Valószínűleg már a nevem alapján beazonosítottál – no, nem a fényes, tisztavérű családok egyikeként. Inkább valami gettó szökevényként definiálsz magadban, vagy csak sajnálsz, esetleg önkénytelenül csúszik zsebre a kezed. Ugyan, kérlek. Ha végre hajlandó leszel rám nézni, biztos vagyok benne, hogy kienged az a feszestartás. Látod a csodás mosolyom? Ugye, hogy nem is olyan fontos az a családnév?

Egyébként nem titok, hogy ’98-as gyártmány vagyok. A családi körülményeim sokféleképp definiálhatnám, de maradok az egyszerűségnél: nem volt túl idilli. Édesapám világéletében szerette a nőket, és szerette őket olyan formán, ahogy a romantikus regények is megírták már. Így van az, hogy egyetlen vérszerinti testvérem sincs; ellenben három mostohaanyával és az ő lányaikkal tudok elszámolni. Világéletemben ők voltak nekem, rájuk támaszkodtam, mert kultúránkban a család szent, akármilyen laza is a kötelék. És az édesanyám? – kérdezheted jogosan. Nos, őt utoljára hét évesen láttam. Sokféle szitokszóval illette ezért apám, ám kigondolta, hogy az olyan bagatell „rühes boszorka” egyébként ilyen közel áll a valósághoz?

Így vagyok én félvér, így kerültem a Martionba tizenhárom évesen. Már akkor is túlkorosnak éreztem magam a többiek között, mostanra ez hatványozódott. Mivel sem ostoba, sem tehetségtelen nem vagyok, elég nagy fejtöréssé nőttem ki magam a tanáraim szemében. Átpillantanak a borzasztó hiányzásaim és az ennek ellentmondó, gyakorlati órákon elért remek eredményeim felett, és ott találják a zéró motivációval tengődő napjaimat. Talán ezért buktam meg tavaly. Vagy tényleg nem vagyok annyira élelmes? Még én sem döntöttem el.

És talán, de csak talán, az is közrejátszik ebben az egészben, hogy fogalmam sincs mit kezdjek magammal. Nem látom magam sem valamelyik vidéki egyetem hallgatójaként, sem pedig tisztességes szakmában elhelyezkedő nagyvárosi nőként. Vagy csak szembenéztem a ténnyel, hogy nem én nem látom így magam, hanem a társadalom. És talán még emlékszem milyen nehéz volt üres gyomorral lefeküdni aludni; vagy arra, hogy a törött ablaktámlák egyáltalán nem óvtak minket a tél szeleitől.