A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Kapuváry Tétény

 
Beosztása: Démonológus
Nem: Férfi
Életkor: 56 (születésnap: november 22.)
Testalkat: Százhetvenhárom centiméteres magasságával nem mondható épp daliásnak, de szerencsére az összképben helyreáll az egyensúly, mivel a fizikumával semmi baj nincsen. Szélesebb váll, vastagabb végtagok, átlagosan erőteljes.
Vonások: Férfias és kisfiús, aranyos és komoly. Példának okáért az egyik helyen a markáns álla hoz egy szabályt, és aztán azt fel is oldja a telt ajka.
Szem: Kerek, barna szempár, pár mimikai ránccal és néhol táskákkal. A szemöldökével kiegészülve nagyon kifejező tud lenni.
Haj: Erősen hullámos, dús, kezelhető hosszal hordott. Barna színe halványult már az mély csillogásából, és az éles szeműeknek pár ezüst szál is feltűnhet benne, ahogy a halántékából hátrafésüli.

Általános öltözet
Az életkorától nem túlzottan kirívóan, de mégis többnyire fiatalosan öltözködik. Igyekszik szem előtt tartani a ruhák funkcióját, de valahogy az öltöny mindig lazán áll neki, a túl színes lezserség viszont tökéletesen idegen tőle. Megmarad a férfias, nem túl harsány színeknél, mint a fekete, fehér, szürke, királykék, tompa lila és burgundi. Egyébként szereti a kabátokat, ingeket, pólókat, pulóvereket, farmerokat ugyanígy. Ezekből mindig valami olyasmit keres és húz magára, ami egy hajszállal lép csak ki az unalmas kommerszségből. A nagy galléros, nagy kapucnis darabok a kedvencei.

Első benyomás, kisugárzás
Hétköznapian nyugodt, jámbor léleknek tűnik elsőre, ennek ellenére nem lassú, és az energiáit sem arra tartalékolja, hogy könnyen lemehessen alfába. Igyekszik megfontolt és következetes lenni, és odafigyeléssel fordulni a világ felé. Inkább kérdez, mint magáról önszántából beszél, ám a releváns gondolatait nem fél megosztani. Egyáltalán nem életidegen ember, akár pedagógus alkatnak is nevezhető a maga kötetlen voltában, a gördülékeny gesztusaival és a szellős adagokban folyó, tartalmas stílusa alapján. Épp annyira nyegle, és épp annyira érezhető valamiféle melankólia körülötte, ami miatt valóságossá válik.

Leírás

Három évvel bátyja, Frigyes születése után látta meg a napvilágot a Máguscsalád Kapuváry névvel fémjelzett oldalágán. Fiatalkoráról nem sok mondható el, ám az annál inkább meghatározó. Ő volt a másodszülött a tehetséges báty árnyékában, akit a Martionban mindig leFrigyeseztek. Bár a Lelkek Tükre a Ferfexbe irányította, sosem tudta levetkőzni a tényt, hogy a falak között egy markánsabb Kapuváry is tanult.
Azt már ő maga sem tudja, hogy emiatt a tény miatt is, vagy szimplán a romló tanulmányi átlaga okán döntöttek úgy a szülei, hogy a főleg a nyugati mágiakultúrára építő iskola helyett a Kormon Lehelben mérik fel a benne rejlő potenciált. A váltás meghozta a gyümölcsét, két évnyi általános keletimágia képzés után rúnaismeretre és démonológiára szakosodott.
Már diákévei alatt is kiérdemelte, hogy az amúgy sem nagycsoportos foglalkozások helyett egy-az-egyhez mentorprogramba emeljék át. Nyitott, alapos, kreatív és mély koncentrációra képes diák, szociális téren sincsenek nagy nehézségei, amint a tulajdon vezetéknevétől és a bátyjától külön is definiálni tudja magát. Ám, bár nem zárkózott, nyitott az emberekre, és érti is őket, de keveseket tud közülük igazán barátjának.
Az eredményei kiválóak, rövidesen tanársegéddé nevezik ki, és a kiemelkedő érettségi eredménye után szinte kérdés nélkül várt rá egy gyakorlótanári hely az intézményben - természetesen az ELTE pedagógusképzésével párhuzamosan.

Huszonöt évesen, végzett pedagógusként kapta meg az első saját démonvadász-tanonc csapatát... vagy inkább párosát Argyelán Attila és Gellér Emese személyében. A velük eltöltött hét év meghatározó az életében, mint személyes emlék a saját szakmai tapasztalatgyűjtése mellett. Olyannyira tehetséges "első évfolyam" voltak, hogy a nyilvánvaló barátsággá kinőtt pedagógusi kapcsolat mellett nem is vállalt rögtön új kezdő csoportot, hanem továbbvitte a párost a felsőfokú tanulmányaikba. A Kormonon előadásokat tartott, de a terep- és diplomamunkákban őket támogatta.
Kísérleti jellegben alapított egy entitásirtó céget (Antity), aminek révén az iskolarendszeren kívül is tevékenykedhettek a felügyelete alatt.

