A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Kálovics Dalma

 
Beosztása: ELTE EMK - Mágus módszertan, Átváltoztatástan gyakorló tanár
Nem:
Életkor: 21 (születésnap: május 04.)
Testalkat: Az egyre feljebb kúszó európai átlaghoz képest egyre kisebbnek számít. Az alulról súrolt százhatvan centiméternek hála a gazella combok számára elérhetetlen messzeségekben nyugszanak. Ellenben örök karcsú marad, mindenféle koplalás és edzés nélkül is.
Vonások: A gyerekkor elhagyását nem csak testtartása és világlátása jelzi, hanem komolyodó arca is. Nem ad többé teret vad vigyoroknak; úgy tűnik megregulázta saját magát. Hogy ez csupán időszakos, vagy végleges, még nem tudni. Változékony időszakban van.
Szem: Sötét barna, hatalmas szemek. Azonnal naiv ártatlanságot kölcsönöz neki, ami sajnos nem csak álca. Még a villamoson ülve is bizonytalannak tetszik, ezért pedig könnyű célponttá képes válni bárki rosszindulatának.
Haj: Hátközépig érő, mogyoróbarna. Rakoncátlan hullámok mindenhol. A női magazinok bűbájai élete nagy megmentőinek számítanak.
Általános öltözet
Szolid, feliratos pólók, kötött pulóverek, farmerek. Pinterest matéria.
Első benyomás, kisugárzás
Vagy meg akarod védeni, vagy bele akarod törölni a lábad. Gyakran elemzi a körülötte zajló dolgokat, jó megfigyelő, így ha nem vagy túl magas, eleve megakadhat a szemed rajta: hiszen ritka, azaz ember, aki nem néz félre, ha bámuláson kapják – na, ő ez a fajta. Könnyű vele szóba elegyedni, függetlenül attól, hogy hogyan nézel ki. Szeret a szőnyeg alá nézni, talán ezért kötnek nála ki súlyos vallomások és nehéz sóhajok.


Leírás

+18


A patak partján állok. Szomjas vagyok, ezért előre hajolok, hogy igyak a hűs vízből. Nem csukom be a szemem, mintha valóban ragadozóktól tartanék. A nedves földben nyomott hagyok, nehezebben iramodom neki a magas fák sűrűjének. A fenyőerdők olyanok nekem, mint valami elvarázsolt, titokzatos világ. A sűrű tűlevélszőnyegen állva, az aljnövényzet hiánya, a magasra felkopaszodott fák csonka ágai közt a halál békés csendje, és az élet töretlen küzdeni akarása van jelen egyszerre. Vendég vagyok, kívülálló. Nem értem a suhogó szelet, a kitaposott ösvényeket, de még a napsugár-foltok is különösen távoliak.

Körbeölel a víz. Habcsomók úsznak körülöttem, a kád porcelánja visszatükrözi a lámpa sárgás fényét – megnyugtat. Nagy levegő és lebukok. Sokáig maradok lent, a hajszálaim az arcom előtt lebegnek, csiklandozzák a kulcscsontom és a hátam. Számolok. Hogyan tudnék itt meghalni? Minél többet gondolkozok, annál egyszerűbb a válasz: csupán önuralom kérdése. Az eleje könnyű: a meleg vízre figyelek, ami kellemesen ringat, kifolynak belőlem a gondolatok. Azonban néhány másodperc után már érzem is, hogy a tüdőm kapacitása egyre fogy. Mintha egyre nehezebb súlyok kerülnének a mellkasomra. Összepréselem az ajkaim és tartom magam, mert ennyit még a Balatonban is kibírok szórakozásból. Felgyorsul a szívverésem, nem került sok időbe, hogy bepánikoljak.

Átnézek a tükrön túlra, de az igazság az, hogy ott sincs semmi. Szerettem volna azt gondolni, hogy mégis, de a valóság folyton elúszott és a víz alatt semmit se tudtam kontroll alatt tartani. A hűtőhöz döntöm a homlokom, azt ismételgetem, hogy nincsen semmi baj. Átringatom magam annyi éjszakán át, amíg az alkohol és a spuri tart. Nincsen baj, nyári szünet van, nem hív fel még anyám sem. Senkit se bánt, engem se.

Koccintunk a leadott szakdolgozatok okán. Iszonyat büszkék vagyunk, hogyne lennénk. Az asztal közepén pihenő palackokból mindenki maga tölt. Jól érzem magam, csúszik a bor és egyre hangosabban nevetünk. Kérsz még? Persze! Leszalad a következő kör, a többiek ételt rendelnek, nekem bőven elég az aperitif. Mire kihozzák túl vagyok pár pohárnyin. Ímmel-ámmal megpiszkálom az ételt, de nem kívánom. Nem merek addig inni, amíg a többiek sem. Félek, észreveszik, hogy lehagytam őket. Kínkeserves minden perc, amiben csak a tányérok csörgése vesz körül, nem pedig a poharaké. Önuralom. Gyakoroltam.

