A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Ragtime Drake

 
Beosztása: Zongoraművész
Nem: férfi
Életkor: 35 (születésnap: november 21.)
Testalkat: Magas, kb.183 cm, izmosnak tűnik, de valójában kicsit elpuhult.
Vonások: Kreolos bőre, csibészes mosolya kellemes, jóképű archoz tartozik. Egyértelműen roma származású.
Szem: Borostyánsárga, csillogóan vidám.
Haj: Sötétbarna, félhosszú, kicsit hullámosodik a válla alatt. Vagy kiengedve hullik a vállára, vagy egy gumival copfba fogja. Akármennyire csapzottnak hat, mindig ápolt, tiszta.
Általános öltözet
Bármikor találkozol is vele, mindig lezseren elegáns: hófehér, vagy szürke vasalt ing, fekete mellény vagy nadrágtartó, fekete, vagy grafitszürke szövetnadrág, fekete lakkcipő. Van, hogy kalapot is vesz, egészen a tarkójára tolva, ilyenkor olyan, mint aki az 1920-as évekből szabadult.
Első benyomás, kisugárzás
Kellemes, laza elegancia. Nemtörődöm, néha ügyetlenkedik, pedig a mozgása végtelenül kecses. Úgy fest, minden ügyességét a muzsikára koncentrálja. Mindig vidám, nevet, és jókedvre derít. Ellenállhatatlan, komolyanvehetetlen, egy örökké gyermekkorban ragadt felnőtt. Ezt a benyomást ritkán töri meg - és olyankor általában imádott zongorájánál ül. Tud ő komoly is lenni, de nem szeret.

//Kép: Nijish (Deviantart)//

Leírás

Egyszerű ember. Élni akar, muzsikálni, és élni, és jókat inni, nevetni, élni, muzsikálni, és élni, és muzsikálni. Ó, és muzsikálni.
Alapvetően jószívű, nem kötekedik, vidám, jókedélyű, talán kicsit néha hangos is. Hajlamos mindenhol az egyszerűbb megoldásokat keresni. Ha segítségét kérik, általában segít, de magától nem biztos, hogy felajánlja. Túl rövid az élet.

"A füst, és a kesernyés sörszag már álmaiban is elkísérte. Voltaképpen ez volt az, amit otthonának nevezett. Jóval több időt töltött itt, mint abban a poros lyukban, ahova aludni járt.
Életkörülményei szerint tökéletes Éjlénynek érezte magát: nappal alszik egy hepehupás, szakadozó matracon, élénk álmokat lát a múltról és a jövőről, majd mikor a nap alábukik egy katlannyi szmogban, felkel. Gyors néma mosakodás, néhány falat a kopott hűtőből, majd felkapja a kottáit, és elindul.
A villamos most is tömve. A combino hiába fest hosszú, sárga hernyónak a távolból, végtelen gyomorral, nemhogy ülőhely, még állóhely sem akad rajta. Mindenütt könyökök és táskák. Buta tinilányok csirkeként káráló hangja, összemosódott fekete-lila foltok, szájatlan, masnis macskával, provokatív feliratok. Alig fér el, hogy belelapozhasson a pohárkörökkel csúfított kották közé, kiemelve azt a lapot, melyet meg kellett volna már néznie a mai nap, de elmulasztotta. Könnyebb volt az erkélyen állva cigartettát szívni, dobozból inni a sört, és közben azon agonizálni, hogy mennyire elhanyagolt a város, hiába, a stílusa nem elég, hogy megtartsa a régi varázsát. Könnyebb volt századszorra is megfogadni, hogy a jövő hónapban keres rendes munkát valahol egy vidéki városban, tanítani fog, lassan neki is lesz családja, és elfelejtheti az órabér fogalmát.
Hja. Felemeli a fejét, kitekint az ezerszínű Budapestre. Az órabér. Minél hosszabban, annál több. És minél több, annál több Coronita, vagy Marlboró. Alanyi jogon kellene, hogy járjon a zenészeknek az ellátás - fut át még a fején sokadszorra, aztán rájön, hogy megint elkalandozott, és nem nézte át a darabot. Annyi baj legyen. Majd ott.
Leszáll a Nyugatinál, és lassan sétál be a Jókai utcára. A kocsma, amit felkeres, otthonosan öleli át füstjével, mint egy Kraken, mélybe rántja, magával ragadja. Azon kapja magát, hogy mosolyog. Hogyan is láthatta, eddig hogy vidéken jobb lesz? Mitől lenne jobb? Ott is van kiskocsma, úgyis az volna a vége, hogy enged a hívásnak.
Végigsétál az asztalok között, az ismerősöknek biccent. Észre sem veszi, hogy a háta mögött összesúgnak, reményteli arccal várják, hogy leüljön a zongorához. A mogorva tulaj az est egyetlen ingyen italát, egy korsó olcsó világos sört tesz a zongora tetejére, de ő már máshol jár. Végigsimít a kottákon, és kiteszi az elsőt. Azt, amit még a villamoson is elfelejtett megnézni. Ujjai rátalálnak a billentyűre, és játszani kezd.
Néhány másodpercig csönd kíséri. Áhitattal hallgatják a részegek, a drogosok, akik nem tudták eddig, mi hiányzik. Aztán egy pohár talpa csattan, nevetés gyönyögzik, és újra megindul az élet. A varázs nem megtört, a varázs helyrekerült. Véget ér az idegen darab, jöhet az örök kedvenc: Scott Joplin: Entertrainer-je. És el ne feledkezzünk az órabérről. Nem sietünk. Ráérünk. Felpillant a söröskorsóra, és úgy érzi, ráér még egy hónapot az a költözés. Hova is mehetne, ha egyszer itthon van?"


2010 decemberében örök hűséget esküdött imádott Szabinájának.

Aktuális állapot:
Fehér ing, mellény, barna szövetnadrág. Hosszabb haját laza copfba fogta.

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2008.12.23. 23:32:30

Ez a karakter a Éjszakai vándor céghez tartozik.

Ez a karakter tagja a Családnak.

Üzenet küldése