Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Krichenbaum Izabella Noémi

 
A Neredin ösvény diákja, Negyedik évfolyam, Diákmentor
Nem:
Életkor: 19 (születésnap: december 08.)
Testalkat: Szembetűnően nőies lett és a magasságot tekintve is fejlődött. Már nem az a kislány, aki elsőben lépett be a kapun.

Vonások: Már jól látszanak a nőies vonások, arca markánsabb és a nevetőgödröcske is eltűnt.

Szem: Mandulavágású, gesztenyebarna szemében olykor egy megmagyarázhatatlan világoskék-fehér ragyogó apró csík fut át.

Haj: Lila színű éppen ezért lehetetlenség a sok ember közül eltéveszteni.

Általános öltözet

Szeret szép és elegáns ruhákat felvenni, kimondottan jól áll neki, de nem veti meg a lenge, laza öltözéket sem. Ruhatára elég vegyes, de többek közt koptatott farmert, egyszínű szoknyát, harisnyát, félvállas felsőket vagy mélyen kivágott ujjatlan pólókat, toppokat szeret hordani, mikor hogy van kedve. Kedvelője az elegáns, régies csizmáknak, kedvére veszi fel kabátjait, de amit nem tud elviselni magát az a különféle bőrből készült ruhadarabok.

Első benyomás, kisugárzás
Elhagyta kislányos énjét, de még látszik az elevenség, a kíváncsiság és a buzgóság. Sokszor észre sem veszed és rögtön egy 6éves kislány áll előtted, míg máskor a legkomolyabb dolgokról is eltudsz vele beszélni. Szívesen társalog, beszélget másokkal, de a bizalmat eléggé nehéz elnyerni nála, de ha egyszer megered a nyelve nincs visszaút. Könyvmoly és kissé pedáns, gátlásos, de a legnagyobb csínyben is benne van, ha arról van szó. Figyelmével és odaadásával hamar le fog nyűgözni. Te te feladatod pedig a megismerése csak vigyázz ne ő ismerjen meg előbb.

Kedvenc elsőosztályú léglabdacsapat: Budapesti Bús Bikák (4)

Kedvenc alsóbb osztályú léglabdacsapat: Martion Mágustanoda

Leírás

1997. decemberében láttam napvilágot, nem sokkal Karácsony előtt. Anglia akkori legfényűzőbb, legszebb kastélyában egy tiszta származású mágus család legfiatalabb sarjaként. Nevem kissé érdekes és különc. Sokak nem tudják, de kevertszármazású családomnak köszönhetően kaptam nevemet, aminek egy kisebb története lett.
Apám német származása lévén egy igen ritka, régi családnévvel áldott meg–ahogy bátyámat is-, mert úgy érezte nekem is tovább kell vinnem. Édesanyám nehezen egyezett bele, mivel náluk mindig az anya nevét kapta meg a gyermek, fura szokás, kevés ilyen van már. Hagyományok és szokások tömkelegét kellett megértenem az évek során. Nem volt egyszerű, de felnőttem a feladathoz.
Apám (Krichenbaum Pál) nagy szerepet játszik a talan világban, mint üzletember. Sokat van külföldön. Ebből kifolyólag gyerekkoromban is keveset láttam, s amikor otthon volt –ritka kivételekkor- mindig vaskézzel, szigorúan bánt velem. Rengeteg szeretettel áldották meg, mégis legtöbbször tárgyak formájában fejezte ki az irántam érzett szeretetét.
Mindenem megvolt, csak szólnom kellett, de az ő szeretetére másként, nem tudtam szert tenni. Saját maga soha nem jött és simogatta meg fejem vagy dicsért volna meg. Ellenkezőleg! Rengeteget várt el tőlem, még akkor is mikor már nem tudtam tovább teljesíteni. Belém nevelt két nyelvet is olyannyira, hogy bármikor szívesen fecserészem e nyelveken. (Angol, Spanyol)
Egy ideig mi is jobbra-balra költözködtünk, de anyám (Zay Aranka) egyik alkalommal kijelentette nem szeretné tovább folytatni ezen életmódot. Bátyámmal közösen költöztünk vissza a kastélyba. Az évek során persze apám fel-felbukkant, de sosem volt meg a családi hangulat, ami talán soha nem is volt. Magántanulóként keveset láttam a világból innentől fogva. Anyám és bátyám mindent megadtak nekem, sokszor még talán többet is, mint amit megérdemelhettem volna. Bátyámmal (Krichenbaum Barnabás) nagyon sok rosszat követtünk el. Legtöbbször a legelvetemültebb dolgokra is képesek voltunk. A cselédeknek mindig volt dolguk, hogy utánunk takaríthassanak. Majdnem minden értékes antikvázát sikerült összetörnünk, nem kis erőfeszítés árán. Hamar kiderült, hogy hasonlóan ügyes kis boszorkány vagyok, mivel a szobámban lévő szekrénysort úgy törtem össze, mintha kártyavár lett volna.
Apám nagyon büszke volt rám. Talán ekkor láttam őt először őszintén mosolyogni. Dagadt a gyönyörtől, de nem akart elengedni. Úgy gondolta jobb, ha mellette, biztonságos apai kézben fejlődők és tanulom meg a mágus világ apró fortélyait. Hosszú huzavona árán, ahogy betöltöttem a 13.-ik életévemet megszületett a végleges döntés –amit bátyámnak köszönhetek, hogy elküldenek a Martionba, hogy ott kezdhessem meg tanulmányaimat.
Ezután nagyon fordult velem a világ. Hirtelen a vélt egyszerű életből belecsöppentem egy olyan helyzetbe, amikor nem hozhattam számomra racionális döntést. Nem dönthettem. Nem dönthettem úgy, hogy maradok. Először dacoltam a dologgal. Akkor még elképzelni se tudtam mi lesz velem egy olyan helyen, ami számomra idegen, még ha nem is teljesen.

