Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Petrovics Nika

 
A Neredin ösvény diákja, Ötödik évfolyam
Nem: Férfi
Életkor: 16 (születésnap: május 02.)
Testalkat: Karcsú, törékeny, mindenféle férfias izom és szöglet nélkül.
Vonások: Lágy, feminin vonalak és vonalzóval kiszámított szimmetria jellemzik. Azt gondolnánk, hogy „majd kinövi” – genetikáját nézve viszont erre nincs sok esély.
Szem: Hangsúlyos, zöldeskék tekintete még azzal együtt is feltűnő, hogy gyakran lesüti azt.
Haj: Rendezett, jólfésült dióbarna.
Általános öltözet
Ruhatárát ízlésesen, de nem hivalkodóan állítja össze. Bár sokat hallja, hogy jobb lenne, ha egy nagy zsákban járna, csak hogy ne kelljen bámulni azt a férfiatlanul nyeszlett alakját, ennek nem hajlandó eleget tenni. Tudná aktívabban követni a divatot ugyan, de az aktuális trendeknél előbbre való nála az egyszerű, letisztultan tálalt esztétika.
Első benyomás, kisugárzás
Megfontolt, okos fiú, számtalan érdeklődési körrel. Valahogy mégis mindegyik amolyan passzív tevékenységnek tűnik. Zene, könyvek, képzőművészet.. mind-mind egy kis világ, ahová elvonulhat. Azért nem kell harapófogóval kihúzni belőle a szavakat, mégis sokakkal szemben tart egyfajta természetes távolságot. Szarkazmusa, cinizmusa alattomosan lappangó fegyver, amit csak ritkán villant meg a nyilvánosság előtt, az esetek nagy részében megtartja magának a gondolatait. Türelmes, alapvetően nagyon szelíd természet, nehéz kihozni a sodrából, inkább viseli a vesztes szerepét emelt fővel, minthogy erővel (ami fizikai értelemben szemmel láthatóan nincs is neki) visszavágjon.

Leírás

„– Jó, lehet, hogy igazad van… Lehet, hogy egy hosszú életet tényleg sok kellemetlen körülménnyel kell megtölteni, ha azt akarjuk, hogy hosszúnak látsszon. De ha így van, kinek kell?
– Nekem – mondta neki Dunbar.
– Miért? - kérdezte Clevinger.
– Tudsz jobbat?”

/Joseph Heller: A 22-es csapdája/





- Cicc-cicc. – Érdeklődve, némi húzódozással bámult fel a hozzá letérdelő fiúra. Mellső mancsát megemelve mosakodást mímelt, mintha annyira elfoglalt lenne, hogy ideje sincs odamenni a simogató kézhez.

Esze ágában sem volt hallgatni a hívásra.

Nem bízott abban a kézben, ami annyiszor bántotta már. Ilyenkor mindig olyan idegen volt számára a másik. Maga a helyzet is. Hozzászokott a durva szavakhoz, ez a majdhogynem lágy hanglejtés olyasmi volt, amellyel csak otthon vagy a szűk baráti körében találkozott.

Persze emlékezett: szereti a macskákat.

Részéről viszont ki nem állhatta. Mármint nem a macskákat, hanem Őt. Még arra is nehezen vette rá magát, hogy gondolatban nevén nevezze – ne fesd az ördögöt a falra, akkor sem, ha egyenesen előtted guggol. A félt kézfej közeledett hozzá, és minden állatalakjából kölcsönzött, képzelt ösztönével hátrébbhúzódott a meglepetésszerű érintés elől.

Te abból nem eszel.

Ez az, bosszankodjon csak, megérdemli. Ez a legkevesebb, ha rajta múlna… Ha rajta múlna… Ha rajta múlna, nem tudna mit kezdeni a helyzettel, nincsenek olyan agresszív vágyai, mint azoknak a fiúknak és lányoknak, akik nap mint nap megnehezítik az életét. Egyszer-egyszer eljátszott a gondolattal, mi lenne, ha testet cserélnének egyetlen napra, azzal a feltétellel, hogy képtelenek lennének elmondani a külvilág számára a testcsere tényét. Belekényszeríteni csak 24 órára az ő iskolai életébe. Huszonnégy órára, hogy megismerje, milyen érzés ötször hosszabbnak megélni egyetlen napot.

Milyen úgy kinyitni a szemed reggel, hogy nem acélozod meg magad az ébrenlét első pillanatától?

Rengeteg rossz dolog van a világban: olvasni cikkeket a háborúról, éhezésről, kegyetlenségről, kitaszítottságról. Nagyon sajnálja ezeket, mindig szomorúan kattint el a hírportálok ablakáról, de mégiscsak, számára az a legrosszabb, amit saját maga is megél. A személyes kis pokla, például, hogy macskává kell változnia ahhoz, hogy eljusson az órájára, ne pedig a pillanatnyilag is őt kereső végzősök martalékává váljon, majd a mosdóba zárva találja magát.

Nem lenne rossz így maradni. Puff, megtörténne a varázslat, mint egy Kafka novellában: „Amikor egy reggel Petrovics Nika nyugtalan álmából felébredt, fekete macskává változva találta magát ágyában.”

A fiú innen nézve még nagyobb, magasabb és szélesebb. Vele ellentétben, ő így kamaszéveire ugrásszerűen megnőtt, már hozzá képest. Tapasztalatból tudja, hogy a fizikai ereje is nőtt. Feladta a ciccegést, talán rájött, hogy ennél közelebb ő már biztosan nem fog merészkedni. Most is csak azért van még itt, mert útban van az üvegház felé, de ha így halad, el fog késni a gyógynövénytanról. Felpúpozza a hátát, és türelmetlenül nyávog egyet. Ebben a formában könnyebb „felszólalni”. Egyetlen nyávogásba belezsúfolva minden panasz, ami nyomja a lelkét; mennyivel beszédesebb, mint tíz blogbejegyzés. Macskatalpait megveti a kastély udvarra vezető folyosójának kövezetén, és úgy surran el a másik mellett, mint egy szénfekete kondenzcsík.

Ha eléggé siet, időben visszaváltozhat egy félreeső sarkon, és beérhet az órájára.



„I heard he sang a good song, I heard he had a style
And so I came to see him, to listen for a while
And there he was, this young boy, a stranger to my eyes

Strumming my pain with his fingers
Singing my life with his words
Killing me softly with his song
Killing me softly with his song”



Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2017.01.16. 01:44:01

Üzenet küldése