Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Garainé Dr. Hankovszky Rebeka

 
Beosztása: Ügyvéd
Nem:
Életkor: 31 (születésnap: október 31.)
Testalkat:
Családja többi tagjához hasonlóan viszonylag magas, vékony alkatú nő. Igencsak arányos, nem betegesen sovány, de felesleget sem látni rajta. Hosszú évek önvédelmi óráinak és a sportolásának köszönhetően karjai és lábai izmosak és erősek.
Vonások:
Finom vonású, klasszikusan szép arccal rendelkezik, kifejezetten barátságosnak mondható kerekded vonásokkal. Gyakran mosolyog, amitől egy-egy széles nevetőránc jelenik meg az orcáján.
Szem:
Erőteljes gesztenyebarna, amelyet határozott szemöldök keretez. A tekintetében, ahogy a mosolyában is, gyakran vegyül némi ravaszság.
Haj:
Fényesen csillogó, egyenesszálú, csokoládébarna üstök, amely a háta közepéig ér. Nagyjából egyforma eséllyel lehet kiengedett és összefogott frizurával látni, szereti, ha egy kevés hullám is vegyül bele.
Általános öltözet
Fekete, fehér, szürke, mindenesetre valami sötét-világos összeállítás a munkába, hiszen egy ügyvéd megjelenése mindig a munkahelyét tükrözi. Munkán kívül szeret akár erősebb színeket is hordani, a rózsaszín-barack vonal nem az ő világa, de nagy ritkán megfordul előkelő méretű és márkájú ruhatárában. Szenvedélyes ruha- és estélyigyűjtő nem beszélve tetemes mennyiségű cipőjéről.
Első benyomás, kisugárzás
Ha munkaidőben látod meg először, komoly, precíz ember benyomását kelti. Mindig pontos, utálja, ha valaki késik. Gyűlöli, ha ugráltatják, vagy valaki megmondja neki, hogy egy bizonyos feladatot hogyan kell elvégeznie, és kizárólag akkor nyeli ezt le, ha az illető felette áll. Munkán kívül minden nő rémálma. Gyönyörű, élettelin vibráló személyiség, akit általában szörnyen nehéz leszólítania egy férfinak. Könnyedén mond olyasmit, amivel másokat megbánthat, gyakorta szarkasztikus, és ha nem Magyarországon született volna, biztosan Irónia lenne a hazája. Ha barátok között van, nyílt és őszinte, kifejezetten jó társaság, és rengeteget mosolyog.

Leírás

Élet

„Hát, életrajzi regény nem lesz belőle.”

1985. október 31-én este egy igen hosszú és fáradságos vajúdás, egy előreesett kar és köldökzsinór után küzdötte magát világra Budapest városában. Élete első hangja nem sikerült túl meggyőzőre, és később az étvágya sem növekedett olyan ütemben, mint szülei szerették volna. Ezért a botlásért cserébe későbbi élete folyamán mindenféle elvárásnak megfelelt, és még túl is tett rajtuk.
Az első, kissé betegeskedő év után rohamos gyarapodásnak indult, és talán egy cseppnyit túlságosan is elszaladt vele a ló. Viszont mikorra kisöccse megszületett, már tökéletes súlyban volt. Ez az aprócska tény hívta fel rá a figyelmet, hogy hízásra hajlamos alkatot örökölt, így a mai napig nagyon ügyelnie kell rá, hogy miből és mennyit eszik.
A budai előkészítő iskolában kezdte tanulmányait, akárcsak később Ádám, és természetesen nem volt kérdés, hogy a Martionba fog járni. Már itt is kifejezetten népszerű lánynak számított, de a szép mosoly mögött sok ész is lapult, így nem volt egy könnyű célpont a fiúknak.
Ekkoriban kezdtek kicsit túl nagy súllyal nehezedni a vállára a családi elvárások. Kitűnő tanuló volt, remek atléta, és zeneiskolai tanulmányait - zongorázni tanult - sem hanyagolta el. Kevés szabadideje maradt, és mint tinédzser, volt egy kifejezetten nehezebb időszaka. A stressz miatt nem volt étvágya, és túlzottan lefogyott, a család eléggé aggódott érte, már-már rendszeressé vált egy-egy rosszullét napközben, és végül gyomorfekélyt is kapott. Kristóf nagy segítségére volt ezekben az időkben, hiszen mindig is úgy tekintett rá, mint a bátyjára. Az ő és másik nagybátyja, Ricsi hatására Péter rábólintott, hogy Rebeka Amerikába menjen cserediákként. Egy teljes év múlva tért csak vissza végleg, de valóban jót tett neki az utazás, újult erővel és önbizalommal folytatta útját a cél felé.
A középiskolát az elvárásoknak megfelelően kitűnő eredménnyel végezte, külön dicséretben is részesült. A családi hagyománynak megfelelően egyenes út vezetett az ELTE, Állam és Jogtudományi Karára, ahonnan 2008. június 17-én kapta kézhez summa cum laude minősítésű diplomáját. Egyetemi évei alatt nem csak a könyveket bújta, HÖK-ös munkát végzett, és szívesen mozdult ki évfolyamtársaival vagy épp nagybátyjával, Kristóffal. Természetes volt, hogy a végzés után irány a családi vállalkozás, a Hankovszky Ügyvédi Iroda, ahol azóta is dolgozik, egyelőre, mint ügyvédjelölt. 2010-ben az ELTE Jogi Továbbképző Intézete által szervezett képzés keretében Családjogi szakjogászi végzettséget szerzett. Jelenleg épp a szakvizsgájával bíbelődik.

