Leírás

1995. áprilisában látta meg a napvilágot Kemenesalján, Kissomlyón. Édesanya Brányi Leonóra, iparművész és ötvös, édesapja Kinizsi Márton varázstárgykészítő. Egy szem gyermekként kellően elkényeztették.
Az egészséges, vidéki, természetközeli környezet magabiztosan támogatta, hogy egészséges és életerős lánnyá cseperedjen. Az élet teljesen szokványosan telt: a helyi általános iskolába járt, barátkozós típus volt mindig, sok volt a pirospontja és mindig megette az ebédet, odahaza pedig tanítgatták a mágiahasználat csínjára-bínjára. Családi hagyományként pedig minden hónapban elmentek kempingezni a hegyekbe, távol a civilizációtól. Sokáig ez jelentette számára a szórakozás netovábbját, majd mikor elég idős lett, megkezdődtek tanulmányai a Martion falai között.

Ahol is a karpenások sorát gazdagította. Bekerült egy hatalmas, eddig ismeretlen forgatagba, sok gyerek, sok tanár, mindenki nyüzsög és zsong, remek terep az érvényesülésre. Bele is vetette magát a sodrásba, céltudatossága kibontakozott, a közösség eleven, és központi szerepet betöltő tagja volt.

Az elmúlt időszakban viszont sokat vesztett mindebből. Talán még nem felejtette el mindenki az eltűnéséről szóló hirdetést, ami sokáig szerepelt a VarázsVilág hasábjai között. A borzalmas állapotban való megkerülése utáni fél évet a Főnix Könnye Ispotály falai között töltötte, ahol kizárólag a közeli családtagokkal, és barátokkal tartotta a kapcsolatot. Ez idő alatt legdíszesebb és legnemesebb társaságát mentálspecialista szerpentáriusok hada, és Zsoldos Jenő jelentette, akik mindent elkövettek annak érdekében, hogy szobanövényi állapotából kiemeljék, és visszaállítsák cselekvőképességét, emlékeit, régi énjét - több-kevesebb, néhány területen inkább csak kevesebb sikerrel.

Jelenleg szüntelenül keresi önmagát, céljait, és saját jövőképét, akár az árral szemben is.

(12) Azóta viszont egy ellenséges, párhuzamos dimenziót is megjárt már, mint standard vizsgaesemény, hogy ne unatkozzon. Túlélte a kirándulást, visszatérte után pedig, az elkövetkező események tükrében, társaihoz hasonlóan ő is megkapta a Magyar Mágikus Érdemrendet. Felismerve, hogy még a temérdek védelmi varázslat ellenére is bármikor beüthet a szar. Ennek tükrében kovácsolja a jövőjét.

>

Azt a jövőt, aminek alakulásában hosszú évek óta szerepe van egy csapatnak, amit azzal a névvel illethet, hogy:

A Falka

"A budapesti vérfarkasfalkából kivált, a likantrópia betegséget nem betegségként, hanem áldásként megélő, a központosított, a bürokratikus éjlényrendszertől önmagát függetlennek valló, ezáltal nem legitim, de autonóm falka a maga magánterületén, a maga szabályaival éli meg mindennapjait. A 2012-től kis létszámmal, majd végül 2015-ben teljes, tíz fővel funkcionáló közösség vallja, hogy a Fenevadat nem elnyomni, hanem felemelni kell, likantrópbüszkeségük sokszor felsőbbség, de egyben tagadhatatlan kapocs is egy természetesebb, kiegyensúlyozottabb, elemibb életformával. A humán társadalommal az együttélésük épp ezért mérsékelten rugalmas, a szabályait másodlagosnak fogadják el a saját rendszerük alatt: Döntéseik, ahogy tagjai is a farkas hierarchia erőelvén, lazán szerveződnek, ám ennek ellenére vagy épp ezért minden egyes tagnak megvan a maga helye és szerepe a falka egészének közösségében. A teliholdakon kívül is a belső farkasukat ápoló, baráti, kommunális közösségben élő társaság híre nézeteik okán talán nem is korlátozódik csak a kis félszigetükre a megyeri hídnál."

>

Árnyalatok