Újév másnapján szültetett, Kanizsay Hella Gréta néven 1987-ben a család vidéki, Balatonfüred közeli birtokán. Szülei Kanizsay Ferdinánd elismert műgyűjtő és Kaolia Vivien. Kései gyerek, testvére nincs.
Mágikus előtanulmányait magántanárok útján, otthon folytatta, majd 12 esztendősen a Martion Mágustanodában Neredin ösvényének diákjaként tanult; iskolai évei alatt tanársegédi és diáktanácsbeli posztokat egyaránt betöltött. Igazi mintadiák volt. A Martion elvégzése után elvárt volt, hogy továbbtanuljon, így jelentkezését a Csontváry főiskola tánc- és mozgáskultúra szakára adta be, s a sikeres felvételi után itt folytatott tanulmányokat. Az itt eltöltött öt évben többször volt cserediák-program keretében külföldön és versenyeken is szép eredményeket ért el, valamint nem egy bemutatón, fellépésen vett részt aktívan.
A főiskola elvégzését követően koreográfusi képesítéssel helyezkedett el az Üvegpalotában. Mellette több korosztálynak is oktat társastáncokat, valamint korrepetálja/fejleszti egykori főiskolájának hallgatóit.
Életének fontos tényezője mai napig a Család. Mióta az eszét tudja, a Család hagyományai és szokásai formálták, színezték meg a tanulással teli hétköznapok szürkeségét. Rendszeresen vett részt társasági eseményeken, partikon és estélyeken a kellő életkort elérve.
Itt ismerkedett meg néhai jegyesével,
Szentirmay Biharral is. Kapcsolatunk egy, mondhatni gyerekkori szerelemből nőtte ki magát azzá, ami volt. 2011 tavaszára tervezték az esküvőt, de végül a férfi kihátrált a dologból, miután 2010. november 21.-én Hella vérfarkas-támadás áldozata lett, és elkapta a kórt.

Családos pletykák rendre visszatérő szereplője lett ezt követően, hisz rejtélyes, csupán általuk ismert oknál fogva apja a történtek ellenére sem tagadta ki, ráadásul a szerelemben sem bizonyult szerencsésnek a nő. (Noha mindez nézőpont kérdése.) - Eleinte édesapja jó barátjáról,
Wellmann Ignácról pusmogtak vele kapcsolatosan, majd 2018. februárja óta a szintén likantróp
Nemes Káinnal alkotnak egy párt.
A falkaélet sosem volt igazán kedvére való, de kezdetben remek "menekülési" lehetőség volt a Család céltáblája elől ez az új közösség. Mentorra is lelt itt,
Márkus Lénárt személyében, akinek mai napig hálás és ad a véleményére, még ha a falkába vetett hite és bizalma meg is rendült az elmúlt évek során.
Mára megtanult együtt élni a "betegségével", melyre inkább szeret állapotként tekinteni; erre a gondolatra épül az a kis budai közösség is, melynek ő a vezetője (alfája, ha úgy tetszik).
Koreográfiák:
"Világok hangjai" - végzős vizsgadarab, 2011-2012 évad
Rítus - táncjáték két felvonásban, 2013-2014 évad
Anasztázia - táncjáték három felvonásban, 2019-2020 évad
Kapcsolódó darabok, szerepek:
Orfeusz és Euridiká - táncjáték két felvonásban - Euridiké
Diótörő – táncjáték gyerekeknek - Rózsahercegnő
Holle Anyó – táncjáték gyerekeknek – Lusta lány
Le Villi (Lidércek) – táncjáték két felvonásban – Anna
Sakk – táncjáték két felvonásban – Világos királynő
Szentivánéji álom – táncjáték két felvonásban - Hermia
Vámpírok bálja – musical - Sarah alteregója
(illetve közreműködött további musicalek és táncjátékok táncosaként; a teljesség igénye nélkül: Carmina Burana, Rómeó és Júlia, Pinokkió, Elisabeth, Chicago, Dzsungel könyve)
Interjúk, díjak és elismerések:
2013 - Az évad pályakezdő koreográfusa díj
2013 - Amadé Ottó díj
*
Híresség Kérdező - VarázsVilág interjú
Berényi Balázs
Látszatra csupán két fiatal, akik remekül kijönnek egymással. Aki nem a Falka tagja (vagy egyéb beavatott személy) biztos furcsállja, mikor a srác "anyu"-nak szólítja Hellát, vagy épp azt, hogy miért védi annyira a nő a fiút, mikor láthatóan nem szorul segítségre e téren.