Noha nagyon izgatott és kíváncsi voltam, bennem lappangott a félelem és az a tény: nem láthatom minden nap szüleimet, bátyámat. Két hatalmas nagy bőrönddel érkeztem meg. Cuccaimat lepakolni se volt időm. Szusszanni vagy átgondolni se tudtam semmit, mert másnap érkezett otthonról egy levél, hogy nagymamám nagyon beteg és szeretnék, hogy otthon legyek addig, amíg lehet. Gyors intézkedések után visszatértem saját, jól megszokott környezetembe. Aggodalmakkal és dühvel telt lelkem. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik helyzetet kéne jobban gyűlölnöm. Közel egy éven át néztünk nagymama szenvedését mindezt úgy, hogy játszottuk a tökéletes családi szerepet. Hányingerkeltő és undorító volt.
Természetesen újra magántanulói státuszomat felvéve folytattam tanulmányaimat összpontosítva azokra a dolgokra, amikre szükségem lesz majd az iskolában. Tudtam, hogy ez nem lesz elég arra, hogy év végén vizsgázhatni tudjak, de a tudat legalább bennem volt, hogy megtettem ennek érdekében mindent. Egy kora reggeli napon éktelen nagy lármára és ordibálásra keltem. Már tudtam. Ki se kellett kelnem az ágyból ahhoz, hogy tudjam: a nagymama meghalt. Még aznap eltemettük. Ha nem lett volna elég a gyász, ami önmagában is egy nagyon tompa és nyomasztó érzés, szívet mardosó kínzó fájdalom, akkor nem is tudom mi lehetett volna annál is rosszabb, hogy a szertartás kellős közepén apám telefonhívást kapott. Mindent félretéve, a saját anyja temetésén hagyott ott bennünket. Édesanyám megroppant, bátyám pedig összeszedte a holmiját, beültetett a kocsiba és meg sem állt egészen a Martion kapujáig. Kitett és minden szó nélkül ment el.


User Budapesti lélek, tanuló, ki szeret élni. ennél több info kell, MSN(jelezd majd hogy ki vagy mi vagy): picinyem_manocskam@freemail.hu


Aktuális állapot:
Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2010.01.17. 13:07:37


Ez a karakter rendelkezik egy Rubint nevű kissárkánnyal.

Üzenet küldése