Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Lazar Volkov

 
Beosztása: Jós
Nem: Férfi
Életkor: 37 (születésnap: szeptember 15.)
Testalkat: Az átlagnál épp egy kevéssel erőteljesebb alkatú, 180 centijével pedig középmagasnak számít.
Vonások: Nem mondhatóak túl markánsnak. Mióta tisztességes szőrzet növesztésére képes, azóta egészen férfias.
Szem: Értelmesen csillogó, vöröses fényű mélybarna.
Haj: Érdekes, hogy kifejezetten vörös arcszőrzete mellett a haja őszes csillogású sötétbarna, rövid, megtervezetten égnek meredő.
Általános öltözet
Ing vagy póló és farmer a mindennapok hőse.
Első benyomás, kisugárzás
Teljesen átlagos fickónak tűnik azon kívül persze, hogy első látásra egyértelmű likantróp mivolta. Kellemes beszélgető partner, szellemes társaság, azonban valami furcsa, gondolkodásra késztető mégis akad benne. Valahogy mindig egy lépéssel az események előtt áll, néha szó szerint is. Egy pohár bor az ingén landolna, ám boszorkányos ügyességgel lép félre. Egy szék felborul a közelben, az ő keze pedig éppen megállítja az esést. Furcsa.

Leírás

- Anyát látom a mosolyában, a mozdulataiban, a szemeiben fénylő visszafojtott vadban. Meg persze abban, milyen könnyedén kihasználja a tényt, hogy nekem ő számít a legtöbbet a világon. Még alig lépett a serdülőkorba, már pofátlan magabiztossággal blöffölt a kártyajátékokban. Úgy ugráltatta Vadimot, ahogy csak úri kedve tartotta, és olyan könnyedén csavarta az ujja köré a Főnök feleségét, ahogy csak egy elbűvölően vásott kölyök képes.

*Elmosolyodott az emlékek hatására, ujjait a hajába fúrta, és hátrasimította őszesen fénylő tincseit. Újabb levegőt vett, hogy folytassa a történetet.*

- Próbáltam nevelni őt. Már amennyire egy tizennyolc éves képes nevelni bárkit is, mikor még ő maga is a hormonoktól túlfűtött testével küzd. Persze nem állítom, hogy ekkor gyerek voltam. Nem, tizenhét évesen váltam felnőtté, mikor a szüleink meghaltak. Bár a szüleink megpróbáltak távol tartani minket a munkájuktól, ez volt a legjobb, legkézzelfoghatóbb esélyem. Én voltam a zöldfülű újonc a hírhedt Bezrukov mágus maffiában, azonban a belém fektetett idő, pénz és fáradság igen hamar megtérült. Túl jó befeketés voltam Dimitrijnek, így folyton folyvást dolgoztam. Muszáj volt, hogy valamennyire függetleníteni tudjam magunkat a maffiától, és legalább részben olyan életet biztosíthassak Issaknak, amilyet a szüleink szántak nekünk. Nem telt sok időbe, hogy az indulótőkénk csinos kis vagyonná gyarapodjon. Hogy miért?

*Megnyalta kiszáradt ajkait, majd mosolyra húzta azokat. Két tenyerét finoman eltartotta egymástól, kifelé forgatva azokat.*

- Egyszerű a válasz. Pokoli pontos jós vagyok. Na jó, menjünk talán egy kicsit visszább az időben...

- A történet általában úgy szól, hogy adott a maffia egy embere, a marcona, bármire képes férfi, aki beleszeret a kelekótya, egyszerű nőbe. Nos, azt kell mondjam, ez nálunk abszolút fordítva történt. Anyám egészen fiatal kora óta a Bezrukov családnak dolgozott. Rafinált, acél kemény akaratú egy nő volt apám szavaival élve csodának is beillő rubinfényű barna szempárral. Egy igazi veszélyes démon. Egy démon, aki beleszeretett egy egyszerű, kissé ügyetlen gemmáriusi tanácsadóba, egy középszerű jósba. A vonzalom kétségtelenül kétoldalú volt. Olyannyira, hogy az én kelekótya, ám végtelenül szerethető apám feldúlva az egész életét, csupán egy pillanatig gondolkozott rajta, hogy kövesse-e anyámat, és a tisztességes munkahelyet a maffia berkeire cserélje.

*Tekintete most a távolba révedt, mintha nagyon régi emlékeket próbálna felidézni, amik már majdnem a jótékony feledés homályába merültek.*

- Sosem voltam átlagos gyerek. Mindig jó időben kerültem jó helyre, és a közvetlen rokonaim is. Hat évesen egy nap úgy búcsúztam reggel anyámtól, hogy ma nézzen minden pillanatban a háta mögé munka közben. Megmentettem egy a szívét átfúrni vágyó késtől. Tíz évesen előbb láttam az öcsém érdkezését, mint hogy anyámék a fogantatásnak tudatában lettek volna. Halálosan pontos voltam, így megóvva a szüleim a munkájukkal járó veszély nagy részétől.

Az erőm nőttön nőtt, irányításra volt szükségem, hát megtanítottak rá, miként kezeljem az erőmet. Ahogy nőttem, egyre könnyebben csúsztam a látomásokat hozó felszínes meditációs állapotba szinte bármikor. Képes lettem bizonyos látomások háttérbe tolására és mások előrehozására, ha úgy tartotta kedvem. Megóvtam a családunkat. Kivéve azt az egyetlen alkalmat...

*Újabb szünetet tartott, egy halk sóhaj szabadult fel a torkából. Egy pillanatra a szemét is lehunyta.*

- Nem tudom, hogy jött. Villámcsapás szerűen. Hánytam, mint a lakodalmas kutya, és nem csillapítható negyven fokos lázam volt. A látomásaim lázálmokba csúsztak és fordítva, fogalmam sem volt, mi a valóság. Ezért nem láttam előre. A szüleim valamiféle megbízáson voltak. A lakásunk előtt találtak rájuk közel huszonöt, átok által hasított sebből elvérezve. Tizenhét voltam, az öcsém csak hat éves. Egy évem volt a nagykorúságig, így Isaak állami gondozásba került. A szüleink mindig próbáltak minket a lehető legtávolabb tartani a maffiától, így abban a pillanatban nem számíthattam rá, hogy kisegítenek minket. Abban a pillanatban. Viszont fel kellett ismernem, hogy bennük rejlik a legjobb lehetőségünk. Így kerültem gyakorlatilag hivatásos jósként hozzájuk.

*Néhány pillanatra megakadt a történetben, ahogy fejében lepörgette az azóta eltelt éveket. Végül a szemben ülő férfira nézett.*

- Azt kérdezte, miért vagyok itt, és miért akarok csatlakozni. Miatta. Isaak miatt. Ő a családom. Azt tudnia kell, hogy lesz velem gond. A maffia. Nem fognak örülni neki. De nekem Ő számít. Nem veszem ezt félvállról, tudom mivel jár. Ismerem magamat is, a családomnak fogom tekinteni Önöket. És a nap végén megérem a fáradságot. Nos, mi a válasza, Gavrilov? Van egy hely a falkájában számomra?

Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2014.10.28. 17:10:10

Üzenet küldése