Nem: Nő
Életkor: 31 (születésnap: március 13.)
Testalkat: Kreol bőr, tökéletes formák, hosszú combok. Vajon sportol valamit? Bár nem dagadnak a muszklik, olyan energikusnak tűnik mint azok az emberek, akik futással kezdik a napot.
Vonások: Van valami különleges a vonások összességében, a bájos mosoly és a folyton érdeklődően csillogó szempár egyszerűen csak... bizalomgerjesztő.
Szem: Mandulavágású, kellemesen egyszerű, csokoládé barna. Napsütésben egészen karamellre hajaz.
Haj: Dús és természetesen hullámos barna. A vitae jótékony hatása, hogy a vállig érő tincsek mindig fényesek és soha nem töredezettek.
Általános öltözet
Nem szeret órákig gondolkodni azon, hogy mit vegyen magára, ennek hála pedig csupa remekül kombinálható alapdarab lelhető fel a szekrényében. Az esetek nagy többségében, csak leveszi a kupacok tetejéről a legfelső darabot és jó is lesz. Innentől érdekes, hogy akkor hogy van az, hogy mégis mindig olyan rá jellemzően harmonikusak a szettek?
Első benyomás, kisugárzás
Szereti azt gondolni magáról, hogy egyszerű ember. Egyszerű vágyakkal és célokkal, elérhető tervekkel a jövőre nézve. Nem szeret a maga mélységeiben megmártózni így főleg, a tieidet szeretné majd felfedezni. Azt, hogy nem sokat mond el magáról, könnyen összekeverheted titokzatossággal és misztikummal, de hosszútávon inkább csak bántó és zavarbaejtő. Kell idő ahhoz, hogy teljesen megnyíljon.
Ettől még nem lesz túl összetett mint jellem; a legtöbb szituációban inkább enged, csak ne kelljen konfrontálódni és az is ő lesz, aki mindenekelőtt bocsánatot kér még akkor is, ha igazából te hibáztál.
Leírás:
"Az a probléma, hogy nem igazán érdekelt soha semmi. Mármint persze, valami fellángolásom mindig volt de alapvetően nem ragadott magával sem hobbi, sem szakma, sem valami rajongás. Ettől függetlenül nem volt üres az életem, inkább csak problémás. Nem is gondol bele az ember, hogy mennyi energia tud felgyűlni ha nincs mivel levezetni; körülöttem mégis mindenki itta ennek a levét.
Nem volt velem édesanyám, hogy elmondja mikkel foglalkozzak, az apám és a testvéreim pedig nem foglalkoztak ezzel a jelenséggel. Ment minden, ahogy kell. Mutatkozott a mágiám, bekerültem a Martionba, viszont továbbra sem volt meg a helyem. Nem kötöttek le a lépteim nyomán sarjadó virágok vagy a halálból éledő páfrány. Nem igazán foglalkoztam az állatokkal sem, pedig a tanárok mindig ajánlották az iskola mögötti menhelyet. Biztosan jó lett volna de soha nem jelentem meg. Aztán kiderült, hogy az órákon sem igazán voltam ott.
Mármint, inkább beszélgettem kettecskén a tanáraimmal, de soha nem tudtam huzamosabb ideig megülni a fenekemen, főleg, hogy a téma az általában soha nem fogott meg.
Nyilván ennek a felfogásnak az eredménye is látszott; búcsút kellett intenem a gimnazista éveknek és belesüppedhettem a magánórák kínos valójába. Ezek alól képtelenség volt kibújni, pedig eleinte próbálkoztam! Az első után még könyörögtem is apámnak, hogy tegyen vissza a Martionba. Minden istenre és varázslóra megesküdtem, de apa nem olyan ember, aki megváltoztatja a véleményét. Ezt gondolom tőle örököltem.
Szóval így, valahogy az évek múlásával belőlem is kezdett normális ember kerekedni még akkor is, ha az elvárásokkal ellentétben nem sikerült a jövőmet tervezgetnem.
