A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Kovács Ferdinánd

 
Beosztása: Író, a Tárnok Társaság Kiadójának vezetője
Nem: Férfi
Életkor: 50 (születésnap: október 15.)
Testalkat: Magasságával (173 cm) nem nagyon emelkedik ki a tömegből, míg alkata is egyértelműen a kor elkényelmesedő átlagát reprezentálja. Kicsit puhos, kicsit pocakos, de a miénk.
Vonások: Nem különösebben feltűnő jelenség, igazán jóképűnek sem lehetne nevezni, de ez maradjon csak ízlés dolga. Arca telt, gyakran szőrösebb a kelleténél, ráadásul az első két foga közt is van némi szünet, de összességében azért minden a helyén van.
Szem: Hétköznapi barna, csak az írisztől távolodva, a széleken figyelhető meg némi zöldes árnyalat.
Haj: Sötétbarna, hullámos és borzalmasan áll. Van az a félhosszú haj, ami még pont kezelhetetlen, az övé is ilyen. Azonban nem igyekszik tenni ez ellen, azon kívül, hogy rendszeresen mossa és nagyritkán beletör egy fésűt.
Általános öltözet
Ruházkodás terén sem körültekintőnek, sem megfontoltnak nem lehet nevezni. Van néhány farmere, néhány póló-pulcsi-ing, amiket váltogat, két zakó, amikhez az öltönynadrág ki tudja hol lehet és egy pár converse csuka, meg egy pár bakancs. Nem egy bonyolult ember a ruhái kiválasztása terén. Szereti a sötét színeket és szereti addig hordani őket, ameddig csak lehetséges. Ha valami tönkremegy, akkor szokása elmenni és ugyanolyat, vagy legalább is hasonlót venni. Persze van, amikor újdonságok is megtetszenek neki, de alapvetően nem ezen a szinten gondolkodik.
Pólókból mindenesetre sosem fog kifogyni, lévén majdnem mindig kapja őket az emberektől, különböző feliratokkal, képekkel, mondhatni kész nerd-ruhatára van.
A kiegészítők annyira nem jellemzők rá, néha egy-egy kitűző, néha egy fonott karkötő és bizony neki is van egy vastagkeretes szemüvege, amit szinte sosem hord, tekintve, hogy a kontaktlencse neki tökéletesen megfelel.
Első benyomás, kisugárzás
Mivel kicsivel több oldala van, mint egy négyzetnek, így nem olyan könnyű körülírni, hogy milyennek is tűnhet elsőre. Külsejét tekintve az első, ami azért általános következtetésként levonható, hogy bizonyára valami művészfazon. Ha nem, akkor annak kéne lennie. Mindenesetre biztos, hogy az agyával keresi a pénzét.
Alapvetően jó beszélgetőpartner, a legtöbb témához hozzá tud szólni, de az sem zavarja, ha nem körülötte forognak az események és csendes, mérsékelt érdeklődést mutató, fejmegtámasztós szemlélődéssel lehet el. Mondjuk ez nála megtévesztő, gyakran ilyen-olyan oknál fogva nem érzi szükségét az egyébként releváns véleményét megosztani, olyankor ugyanígy csendben marad. A gyakran álmos szempár sem feltétlen erősíti az olthatatlan érdeklődés képzetét.
Humorát nehéz belőni, ugyanolyan természetességgel alkalmazza az intelligens, maró szarkazmust, mint az egyszerű altáji poénokat. Utóbbival okozhat meglepetést inkább, hiszen könnyen lerombolhatja a nyegle, úriember képet. Pedig nem kell ám félteni. Bár tökéletesen anti-macsó, mindent képes kompenzálni szóban.



Elég szűk körben lehet ismerős a Kovács Ferdinánd név. Olvasottságtól és érdeklődési körtől függ, ugyanis emberünk a szórakoztató irodalomban utazik. (Nem csak mágusoknak.) A fiatal, nerd stílust ismerő/követő generáció, akik leginkább kiteszik a rajongói rétegét. Az "Apokalipszis túlélő kézikönyv" az egyik legismertebb műve, mondhatni ezzel tört be a szórakoztatóipar ezen ágába. Az alapvetően komolytalan regény - mely stílusformát gyakran töri meg egyedi hangvételével - úgy hordoz mélyebb mondanivalókat, hogy az olvasónak lényegében fel sem tűnik, csak amikor már a végére ért. Hangvétele abszolút a mai kor emberére van igazítva. Néhányan azt is hangoztatják, hogy ami Varró Dániel a költészetnek, az Kovács Ferdinánd a prózának. Sokan mások pedig értéktelen komédiának tartják, amit ír és ilyenkor szívesen hozakodnak elő a "10 dolog..." című vékony kis könyvvel, ami különböző életszituációkban vonultatja fel, hogy mit ne tegyünk. Szerencsére a szerzőt a legkevésbé sem izgatja a köz véleménye, amíg van, aki élvezi a műveit.
Néhány novellája megtalálható a Galaktika régebbi számaiban, ugyanis kipróbálta már magát elég sok műfajban. A sci-fi is közel áll hozzá.

-------------------------------------------------





Leírás


Aktuális állapot:
Kötött pulcsi, farmer, converse cipő.

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.10.25. 12:39:32

Ez a karakter a Tárnok Társaság céghez tartozik.

Üzenet küldése