Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Jean-Baptiste de Lavallade

 
Beosztása: Houngan
Nem: Férfi
Életkor: 28 (születésnap: március 12.)
Testalkat: 193 centiméteres magasságát vékony alkata, ha lehet még tovább nyújtja. Csontos és mozgékony.
Vonások: Egyértelmű afrikai gyökereit a kevert vére ellenére is elég markánsan fel lehet fedezni. Kreol bőr, vastag ajkak, szélesebb orr. A koponyájától kissé elálló fülei, a határozott álla és járomcsontja már inkább a saját családjának jellegzetessége, egyébként komoly összképet kölcsönöz neki.
Szem: Meglepően zöld. Okos, de szomorú.
Haj: Sötétbarnából feketébe hajló, röviden és jólfésülten hordja. Egészen röviden is göndörödik.

Általános öltözet
A hétköznapi eleganciát élénkebb színekkel vagy geometriai és más ismétlődő mintákkal párosítja. Klasszikus stílusa mellett ugyanúgy előkerülnek unos-untalan a gyökerei - rá kell nézni a bújtatott kígyómintákra a pólóján, az sem véletlen, hogy tollak és gyógyfüvek virágrajzolata ismétlődik a zokniján. Beazonosítható, ha valaki tudja, de nem szemet bántó, ha laikusként nézed.

Első benyomás, kisugárzás
Bár keveset beszél, nem azért teszi, mert annyira barátságtalan a modora. Sokkal jobban szeret először mindent megfelelően és helyén kezelni, mielőtt akárhogy állást foglalna. Furcsa osztottság figyelhető meg benne, hiszen ugyanannyira beleillik és helyén van a modern világban, de mégis valami ősi, csodálnivaló átszellemültség süt belőle. Akik ismerik, tudják, hogy nincs problémája a személyközi kapcsolatokkal, ha hallgat is, valami udvarias odafordulás érezhető a viselkedésében, a mozdulatai akkor is valahogy finoman hipnotikusak. Csak az a kár, ha el is mosolyodik, akkor is süt róla, hogy voltaképpen melankolikus figura.

Leírás



A gangon botorkált, vékony, inas kölyök. A kockaköves, futónövényektől benőtt belső udvar három emeletes mélységétől csak a dúsan díszített kovácsoltvas korlát választotta el. Az összes ajtó nyitva volt, és nyílt tér ellenére is elárasztotta a folyosót az édes dohány és füstölők illata, mintha maga a ház lélegezné ki.
Ebben nem talált soha semmi különöset vagy kivetnivalót. Elvégre ebbe született bele és fog majd felnőni benne ő is, ahogy mindenki más a családban az elmúlt emberöltők során. Ebben a házban, a francia negyed szívében. Abban, hogy tudja a növekvő Hold nem csak óvatosságra int, bőséget is hoz, hogy a vér és a neved a legbecsesebb kincseid az életben – de csakis Isten, a loák, a felmenőid után. A jószándékod felizzítható egy színes gyertyában, és csomagolható egy kis vászontasakban, ha megvan hozzá a tehetséged és az áldásod a másik világtól.
Az áldása megvolt, szinte kivételesen korán, ám most fordult elő először, hogy a mágia finom, porként szálló szövete szorosabbra fűzte a szálait a rajza körül.
Az örömét, amivel sietett volna megosztani ezt a kivételes eseményt, azonban elnyomta az indokolatlan erősséggel ránehezedő, ólmos fáradtsága. Előbb csak a korlát támaszát kereste, aztán már leülni is kívánkozott volna a hűvös kőre... Percekkel későbbről emlékezett csak arra, hogy újra a szobájában van. Látta még a mozdulatot, amivel az anyja eligazította a párnát az ágyán, mielőtt ráhajthatta a fejét. Az a pár másodperc is élénken él még az emlékezetében, amíg a nő megállapodott a lisztporral padlóra rajzolt vevéje mellett, megütközve a szabatosságán. Aztán maga alá temette az álom.

A város sétálóutcái terhesek az emberektől, a párától, misztikus árnyaktól, illatoktól és a jazztől. Átsző mindent az a mással nem összehasonlítható íz, ami New Orleans sajátja. Míg másoknak ez egy egzotikus szeglet lehet Amerika egyik egyedi kulturális olvasztótégelyéből, ő itt élt. A múltban, a hagyományaikban, a mágiában ugyanannyira, mint az okostelefonok, a középiskolai klikkek és a tanulmányi ösztöndíjakért való hajtás modern realitásában.
Füllesztő volt a levegő, pedig még a nyár java hátra volt, de már elhatározta, hogy ezen a nyáron - és talán az elkövetkezendő párban sem fogja louisianai párát beinni a ruhája. Két hét volt hátra az évzáró diákbálig, ő pedig ma szerette volna bejelenteni, hogy nem fogadja el az állami egyetem ösztöndíját... Ahogy Celeste-et sem jegyzi el az idén.
Nem félt. Tudta, hogy a kora ellenére megbecsülik, mindig egyenes volt a családjával, és főleg sose félt arra hallgatni, amit a megérzései súgnak neki. Mégis, egy pillanatra görcsbe rándult a gyomra, amikor betért a vörösre mázolt kapualjukba, és a szeme sarkában meglátta fodrozódni Celeste szoknyájának szélét. De, ahogy a zöld fodor tovalibbent, és elnyelte az utca, az érzés is úgy illant el. Elvégre tökéletesen érthetőek a szándékai, az áldást pedig a felsőbb hatalmak adják majd.

Már nem tudta, a szívverését vagy a dobokat hallja ilyen erősen a fülében.
Már nem tudta, mi viszi a lábán körbe és körbe, felverve a száraz port a tűz körül.
Már nem tudta, hanyadszorra keveredik a vére – a sajátja vagy másoké? – a homokba fröccsenve.
Már nem emlékszik, hogy hasadt fel a valóság szövete, és nyílt rés egy másikra.
Már nem emlékszik hideg volt-e vagy perzselő forróság.
Tökéletesen emlékszik az ezer és egy dalra, a zenére és a mozdulatokra.
Tökéletesen emlékszik, hogy ível az a vonal, hogy dinamikusabb legyen a varázslat.
Tökéletesen tudja már a nyugaton elfeledett, névtelen rítusokat.
Tökéletesen tudja, hogyan lesz képes mindent egymásba forgatni és magába fogadni.
Tökéletesen tudja, amit itt meg akart tudni.

Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2015.09.27. 20:42:50

Üzenet küldése