Van ez így!
De itt már megismerkedtem az abeomágiával, ami a szívemnek legkedvesebb mágia fajta. Jobban meghatározta a jellemem mint a vitae bármikor, pedig mindkettőre ugyanolyan szinten hagyatkoztam. Talán a vitae... annyira a részem volt mindig is, hogy nem tűnt fel mennyire meghatározza minden mozdulatom. Ezzel ellentétben az abeomágiához teljesen máshogy álltam.
A macska testem millió és egy lehetetlenül kínos helyzettől mentett már meg, szóval képtelen vagyok nem hálás lenni, amiért ezt az adományt még itthagyta nekem édesanyám.
Megízleltem általa a szabadság és a kóborlás szépségét és talán ekkor kattantak a vágyak a helyére. Fel akartam fedezni a világot! Eljutni mindenhová: tengerről sivatagba, fények elől eldugott dzsungelekbe. Megmászni hegyeket, szállni a magasban. Fázni és izzadni, sátorozni vagy a luxusban megpihenni. Ezt mind vágytam, hiába az értetlenkedő kérdések. Menni akartam!
Így mentem is."
KLIKK a képre ha megmozgat egy kilóméter élettörténet és szerelmi dráma!
"Sok helyen jártam, dolgoztam már rengeteg helyen. Az önéletrajzom csupa skill és előzmény! Viszont soha nem tapasztaltam meg érzelmes dolgokat. Nem szívesen léptem kapcsolatba a körülöttem levőkkel, mert lehetetlenül tudok ragaszkodni, ami nem kompatibilis azzal, hogy állandóan mozgásban voltam. Pedig imádom az embereket! Fantasztikusak! Annyi meg annyi stílus és jellem, megszámlálhatatlan attitűd. Minden nőt csodálok egy kicsit és minden félrfiba belezúgok valamennyire. Vagy legalábbis akkoriban így volt.
Aztán mikor már egy huzamosabb ideje Londonban éltem megismertem Őt.
Először csak az tűnt fel, hogy valami fantasztikusan érzem magam a közelében. Mármint, soha senkivel nem éreztem még kapcsolatot, vele mégis, már az első pillanattól. Lehetetlen impulzusok sora: dübörgő szív, kapkodó lélegzet és szerintem ezer százalék, hogy állandóan vörös voltam a közelében, annyira kimelegedtem. Csodás volt! Imádtam az egészet megtapasztalni, beleesni és sodródni! Életem első, hasonló élménye volt; előtte soha nem vágytam erre. Nem gondoltam szerelmesen senkire, nem vártam, hogy felkeljen a nap és kávét vihessek valakinek. Fordult egyet a világ.
Persze nem tartott sokáig, ahogy egyetlen fellángolás sem, de ebben kivételesen nem én voltam a hibás. Hazament. Ahhoz, akihez tartozott. Nekem pedig kicsit meginnt sötét és unalmas lett minden.
Nem is tudom mi vezérelt, aznap mikor hazautaztam a családomhoz. Minden ilyen alkalomnál egyetlen kívülálló volt, akivel még beütemeztem a találkozót és... Levi.
Szinte azonnal rendeződött minden, a kapcsolatainak hála. Volt lakás, volt munka én pedig visszatértem és sóvárogtam. Hogy lássam őt az utcán, hogy halljam a hangját.
Nem emlékszem a folytatásra. Újra jött. Mikor pedig jön akkor én újra és újra engedem, hogy megőrjítsen. Nem érdekelt ha kihasznált, a ritkuló találkozók. Hogy a következő amit hallottam felőle az egy Meghívó volt. Az esküvőjére.
Nem engedtem az elkeseredésnek. Jó volt ez így. Ha neki ez a fajta elköteleződés kellett, akkor egyértelműen nem is volt keresnivalónk egymás mellett.
Viszont azon a napon egy kicsit megtörtem. Talán, ahogy a mosolyát láttam. Vagy a nőt.
