A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Horkovits Gergely

 
Beosztása: Új Ösvényre lépő
Nem: Férfi
Életkor: 25 (születésnap: szeptember 02.)
Testalkat: Korának megfelelően arányos, nem izmos és nem is fújja el a szél.
Vonások: Arisztokrata vonásait nem tudja letagadni, bár viselkedésével erős kételyeket ébreszt mindenkiben.
Szem: Kékszemű kissrác, tekintetében csak a kíváncsiságot látod… mindenre.
Haj: Hirtelenszőke, maga által nyírt –ami meg is látszik… csak be akarta bizonyítani, ő ehhez is ért, kevés sikerrel-, a fésülködést csak hírből ismeri.

Általános öltözet

Tanórán egyenruhában, azon kívül sötétebb árnyalatú ruhákban mászkál. Kedvenc viselete a kopott farmer, feliratos pólóval, ami éppen az aktuális rajongási tárgyát képezi. Normális öltözéket csak akkor vesz fel, ha a helyzet úgy kívánja.

Photobucket


Első benyomás, kisugárzás

Mindenre nyitott, közvetlen, élénk fiú. Mindig és mindent tudni akar, folyamatosan kérdez, és lóg az idősebbek nyakán, nehogy lemaradjon valamiről. Ezzel sikeresen megy a nagyobbak agyára vagy agyhelyére, egyáltalán nem érdekli, hogy éppen melyik ház tagjaival lófrál.

Leírás


Elmesélem, de légy türelmes:


„Nemesi család sarja, mégpedig az Árpádház egyik leszármazottja, bizonyítottan Álmos fejedelemig visszavezetve rendelkezik elődökkel, még ha Platty ük-ük-ük-ük… nagymama be is házasodott a családba.”


Nem hiszed, igaz? Pedig így van, apa is megmondta, és a történészek is megmondták.


„Nagyapja Horkovits-Kovács Gábor, nagyanyja Schmidt Eleonóra, dédapja Komjáthy-Horkovits Gyula, dédanyja Oroszlányi Etelka Rozália, mindannyian elismert tagjai a mágustársadalomnak.”


Gondoltad volna, hogy bizony nem talan családról van szó, hanem régi máguscsaládról? Nem mi? Mit gondolsz, hogyan maradtunk volna fent több mint 1000 évig? Szerinted a királyaink csak úgy odakerültek? Nem, nem.


„Szülei már elszakadtak a hagyományoktól, sokkal rugalmasabbak, mint elődei. A család nagy része ma jelenleg külföldön él, de tartják a kapcsolatot egymással.”


Ma már nem kell egyenes háttal ülni az asztal egyik végén és kiabálni a másikra, és nem is hozza ki senki a reggelimet. Nekem kell becipelnem. Felháborító.


„Gergő 1998. szeptember 2-án született harmadikként, igen késői gyerekként. Egy nővére és egy bátyja van csupán, akik jóval idősebbek nála, Sarolt 2000-ben végzett a Martionban, jelenleg a Csokonai Vitéz Mihály Képzőművészeti Főiskolán tanít, míg Kenéz 2001-ben fejezte be tanulmányait majd az Oswald König Mágikus Államigazgatási Akadémián szerzett gemmáriusi képesítést. Ő jelenleg Angliában erősíti az Angol Mágiaügyi Minisztérium igazgyöngy gemmáriusait, követve szülei példáját. Édesapja, Horkovits Atos a Mágiaügyi Minisztéirum Varázsbűnüldözési Osztályán dolgozik, akárcsak édesanyja, Zalay Réka.”


Na, ők a felmenőim közvetlenül, én meg ott vagyok az elején, mint Gergőőőő. És én aztán nem hasonlítok senkire egy fikarcnyit sem. Apa szomorú, de megmagyaráztam neki, hogy mennyivel jobb, hogy én más vagyok, mert beleunna abba, ha mindenki egyforma lenne. Nem győztem meg, csak azt nem tudom miért? Valaki?


