Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Karsa Zádor

 
Beosztása: Költő
Nem: Férfi
Életkor: 32 (születésnap: január 13.)
Testalkat: Az átlagosnál talán egy kicsit nyúlánkabb alkat, ám nem annyira, hogy ez komolyan szemet szúrjon.
Vonások: Van a vonásaiban valami karizmatikus, ami megfog, pedig nem mondanád sármosnak vagy helyesnek.
Szem: Talán a leghangsúlyosabb része az arcának. A zöldnek egy igen feltűnő, erős tónusát tudhatja magáénak, ráadásul ezt néha szemceruzával ki is emeli.
Haj: Hollófekete, enyhén göndörödő.
Általános öltözet
Alig találni a ruhatárában olyan darabot, amely nem fekete, sötétbordó, sötétkék stb. Kedveli a bőrből készült darabokat. Összeállításai merészek: az elegáns zakót ujjatlan kesztyűvel kombinálja, a bundás/tollas nyakú bőrdzsekit szoros bőrnadrággal és lovaglócsizmával, gyakran mintha egyenesen egy glam rock swinger partyról szabadult volna vagy oda indulna épp.
Első benyomás, kisugárzás
Ő az az ember, akit sosem mutatnál be a szüleidnek: a gyanús alak a tetoválásokkal, a cigaretta és kölni halvány illatával a bőrdzsekijén. Hol a byroni spleen csendes érdektelenségbe süllyedve, hol tettrekészségtől megfeszülve találkozol vele – valahogy mégis van minden árnyalatnak valami vad bája.

Leírás

Pilinszky János: Ne félj

Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.

Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?

A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.

Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,

a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?




Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.

A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!

Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.

Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.

Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, - ne félj.



”Mindennapi demenciánk add meg nekünk ma, és bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi soha nem bocsátunk meg az ellenünk vétkezőknek. Ámen.”

Több verseskötete is jelent meg az elmúlt években, szigorúan csak a szerzői álnév alatt. Maguk a kiadók sem találkozhattak vele még személyesen, asszisztense intézi minden hivatalos ügyletét a kiadással kapcsolatban, épp ezért a közvélemény számára a művész- és irodalmi világ egyik nagy kérdése az, kicsoda is Faust valójában.

Verseinek központi hangulata a csalódás, a fájdalom, a harag, gyakori témái a világi hívságok és a vallás. Költészete sötét tónusokkal dolgozik, meghökkentő, őszinte, gyakran groteszk és beteges – alapvetően Füst Miláni ihletettségű, de van benne Weöres groteszk misztikumából, kegyetlen naturalizmusából, Pilinszky finoman hangolt vallásos mélységéből és Reményik Sándor kilátástalanságából. Költői stílusára nagy hatással volt a kortársak közül Parti Nagy Lajos és Tandori, ellenben Esterházyt meglehetősen durván elmarasztalta egy nagy irodalomkritikai visszhangot keltő cikkében. Szabadverseket, képverseket, szonetteket, balladákat és hexameteres verselésű költeményeket egyaránt alkot, műfajilag kísérletező lélek, nem hagyja magát egyetlen kategóriába behatárolni. Fogékony a formai invenciókra, vers és kötetkompozíciói sosem véletlenszerűek. Következetesen használt szimbólumrendszere bőven ad munkát és csámcsogni valót a kritikusoknak, akiknek egy része látja benne a lehetőségeket, a tehetséget, verseiben a szakmai bravúrokat. Megint egy másik réteg elmarasztalja világfájdalmas és negatív témái miatt, az y generáció felszínes trendjének tudja be ezt a művészeti vonalat, amit képvisel.

Megjelent kötetei –

Prés (2008. február)
Sötét az Acheron homokja (2008. október)
Fosszíliák (2009. november)
Vértelen Bacchus (2010. június)
Méné, tekel (2011. szeptember)
Az állandó a változóban (2012. január)
Demenciánk (2012. június) - E-book
Apokrifek (2013. május)
Meztelenül csókolta tükrét… (2013. december)


Amióta megismerte Ká-t, az élete valahogy félresiklott, elcsúsztak a dolgok, szétfolytak a kontúrok – mi fontos, mi nem? Olyan decentralizált az egész. Nincs központja. Illetve éppenséggel van egy. A hipocentrum, az alfa és az omega, legalább annyira függ tőle, mint az anyagtól, amit tőle kap, ha nem jobban. Ha Ká egyszer azt mondaná, ne lőjön többet, nem tenné, ha azt, hogy szálljon el teljesen, végérvényesen, megtenné. A meggyulladó láng szisszenő hangjára lesz figyelmes, az ágy szélén ülő alak léhán görnyedt háta megrezdül hüvelykujjának minden mozdulatára, fehér bőr alatt lágyan sikló lapockák. Néha, drogmámoros álmaiban szárnyak töveit simítja ott, hamuszürke szárnyakét, füstillatuk van, selyemtapintásuk, a saját angyala, csakis az övé, lecsókolja róla a könnyeket, lebegő bódulatba húzza magával, a derekába markol, forró nyelve a bőrén. Most is sóvárogva nyúl utána, feltérdel az ágyon, hátulról átkarolja, arcát a finoman göndörödő, nedves hajtőhöz szorítja a tarkónál, érzi visszacsapódni magára a saját alkoholos lélegzetét, de ebbe már a férfi esszenciája vegyül. Kiles a fekete szálak dzsungeléből, állát a másik vállára hajtja, úgy törleszkedik hízelgőn.