Borsodi Márta (NJK)
Mióta Hella az eszét tudja, ismeri a nőt. Mondhatni, ő nevelte fel és mai napig igyekszik terelgetni - egyre kevesebb sikerrel. Neki a felnőtt nővé érett lány még mindig az a kis fruska, aki egykor volt.
Egyébként szinte családtagnak számít az idős komorna, saját "lakrészt" tudhat magáénak Kanizsayék házában.
Daróczy Rúfusz
Közelebbi unokatestvér, akivel amolyan "megtűrjük egymást" viszonyt ápolnak. Ok nélkül ritkán keresik egymás társaságát, ha mégis, akkor előszeretettel bocsátkoznak szópárbajba a likantrópiát illetően.
Kanizsay Ferdinánd (NJK)
Egyszerűen nem tud mit kezdeni a ténnyel, hogy egy szem gyermeke likantróp. Úgy hiszi, ha nem beszélnek róla talán nem is létezik a "probléma". Enyhül, vagy ne adj Isten, megszűnik létezni!
Ennek ellenére kétségtelenül szereti a lányát - és viszont -, még ha sajátosan hallgatag, magázódós is a kettejük kapcsolata.
Kanizsayné Kaolia Vivienn (NJK)
Idegi problémákkal küzd, ezért a család többi tagja igyekszik kímélni. Az utóbbi években sajnos egyre csak romlott az állapota.
Lányával egykor bizalmas kapcsolata gyökereiben változott meg, miután Hella elkapta a kórt. Hiszen micsoda szégyen, hogy az ő egyetlen kislánya "pártában marad"...
Kaolia Villő
Szintén közelebbi unokatestér anyai ágon, ám vele valamiért könnyebben kijön, mint Rúfusszal. Egyesek szerint azért, mert mindketten éjlények, ám lássuk be, ez a tény igencsak kevés egy baráti kapcsolathoz.
Kapuváry Bíborka
Kedvenc unokahúg. A Család különce, akin a Hellával való barátkozás csak tovább rontott. - Legalábbis az édesanyja előszeretettel hangoztatja ezt. Akárhogy is van, az vitathatatlan, hogy jellemük, stílusuk különbözősége ellenére remekül kijönnek a lányok és ha idejük engedi, találkoznak. Mondjuk egy gyors kávé erejéig ebédidőben...
Márkus Lénárt
Falkatárs, ügyeletes jófej és segítő. Mikor a nő elkapta a kórt, ő volt az, aki a kezdeti időben foglalkozott vele teliholdakkor. Kettejük kapcsolata baráti, minden cukkolása ellenére is kicsit atyáskodik a férfi Hella felett... ám ami meglepőbb, hogy ő hagyja ezt.
Sánta Konrád
A nőt idézve: "Többet osztottak nála izomra, mint észre." - Alapvetően nincs vele problémája, remekül kijönnek. Jó szándékú embernek ismerte meg a férfit, még ha az 'eszközökkel' nem mindig tud egyetérteni, amikkel él.
Szentirmay Bihar
A GYROS-os gemmárius nem más, mint az egykori kedves. Döntését az eljegyzéssel kapcsolatban nem egy Családtag helyeselte, hiszen ki szeretne ilyen "keresztet" magának, ha fiatal, tetterős, jóképű és rendes családra vágyik?
Jó parti; igazi úriember látszatát kelti, noha mostanában egyre többször merül fel vele kapcsolatban a "köpönyegforgató" jelző a családi pletykákban, ha az aktuálpolitika felé terelődik a szó.
Wellman Ignác
A világ felé ő csak egy barátja Kanizsayéknak. Egy közeli barát, aki igencsak sokszor segíti ki a legkülönfélébb helyzetekből a lányt. Sok rosszmájú pletyka kering ezzel kapcsolatban, de biztosra egyik sem vehető. Bár a múltkor mintha tényleg cinkosan néztek volna össze... Volt benne valami szikra. Parányi izzás.