„Gergő azonban kakukktojás, nem is kicsit. 8 éves koráig semmiféle jelet nem adott, miszerint bármiféle mágia szorult volna belé, így talan iskolába járt, mígnem egy veszekedés alkalmával minden megváltozott. Akkor figyeltek fel arra, ő mégsem sutta, hiszen nagy hévvel hadonászott az addig játékként cipelt pálcájával és citromsárgára változtatta osztálytársa haját. Természetesen megszüntetni nem tudta, és magyarázattal sem tudott előállni, így eltanácsolták az iskolából.”


Nem tudom, miért baj, ha színezek? Jó, nem hittem, hogy az a fura bot ilyet is tud velem. Persze senki nem hitte el, hogy én voltam, meg azt sem, hogy nem tudok vele mit kezdeni. Annyira nem is nézett ki borzalmasan egyébként, de Laci bácsi az osztályfőnök azt mondta, hogy ez tragédia. Szerintem vicces volt. Olyan csibesárga.


„A szülei akkor már tudták, mi történt, és saját maguk próbálták tanítani a kisfiút. Nem sok sikerrel. Ugyan itta a könyvek minden sorát, de varázslatjártassága nem igazán mutatkozott meg, csupán a bűbájok terén volt képes elsajátítani valamit. Azóta is ez a kedvence, a többivel nem boldogul, egyszerűen szerencsétlen. Elméletben otthon van, csak pálcát ne adjanak a kezébe, soha nem lesz gemmárius.”


Eljöttem az iskolából, illetve apa vitt haza, és igen mérges volt, aztán nevetett. Azt mondta: „Fiam, mégsem vagy annyira szerencsétlen, mint hittem!” Utána mutogatott különböző vicces dolgokat, és akkor mondták, ezek bűbájok. Hát bűbájosan aranyos díszítési módszert találtam ki, kár, hogy nem a kertben. Mondtam, van saját kertünk bent, de rajtam kívül senki nem örült neki. Takaríthattam.


„Életvidám kisfiú, egyáltalán nem illik az arisztokrata családképbe, fittyet hányva mindenféle családi hagyománynak, nyitottsága és élénksége apja szerint szégyent hoz a család hírnevére. A kupaktanács úgy vélte, a gólya eltévesztette a házszámot, nem létezik, hogy Gergő jó helyre született. Megváltás volt számukra, mikor Gergő megkapta a meghívó levelét a Martionból, és már csak arra is legyintettek, hogy a Lelkek Tükre Ferfex Farkas képét mutatta neki, holott eddig senki nem került ebbe a házba.”


Mindenki olyan kimért meg hűvös néha, és ezt nem értem. Mindig rámszólnak, ha berepülőzök a nappaliba, hogy ezt nem illik, és viselkedjek a nevemhez méltón. Szerintem azt teszem, szerintük nem. Az iskola meg annyira jóóóó. Hatalmas kastély. És akkor ott volt az a tükör, mutatott egy kardos bácsit, akire mondták, Ferfex Farkas. Nekem mindegy, apáék szerint ugyan ez is borzalmas, mert ők nem is oda jártak. De egy iskola, nem?


„Ugyan ő a család fekete báránya, de Gergő nem törődik ezzel, imádja a családját, még ha ferde szemmel is néznek rá különcsége miatt. Igazi kis szerencsétlen, könnyen megismered, hiszen rengeteget beszél. Be nem áll a szája, csak ha befogják. Hogy nem tud normálisan varázsolni, nem bánja, minden apró sikernek örül, úgy könyveli el, maradandót alkotott. Azt hiszed, retardált, holott nem az, csak minden érdekli, mindenért lelkesedik akkor is, ha éppen csak egy csepp víz csurrant ki a pálcájából. Számára az a tökéletes Vízlabda.”


Imádom a családomat, szeretek velük kirándulni. Igaz, egyszer eltévedtünk, mert fordítva tartottam a térképet és az ellenkező irányba haladtunk. Apa igen ideges volt, kiabált, pedig mondtam, itt vannak a házak, nézze meg. Igaz, kint csak homok volt, biztosan lerombolták őket. Aztán azért is ideges volt, mert mindig beszéltem, és annak is örültem, amikor találtam egy kőépületet. Mondtam is, no lám, van itt élet… izé… volt.