Nehezen sikerült eltemetnem az emléket. Néha még most is a fejemben motoszkál pedig jó ég, évek teltek már el azóta! Minden megváltozott.
De nem szeretnék kihagyni fejezeteket, mert itt ez a sztori eldőlni látszott, így továbbléptem. Valahogy, valamikor. Vagy csak lehibernáltam a szívem azon részét, ahol Danit őriztem. Mást nem tudtam tenni.
Sokáig csak sodródtam, a barátaimmal voltam. Levi és én... nem is tudom. Sok időt töltöttünk együtt. Az én bolond szívem -legalábbis a kevésbé dermedt része- pedig elkezdett lehetetlen dolgokra vágyni. Megint.
Nevetségesen gyorsan szakadt rám minden kamaszosságával az, hogy belehabarodtam a legjobb barátomba. Már más érzés volt ha megölelt. Biztos mindenki tisztában van azzal a torokfojtogató, gyomorpörgető érzéssel!? Izgalom. Ezt mondják azok, akik nem voltak még titokban szerelmesek.
Persze nem haladtunk semerre. Levi talán soha nem vágyik majd azokra a dolgokra amikre én... főleg nem egy kapcsolatra. Talán semmit nem fogtam fel annyira nehezen mint ezt.
Voltak pillanatok mikor azt gondoltam, hogy talán, de nyilván csak kapaszkodni akartam.
Nem volt ez ugyanolyan elemi mint az első alkalom. Teljesen más volt minden, csak a vágyakozás volt ismerős. Ugyanaz a gödör.
Nehezen tudtam kikecmeregni ebből.
Visszatekintve könnyen lehet, hogy ez csak biztonsági játszma volt. Tudtam, hogy Levi véleménye egyhamar nem fog változni a párkapcsolatokról; vagy legalábbis nem az én hatásomra, így egyszerű volt utána sóvárogni mint a faék. De valamiért kinőttem ebből.
Furcsa. Egy napon arra ébredtem, hogy kihevertem. Tisztán láttam végre, hogy nevetséges az egész. Szóval... A Levi fejezet vége ott volt, azon a napfényes reggelen.
Utána sokminden történt. Belevetettem magam a társkeresésbe mert azt hittem erre vágyom. Aztán feladtam, aztán elkezdtem megint és valami béna körforgásba kevertem magam.
Nem olyan régen kezdtem bele egy új fejezetbe, talán az eddigi legkaotikusabba.
Karantén, sárkányok. Meleg barna tekintet és hosszú Martioni történetek, hogy kicsit átérezzem Ő pedig kicsit kiadja. Mintha minden elsimult volna és semmi nem jutott volna át a hatóságok által felhúzott rácson. Egyszerűen kint maradtak a gondok. Valahol itt gondoltam arra, hogy valaki fentről irányította az utamat egészen onnan, hogy lefirkáltam a számom a részegen dőlöngélő srácnak odáig, hogy megismertem mint üzletember. Micsoda véletlen?!- Gondolná mindenki, köztük először én is. Aztán kezdett összeállni a kirakós és felderengett, hogy tényleg kellettem oda. Hogy valószínűleg ez így volt elrendelve. Csak még arra nem jöttem rá, hogy ki vagy mi miatt.
Ebben a történetben nem én vagyok már a főszereplő. Igazából olyan mintha csak kívülről nézném miket csinálok és... fognám a fejem? Azt hiszem. Az Ópiumban történtek óta a szívügyeimet szeretném inkább elfojtani, mert biztosra veszem, hogy amit csinálok az nem egészséges és még csak azt sem tudom merre tartok. Először érzek esélyt arra, hogy Dani és én haladjunk valamerre együtt; akármilyen lehetetlennek is tűnik. Szeretnék itt lenni neki. Szeretném ha ott lenne nekem.
És akkor belenézek a megtört, de még mindig mosolygós barna szempárba és igazából ebben sem vagyok biztos. Most még semmiképp, ez még túlságosan az eleje.
