A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Lázár Nola

 
Beosztása: Jósnő
Nem:
Életkor: 23 (születésnap: december 13.)
Testalkat: Már kislányként is magasabb volt a többieknél. Míg régen kicikizték ezért a többiek és válogatott gúnyneveket kapott az alkata miatt, most inkább irigykedve dicséri a többi nő, hogy milyen szerencsés a hosszú combokkal.
Vonások: Vékony arcél, keskeny áll, pisze orr és vastag ajkak. Az az érzése az embernek, az első két metsző lapátfog el tudja rontani az összképet, amikor mosolyog. De egy egészséges mosoly talán még a tökéletlenségnek sem ártott soha. Hogy a bőre hibátlan és feszes, talán az egyetlen amit szeret magában. Bár mindenhol ennyit adott volna az anyatermészet!
Szem: Bár jellemét kellene leginkább tükröznie az embernek az ahogyan a világra néz, neki minden története ellenére megmaradt a naiv, rácsodálkozó pillantása. Mintha a kékes-szürke tekintet folyton keresné azokat azokat a bizonyos aknákat.
Haj: Váll alá érő, piszkos-szőke tincsek. Még a mai napig sok időbe telik rendbe szedni a rakoncátlan zuhatagot. Mostanában inkább felkötve hordja, amivel régen minden oldalról eltakarta arcát.
Általános öltözet
Az öltözködés a nap indításával járó szükséges rossz. A ruhatára mára nagyjából a leginkább elhagyhatatlan darabokból áll csupán. Bár régen sem foglalkoztatta különösebben, hogy mit diktálnak a magazinok, most már végképp elengedte, hogy valaha saját jelleméhez passzoló stílus szerint válogassa a ruhaneműket. A szekrényében van három farmer, egy fekete leggings, két hosszabb pántos ruha, amiket nyáron szívesen hord. Harisnyák, zoknik, fehérneműk limitált darabszámban. Néhány egyszínű póló, egy-két kopott feliratos. Az iskolai talárja, és vékonyabb pulóverek. Azok sem az élénk fajtából. Egy kék szövetkabát, ami még a nővéréé volt, meg egy fekete bőrdzseki, amit nem rég újított. Egy tornacipő, egy balett-belebújós, plusz a fekete bőrcsizma télire. Ja! És a sportcipő még kábé a gimis tornaórákról, amiben mostanában rendszertelenül futni jár. Ékszerei nem igen vannak. Az eljegyzési gyűrűjét egy papírdobozkában az íróasztal fiókjának mélyére rejtette. Hát... egy hátizsákban sem lenne nehéz költözni!

Első benyomás, kisugárzás
A kezdettől fogva tudtam, hogy az én történetem más, mint a többieké. Csak azt nem tudtam, hogy ez jó vagy inkább rossz történet. Tudom, hogy ha történik valami rossznak tűnő dolog, az is ígérhet valami jót a jövőben. Nos, ezt pokolian nehéz ezen a szűrőn át figyelni az elmúlt történések elcsöndesedő felismeréseiben.

*Olyan családba születtem, ahol már mindenki túl volt élete legmeghatározóbb traumáin. Nem várt gyerek voltam, és nem is igen illettem be közéjük. Biztosan nem szándékosan, de azért valahol mindig éreztették, hogy életük akkor is tökéletes és egyhangú lett volna, ha nem csöppen bele a nem tervezett, tökéletlen harmadik gyermek. A két idősebb mellett körbe kellett volna rajongani a "kicsit". Ehelyett tehernek éreztem a létezést, hiszen mikor koncentrálhattak volna saját életük kihívásaira, engem kellett rendbe tenni. És erre valahogy mindig drágábban mérték a perceket. Szépen lassan megtanultam besimulni, csöndben sírni, láthatatlanná válni a házban, ahol otthon kellett volna éreznem magam. Úgy lépkedni azon a bizonyos aknamezőn, hogy soha ne zavarjak meg senkit. Megtanultam, hogy önző vagyok, hisztis, és követelőző. Megtanultam, hogy nekem nem járnak jogok.

*A gimnáziumba reményekkel tele érkeztem. Sok-sok rejtett folyosó, terem, titkos búvóhely. A kedvencem a Belső kert, és a harmónia, amit a növények és a bent élő, lüktető élet jelentett. Nem itt találkozom Veled először, de ide sokat visszajárunk később. Annyira rettegek tőle, hogy a többi gyerek rájön arra, amire anya korábban ezerszer megtanított: gyári hulladék vagyok... hogy nehezen megy a barátkozás. Próbálom kitalálni, mire gondolnak a többiek, és nem megrettenni attól, ha ez nem sikerül. Ez a görcsös előre tervezés segít kiélesíteni jóstehetségemet, akarva-akaratlanul. Úgyhogy viszonylag korán visszajáró vendég vagyok a Nagyterem mellett Lenke néni irodájában. Életre szóló sérülésekkel érkezem, és egészen az érettségiig nem jön rá senki. Honnan is tudhatnák mi miért történik? Hiszen mind csak gyerekek vagyunk, én pedig keveset beszélek róla, milyen börtön otthon létezni.