Mindig van egy fordítópont. Egy felismerés szóban, vagy tettben, ami után legalább olyan nehéz, de mégis más a reggel. Egyszer majd felkelek, egyszer majd bemegyek, egyszer majd végig hallgatom. Csupán az egyszer majd szókapcsolattól kellett megszabadulni. Felkelek, bemegyek, végig hallgatom. Több hónapos munka megszabadulni két szótól és az elhatározástól a tettig még több kell. Vannak napok, amikor még mindig azt érzem, hogy nincs erőm ehhez. Megnyílni is nehéz, kimondani az igazat, bevallani, ha hülyeséget csináltam. Körbenézek az osztályteremben és megakad a szemem egy törékeny, kreolos lányon. Hátul ül, néha felmosolyog egy középmagas lepcses szájú vöröses hajú fiúra. Megszakad a szívem, tükörbe nézek, óra után azonnal hazamegyek és órákig ülök az ablakpárkányon.

Kicsit befordulok, mint régen. A barátaim előtt. Végig pásztázom magam belül és feljegyzem, hogy hol sebes még. Itt miatta, ott meg más miatt. A viszonzatlanság kelepcéjében próbálok úgy tenni, mintha nem fájna a gondolat, hogy soha többet az életben nem fog úgy szeretni, ahogy én őt. Folyton ostobának érzem magam és dühösnek, de nem tudom kire haragszom, vagy miért. Állandóan sírok és már semmi sem segít igazán. Minél többet vagyok távol fejben, a végén annál szomorúbb vagyok. Egy reggel arra ébredek, hogy nem ismerem fel az arcot, ami a tükörből rám néz. És betelik a pohár.

A világ egyik legnehezebbje kigyomlálni minden rosszat. Attól pedig csak az a nehezebb, amikor rájövök, hogy egyedül már nem megy. Folyton visszacsúszok, újra és újra erőre kap a gaz a gyengeségem felett. Segítséget kérek.
És mintha egy csapásra megváltozna az életem. Nem csak onnan érkezik a támogatás, ahonnan várom. Olyan kezek emelnek fel a porból, amik eddig csak fájdalmat teremtettek, vagy fel sem tűntek. Annyi szeretet kapok a Karácsonnyal, aztán meg a két ünnep között, hogy kiszakad az a rengeteg eltemetett dolog, amitől eddig fulladoztam. Másféle ölelést kapok minden nap, a törődés is másirányú, de a lényegen soha nem fog változtatni. A szomorú barna szemek kedves mosollyal kísérnek át az álmos délutánokon. Az estéim pedig szégyenlősen telnek, távol az utcai lámpák fénykörétől. És amikor arra kér, hogy ne féljek, hát nem is teszem. Amikor pedig arra, hogy töltsük ébren a sötét órákat, úgy teszek. És nem ítél el sem akkor, sem később. A víz, ami eddig fájóan a tüdőmbe szökött, hogy soha többet ne lélegezzek, most a felszínre lök és engedi, hogy a hullámain fekve a nap felé fordítsam az arcomat.

Fizikum: Csak hagyd békén, ne emelgesd, ne pakold jobbra-balra, ha pedig fúj a szél, köss rá egy téglát. (6)
Ügyesség: Nyugodtan add a kezébe az ollót, nem vágja meg magát vele. (13)
Észlelés: Leesett a tű. Igen, a másik szobában. (15)
Megjelenés: Most hogy végre utolérte a serdülőkor meg ismeri a sminket, mint olyat, egész jó bőrben van. Állítólag a szerelem amúgyis szépít. (13)
Intelligencia: Nem szereti a reál tárgyakat. Fejszámolással ne is kínozd. (13)
Akaraterő: Nem ő lesz az önuralom mintaképe, főleg ha a beszélgető partner ért is az édesgetéshez. (10)
Mágia: Bár édesanyja szerint minimum neki kellene lennie a következő Merlinának... nem. (13)

Előnyök:
A jövő ígérete II.
~ abeomágia, áváltoztatástan
Anyagi háttér
Éles érzékek
Két anyanyelv
~ magyar, angol
Kiváló tulajdonságok
Empátia
Hátrányok:
A jövő hiánya II.
~ átok, jóslás, mentálmágia, távoljárás
Alacsony fájdalomküszöb
Békés
Gyenge találat
Körülményes
Alárendelt


Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2011.08.25. 20:22:14


Ez a karakter rendelkezik egy Klór nevű kissárkánnyal.

Üzenet küldése