Család

„Hiába verem az ágat, az alma még csak le sem esik arról a bizonyos fáról.”

Édesapja: Hankovszky Péter (1957-) ügyvéd, Hankovszky Ügyvédi Iroda (irodavezető)
Mindig is apa kicsi lánya volt. Sokkal többet örökölt abból a Hankovszky oldalból, mint a Benegeszery vérből, és ez igen gyakran ki is ütközik. Imádja az apját, keményen dolgozik, hogy szakmai ügyekben is elismerje őt, habár nem mindig jutott rá ideje a férfinak a sok munka mellett.

Édesanyja: Benegeszery Ágnes (1962-) matematika-kémia- átváltoztatástan tanárnő.
Mindent, amit a ruhákról és az öltözködésről tudni kell, azt ő tanította meg neki. Legyen szó össze nem illő színekről vagy stílusokról, az anyjára mindig számíthat, ha tanács kell.

Nagybátyja: Dr. Hankovszky Richárd (1967-) - ügyvéd, Hankovszky Ügyvédi Iroda
Mondhatnánk, klasszikus frázissal, hogy apja helyett apja volt, de az igazság inkább úgy hangzik, apja mellett a jó fej nagybácsi volt. Az a tipikus, akinek három évesen a nyakába kérezkedett, aki elvitte az állatkertbe, és vattacukorral tömte. Mikor fiúzni kezdett, védelmet ajánlott, mikor fiatalkora mélypontját élte, Amerikát javasolta. Sok hasonlóság van köztük jellemben is, ezért mindig is könnyű volt egymás mellett lenniük. Ő az, aki időnként lehúzza a földre, ha elszalad vele a ló, és nem túlzás állítani, hogy ha szobrot állítana a minta nagybácsiról, Ricsiről szolgálna az alapjául.

(Nagy)bátyja: Dr. Hankovszky Kristóf (1978-) – ügyvéd, Hankovszky Ügyvédi Iroda
Olyan neki, mintha a saját bátyja lenne. A kapcsolatuk különleges, a folytonos csipkelődés része az életüknek. Mindig ott van neki, ha szüksége van rá, legyen szó egy stresszes napról vagy akár egy újabb elfuserált férfiról az életében. Gyakran járnak együtt bulizni, iszogatni, akár Ádámmal is, és Rebeka szívesen véleményezi negatívan a fiúk bármely újabb hódítását.
Zene

Öccse: Hankovszky Ádám (1990-) – ELTE jogászhallgató, politológia szakos hallgató
Első találkozásuk már felvetítette a jövőbeli testvéri viszonyuk milyenségét. Mikor először vetette pillantását újszülött kisöccsére, a következő szavak törtek fel meglepett arccal a szájából: „Jé, de kis kopasz!”. Ennek megfelelően korai becenév kísérlet volt a Nektarin, utalva kopasz kis fejére, amelyen azonban hamar kinőtt a pihehaj. A hangnem azóta sem változott, folyamatos csipkelődés, szurkálás, oda-visszavágás az életük, és ebbe a kis játékba Kristófot is szívesen belevonják. Még sosem sikerült igazán megbántaniuk egymást, pedig volt pár kemény szavuk is az évek során. A folyamatos kritizálás ellenére imádja a kisöccsét, nem kérdés, hogy bárkinek a torkán lenyomna egy zongorát, ha bántani merné.

Húga: Hankovszky Ágnes (1999-)
Rebeka már 14 volt, mikor a kishúga megszületett, és ő pont akkor tájt töltött Amerikában egy évet. Nehéz meghatározni, hol romlott el az ő kapcsolatuk. Ha van is benne szeretet, könnyű elnézni, mikor úgy fújnak egymásra, mint két macska. Ő úgy gondolja, Ági éretlen és elkényeztetett, aki túl sokat enged meg magának, Ági meg a kotnyeles, piszkálódó testvért látja benne. Talán idővel megbékél az ellentétük, egyelőre azonban kész csatatér a testvérek közé állni.

Magánélet

„Attól, mert kívülről fényes és piros, belülről még lehet rohadt.”

Amilyen sikeres a munkában és a tanulásban, annyira gyérül állt régebben a magánélete. Valahogy érzéke van a nem megfelelő férfiak kifogásához.
Az első barátja nem tudta elfogadni a szakítás tényét, telefonon zaklatta a lányt, szerelmes leveleket küldött, és végül Kristófnak kellett a fiút elűznie a háztól.
A második jelölt majdnem megerőszakolta a kocsijában, szerencsére Rebeka addigra már jártas volt az önvédelemben, és csúnyán betörte a fiú orrát.
A harmadik kitépte a szívét, jól rátaposott és még arrébb is rugdosta látszólag minden ok nélkül.
Az ötödik megcsalta Kristóf titkárnőjével.
A hatodikról pedig végül kiderült, hogy nős.
...

