Ahogy az éj leszállt mintha kómaszerű mély álomból ébredt volna, úgy nézett fel, s csodálkozott rá a világra. Tengerkék írisze vékony csíkként keretezte kitágult szembogarát ahogy mintás ingének zsebeit kutatta át. Silvester Waldorf. Ez a név állt rajta. Rápillantott drágának tűnő karórájára: 1999. 01. 01. újév napja volt. A távolból jövő petárdák hangja immár értelmet nyert. Lassan nyugtatta meg felborzolt idegeit. Egy hotelszobában volt, középkategóriás, de szilveszter éjszakájára ez is drága lehetett. Egyedül volt, és nyoma sem volt annak, hogy más is járt volna itt rajta kívül. Egyetlen kézitáska volt a szobában, abból csak a fogkeféje és a borotvája volt kicsomagolva.

Ahogy értetlenül, önmagát felfedezve botorkált a fürdőszoba felé, minden bizonnyal élete legrémesebb másnaposságát átélve szinte őrjítő fájdalommal mart a gyomrával az éhség. Körülnézett, és a kis dohányzóasztalon még ott volt több fogás, amihez előző este hozzá sem ért. Valószínűleg részegen megrendelte, de elfeledkezett róla. Leült és nekilátott, de az első falatnál érezte, hogy valami megváltozott. Bármilyen jó is volt a hús, amibe fogát mélyesztette, a gyomra csak egyre követelőzőbben kiáltott táplálékért. Értetlen dühében lesöpörte az asztalon sorakozó tányérokat. Ahogy a fém melegen-tartók csörömpölve landoltak a földön, az egyik alól olyasmi került elő, amire a legkevésbé sem számított. Egy transzfúziós zacskó. Vér. Döbbenten emelte fel a földről, kezdte úgy érezni, hogy valami kegyetlen tréfa áldozata lett, ám a szemét nem tudta levenni a zacskóról, mintha megigézte volna. A következő pillanatban már csak azt tudta, hogy a gyomrába maró kínzó, gyötrelmes szorítás mintha csillapodna. Elborzadva nézett végig önmagán, kirohant a fürdőszobába és vértől vöröslő foggal vicsorított a tükörképére, ami hatalmas, hegyes szemfogú ragadozóvicsorral grimaszolt rá vissza.

A ragyogóan kivilágított épület szinte elvakította. Nem tudta, miért, de ide kellett jönnie. Amint rádöbbent mi történt vele, az első útja Athénba vezetett. Valaki törvényt szegett, valaki elvette tőle az életét, valaki adott neki egy másikat. Mindezt egyetlen éjszaka alatt. De többet is vesztett, mint az embersége, és ezért volt itt valójában: egy nap eltelt, és miután minden praktikát bevetett, ami csak eszébe jutott, kezdett beletörődni a helyzet véglegességébe.

Tudta, hogy ő Silvester Waldorf, tudta, mert ez állt az igazolványon, amin kétségtelenül az ő képe volt. De nem emlékezett. Nem emlékezett a saját nevére, ahogyan semmi másra sem.

Most mégis itt állt, agyában tisztán kirajzolódott az épületről egy kép, miközben távoljárt. Akkor még nem tudta hová vezet az útja, de most már igen. A Konzílium lépcsőin állt, és bebocsátást kért.

Tizenegy év telt el azóta az éjszaka óta, és ő megtalálta a helyét, az új céljait a Konzílium berkeiben. Európa titkáraként magas beosztásba került, rá és munkájára is szükség volt, ő pedig, bár személyes emlékei közül egy sem rémlett neki fel, lassan visszaszerezte korábban elsajátított tudásának javát. Ura mellett ülve rendezte a bejött kérelmeket, mikor kitárult az ajtó és Skócia hercege belépett. A másodperc tört része alatt az, ami valaha Európa ura volt, porszemcsénél is apróbb részecskéire szakadt egyenletes húsköddel permetszerűen bevonva a falat és a jelenlévőket. Őt követte a két őr, aki volt olyan botor, hogy a támadó ellen mozduljon. Jól tudta, hogy ő következik, hiszen nincs az az őrült, aki életben hagyná az előző törvényhozó első emberét.

//Dylan Thomas - And Death shall have no dominion//