Nem: Férfi
Életkor: 28 (születésnap: április 19.)
Testalkat: Még növésben lévő kamasz, hosszában majdnem száznyolcvan, széltében viszont girnyó, pedig eszik rendesen, csak nem látszik rajta. Valószínűleg fog még nyúlni pár centit, a kezdeti kamasz években megindult langaléta testnyújtás még nem ért a végére.
Vonások: Kicsit még kisfiús, annyira még nem férfias. Köztes átmenet húzódik gyermeki mosolya és két napos borostája között, amit a legnagyobb jóindulattal sem lehet szakállnak nevezni, de ő azért nagyon szorgalmasan borotválja reggelente.
Szem: Világosbarna, nagy, kerek – és roppantul kifejező, kis kék pettyekkel az íriszében. Lelkesedését ugyanúgy nehezen rejti véka alá, mint csalódottságát, de ha túllendül a pár másodperces feldolgozási fázison, hamar rendbe szedi magát.
Haj: Sötétbarna, sok, és a szemébe lógna, ha nem fésülne be gondosan. Igen, erre nagyon ad, szereti waxolni, mert szerinte reggelente, ébredés után úgy néz ki, mint a rosszul összehordott szénaboglya.
Általános öltözet
Tipikus fiatal srác, szereti a farmert pólóval, inggel, sőt még zakóval is, de elmaradhatatlan darab utazóbőröndjéből a fekete Converse tornacipő és a kapucnis pulóver is. Mindezektől eltekintve olyan, mint bármelyik kamasz, bár a pólói között több a képregény figurás a megengedettnél. Ki érti?
Első benyomás, kisugárzás
Ő az a gyerek a suliból, akitől elkérheted a jegyzeteket. Aki, ha megállítod az utcán, útba igazít még akkor is, ha késésben van. Rendszerint olvas, zenét hallgat, vagy a telefonját nyomkodja, el van merülve a maga kis világában, de ez nem azt jelenti, hogy nem szociális alkat. Nagyon is kedveli a társaságot, de új környezetben a zárkózott, csendes megfigyelő szerepét ölti magára, aki csak a későbbiekben ad hangot véleményének. Barátaival, ismerőseivel szeret eljárni, és ott már a hangját is hallatja, mindehhez pedig elég egy üveggel a kedvenc söréből – azzal mindig le lehet kenyerezni.

Egy napsütötte, áprilisi napon jött a világra a New York Presbiteriánus kórházban, hajnal 4:19-kor, két nővérke és egy szülész orvos segítségével. Nagy nap volt az a péntek, nem csak anyukája számára, aki akkortájt töltötte a tizenhatot, hanem nagyszüleinek is, akik úgy érezték, egy szem lányuktól nem unokát, hanem inkább még egy felnevelendő gyereket kaptak. Mindettől eltekintve szerették a pici fiút, nagy szeretetben nevelték, noha a pelenkázást és az etetést ráhagyták az ifjú Karenre.

1996.12.24, délután

- Hé, hugi! Már megint bömböl a pelenka gyárosod!
George egy félig megcsócsált mézeskaláccsal a kezében kukucskált be a lány szobájába, aki épp egy bömbölő kisbabát próbált elringatni. A helyiség zsúfolt volt, nem csak az ágy mellé betolt kiságy és matricákkal teleragasztott pelenkázó miatt, hanem a harsány karácsonyi díszektől is, melyek tömegesen lógtak le a plafonról és az ablakkeretről. A lámpán helyet kapott még egy szebb napokat látott fagyöngy is, valamint a szőnyegen kupacokban állt a műhó, illetve egy leszakadt karú, bamba képű karácsonyi manó.
- Fogd be! Épp altatni próbálom. – Karen emelkedett hangjára még jobban bömbölni kezdett a kicsi, pufók kezecskéivel ide – oda hadonászva anyja előtt a levegőben. – Most nézd meg, még ingerültebb lett!
- Mi, én tehetek róla, hogy nem értesz a gyerekekhez? Talán nem kellett volna széttenned a..
Ez volt az a pont, mikor a szőnyegen elborult manó átsüvített a levegőben, és fejen találta a fiút, aki káromkodva dörzsölte vörös homlokát. - Te hülye liba, ezt most miért kellett?! Tudod, hogy viccelek, nem kell ám komolyan venni ezeket!
A lány döbbenten meredt bátyjára, és az ölében mosolygó kisfiára. - De hát.. nem én voltam. Luke itt volt a karjaimban, fel sem tudtam volna emelni azt a szart.
- Hogyne, és akkor magától átrepült a szobában, mi? – dohogta, és fejcsóválva beleharapott megmaradt mézeskalácsába, ott hagyva értetlen húgát békésen szuszogó unokaöccsével, valami karácsonyi dalocskát hamisan énekelve.

