|
Nem: Férfi
Életkor: 54 (születésnap: március 15.) Testalkat: Férfias, kimondottan magas. (193 cm)
Vonások: Egész jóképű, viszonylag magas homlokú, jellegzetes vonásokkal rendelkezik.
Szem: Szürkés kék.
Haj: Rövid, barna, mindig jólfésült.
Általános öltözet
Igényes, odafigyel, mit vesz fel. Munkában természetesen mindig öltönyt visel, lévén egy céget nem lehet szabadidő ruhában vezetni. (Vagy ha lehet is, ő el sem tudja képzelni hogyan.) Pontosan tudja mi áll jól neki, szereti is összeválogatni rendesen az öltözetét.
Alapvetően nem vesz fel bármit és ami rajta van az mindig frissen vasalt és pont úgy áll, ahogy annak kell.
Első benyomás, kisugárzás
Első ránézésre egy közvetlen, jó kedélyű fazon, aki igyekszik megtalálni mindenkivel a közös hangot. Aztán ha véletlenül kezet ráznánk vele, vagy csak közelebb lépnénk, feltűnően ridegen utasítja el baráti gesztusainkat, esetleg tudomást sem vesz róluk. Majd mintha mi sem történt volna, beszél, viccelődik tovább. Igen, kissé fura fazon, ezt minden körülötte élő tudja róla, de e mellett szerethető és barátságos.
Kora ellenére is fiatalos, szereti, ha tegezik. Bár mindig makulátlan öltözete alapján karót nyeltnek lehetne gondolni, amint megszólal, egyértelművé válik, hogy a feltételezettnél jóval lazább. Épp csak kicsit bogaras.
| |
Leírás
Kreszcencia… ízlelgesd egy kicsit a nevet, biztosan beugrik, ki az illető. Ha más nem, annyi, hogy a liftes fószerről van szó. Ő a mágikus személyszállítás kitalálója, megalkotója és jelenleg a cég igazgatója. Páran a magyar Bill Gates-ként emlegetik. De hogy is lett belőle ekkora volumenű személyiség?
Valószínűleg nem a jó családi háttér tette meg a hatását, hiszen édesanyja egyedül nevelte hét éves korától fogva. Állítólag sok vita volt a családban a szülők között, így válással végződött a dolog. A legjobbakkal is megesik. Tibor a Mirarx-ot is csak hírből ismerte, lévén a család egyik barátja vállalta, hogy tanítja a fiút, aki egyébként foglalkozása szerint magántanár volt. Kemény kézzel fogta őt, eleinte hivatástudatból, később mostohaapai kötelezettségből.
A következő lépcsőfok a Martion volt, ahol a Karpena ösvényt koptatta. A tanárok elmondása szerint rendes, jó képességű gyereknek ismerték, csak egy kicsit félénknek, alulszocializáltnak tűnt. Jó eredményekkel végezte el az iskolát, tanulmányait a ELTE EMK-n folytatta.
Egy évig tanult ott az átváltoztatásokról, hiszen jól ment neki, még a Martionban kitanulta az abeomágiát is. Egy év elteltével pedig úgy döntött, hogy ott hagyja a felsőoktatási intézményt, bár ebbe beleszólt a család is. Édesanyja megromlott egészségi állapota miatt, át kellett vennie a családi vállalkozást, a drogéria vezetését. Ott négy évet robotolt, ha másra nem, arra jó volt, hogy kitanulja az üzletvezetés és adminisztráció alapjait. Ez idő alatt édesanyja második válásán is túl volt, így az egy fizetés miatt a családi kassza is igencsak megcsappant, el kellett adni az üzletet.
Tibor ott állt mindenféle képzettség és szakma nélkül, belső indíttatástól vezérelve hát elvégzett egy távoljárás oktatói, három hónapos okj-s képzést, minek végeredményeként el is helyezkedett ebben a szakmában. Majd házasság, gyerek… és egy zseniális ötlet.
25 éves volt, amikor megalkotta a céget, melyet a L.I.F.T. névre keresztelt és innentől kezdve már csak kitartó munka kérdése volt az egész.
Igazából semmivel sem volt több, vagy jobb bárkinél. Az egyetlen, ami megkülönbözteti az átlagtól, az ötlet és az abba belefektetett munka.
Jelenleg boldog férj és családapa, egyetlen lánya pedig kétségkívül a szeme fénye, büszkesége, reményei szerint a cég későbbi igazgatója.
Fizikum: 13 - Az ép testben, ép lélek elvét vallja.
Ügyesség: 10 - Nem különbözik bárki mástól ügyesség tekintetében.
Észlelés: 8 - Időnként mintha figyelmetlenebb lenne, mint az átlag.
Megjelenés 13 - Markáns arc, férfias kiállás, fel lehet rá figyelni.
Intelligencia: 13 - Helyén van az esze.
Akaraterő: 17 - Makacs, mint egy öszvér, ha valamit a fejébe vesz...