Mindezek mellett a magánélete, ha lehet mondani hátramenetbe kapcsolt. A régen átoknak gondolt árnyék a bátyja mögött most azonban előnyösen rejtette. Frigyes mindenben élen járt, gemmáriusként eredményes volt, míg az szülei szerint ő a "krétákkal piszmogott". Ha ez nem lett volna elég, fivére a jó családos hagyományok szerint megházasodott, és meg is született Bíborka, az unokahúg.
Az agglegény nagybácsi szerepét bár lehet szívesen vállalta volna, de a gyermekkorukban gyökerező diszkomfortot a felnőttkorra sem nőtte ki a kapcsolatuk. Ő maga emiatt is, és a szülei nyomását nem igazán tűrve szakadozott le egyre jobban és jobban a Család nagy fájáról. Jelenléte az összejöveteleken lassan-lassan elmaradozott, a jámbor passzivitás jellemzi a mai napig is a Nagycsaládos életben: tisztel mindenkit, aki ennek veti alá az életét, de ő maga egy külön, tőle távoli világnak tartja ezt. Párkapcsolatait, ha voltak is sosem tárta a nyilvánosság, a családja elé, s bár a szülei miatt hazajár, saját lakást bérel Budapest szívében.

Harmincöt éves, amikor 2002-ben egy nemzetközi pályázat keretein belül alkalma lesz az Közel-Keletre utazni és ott tanulmányozni az arab mágikus kultúrát és a mágusok kapcsolatát és metódusait a merőleges síkokkal. Ez a lehetőség, ami végül kibillenti az asztala mögül és a tanítványai mellől.
A valójában nem épp veszélytelen három évnek, amit itt élt meg csak a bátyja halálhíre vetett véget, ami hazaszólította az anyaföldre.
Bár sosem nevezte idillinek vagy szorosnak a kapcsolatukat fivérével, arra nem készülhet fel senki, hogy itthon éri veszteség, hivatalosan "békeidőben". A rövid kinyílását tartósabb beszűkülés követett, nem folytatta a lassan expedícióvá kinőtt kutatását keleten.
Bár nem gondolta helyénvalónak, hogy testvére özvegye és lánya mellé ő álljon családfőként (ahogy erre már volt precedens a Családban), ennek ellenére levélben és egy alkalommal személyesen is biztosította Alexandrát, hogy rendelkezzen vele. Az asszony azonban lelkiismeretes ajánlatát elutasította, ezzel megalapozva a kettejük közötti hosszú évekig tartó némaságot.

A gyászidőszak után újra felveszi a kapcsolatot a jól ismert Tehetséggondozóval és a tanítványaival. Eleinte nagyobb csoportokat vállal az intézményben és a szunnyadó "diplomamunka" céget is felpiszkálja.
Takarékon ég, sokak szerint nem önmaga az elkövetkezendő időszakban, a homloka elé húzódó sötét felhőt azóta sem tudta tökéletesen elhajtani. Az elszürkülő hétköznapokra ráadásként egy markánsabb árny is vetül, amikor - mint utólag kiderült - egy baklövése miatt mentoráltja, Attila hosszú kitérőre kényszerül egy mentális szanatóriumban, és Emese is éppenhogy megússza az esetet. A nyilvánosság, az ismerősök és kollégák ezen kívül nem sokat tudhatnak az esetről, de nem kell Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy sejthető legyen, a hármas munkaköri adottságaiból eredeztethető a dolog.

Tétény ezek után végleg visszavonul a démonvadászi gyakorlatból, kizárólag elméleti síkon, az oktatásból is kivonva magát hajlandó a szakterületével foglalkozni.


Tulajdonságok

Fizikum: 11
Ügyesség: 11
Észlelés: 8
Megjelenés: 10
Intelligencia: 15
Akaraterő: 15
Mágia: 15






Előnyök

Kiváló tulajdonságok (4)
A jövő ígérete I. (1)
A jövő ígérete II. (1)
Pallérozott elme (3)
Fotomemória (1)
Empátia (3)
Ősmágia (4)

Hátrányok

A Jövő hiánya I. (4)
A Jövő hiánya II. (4)
Túlfejlett (4)
Paralízis (3)
Körülményes (3)
Piperkőc (1)
Fóbia (2)
Elkötelezett (4)








Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2014.05.15. 22:41:51

Ez a karakter az Antity céghez tartozik.

Üzenet küldése