Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Réthy Zsófia

 
Beosztása: egyetemista
Nem:
Életkor: 24 (születésnap: május 23.)
Testalkat: 170 cm magas, vékony, de nőies alkat
Vonások: Kellemes, finom vonásai vannak, ám ez nem sokszor látszik, mivel haját legtöbbször kiengedve viseli, ami így szinte mindig az arcába hull. A legfigyelemfelkeltőbb a szeme szikrázó, kék színe.
Szem: halványkék
Haj: Sötétbarna, de ha a fény úgy esik rá, halvány, aranyszőke tincsek fedezhetők fel benne. Hátközépig ér, általában kiengedve viseli, néha lófarokba köti, ám néhány kósza tincs akkor is keresztezi az arcát.
Általános öltözet
Mindig bő ruhákat hord, ami miatt általában sokkal teltebbnek hiszik, mint amilyen valójában. Szereti a blúzokat, tunikákat, csak otthon visel pólót. Imádja a kockás mintázatot, és a kék színt. Szinte mindig fekete, vagy fehér farmert visel, szoknyában talán az érettségi napján látták utoljára. Legszívesebben edzőcipőt visel a lábán, a magassarkú cipőkkel mindig is hadilábon állt. Két ékszert visel csupán: egy apró, kék köves fülbevalót, és egy vékony arany nyakláncot, rajta egy pici, lap alakú medállal.
Első benyomás, kisugárzás
Igazi, szürke kisegér benyomását kelti a legtöbbekben, mivel nagy társaságban nem szeret megszólalni, mindig frusztrálva érzi magát, ha két-három embernél többel kell társalognia egyszerre. Visszahúzódó természet, aki nehezen nyílik meg mások előtt, ugyanakkor igyekszik barátságosan viselkedni, ha új embereket ismer meg. Ha feloldódik, később egészen nagyszájú kisasszonnyá válik, ám elég sok időbe telik, amíg valakit legalább egy kicsikét a bizalmába fogad. Éppen ezért kevés barátja van
Kedvenc elsőosztályú léglabdacsapat:

Kedvenc alsóbb osztályú léglabdacsapat:

Leírás

Gyermekkorom, diákévek

Életem eddigi 22 évét Budapesten töltöttem. Az egyik külső kerületben, mondhatni a kertvárosban áll a házunk, egészen közel a főváros határához, éppen ezért olyan, mintha a gyerekkoromat vidéken töltöttem volna. Itt születtem és nőttem fel szüleim árgusan figyelő szemei előtt. Mivel igen gyenge immunrendszerrel születtem, a szüleim jobbnak látták, ha minden létező veszélyforrástól távoltartom magam, amíg meg nem erősödöm, ez pedig beletelt néhány évbe, sajnos. Édesanyám, Réthyné Majoros Boglárka, mindig is túlféltéssel kezelt, ezért nem igazán vannak barátaim, hiszen alaposan még kellett válogatnom, milyen embereket engedek be az otthonunkban… Bár, ha belegondolok, mennyi időt töltenek otthon, nem hiszem, hogy szót kellett volna fogadnom nekik. Az édesapám, Réthy Sándor gyógyfüveket termeszt egy, a várostól valamivel távolabb eső telken, majd ezeken ad túl a gyógyászattal foglalkozó varázslók és boszorkányok számára. S éppen ez az egyszerre erős és mégis jelentéktelen nyomás, amit rám gyakoroltak, vált olyannyira terhessé a számomra, hogy már az érettségi után - amit a Martionban szereztem meg tizennyolc éves koromban - eldöntöttem: kerül amibe kerül, el fogok költözni innen. Ha belegondolok, hogy már a Martion is bentlakásos volt, és ennek ellenére is képesek voltak folyamatosan befolyásolni, akkor ezt igencsak komoly teljesítményként tudom elkönyvelni. Azt hiszem, érettségi évére értem meg arra, hogy belássam, ha továbbra is abban a burokban maradok, amelybe belekényszerítettek, soha sem találom meg önmagamat, és török ki annak a visszahúzódó lánynak az árnyékából, akivé az elmúlt években váltam. Szeretnék végre valahára élni egy kicsit… Szórakozni, és megtalálni a saját hangomat. Egyébként az iskolában kerültem közel ahhoz a dologhoz, amiben a jövőmet látom, ez pedig az írás. Ugyan édesanyám is tudosítóként, valamint újságíróként keresi a kenyerét, ez nem garantálta, hogy én is a szavak papírra vetésében találom majd még a hivatásomat. Igazság szerint akkor kezdett el jobban érdekelni az írás, amikor először olvastam egy naplóformában megírt regényt. A könyv címére már nem emlékszem, de arra az élményre, amit jelentett, igen. Bár én magam sosem voltam a naplóvezetés híve, rájöttem, hogy írni akkor is szórakoztató lehet, ha az ember a saját tapasztalatait másokon keresztül mutatja meg a világnak. Talán azért, mert nem ismerkedtem a kortársaimmal, és sok időt töltöttem egyedül az óraközi szünetekben, rákaptam arra, hogy papírra vetem a gondolataimat, de olyan formában, hogy ezeket általam kitalált karakterek szájába adom. Azóta nem telik el olyan nap az életemben, hogy jegyzetfüzet nélkül mentem volna valahová, ez mindig ott lapul valahol a táskámban.

Közelmúlt, a jelen

Érettségi után a fentiek okán az ELTE-BTK kommunikáció szakára jelentkeztem, hogy továbbtanuljak, hozzá pedig a szerkesztést választottam minornak, hogy a könyvkiadás rejtelmeibe is belekóstolhassak. Persze, ez komoly kihívást jelent a számomra, most már másodévesként koptatom ott a padot, és bevallom, azzal, amikor többek előtt kell megnyilvánulnom, még mindig vannak bizonyos problémáim… De folyamatosan próbálkozom. Kissé szokatlan jórészt talan fiatalok közé járni, de igazság szerint, elég jól érzem itt magam, most pedig, hogy gyakornoki munkát sikerült szereznem egy könyvkiadónál, eljött az ideje, hogy valóban megvalósítsam a költözéssel kapcsolatos álmomat. Nemrégiben találtam is egy hirdetést, ami megfelelőnek tűnt a számomra. Bár a lakás viszonylag messze esik az egyetemtől, hála a metrónak, még így is egész jól megközelíthető. A főbérlő egész normálisnak tűnt a találkozónk alkalmával, s mint megtudtam, lesz egy lakótársam is, ami, ha belegondolok, hogy így egyből feleződnek a költségek, határozottan nem rossz. Kíváncsi vagyok, milyen lány lehet, néhány nap múlva költözöm!


Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2016.05.14. 15:32:06

Üzenet küldése