Az évek teltek, a kis Luke pedig felcseperedett, kijöttek a tejfogai, szerzett harci sérüléseket a homokozóban, megküzdött Cthulhuval az udvar végén felállított faházikó előtt, és megmentette a nagymamája életét a kerti virágágyásban, mikor egy slagnak álcázott óriás anakonda rá akart támadni. Nem történt semmi kiemelkedő vagy furcsa dolog vele, azt az egy esetet leszámítva, mikor karácsonykor eltalálta George bácsikáját a manó bábuval. Édesanyja gyakorta olvasott fel neki képregényekből és szerettette meg vele a szuperhősöket, ebből kifolyólag közel állnak hozzá a sci-fi, fantasy filmek és videojátékok is. Hat éves volt, mikor Karen elvitte magával első Comic Con találkozójára, azóta is rendszeres visszajárója évről évre (ha már szülei itt találkoztak össze azon az ominózus napon).




2005. április 18, kora reggel

Hideg nap virradt New Yorkra; súlyos, kövér esőcseppek doboltak a kisfiú ablakán, aki elkerekedett szemekkel, orrig a takarója alá bújva nézte az ólomszürke eget. Úgy érezte, soha véget nem érő esőzés vette kezdetét, ami csak akkor fog elállni, ha felveszi kedvenc piros szuperhős köpenyét, és megkeresi a gonoszt, aki körmönfont fizikai egyenletekkel és gépezetekkel befolyásolta az időjárást, hogy..
- Luke! Luke, elkészültél már?
Anyja hangja hasította ketté gondolatait, mire gyorsan összekucorodott Amerika Kapitányos paplanja alatt, és köhögött kettőt.
- Nem.. nem igazán. Azt hiszem, TBC-m van. – bólogatott nagy komolyan Karen felé, aki bedugta fejét fia ajtaján, hogy leellenőrizze a reggeli öltözés menetét. Luke-ot hallva azonban kitört belőle a nevetés, és csípőre tett kezekkel állt meg ágya előtt, amiből csak két, hatalmas csokoládébarna szempár pislogott rá.
- Úgy. Szóval TBC-d. És hol kaptad el, ha szabad tudnom?
Luke nyelt egyet, mielőtt belekezdett volna.
- Tegnap mikor a sulival voltunk az állatkertben, rám köhögött egy öö.. gorilla.
- Gorilla. – szaladt fel még jobban a szemöldöke Karennek, mire Luke bőszen folytatta a bólogatást, újabb köhögő rohamot intézve a paplanja alá.
- Látod, lázam is van. Tedd ide a kezed. – nyúlt anyja karja felé, aki megsimogatta a gyerek homlokát: Luke kilógó nyelvvel, kezét – lábát széttárva terült el ágyában, mintha halott lenne. Karen nem bírta ki nevetés nélkül, összeborzolta a barna tincseket, és leült az ágy szélére.
- Brodway-re illő alakítás. Miért nem akarsz suliba menni? Dolgozat lesz? Fészkelődött kicsit, hogy anyja jobban elférjen, és oldalára fordulva ráhajtotta arcát a nő lábára.
- Nem, csak semmi normálisát nem tanulunk. Tudtad, hogy Benjamin Franklin találta fel a bifokális lencsét?
- Nem, nem tudtam.
- Én sem. És a honalapító atyákat vesszük, de csak hülye évszámok vannak, semmi érdekesség. Pedig ez sokkal tutibb információ, mint a Függetlenségi nyilatkozat pontjainak bemagolása.
- Úgy gondolod? – kérdezte mosolyogva. – Milyen anya lennék, ha hagynám, hogy lógj a suliból?
- Állatira jófej! Ehetnék fagyit reggelire, aztán mehetnénk a parkba bringázni nagyapával. Már egészen jól megy. Légyszi, anyaaaa.. holnap lesz a születésnapom. – rebegtette meg szempilláit, mire anyja sóhajtva égnek emelte tekintetét.
- Jól van, nem bánom. De csak a mai nap, és ebből nem csinálunk rendszert. Luke diadalmasan pattant fel, és ugrált örömében szőnyegén: mezítlábasan, pizsamában és kócos hajjal nem nézett ki tíz évesnek, maximum nyolcnak lehetett volna mondani. Nadrágja szára felért bokájáig, de nem volt hajlandó megválni a képregénykockás ruhadarabtól.
- Úgy látom, meggyógyultál. – állt fel Karen, és szórakozottan játszani kezdett egy műanyag akcióhős figurával. A kisfiú megállt az ugrálásban, és köhögni kezdett.
- Még van egy kis TBC-m. Anya.. megvetted már a születésnapi ajándékomat? – somfordált közelebb, egészen addig, míg a nő le nem ült a szőnyegre, és kisfia is követte a példáját. Zavartan babrálta pizsamája ingének a sarkát, mint aki nem tudja, hogyan folytassa.
Karen érdeklődve simította hátra hosszú, barna tincseit, és csendben megcsóválta a fejét.
- Igazság szerint ma akartam elmenni megvenni.
Mindketten tudták, mi lesz az, Luke már hónapok óta kinézett magának egy méretarányos csillagrombolót, amihez ajándék Vader nagyúr járt plusz egy tizenöt fős klónhadsereg.
- Tudod.. arra gondoltam, hogy.. hogy talán mégsem azt kérem. – tekergette a gombokat pizsamáján, továbbra is kerülve a másik tekintetét. Karen értetlenül csóválta meg a fejét: az egész család összebeszélt, tőle megkapja a csillagrombolót, nagyanyjáéktól egy Halálcsillagot, George bácsitól pedig hangutánzós lézerkardot.
- Pedig az utóbbi időben csak erre hallottam célozgatásokat. „Adrian csillagrombolója tud repülni, Jonathan klónserege legyőzte a..”
- Igen, igen, tudom. – szakította félbe, és most először bátortalanul felnézett a nőre. – De nem lehetne, hogy idén mégis elhozd nekem apát? Nem kell örökre. – tette hozzá gyorsan, látva anyja elképedését. – Csak.. csak hogy ott legyen, amíg elfújom a gyertyákat. És megmutassam, hogy már egészen jól tudok bringázni.
Karen összeszorult szívvel hallgatta kisfiát, és arra gondolt, akármennyire is egy szar alaknak tartja azt a férfit, mégis tőle kapta élete legszebb dolgát: anyuka lehetett. Ha ő nincs, nincs Luke sem, a kisfiú pedig bearanyozta mindennapjait, és akkor is örömet tudott neki okozni, mikor senki más. Gyűlölte magát, hogy ezt kellett mondania.
- Kicsikém.. tudod, hogy próbáltam már megkeresni őt. Hidd el, ha tehetném, idehoznám neked holnapra, hogy lássa, milyen fantasztikus kisfia van, de..
- …de fogalmad sincs, hol van, és ő valószínűleg arról sem tud, hogy létezem, igaz? – piszkálgatta szőnyegét, térdére könyökölve, fél arcát felgyűrve pufók kis tenyerével.
- Ha nagy leszel, ígérem, elmehetsz és megkeresheted. – simogatta meg a haját, mire a kisfiú odakucorodott anyja ölébe, és hagyta, hadd ringassa, mielőtt elmegy dolgozni és átviszi nagyapjához.