A majdnem házasság, avagy a négyes számú
18 éves volt, mikor összeismertették a neki szánt férfival, aki akkor töltötte a 20-at. Nem volt szerelem első látásra, de nem is ez volt a lényeg, hiszen Családos, jó kiállású, jó parti. Mivel nem siettek el semmit, másfél évig voltak párkapcsolatban, és a 20. születésnapján el is jegyezte a kedvese. A három éves évfordulójuk volt a kapcsolatuk vége is egyben.

Házasság 2.0
Az elkerülhetetlen végül mégis csak bekövetkezett, 2014.május 31-én az utóbbi évek legrongyrázóbb, legpazarabb Családos esküvőjén vette el őt Garai Rúben.

Kapcsolatok

„Kávé: főnév. Egy mágikus ital, ami a „Húzz el, és hagyj meghalni”-t „Jó reggelt, kedvesem”-mé alakítja."

Galaczi Alma - Latte /egyharmada eszpresszó, kétharmada meleg tej, kb. 1 cm-es tejhab a tetején/
Nagyon hasonlóan ahhoz, ahogy én szeretem.

Garai Rúben - Bécsi kávé /sima vagy dupla eszpresszó, tejszínhab, csokoládéreszelék/
Erős, de semmi esetre sem keserű. Élénkítő.

Isaak Volkov - Orosz kávé /eszpresszó, cukor, tejszín, 1 shot vodka/
Ha valami ütősre vágysz. Csak saját felelősségre.

Raffai-Fodor Ervin - Lungo
Egyszerű és nagyszerű.

Raffai-Fodor Magda - Jeges kávé
Én a kávét inkább forrón szeretem.

Sarnyai Csaba - Ír kávé /200 ml eszpresszó, 50 ml ír whiskey, barna cukor, tejszín(hab)/
Zene
Kiváló különlegesség, de a túl sok árt a tiszta lelkiismeretnek.

Sokoray Nátán - Paddy's girl /50 ml ír krémlikőr, 50 ml ír whiskey, 50 ml csokoládé likőr, 50 ml hűtött eszpresszó/
Zene
Daddy's girl...

Munka

„Ha kegyelemért könyörögnél, tedd tisztességesen. Térdelj le.”

Kiemelt szakterületei: polgári jog, családjog, büntető jog
Egyéb jogterületei: szerződések joga, Ingatlan jog
Nyelvtudás: angol, francia, német
A munkában mindig pontos és precíz, nem szereti, ha valaki késik. Hajthatatlan, eltökélt, egy igazi cápa, az a típus, akit az ember az ügyvédjének akar, nem az ellenségének.

Jellem

„Nem kedvelsz? Nem gond, nem azért kelek fel minden reggel, hogy téged lenyűgözzelek.”

A reggeli nagy bögre forró, dupla, zsírszegény latte macchiato-ja előtt nem érdemes semmi komoly vagy erőt meghaladó témába kezdeni. Értsük ez alatt a babákról, kiscicákról vagy kishalakról való áradozást, gügyögést, siránkozást a csúf ronda életről, hogy nincs egy titkárnő, akit meg lehet húzni.
Nem törekszik arra különösebben, hogy mások kedveljék, ha valakinek tetszik a stílusa jó, ha valakinek nem, úgy is jó. Megmondja a véleményét őszintén, tábla felmutatása nélkül használja a szarkazmust, és Isten óvjon tőle, hogy vitába keveredj vele, mert hidd el, te húzod a rövidebbet. Nagyon ravasz egy nő, mind az életben, mind a munkában, ha van kiskapu, biztosan megtalálja, ha valamire szüksége van, meg is szerzi.
Annak ellenére, hogy ennyit szurkálódik, rengeteget nevet, és általában másokkal, nem rajtuk. Nagyon sok barátja van, sokat jár bulizni és társasági eseményekre, ha ideje engedi. Szeret mindig új, méregdrága ruhákban megjelenni és fotózkodni is. Ki nem nézné belőle az ember, de Tini Szépségversenyt is nyert annak idején.
Szabadidejében futni jár, atléta múltja előtt tisztelegve (általában reggel). Elvégzett egy komolyabb önvédelmi tanfolyamot, és azóta is heti rendszerességgel jár küzdősport edzésekre. Emellett időnként jótékonyságra is adja a fejét, különösen a szívén viseli a beteg és bántalmazott gyerekek ügyét

Adatok

Magasság: 173 cm
Súly: 55 kg
Pálca: Éger pálca griffkarom maggal

A karakter a Család tagja.

Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.06.26. 13:55:21

Ez a karakter a Hankovszky Ügyvédi Iroda céghez tartozik.

Ez a karakter a Garai Ékszerház Üzletlánc céghez tartozik.

Ez a karakter tagja a Családnak.

Üzenet küldése