*Már a szívem alatt vigyázzuk kislányunkat, és én úgy kapaszkodom beléd, mintha senki más nem menthetne meg önmagamtól, csak Te. Viharos egymásra találásunk, és példátlan ragaszkodásunk csak megerősít abban, hogy végre találtam a világban egy aprócska univerzumot, ahol nem kell félnem semmitől. De épp ez dagasztja óriásira a pánikot. Mi van, ha kiderül, hogy "gyári selejt vagyok"? Akkor elhagysz majd, ugye? Nekem nem is kellene itt lennem... Sokszor elviselhetetlenül húzom le magam ebbe a spirálba, és bagatell dolgokból vitákat generálok, túldramatizálok apróságokat, aztán szív-szakadva várom, hogy cáfolj rá. Nem hibáztatlak, ki tudja ezt elviselni? Lenke néni fogad ismét, nagy pocakkal ülök az ismerős székben, és azon gondolkozom, hogy menten bepisilek, de ő csak mondja... hogy különleges vagyok. Bár anya mondta volna ezt egyszer... Különleges. Az én történetem más, mint a többieké. És mégis miért? - kérdezem. Mert látom a jövőt. És aki ennyit lát különböző életek vénáin keresztül zubogó sorsaiból, százszor többet él, mint az, aki csak sajátján ringatózik végig. Ez majd megerősít, higgyem csak el.

*Nem kérem köszönöm.

*Az első ami megerősít: világra hozni a lányunkat. 2014. 02. 23. Milyen nevet írjunk a karszalagra? Kérdezi valaki mellettem...és Te azt mondod, legyen Zsófia. Mert azt hisszük fiút várunk, és gyorsan ki kell találni valami mást. Végül nem tölt el rossz érzéssel, hogy anya nevén szólítjuk Őt. Hálás vagyok, amiért előttem megérted mit jelent ez. Így fogom Veled együtt felülírni azt, amit én nem kaptam meg, és azt amit te minden sejteddel szeretnél nekünk megadni. Kicsit morbid, hogy ezt rajtunk kívül senki nem értené, ugye? Ettől a naptól csak még inkább vakon szeretlek. Ti vagytok a mindenem, az otthonom és az új életem. És valahogy...valahogy még mindig nincsenek jogaim.

*Öt évvel később azon gondolkozom, vajon miért kaptam ezt a képességet, ha nem tudom megelőzni a történéseket? Alakulhatna minden úgy, ahogy arra igazán vágyom. Mert azt legalább tudom, mire vágyom minden porcikámmal. Elhasználtan, megtörten kell újra építenem önmagam abból, ami elkerülhetetlen volt. Akkor kár volt megmutatni előre, nem igaz? Így mégis csak igaza van Lenke néninek, és én százszor élem meg előre, amit egyszer is sok lenne. Aztán egyszer csak kezd letisztulni a kép. Mintha sűrű homokdűnék által hordott piszkot simogatnék le az üveglapról. Mintha mindez igenis kellett volna ahhoz, hogy aztán igazán erőssé váljak, harcoljak a boldogságomért, a Belső kert reszkető emlékei által áthurcolt harmóniáért. Hogy végül szilárdan álljak a legpusztítóbb viharban is, és közel engedjem magamhoz azokat, akik szeretnének engem igazán szeretni. Meg hogy ne rettegjek attól, hogy egyik napról a másikra elveszíthetem őket. Mi derülhetne még ki, úgy igazán? Életem alappillérei lehetnek ezek az emberek a jövőben, ha a legocsmányabb és legkiszolgáltatottabb pillanataim után sem fordultak el tőlem. Nem tudtál meggyógyítani Dani. Mert nem gyógyíthatjuk meg egymást, csak saját magunkat. És már nem akarok sírva elbújni a Zűrkuckónkban sem. Meghagyom életem legsodróbb szerelmének pecsétjeként a múltban, és nyitok néhány új fejezetet. Aztán történjen bármi, Te mindig számíthatsz rám. Én itt leszek, már nem mozdulok semerre a viharban. Amíg gyógyítod magad, fogom a kezed, ha kéred.

*Ha felkelek, a gyengeségben is erősebbnek érzem magam. Szilárdabbnak és bölcsebbnek. Tudom, hogy úgy nevelem majd a lányom, hogy neki ne legyenek kimondatlan kétségei afelől: lesz aki szereti őt. Tartsa magát érdemesnek erre az életre, még ha nem is terveztük őt a klasszikus módon. Hiszen szerelembe született. És végül engem is átemeltek a barátok az új életbe. Valaki két kézzel a havas avarból, valaki távolról soha nem szűnő ragaszkodással, valaki éjjel kiélesedő receptorokkal, hangosan könyvből olvasva az ágyam mellett... Nekik köszönhetem, hogy kimásztam a saját elmém börtönéből.

*Az én történetem más, mint a többieké. Tudtam az elejétől fogva. Mert én is más vagyok benne. Csak még nem tudom, ez a történet jó-e, vagy inkább rossz. Úgyhogy jót kell faragnom belőle. Igaz?


Leírás


Aktuális állapot:
Hangulat: - Állapot: rezignált
Ruházat:.

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2011.09.27. 22:55:52


Ez a karakter rendelkezik egy Ametiszt nevű kissárkánnyal.

Üzenet küldése