Mágia: 10 - Tökéletesen átlagos képességeket tud csupán felmutatni.
Előnyök
Híres - 1
Illékony
Anyagi háttér - 4
Vezető
|
Hátrányok
Nehéz helyzet - 3 (Ha 2 méteres környezetében bárki tartózkodik)
Fóbia - 2 (haptefóbia - félelem az érintéstől)
Senki sem segíthet
A jövő hiánya II. (Igézés, Átok, Jóslás)
A jövő hiánya I. - 4 (tánc, képzőművészet, vallatás, kihallgatás, gasztronómia)
Túlfejlett
Piperkőc - 2
|
Szeretlek. Talán nem úgy mutatom ki, ahogy szeretnéd, vagy ahogy elvárható lenne, de a tényen nem változtat. Hiszem, hogy elfogadsz engem úgy, ahogy vagyok és cserébe én is elfogadlak. Melletted a világon legjobb hallgatni, a legbiztosabb támaszom vagy, akit csak kívánhat egy férfi. | Nem sok tapasztalatom van abban, hogyan legyek jó férj és jó apa, ennek ellenére megteszek minden tőlem telhetőt. Kicsit olyan, mintha sötétben tapogatóznék, gyakran alulmúlom magam, néha pedig túllövök a célon. Azt pedig el kell fogadnotok, hogy vannak bizonyos korlátaim, amiket nem tudok leküzdeni. |
A világon mindennél jobban szeretlek. Fogalmam sem volt, hogy létezhet ilyen érzés, amíg meg nem születtél. Azt viszont be kell látnom, hogy lehet, kicsit elkényeztettelek. Ismerem milyen az atyai szigor, téged pedig igyekeztelek ennek az ellenkezőjének kitenni. Így pedig egyszerűen képtelen vagyok neked nemet mondani.
Lakossági Illanási Fuvarozó Társaság
1996. januárjában néhány ember álma valóra vált. Arról álmodtak, hogy meghonosítanak Magyarországon egy olyan mágikus közlekedési eszközt, amely méltó lehet az amerikai sárga taxikhoz, vagy az angol, piros emeletes buszokhoz. Egy olyan eszközt, ami segít a suttákon és azon mágusokon, akik korlátozottan vagy egyáltalán nem tudnak élni térmágiával, e mellett remek turistalátványosság is.
Minden kezdet nehéz, ez a L.I.F.T.-nél sem volt másképp. Megtalálni a szponzorokat, reklámozni és úgy egyáltalán teret nyerni a magyar piacon. A kemény munka és a rengeteg belefektetett pénz viszont meghozta az eredményt. Mostanra három lift üzemel az egész országot lefedve, mágusok százait utaztatva és 80 embert foglalkoztatva.
A liftekre, mint eszközökre jellemző a tökéletes formatervezés, a meglepően nagy beltér, a biztonság és a gyorsaság. Elmondható, hogy a mágikus technológia csúcsát képezik. Mostanra liftet könnyedén hívhat bárki mentális üzenetben - Címzett a cég, az üzenet egy mentális üzenetrögzítőre érkezik -, telefonon, de már interneten is. Lehetőség van lefoglalni bizonyos időpontra is, vannak diák-, nyugdíjas-, pedagógus-, csoportos kedvezmények, melyeket az arra jogosultak igénybe vehetnek. A működés teljesen professzionális. A hívást követően a megadott időpontban megjelenik a szállítóeszköz, a liftkezelőnél előre szükséges kifizetni az útiköltséget, de lehetőség van havi-, és éves bérlet megvételére is, mely korlátlan utazást biztosít a meghatározott időintervallumban. A liftkezelő ezt követően a kezelőpanelen beüti az úticél koordinátáit. Maga az utazás nem vesz többet igénybe pár másodpercnél, visszaútra pedig van lehetőség lefoglalni előre.
A liftek kinézete ízléses. A külső falakat különböző reklámanyagok borítják, megjelenésében összeegyeztetve a közlekedési eszköz szolid megjelenésével. Belül mágikusan tisztán tartott szőnyeg, tükrös hátsó fal, kellemesen halk zene fogadja az utasokat. A tükörben a VarázsVilág szalagcímei olvashatóak.
Néhány éve helyezték üzembe a teherliftet, mely a mágikus cégeknek könnyíti meg az áruszállítást. Ez jóval puritánabb külsővel, de lenyűgöző belső méretekkel rendelkezik.
Árak tekintetében mindig igyekeznek szem előtt tartani az aktuális BKV-, és taxi tarifákat, így Budapesten belül nem drágább az utazás egy bkv jegy áránál, az ország egyéb területein, pedig kilométer alapú a számlázás.
A L.I.F.T. Székház a XIV. kerületben található, a cég 2002-ben költözött át a jelenlegi helyére, egy talanok szeme elől levédett épületbe. A székházon belül is lehetőség van bérletváltásra, vagy egyéb problémák, észrevételek bejelentésére. A székházba való utazás ingyenes.
|