Summa

2010-ben született egy mágus, könyvelő apa és egy sutta, háztartásbeli édesanya egyetlen gyermekeként. A látszattal ellentétben nem mondhatni, hogy az apja az elfoglaltabb ember, míg Izsák sikeres mágus vállalkozások könyvelését intézi, Sára a budapesti zsidó közösség szerves tagjaként mutat irányt, és vállalja ennek minden aspektusát. A vallás mindig is nagy szerepet töltött be a fiú életében akár pozitív, akár negatív irányban. Mindig is barátságos természet volt, betartotta a szabályokat és hajlott szülei útmutatására.
Épp ezért volt akkora váltás a Martion, ahol a Lelkek Tükre Ferfex ösvényére osztotta. Az első pillanattól fogva teljesen felfordult az élete három szobatársával, a Diósy ikrekkel. Az addigi csendes, visszafogott életén feltekerték az intenzitást, a hangerőt és a kísértéseket. Újdonsült barátai szerencsére sosem próbálták eltéríteni bármilyen vallási okú megkötésről, cserébe szinte rögvest berántották a családi bizniszbe: a rebellióba. Megismerkedett a saját korosztálya szlengjével, azzal, hogy villanyoltás után is ki lehet surranni a folyosókra alkalomadtán, és hogy az étel néha csatázásra is való az étkezésen kívül.


Szemelvények

Az első nap
Egy pillanatra megállt a keze az ajtón, amíg átérezte ennek a pillanatnak a súlyát. Ez a három idegen lesz innentől hat évig a legmeghatározóbb minden napjában. Mi van, ha nem kedvelik? Mi van, ha kicsúfolják a haja vagy a sutta anyukája miatt? Azt nem tudná tolerálni… már ha az anyukáját bántanák, az nem bocsánatos bűn. És mi van, ha a vallása miatt szállnak rá, a gyerekek gonoszak tudnak ám lenni, ezt megtanulta már rég. A saját közösségükön belül hasonló családokkal jártak mindig össze, ott nem kellett magyarázkodnia, miért nem eszik mondjuk sertést vagy iszik a reggelinél egy pohár tejet. Nagyon kiterjedt volt a családjuk, még ha nem is a közvetlen, de a távolabbi rokonok terén, így testvér nélkül sem érezte magát soha egyedül. Mondjuk magán szférája sem igazán volt soha.
Gondolataiból felocsúdva rázta meg a fejét, ki tudja hány perce áll itt az ajtót taperolva, még a végén elmebuggyantnak nézik! Egy nagyobb levegőt felszívva tolta be az ajtót. Az első megállapítás, amit tett, hogy a hely nagyon otthonos és meleg. A második, hogy remekül működik a hangszigetelés. A szemközti ágyon két fiú birkózott hangos kiáltások közepette. Az első látásra komolynak tűnő nézeteltérést kicsit hosszabban vizsgálva egyértelművé vált, hogy teljesen komolytalan gyepálás folyik. Az egyik épp a hóna alá kapva barackozta meg a másik feje búbját nevetősen, mikor a mellettük lévő ágyból fáradt sóhajtás szakadt fel. Persze nem az ágy volt a ludas, hanem a rajta ülő harmadik srác, aki kiköpött mása volt a barackot adományozó másiknak. Néhány pillanatnyi meglepett bámulás után indult csak be az agya, ami arra a megállapításra jutott, hogy nem klónok, hanem ikrek lehetnek ezek ketten. A barackos srác - egyelőre idáig jutott a megkülönböztetésben - mintha csak megérezte volna, hogy figyelik, egyenesen rá nézett.
- Viselkedjetek már, ha valaki bejön az ajtón - vigyorogott szélesen, miközben eleresztette a másik fiút, aki így végre fel tudott nézni. Ő nem annyira hasonlított a másik kettőre, habár sötét haja és világos szeme, és a mód, ahogy lelökte magáról a másik fiút, közeli kapcsolatot feltételezett. Legalábbis az ő fejében, családtagokon kívül másokat sosem engedne ilyen közel. Talán még azokat sem.
- Chill - tette még hozzá amaz az ágyról legördülve. Hiába nem volt barátságtalan a hangnem, az arca mintha azt üzente volna: kopj le. - Üdv - emelte a kezét üdvözlésre - Dió.
- Khm… Misa. Sziasztok - válaszolt határozottan. Az anyja mindig azt mondja, hogy nincs bugyutább annál, mint ha valaki motyogva mutatkozik be, ezért bármilyen bizonytalanul is érezte magát egy szituációban, mindig igyekezett világosan és érthetően bemutatkozni. - Én is ebben a szobában vagyok.
A barackos fiú az ágyról lepattanva azonnal felé vette az irányt, egy szempillantás alatt vetve át a karját a vállán.
- Gyere be szerény hajlékunkba, Misi! Bono vagyok.
- Misa - javította ki automatikusan. Megszokta már, hogy az emberek elsőre nem értik jól a nevét, a Misi pedig egy viszonylag gyakori asszociáció volt.
- Rizz - bólintott az ezek szerint Bononak nevezett fiú, ahogy tovább vezette a feltételezett ikertestvéréhez. - Poga, az ikrem. Dióról is ugyanezt állítják, de mind tudjuk, hogy nem minden csomag hollópostával jön - vigyorgott oldalra a másik srácra. Épp csak odaért a nyaka, teli arcba kapott egy párnát. - Ne is foglalkozz vele, amúgy hétvégenként sapkákat kötöget - legyintett a fiú.
A harmadik, Pogának becézett srác egy egészen átlagosnak mondható mosollyal köszöntötte.
- Ha idegesít, nyugodtan bökd oldalba, vagy csapd le. Mi is ezt szoktuk tenni. Szerintem az a te ágyad, ha oké, de ha másikat néztél ki, szóljál, meg tudjuk dumálni.
Misa a negyedik ágyra pillantott, ami egyelőre szinte harsányan üresnek tűnt. A fiúk már félig meddig belakták a másik hármat, és ez volt a legközelebb az ablakhoz.
- Persze, tökéletes - sietett közölni velük. Kicsúszva Bono kezei közül oda vette az irányt, hogy először csak leüljön az ágy szélére és végigsimítson a tiszta, rendezett ágyneműn. Bono már vissza is igazolt az egyik ágyra, hogy vad ugrálással tesztelje a teherbíró képességét, míg Dió a tizenkettedik fél pár zoknit dobálta ki a cuccai közül. A szoba fele csatatérré változott a tinédzser fiúk keze alatt. Apró mosoly ült ki az arcára a családi jelenetet figyelve. Egy pillanatra megütötte, hogy egy nyugodt percre nem számíthat az elkövetkező egy évben, de valahogy még sem érezte ijedtnek vagy kétségbeesettnek magát. Most először izgatottság lett rajta úrrá.