De akkor haladjunk tovább, kezdeném a lényeggel:
Az Ópiumban történtek óta nem folytottam el a világon semmit. Halva született ötlet volt, ezt előre is tudhattam volna. Mondd meg, hogy miért ígérted meg nekem, hogy ezt nem szúrod el? Hogy őrzöd a boldogságom, hogyha már én téged-te engem választottál. Engem választottál? Én téged választottalak és minden mást elnyelt a köd, az idő és a boldogság, amit nyújtottál. Megtetted velem azt, amit előtted senki: Kirángattál az időhurokból. Nem tudom, hogy mit törtél meg és mikor! Talán a kinti teázás a hegyekre bámulva vagy a pillantásod, a hátad mögül beáramló napfény kontrasztjában. Valahol megpattant a körforgás; te voltál az apró kis érme, amin kisiklott a vonat.
Ó, ez rondán hangzik! Ellenben én a legfantasztikusabb értelemben mondom ezt! Te voltál az első, aki átvetted a reggeli-esti gondolatok főszerepét. A te hangod esett a legjobban egy hosszú nap végén és másnak az illatát sem tudnám most hirtelen felidézni, csak a tiéd.
Talán csak pár hónap volt, de mindennél fontosabb. Dédelgetem és sírdogálok, arra gondolok, hogy az én hibám. Nem merlek keresni, mert mikor ellöktél én hagytam, pedig kapaszkodnom kellett volna beléd minden erőmmel.
De az ember nem gondolkodik hirtelen aztán meg már mindegy. Talán idővel elévülnek a hibák, mert felülírhatóak, de addig nem fogom tudni, hogy ez is egy olyan hiba-e. Szeretnéd, hogy felülírjam?
Azt mondtad, hogy szeretsz, én pedig nem merek utánad rohanni még ezután sem, mert azt érzem, hogy nincs jogom és nem akarod, hogy én mentselek meg. Okkal engedtél el, ennyire már ismerlek téged. Hülyeség, de ebben hasonlítunk! Soha nem látjuk a nagy egészet csak azt, hogy mi magunk mit csesztünk szét benne. Ez túl nagy teher, beláthatod majd és egyszer én is be fogom.
Most csak sírdogálok és én is Szeretlek.
Utánad akarok menni, mégis a könnyű út felé sodródom. Elmegyek, hazamegyek. És tudod, ez nem csak érted sajog!
Arra gondolok, hogy ez nem igazságos! Egyszerre kettő életet élni lenne jó, akkor talán minden döntés működőképes lenne és mindenkit annyira szerethetnék, amennyire megérdemli.
Ne haragudj rám, Dani! Soha nem leszek veled teljesen őszinte, amikor érzelmekről elmélkedünk. Ha tényleg van a szívemnek jobb és bal csücske, akkor te a közepe vagy és leszel és mindig is az maradsz. Beékelődtél évekkel ezelőtt, mikor még nem tudtam, hogy miféle folyamatok mennek bennem végre. Amikor Londonban táncoltunk az éjszakai fények alatt és kapaszkodtunk egymás kezébe, mert a város ugye óriási... Talán ott kellett volna hagynom ezt az érzést, Londonban, ahol szabadok voltunk és nem magammal hozni ide, ahol mindig van valaki kettőnk között.
Számodra Nola. Én mindig is ezt gondoltam, szóval kérlek, ne mondd, hogy ez most más! Ne akard, hogy megmásítsam azt, amiben biztos voltam eddig és ami mindig is remek ajtó volt, amit rácsaphattam az érzésekre!
Kérlek! Nagyon kérlek, hogy ne mondj egy szót sem a szerelemről! Azt akarom érezni, hogy már túl vagyok rajtad és rajta is túl leszek, hogy egészséges maradhassak és ne legyen örökös bűntudat az életem.
