Nem: Nő
Életkor: 32 (születésnap: március 21.) Testalkat: Csinos, teltkarcsú, de modellnek már éppen nem vennék fel. Pláne, hogy az átlaghoz képest alacsony. Vonások: Arca kifejezetten szép, szemei nagyok, orra kicsi. Mimikája kifejező, tudatosan használt. Szem: Feltűnő, világoszöld szempár. Olykor igazi lélektükrök, máskor pedig mintha láthatatlan függöny rejtené el az érzelmeket, közönyös álarc mögé rejtve tekintetét. Haj: Dús, csokoládébarna, természetes hullámokban leomló haj keretezi arcát, mely egészen a könyökéig ér. Frufruja gyakran a homlokába, szemébe lóg. Általános öltözet Fiatalos, mégis jómódra valló ruhadarabok jellemzik öltözködését. Ha valaki, aki évek óta nem látta (ez pedig nem kihívás) összefutna vele, esélyes, hogy meg se ismerné. Lehet, hogy a bőröndjét ellopták a reptéren. Vagy egyszerűen csak felnőtt. Továbbra is a sötét színek dominálnak a ruhatárában, ezt a szokását nem nőtte ki, viszont ezeket ízlésesebben és jóval kifinomultabban válogatja össze. Végre nem úgy néz ki, mint egy varázstalan lelenc, hanem mint egy felnőtt, Családos NŐ, akinek fenemód felvitték a dolgát. Valakinek bejött az élet, na. Első benyomás, kisugárzás Ha eltűröd a belőle áradó fennsőbbrendűségi érzést és a cinizmust, s a tenyered sem kezd el viszketni egy-egy provokatívabb megnyilvánulása hallatán, nem lesz semmi problémád azzal, hogy megkedveld. Annyi bizonyos, hogy lehetetlen figyelmen kívül hagyni, hiszen külleme mellett viselkedése is magára vonzza a tekinteteket. Könnyen ismerkedik, hiszen alapvetően jókedélyű, ám azt nem érdemes elvárni tőle, hogy úgy kezeljen, mintha te lennél az egyetlen, legjobb barátja - ahhoz túl bizalmatlan. ![]() | |||
Kedvenc elsőosztályú léglabdacsapat: Budapesti Bús Bikák (4) Kedvenc alsóbb osztályú léglabdacsapat: Maróti Mesés Molyhok | |||
Leírás Fontosabb információk. Pálcája tizenkét és fél hüvelykes, hársfából készült, magjában sárkányszívizomhúr található.
Jellemző tulajdonságai (DW-karakterlap alapján).
Bárhol, bármilyen közegben képes alkalmazkodni, hála többek között a már említett színészi tehetségének. Ezt segíti kitartása is; hétköznapi helyzetekben és varázspárbajokban sem adja fel könnyen, a győzelemig küzd. Szerencsére gyorsan varázsol, így nem sokszor érik kellemetlen meglepetések.
Meggyőzés terén párját ritkítja, alaposan meg van áldva színészi tehetséggel. Szemrebbenés nélkül hazudik, bármikor képes elhitetni saját igazát. //A képet ne nyúld le.// | |||
Leírás | |||
Aktuális állapot: Fel van öltözve, az biztos. |