ÁV alapján:


Pálcája: Tölgy (+4 reflexben varázsolt varázslatokra a védekezés terén), Loreleihaj mag (+2 bűbájok)


ÉP: 43

FP: 43


Tulajdonságok:


Fizikum: Nem gyenge, nem is díjbirkózó. (10)

Ügyesség: Ezt hagyjuk, ne firtassuk. (8)

Akaraterő: Makacs. Makacsul ragaszkodik ahhoz, amit a fejébe vesz. (11)

Intelligencia: Okos kölyök, elméletben penge, a gyakorlatot is tudja így, csak ne kelljen megmutatnia. (11)

Megjelenés: Nem csúnya, látszik, jóképű srác lesz egyszer. (11)

Észlelés: Hol? De hol? Tedd az orra elé, akkor talán észreveszi. (8)

Mágia: Nem ezzel fog hódítani, annyi szent, hiába tűnik ígéretesnek. (15)


Előny-Hátrány:


Hivatali kapcsolatokkal rendelkezik, elvégre szülei is ott dolgoznak, így úgymond közel van a tűzhöz. Tudós típus, bármikor megmondja neked, mit hol, melyik könyvben találsz vagy hogyan működik. Gondos varázsló, az utolsó mozzanatig ügyel mindenre, kár, hogy ez neki teljesen mindegy. Anyagi háttere is van, lévén a családja az egykori királyi család.


Szerencsétlen, nem is kell magyarázni. Képes hasraesni a saját lábában is, legnagyobb rémálma, hogy egyszer elveszik valahol, hiszen a tájékozódás sem az erőssége. Figyelmetlen, ne várj tőle semmit, nem ő fogja neked azt mondani, nézd, egy vércicus. Kötött formulákra szüksége van, aprólékos, mindent pontosan úgy csinál, ahogy az le van írva. Bal lábbal kel fel néhanapján, ami talán nála nem is különös. Jövő hiányos (II)átkok terén, már annak is örül, ha szikrázik a pálcája. Nem megy neki, ahogy a repülés és a jóslások sem. Szeretné, de nem az ő jövője.


Nem kezdeményez ő semmit, ha párbajozni akarsz, keress mást (-1). Mivel nem éppen arról híres, hogy gyorsan ránt pálcát, mire észreveszi, kellene, csak az őrangyalában bízhat. (-2)


Varázslatjártasságok:


Igézés: Nem, nem és nem. Küzd és küzd, lelkesen gyakorol, csak nem éppen zseni. (5)

Bűbájok: Ezeket szereti, talán az egyetlen, ami megy neki. (8)

Átok: Soha nem fog átkozódni, ha meggebed sem tud, pedig nagyon igyekszik. Ha már „elvánszorog” az átka egy bábúig, örömtáncot lejt.(4)

Átváltoztatások: Kedveli, talán még ez az, ami egy picikét jobban megy, mint a többi, de még kérdéses. (5)


Szakképzettségek:


Általános műveltség- reál: 1/3

Általános műveltség-humán: 2/4

Könyvtárhasználat: 1/1

Talanismeret: 2/2

Nyelvismeret-angol:1/1 (Külföldi rokonai miatt megtanulta.)

Aktuális állapot:
Ma kivételesen felöltözött rendesen, kis öltönynadrág van rajta, de nem ing, ahogy kellene, hanem egy póló, amin a Vámpírok bálja plakát fotó van felvasalva, mint aktuális rajongási tárgyának esedékes darabja....rejtve, mivel Harday tanárnő egy szép kisautót varázsolt a helyére. Felette egy pulcsi, mert azt fel kellett vennie. Nála az elengedhetetlen repülője is, amit mindig visz mindenhová.*

//Ma különösen bal lábas, észlelése 6.//

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2009.08.12. 12:40:51


Ez a karakter rendelkezik egy Marcipán nevű kissárkánnyal.

Üzenet küldése