy gyakran vannak különös álmai, amik rendre be is teljesülnek. Régen ezt átoknak gondolta, mára már inkább visszaél vele - mindenféle szörnyűséget kitalál bizonyos embereknek, akik általában hisznek is neki, hiszen van, hogy bejön, amit mond. A tanárok közül a mostani Lortonos mentorokat úgy-ahogy elviselte, igazán közel viszont egyedül Lenke néni állt a szívéhez. Úgy érzi, ő az egyetlen, aki megérti, mai napig visszajár hozzá.

A Martion elvégzése után viszonylag szerencsésnek mondható, hogy sikerült találnia egy jóakarót, így most már a Kormon padjait koptatja, és még kisit igyekszik is magába szívni némi tudást.


Aktuális állapot:


Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.02.02. 14:53:02

Üzenet küldése