Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Havas Jázmin

 
Beosztása: Ingatlanügynök
Nem:
Életkor: 32 (születésnap: november 21.)
Testalkat: Egyszer valaki azt mondta rám, hogy gebe vagyok - egyszer. Jó, persze nem fél kézzel mozgatok meg hegyeket, de igazából nem is szerepel ilyesmi a terveim között, szóval a konditeremben sem tőlem fognak meggazdagodni.
Vonások: Hát erre most mit mondjak? Ott van fent egy kép - meg néhány lejjebb is -, döntsd el, hogy szerinted milyenek.
Szem: Kékes is, meg zöldes is, de legalább - szerintem - egyformák.
Haj: Mikor milyen kedvem van. Megnövesztem, levágatom, befestetem, attól függ milyen gondolattal kelek reggel. De amúgy eredetileg barna.
Általános öltözet
Általánosságban nem tudok erről nyilatkozni. Van bőven választék a szekrényben, amikből akár a leglehetetlenebb kombinációt is képes vagyok felhúzni magamra, de azt például bátran ki merem jelenteni, hogy a rózsaszín vagy a lila nem az én világom.
Első benyomás, kisugárzás
Most minden bizonnyal azt kellene mondanom, hogy kedves vagyok, aranyos vagyok, arról már nem is beszélve, hogy milyen bájosan tudok mosolyogni, de... Nem fogok neked hazudni. Kegyetlenül őszinte tudok lenni, ami persze sokaknak nem tetszik, de én ezt magasról leszarom. Nem tetszik a véleményem? Akkor nem kell velem beszélgetni.

Bár... Ha éppenséggel a megfelelő lakást/házat keresed, akkor én vagyok a tökéletes segítség a számodra. Szeretem a munkámat, és minden nagyképűség nélkül ki merem jelenteni, hogy az egyik legjobb vagyok a szakmában. Szóval csak bátran, nem fogod megbánni.

Leírás

Az valószínűleg senkit nem érdekel, hogy melyik kórházban, milyen körülmények között születtem - hála a jó égnek nem készült róla videó -, szóval ezt a részét a dolognak át is ugranám, ha nem gond. Az első fontos esemény az életemben az volt, amikor a drága öcsém - Flórián - megszületett. Szerintem járni már éppen tudtam, de esti mesét még egy darabig nem meséltem neki, ez biztos. Na de mindegy is, több gyereket már nem mertek bevállalni anyámék, és ezért nem is hibáztatom őket. Óriási reményeket fűztek hozzánk egyébként, gondolták majd idővel a vadmágiánk is megmutatkozik - mivel ők mindketten mágusok -, de arra aztán várhattak, meg mi is. Meggyőződésem egyébként, hogy valahol mélyen ott lapul bennem a dolog, csak a folyamatos nyomás alatt jobbnak látta nem előjönni. Aminek persze az lett a vége, hogy a Mirarxnak csak messziről integettem, és helyette beírattak általánosba, onnan meg tovább mentem gimnáziumba.
Igazán határozott voltam akkoriban, volt időszak, amikor hetente váltottam életcélt. Először orvos akartam lenni - hahh, na persze -, aztán pszichológus - az igazán szép baleset lett volna -, de ott volt a tervek között, hogy ügyvéd leszek, vagy mondjuk vadakat terelő juhász építőmérnök. Utóbbi annyira már nem is áll távol a végeredménytől, ha úgy vesszük. Kikötöttem végül a BGF-en, kereskedelem és marketing - vagy, hogy pontos legyek "commerce and marketing" - szakon, ami egyébként csak halkan jegyzem meg, de angolul kurvára nem kis kihívás ám. Ennek köszönhetően el is csúsztam fél évvel, szóval a várható három és fél év helyett végül négy év múlva szabadultam abból a diliházból. Mesterképzésre nem mentem, addigra a hátam közepére sem kívántam az iskolapadot, így is elég mély nyomokat hagyott bennem az addig lehúzott összesen tizenhat év.
Azt el is felejtettem mondani, hogy hiába ingázhattam volna Szentendre - mert amúgy ott laktunk - és Pest között, mégis koliban laktam. Nehéz lenne megmondani, hogy kinek lett végül elege kiből otthon, de a lényeg, hogy a családi házban uralkodó feszültségből szerintem lazán működtethettünk volna saját erőművet is. Ennek eredményeként, miután már a kezemben volt a diploma, állhattam neki nem csak a munka, de a lakáskeresésnek is. Érzed az iróniát? Az ingatlanügynök lakást keres! Persze akkor még nem tudtam, hogy végül a kereskedelem ezen ágán fogok elhelyezkedni, de így utólag belegondolva elég viccesen hangzik szerintem. Amúgy sikerrel jártam, nem a Margit híd alatti partszakaszt osztom meg testvériesen a csövesekkel. Na mindegy, ez nem egy hülye pszichológiai teszt - ugye? -, hogy ennyit pofázzak magamról, szóval... Ennyit rólam.

Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2014.01.29. 20:34:22

Üzenet küldése