De azt bánom, hogy nem vagyok veled őszinte. Hogy nem beszélek arról, hogy minden éjjel a párnámra csuklik a kezem, amiben a te noteszed tartom. Lassan minden egyes versed ismerem, tudom azt, hogy mikor mélyül el a tollvonás a lapon és alig veszem észre, hogy halkan, suttogva olvastam, nem is magamban, mintha ez közelebb hozna. Hiányzol mert hazudok neked.
Miért kellett ennyire elkerülnünk egymást?
Azt akarom, hogy legyen bátorságom mindent elmondani neked. A soha el nem küldött mentálokat. Hogy amíg nem tudtam rólad semmit, néha úgy keltem fel éjjel, hogy egy pillanatig az arcodat láttam a sötétben. Ez mind olyan dolog, amit nem értek ezért nem beszélek róla senkinek. Nem mondom azt, hogy örökké, de megkockáztatom az ezer évig tartó köteléket, ami kialakult bennem irántad. Nem akarom már felcimkézni, hogy szerelem vagy barátság. Az mind semmi ahhoz, amit érzek irántad. Te vagy nekem a biztos és az egyetlen, akit ennyire mélyre zártam. Bezártalak vagy elzártalak? Talán magamtól vagy magamat tőled, nem tudom. Van ennek értelme?
De hazudni bűn, főleg neked! Tudod, hogy nála hagytam a boldogságom, hogy ott maradt a napfény én pedig most már hordozom a mély, szürke fellegeket.
Talán egy ideig azt gondoltam, hogy összefonódnak a szálak, hogy a mese vége az lesz, hogy mindannyian győztesen jövünk ki. Szóval, még egy olyan jellemhiba, amit nem tudok megjavítani; a naivitás bűn! Apa mindig ezt mondta nekem. Nálunk naivnak lenni rosszabb mint hazugnak, mert míg a hazug embert hamarabb utolérik, addig a naiv el sem kezd futni. Hát ez vagyok én! Még mindig nem futok én semerre."
Dw értékek/Karakterlap
Tulajdonságok:
Fizikum: 13 Ügyesség: 13 Észlelés: 10 Megjelenés: 15 Intelligencia: 13
Akaraterő: 10 Mágia: 13
Előnyök:
A jövő ígérete II - 2 ( Abeomágia, Távoljárás, Bűbáj, Tradíció )
Kiváló tulajdonságok
Vitalitás - 1
Egy elbűvölő ember
Vezető
Hátrányok:
A jövő hiánya II. ( Átok, Bájitalok, Jóslás)
Senki sem segíthet - 4
Gyakorlati elme
Fóbia - 4 ( Éjlények )
Pacifista
Vakmerő - 2
Abeomágia
Már vagy fél órája henyél az erkélyeden az idegen, barna macska. Fogalmad sincs, hogy honnan került oda és miért néz olyan lehetetlenül értelmes tekintettel az üvegen át, egyenesen rád. Te meg csak ülsz a kis foteledben és próbálod megfejteni, anélkül, hogy engednél a vágyaidnak és beédesgetnéd. Nem kell neked macska, elvégre lakásba az nem való! Valamiért mégis eltudod képzelni, hogy a kis bundatömeg a nyakad mellé kucorodva aludjon el éjjel. Belekortyolsz a sörödbe és a fejedet ingatod felé, mintha felfoghatná, hogy mire érted. Egyedül vagy, úgysem látja senki! A macska meg ásít egy nagyot.
Már ő is unja, hogy kéreted magad. Nézed, ahogy felszedi magát, nyújtózkodik, majd nemes egyszerűséggel leugrik az erkély korlátról.
Torkodba ugrik a szíved, elvégre ez a hatodik! Kirohansz, növekvő pánikkal és már félsz lenézni, de... teljesen normális utcakép tárul eléd. Sehol nem látsz kilapult macskát, amitől rettegtél, helyette egy helyes barna pillant fel rád, mintha csak megérezte volna a jelenléted. Elmosolyodik és elindul, te pedig egy ideig még nézed, ahogy távolodik.