Akármennyire is szerette volna, apja nem tűnt fel váratlanul születésnapján, és bár a gyertyafújásnál azt kívánta, találja őt meg, erre soha nem került sor. Ellenben meglátogatta őket két fura idegen, akik pálcával kezdtek el hadonászni, menő trükköket csináltak, és mikor elvarázsolták nagyi gusztustalan porceláncsészéit gumiegerekké, Luke lelkesen vette tudomásul, hogy ő bizony varázsló, és a helyi mágusakadémiába járhat – ha Karen is beleegyezik. Nem volt hát kérdés, boldogan szakadt ki megszokott környezetéből és kezdte el új életét egy bentlakásos iskolában, ahol a sok menő bűvész trükk mellett bizony jó adag elméletet is el kellett sajátítania. Nem bánta, minden érdekelte, és szívta magába a tudást, mindenről tudni akart és semmiről nem szeretett volna lemaradni. Szerepelt az iskolai színdarabokban, egyre nagyobb szerepeket kapva, mígnem végzősként ráosztották az egyik főszerepet, és óriási sikert arattak. A színházban is előadták, és egy ügynök megjegyezte a fiúnak, mennyi tehetséget lát benne. Több sem kellett, elhatározta, színészetet fog tanulni – de nem az államokban. Sok kutatás és még több átvirrasztott éjszaka után eljutott egy magyarországi címig, ahol állítólag az apja dolgozik. Szeptember óta a Csontváry padját koptatja.