-Édesem...
Csendes éjszaka volt, hullott a hó, kellően hideg volt, mikor elfolyt a magzatvíz és rohanni kellett a Főnixbe. Megkezdődött a szülés, ami egyáltalán nem volt komplikációmentes. Mikor beértek, nem volt már szabad szülőszoba, mindenki December harmadikára időzítette... vagy ha nem is időzített, de így jött ki, ezért egy privát szobába vitték édesanyámat, ahol előkészültek, és megszülettem hajnali fél háromkor.

***

Sírva szaladtam be anyuhoz a konyhába, Rajmi és Valentin megint egy döglött madarat hozott be nekem a délutáni pihenőm alatt, és az ágyam melletti szekrényre tette, hogy amikor felébredek, egyből szegény jószágot pillantsam meg. Pizsamában, kócosan és könnyáztatta tekintettel rángattam be édesanyát, hogy nézze meg, most sem viccelek!
-Hányszor mondjam, hogy ne csináljatok többé ilyet?
Hallom, ahogy leszidja fivéreim, de nem érzem magam jobban tőle. Többször is eljátszották. Hol egérrel, különféle bogarakkal, az egyik legdurvább egy macska volt, mégis a madár a kedvencük, amit elém raktak majdnem minden héten.

***

-Anyuka, Apuka!
Átrohantam hozzájuk a vonatállomáson és hatalmas ölelést kaptam. Rajmiék is valahol messzebb kullogtak kifelé a Martion felől, de ők semennyire sem siettek, mint én. Annyi mindent el kellett mesélnem! Ez volt az első évem... A fiúkkal ellentétben én Lortonos lettem. Büszke kis mókusként viseltem a talárt és minden órán igyekeztem a maximumot nyújtani. Sajnos nem voltam mindenben kiemelkedő, mert az asztrálmágia, vagy a jóslás, éppenséggel még a bájital órák sem mentek zökkenőmentesen. én voltam az a lány, akinek sikerült minden egyes alkalommal berobbantania valamit...

***

Mondani sem kell, hogy nem voltam a népszerűség csúcsán. Jobbára senki sem tudta, hogy létezem. Szürke kisegér módjára bújtam meg a könyvtár vagy a társalgónk egyik félreeső zugában. Nem akartam én lenni a társaság középpontjában, nem is igazán tudtam elviselni, ha valamiért rólam beszéltek. Persze Rajmi és Valentin népszerűek voltak...
-Hallod Maja, vagy nyisd ki a csipád, vagy tagadd le, hogy a húgunk vagy, kérlek!
Valahogy nem szerették, hogy én nem illeszkedtem be olyan frankón, mint ők. Ha kérdezték, hogy a húguk milyen, mindig valami mást mondtak rólam, hogy én is menőnek tűnjek. Egy idő után persze erről is leszoktak, hiszen mikor megismertek a haverjaik, nem épp azt a képet mutattam magamról, amit ők felvázoltak.

***

-Ne, kérem, ne vigyenek orvoshoz, jól vagyok!
Hiába sírtam, hogy nem kell bevinni a kórházba, kutya bajom, nem akarták elhinni. Egyből Főnix lett a vége, amit remegő gyomorral, és anyukám mellett megbújva vártam, hogy szólítsanak, hogy foglalkozzanak velem. Nem akartam, hogy egyáltalán hozzám érjenek a vitae orvosok, csak olyannak engedtem, hogy megvizsgáljon, aki nem életmágus. Valahogy sose bírtam őket. Már akkor is felállt a nemlétező szőr a karomon és hátamon, ha velük kellett egy légtérben tartózkodnom. Elfog az émelygés, viszketni kezdek, ahol hozzám ért... és ez nem fog sose enyhülni.

***

-Anyuka, mi a véleménye az abeomágiáról?
Azon a nyáron fejeztem be a negyedévet, és következett az utolsó két évem, amikor fakultatív órákat is felvehettem. Megkérdeztem otthon, hogy szerintük van-e értelme, és egyáltalán örülnének-e annak, ha azon kívül, hogy a tradíciót külön órákkal veszem, járhatok-e abeomágia órára. Mosolyogva bólogattak, de az volt a véleményük, hogy nem fog menni, mivel sem Rajmi, sem pedig Valentin nem sajátította el. Gondoltam egy próbát megér, hátha... legalább ebben jobb leszek náluk.
-Sikerült! Anyuka, van hozzá tehetségem! A tanár azt mondta, hogy nagyon ígéretes vagyok benne!
Karácsonykor mikor hazamentem, akkor már túl voltam pár magánórán. Még nem volt meg az alakom, de különböző feladatokat, és gyakorlatokat végeztünk, és szünet után, mikor visszamentünk elkezdtük kiismerni az alakom, amivé változni fogok. Meglepő mód farkas lett. Nagy bundás, vöröses-barnás jószág. A tappancsain pedig fekete cipellők vannak, pont, mint a pofáján.

***

Hatodév végére már remekül mentek az abeomágia órák, ugyan egyedül nem mentem terepre, féltem, hogy valaki meglát, vagy épp egy állat megtámad, de serényen gyakoroltam egyik-másik üres teremben. Persze, ha csoporttársakkal mentünk közösen terepre, nem éreztem ennyire feszélyezve magam, és az sem zavart, hogy valaki meglátna, vagy pont, hogy ránk támadna. Felszabadító érzés volt velük együtt nyargalni.
-Marjam, kedves, eldöntötted már, hogy hova adod be a felvételidet?
Édesanya mindig ilyen kérdésekkel bombázott karácsony óta, és nem tudtam neki megfelelő választ adni. Egészen az utolsó pillanatig tartogattam a meglepetésemet, miszerint a Königre akarok menni. Beadtam, otthon kiderült és állt a bál. A családban apai ágon minden férfi gemmárius volt. Az én édesapám is, és a sorban Rajmi vagy épp Valentin következett volna, de egyikük sem akarta kockára tenni az életét másokért. Rajmi egyébként is az ELTE mágikus karán végzett mágustöri szakon, Valentin pedig a Kormonon tanult tradícióhasználatot. Nem akartam, hogy megszakadjon a sor, és úgy éreztem, hogy, amit gyerekként elnyomtam, az most mint felszínre törhet. Nem voltam egy vasmarkú, erőskezű leányzó, viszont a mágiám kellőképp kiegyenlítette ezt a hiányosságot.

Karakterkép: Daria Sidorchuk