- Luke-nak fogják hívni. Vagy ha lány lesz, akkor Leiának.
- És ha ikrek és egyneműek?
- Akkor majd összeeresztjük őket a felfújhatós medencében, hogy meccseljék le maguk között, melyikőjük szívjon!

USA, 1995.
Tizennégy éves vagyok (hamarosan tizenöt) és az orvos épp kerek két perccel ez előtt erősítette meg a teszt eredményét, mi szerint terhes is. Apám ki van akadva, anyám bőg – mindketten kérnek, hogy ne csináljam végig ezt. Előbbit még megértem, hisz a belét is kidolgozza értünk. Minden vágya lehet egy újabb éhes száj a családba!
Na de anyu... jön ezzel a “biztos nem voltam jó anya és így büntetsz” dumával, én meg úgy érzem, még egy mondat tőle és a füleimen fog kifolyni az agyam szép lassan. Persze, direkt azért kerestem egy pasast a con-on és csináltattam fel magam, hogy sz@r anyának érezd magad! – Ezt senki nem veszi be!
Ő úgy fest, igen. Épen maradt agysejtjeim érdekében dobbantok a kórteremből, ahová a doki kis családunkat kényszerítette. Úgysem most kell döntenem, jó lesz az öt perc múlva is!

Odakint a kávéautomatánál George-ba botlok. Bátyám a távolságtartásával büntet. Hallgat, amiért én sem vagyok hajlandó közölni vele, ki a boldog tudatlanságban tengődő apuka.
- Még mindig nagyon ki vannak bukva?
- Ja. – Zárom rövidre a témát, hisz épp ez elől menekültem ki. Az érméket hangos csörgéssel nyeli el az automata, majd szörcsögve adagolja ki a kávémat.
- Pedig így már tuti pályázhatsz ösztöndíjra pár év múlva! Már ha megtartod. – Villant ezer wattos vigyort felém, de én nem tudok vele nevetni.
- Undorító vagy, oké? Teljesen mindegy, hogy ki az apja, mert mindent egybevetve ez a Con volt a valaha történt legjobb dolog az életemben! Szóval tudod mit? Megtartom, hogy ezt neki is elmesélhessem majd! – Hagyom ott az időközben elkészült kávéval testvéremet. Önzőn hiszem ekkor még, hogy a valaha volt legjobb Con-on megfoganni igenis menő dolog.

- Milyen anya lennék, ha hagynám, hogy lógj a suliból?
- Állatira jófej!

Dél-Korea, napjainkban.
Ebédszünet lévén a konferenciaterem kiürült, még a légkondi zümmögése sem zavarja a termen megülő békés némaságot. Elmerülnék benne, feltöltődnék kicsit, hiszen még négy előadás hátra van. Tolmácsként vagyok jelen, az egyik hazai multi képviselőjét kísérve. Táskám is ijedten rezzen össze, nem csak én, mikor felzendül a birodalmi induló. Ebből persze már tudom, hogy csakis Luke lehet az, aki hív, de hé! Én nem lehalkítottam ezt a vackot?!
A fiam a legjobb dolog az életemben, egyben a legfontosabb is. Nem mondom, hogy nem akadtak időszakok, amikor kiátkoztam magamat a világból is az ötletért, hogy úgy döntöttem, kell nekem ez a gyerek, de... tényleg megtérül minden át nem aludt éjszaka. Nem csak azért, mert büszke lehetek az elért eredményeire, a konferenciaanyagok közé csúsztatott meghívóra, mely a főiskolai előadására szól és ki tudja még mennyi minden másra vele kapcsolatban. Nevelt ő is akaratlanul, a puszta létezésével megváltoztatta a hozzáállásomat sok mindenhez.
A kezdeti sokk lecsengése után anyáék is ott segítettek, ahol csak tudtak, mire pedig a kiskölyök megszületett, bátyám is megenyhült felém. Imádta Luke-ot. Szerintem titkon mindig is fiútesóra vágyott és nem rám. De most komolyan! Hálás lehetek nekik, hiszen ha a családom nem így állt volna hozzá, ma nem lehetnék itt ebben a teremben, négy nyelvvizsgával, jeltolmácsi ismeretekkel és egy főiskolai diplomával a kezemben.
- Igen, megkaptam a meghívót. Philnek nem jó az időpont sajnos. – Ajkaimra mosoly költözik az én nagy kisfiam hangját hallgatva. Vidám, kicsattanó... számomra roppantmód megnyugtató. Már önálló lábakon áll, én pedig sosem tutujgattam igazán, mégis... az aggodalom-generátor továbbra is működik, mint minden nőnél, aki anyaságra adja a fejét.
- Nagyon cuki az a harisnya rajtad, de nem gondolod, hogy egy kicsit...?
- Anyaaa! Jössz vagy jössz?
- A világért sem hagynám ki. – Felelem csendesen, némi időhúzást követően. Ez az első komolyabb előadása, egyértelmű hát, hogy ott akarok lenni. Főleg, mert egy csomót már így is ki kellett hagynom. Hiába kértem, hogy válassza valamely neves amerikai egyetemet, neki abba az országba kellett beadni a jelentkezését, amiről az egyetlen első kézből való információm mindössze annyi, hogy akad egy pasas ott, akivel eszméletlen a szex. Egy tizennégy éves kamasz mércéjével mérve.
- Őt is meghívtad?
- Számít ez? Életedben egyszer láttad, annak is már van vagy... tizenkilenc éve!
- Tudom. – Horkanok fel hárítva. Még meg is ingatom a fejemet. Igaza van, nem számít semmit a férfi személye. Csak a biológia szerint apja.
- ... csak érdeklődtem. – Fűzöm hozzá, mire ő az, aki nevetésben tör ki. Kigúnyolsz? Na megállj, kölyök...