Változás szele
- Misa, talán jobb lenne, ha nem jönnél haza az unokatestvéred bát micvájára - hangzott a mindig szigorú hang a telefon végéről. Az apja ritkán beszélt vele telefonon, így mindig kissé idegenül csengett a digitálisan torzított hang.
- De… aba… - a vonal ezen végén kicsit le is sápadt. Mirjam az elmúlt hetekben többször is lelkére kötötte, hogy jelen lesz az ünneplésen. Ő maga is nagyon szerette az ilyen ünnepségeket, sose értett vele egyet, hogy míg a fiúknak komoly vallási szerepvállalás jut, a lányoknak inkább afféle formális esemény ez.
A saját bár micvája az egyik legszebb emléke volt. A Brésit történetét adta elő az egybegyűlteknek nem csak, hogy hiba nélkül, de többek szerint egészen magával ragadóan. A képzeletével és a memóriájával szerencsére sosem volt probléma. Bono, Dió és Poga is jelen lehetett, bár jelentős könyörgés és alkudozás előzte meg az eseményt. Az lett a kompromisszum, hogy ha az istentiszteleten nem is, de az utána lévő partira meghívhatja őket. Ennek ellenére három barátja belógott a ceremóniára, ami hatalmas erőt adott neki.
- Tudom, fiam… - rövid szünet, talán hezitálás is érezhető volt a beszédben. Sokkal jobban szerette a személyes beszélgetést. A legtöbb emberről viszonylag könnyedén megállapította, a szavak mögött milyen érzelmeket rejtegetnek. Telefonvégen viszont hátrányba került. - A munkám… az a lényeg, hogy biztonságban szeretnélek tudni, és az a Martionban van jelenleg. Hanukára minden rendeződik már, anyád nagyon várja, hogy haza gyere. Légy türelemmel, Yeru, nekem a munkámban a helyem, anyádnak pedig a közösséggel - hangzott el kissé határozottabban.
- Természetesen - bólintott. Hiába nem látta az apja, szükségét érezte a mozdulatnak. A bejelentés tulajdonképp utasítás volt, nem kérés.
A gyors búcsúzást követően sóhajtva vetette el magát az ágyon a plafont bámulva. Dió lépett be testvéreit megelőzve az ajtón, de sejthető volt, hogy ki jön mögötte a hangos heccelésből. Alkarra nyomta fel magát az ágyon a belépőket figyelve.
- Szóval… úgy néz ki, maradok a hétvégén.
A testvérét félretolva Bono lépett előrébb, hogy néhány hosszú lépéssel az ágyánál teremjen. A hajához kinyúlva dugta bele az ujjait göndörödő tincseibe - ezeket hiába próbálta mindig erőszakkal lelapítani, akár a szőlő indák, megállíthatatlanul kacskaringóztak az összes égtáj irányába -, hogy beleborzoljon.
- Szóval akkor vagy végig. Nagyszerű, pompázatos, Jem. Segíthetsz kisilabizálni, hogyan jutunk be a Gyengélkedőre észrevétlenül. Meg akkor ha már itt járunk, hogy hogy a nyűgben kell megcsinálni a kopasztó főzetet, esküszöm neked, héberül írták azt a könyvet. Úgy hogy pont a te szakértelmed hiányzik - vigyorogott megállíthatatlanul.
Egy apró sóhaj hagyta el a tüdejét, de nem tudta elrejteni a mosolyát. Bononak érzéke volt hozzá, hogy bármit kérjen is, csak igenlő választ kapjon. Borzasztó idegesítő egy tulajdonság.
- Nem hagyhatnánk most ezt ennyiben? - kérdezett vissza majdnem reménytelenül. A felháborodott hőbörgés sem lepte meg, amit nem egy, de egyenesen három felől kapott. Ha pedig Poga is beszállt, az automatikusan vesztett ügy részéről. Finom fejingatást követően nyújtotta ki a kezét a könyvért.
- Egy kopasztó bájital rendel.