Ká lakása leginkább egy rocksztár életterére emlékezteti az embert: luxus és letisztult formák, csak ha közelebbről nézi meg, akkor látni, hogy hiába a formatervezett bútor, csak kínai utánzata az eredeti modellnek, hiába a drágának tűnő padlószőnyeg, a hangsúly a tűnik szón van. Gusztusos felszín, olyan lakás, amit bárki bármikor elfogadna, több ezres kényelem néhány százért. Erre a csillogó-villogó világra pedig rárakódva ott a züllés káosza. Az üvegasztalon fehér porszemcsék kiöntve, hetyke csíkba rendezve, mellettük kemény papírra nyomtatott szórólap összehajtva, egy szétszedett mobil és egy ép, üres üvegek a fal tövében, a falon egymásba fonódó absztrakt testek - emlékszik rá, Ká kedveli az absztrakt művészetet. Vagy csak mondja. Bizonyos időközönként lecseréli őket valami másra, egyszer talán majd a barokk festészethez jön meg a kedve. Hogy mit szeret valójában? Mond ezt, mond azt, szereti a szőkét, a barnát, a kisfarkút, a nagyseggűt, a szeplőset, a sebhelyeset, a koldust, az arabot, a kínait, a gyönyörűt, a csúnyát, mindenki jó valamire, az ő szajhái szépnek érzik magukat, vagy legalábbis
hasznavehetőnek.

Könnyű a zsebébe csusszanni, azt mondják, de kikerülni.. kikerülni lehetetlen, mert akiket egyszer megkaparint, azokat nem engedi el. Ká karmai kampósak, csak akkor szabadulhatsz, ha a húsodról is lemondasz.

De ki az a bolond, aki menni akar? Itt mindenkinek van hely. Ő viszont kiemelkedik közülük, Ká szeretője, ő, csakis ő, egyszer azt mondta a kedvence, hogy örökké el tudná nézni az arcát. Ám most valami mégis más. Ká felkel az ágyról, kifújja a füstöt, meztelenségét teljes természetességében viselve lép az asztal felé és kapja fel a félig üres sörösüveget. Olyan távoli és érdektelen, mintha ő nem is lenne itt.

- Jobb lenne, ha most már mennél. – Tekintete megragad a nyelés közben fel-lecsúszó ádámcsutkán. Szinte visszhangoznak körülöttük a szavak, és ebben most nem érez romantikát, eltűnt a ködös, révület-szerű borzongás. Ilyen, amikor Ká elfordul tőle? Amikor a szemei felé sem pillantanak, ha mégis, nem rá néznek? Eddig már-már prózainak hitt szerepének gondolata tovaillan, a Dunhill füstje sem mennyei manna, kicsit kaparja a torkát, vagy a sírás az, ki tudja. Nem fog sírni, Ká ki nem állhatja, ha bőgnek körülötte, mindig azt mondja, hogy csak felesleges erőfeszítés az egész – a zokogás nem hat meg senkit, ellenben hangos, irritáló és a tetejébe még rendkívül fárasztó is. Gépies mozdulatok sorozata, ahogy megkeresi a harisnyát, a csinos ruhát, egyiket a másik után, behajlítja a könyökét, kiegyenesíti, átbújtatja a feje fölött a ruha anyagát, ugyan, megy ez, semmiség.

- Ha most kidobsz nem fogsz többet látni, tudod? Nem fogok visszajönni.
Naiv gondolat, hogy ez csak egy próba, ugye? Kicsit reméli, hogy a másik majd utánanyúl és megnyugtatja. Talán holnap jobb napja lesz és akkor megint minden úgy megy majd, ahogy eddig. Ká végre ránéz, sötét szemeinek kereszttüzében elhiszi magának, hogy ezzel megfogta a másikat. Aztán felismeri. Nem vele nevet, hanem rajta – szegény kicsi szajha, hát nem szerelmes lett? Nem akarja hallani, kimenekül a szobából.
Ká elnyomja a szálat. Úgy látszik, a lány számára már nem megváltó, nem angyal és nem a megtestesült mocsokban és kokainban fetrengő isten, hanem egy démon – vagy maga a sátán. Ez persze olyan patetikus, nincs ebben semmi transzcendentális magasság vagy mélység, csak érzékeny lelkek, könnyen szétnyíló lábak és megnyíló könnycsatornák. Gondolhatná, hogy ő e fölött áll, ő a kéz, ami etet, amelybe nem szokás harapni, de kinőtt már az illúziókból. Hazugság hazugság hátán, álnevek mögé bújva tüdőzi le az élet mocskát, aztán kátrányos tüdőkben, narancsbőrös combokban, sokatlátott ölekben dagonyázva fog belefulladni a fertőbe.
Összeráncolt homlokkal ül le a laptop elé, feloldja az alvó állapotot. A fehéren vibráló üres lapon pedig hosszan villog még a kurzor.


Egyéb karakterek

User beceneve Wia skype-on themessire néven vagyok elérhető. Amennyiben nem ismerlek, kérlek szólj, mielőtt felvennél; idegen felkéréseket nem fogadok el.


Aktuális állapot:



Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.12.24. 11:17:54

Üzenet küldése