CSALÁD = IDŐNKÉNTI POKOL

Elvált szülők gyerekének lenni ma már nem olyan nagy szám. Persze, amikor megszülettem, még nem voltak azok, sőt, öt évre rá akadt egy erőtlen próbálkozásuk az ősöknek dologgal - ekkor született meg Lara, a húgom - de mint tudjuk, felmelegítve csak a bableves jó.
Szóval a képlet a következő:
Anyánál élünk, akivel minden összezördülésünk és "Amíg az én vagyok az anyád...!" kezdetű mondat ellenére is megmásíthatatlanul egyetértünk abban, hogy apa... nos, nem épp apának való példánya az emberiségnek. Persze, ő még bizakodik. Nők...! Szerintem totál esélytelen a fazon. Lara persze imádja, de neki minden menő, ami színes-zajos és az övé... Majd ha beéri, sőt, el is hagyja érettség tekintetében a fatert, rájön!
Leszögezném, apa nem lúzer. A geekség aranykorában kifejezetten menőnek számít-hatna, ha nem viselkedne mellé úgy, mint egy infantilis f*szkalap. Nem az a fajta, akivel dicsekedsz a haveroknak, sőt... még csak egy térben sem szívesen tartózkodom vele. Konfliktuskerülés. - Azt hiszem ezt mondaná a pszichológus erre, ha még járnék hozzá.
A válást követően kellett, el is könyveltek a Mirarxos osztálytársak menten ketyósnak érte. Persze, ez is apa hibája volt, mint az, hogy rendre más szülők vittek haza, mert ő egészen egyszerűen elfelejtett értem jönni. De mindig rettenet lelkesen köszönte meg aktuális "megmentőmnek" a dolgot, mintha mi sem lenne természetesebb...
Szóval - bár látszatra mezei kamaszos hisztinek tűnik - ellenséges viszonyunk jóval mélyebben gyökerezik, mint azt bárki gondolná.

MARTION = KÁOSZ, DE JÓFÉLE

A bentlakásos iskolának megvan az az áldásos tulajdonsága, hogy egyik szülőt sem kell elviselned nap, mint nap. Ennek ellenére amikor csak Pesten voltam, igyekeztem beugrani anyáékhoz. Már csak Lara miatt is, az ő társasága valahogy hiányzott a mindennapokból.
A sulival amúgy egészen békés volt a viszonyunk, úgy ötödikig még a "legrendesebb évfolyam" bélyeget is ránk merték sütni a tanárok. Aztán persze beütött a tinédzserkor... (Mert ilyenkor legegyszerűbb mindent arra fogni, nanáhogy!)
Hogy miért kerültem a Neredinbe, nem tudom, de legalább a Ferfexes idióták közel voltak térben a kastélyon belül. Velük elég gyakran lógtam ki a léglabda pályára vagy épp Marótra cigizni friss levegőt szívni, de egyébként sem vagyok egy négy fal között ülő nyugis alkat.

ÉLET = TALÁN MÉGSEM MINDEN OLYAN REMÉNYTELEN

A tavalyi év óta /2018. - a Szerk./ talan felsőoktatásban folytatom tovább, programozó informatikusnak tanulva, mellette pedig némi hátszéllel - hisz ki mondta, hogy azért, mert utálom, még ne használhatnám ki létezésének előnyeit? - apám által bekerültem a Határtalanba, mint játéktesztelő. Azért ez lássuk be, elég menő. Na meg, valakinek úgyis közölnie kell az öregemmel, ha épp valami elfogadhatatlant alkotott...