Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Száznagy Hunor

 
Beosztása: Befektető
Nem: Férfi
Életkor: 47 (születésnap: december 24.)
Testalkat: Egészséges, erős felépítésű férfiú, bár a maga százhetven centijével korántsem magas.
Vonások: Kissé szögletes arcvonásait mimikai ráncok puhítják, és nem áll távol tőle a körszakáll viselése sem, bár az utóbbi időben inkább nem kérkedik ilyesmivel.
Szem: Zöldes, olykor mégis inkább barnásnak tűnik.
Haj: Eredetileg sötétbarna hajába halántékánál már ősz tincsek vegyülnek, amire elég érzékeny, így előfordul, hogy világosabbra festeti haját.
Általános öltözet
Többnyire háromrészes öltönyben látni - nem csoda, sok és változatos darabbal rendelkezik. Kedvence egy grafitszürke, hajszálcsíkos darab. Mikor azonban mégis mást választ, akkor is lezser-elegáns, világos vászonnadrág, és ing, esetleg a nyakában megkötött pulóver, de ilyenkor is inkább zakót választ. Bármit is hordjon, mindig visel hozzá kesztyűt.
Első benyomás, kisugárzás
Kifejezetten szimpatikus férfi, karakteres kiállása és kedves mosolya a legtöbb embert elvarázsolja. Beszéde választékos, hangja kellemes, környezetében az ember valahogy kellemesen érzi magát.

Leírás

Újabban sok helyen látták megfordulni, aminek megvan a maga oka: keresi az új befektetési lehetőségek, leendő üzletpartnereket, ismerősöket. Szívesen elegyedik beszédbe bárkivel, sima modora, márkás arcszeszének illata pedig még nem riasztott el senkit.
Amikor nem egy kávézóban, színházban vagy más, elegánsabb helyen tartózkodik, szívesen furikázik a városban is, hiszen a fekete Mercedes vagy a Lancia limuzin hátsó üléséről gyönyörű a kilátás.

Történet (12)

Az egész napos megterhelő tanulást követően a kertbe ment, még ha csak rövid időre is, hisz a misére vissza kellett érnie. Amúgy is, az ifjabbak, akik még nem érthetik a Misztériumot, a kert felásásán dolgoztak. Már amennyire a kilencévesek a konyhakerten szoktak dolgozni. Jelen esetben ez abból állt, hogy ketten kergetőztek, hárman sárral dobálták egymást, míg egy a földigilisztákat darabolta egyformára. Megtehették, hisz egy idősebb sem volt a közelben, őt leszámítva.
Megállt mellettük, és egy darabig hasa előtt összefűzött ujjakkal figyelte őket. Hamarosan észrevették, és feszengve sorjáztak elébe, hogy kimagyarázzák magukat. Ő csak feltartotta kezét, és intett, hogy térjenek vissza dolgukhoz. Kelletlenül bár, de mind gereblyét ragadtak, azt az egy fiút leszámítva, aki eddig a csúszó-mászókat tanulmányozta. Mikor kérdőre vonta, amaz megvonta vállát, s maga elé emelte kezét. A parcellányi föld pedig követte mozdulatát, s a többiek utálkozó ciccegése közben végezte el a mágia a gyermeki feladatot.
Bólintott, hiszen csak az a fő, hogy mindennel meglegyenek, mire jönnek ellenőrzésre, s ő ne kapjon ismét büntetést. Még mindig fájt a térde a legutóbbitól.

Drága bátyám!
Látnom kell, mi van ott...

Levél levelet követett, s ő elérte célját, látogatást tehetett a fronton. Izgalmasnak tűnő munkája azonban csupa unalom volt, hisz ameddig a lovagok a harctéren öldökölték az ellent, ő legfeljebb a csata végeztével ment ki, hogy elrendezze a holtak temetését, a sebesültek elszállításának és gyógyításának menetét.
Egy újabb halottra hintett szentelt vizet, s kis sóhajjal pillantott el az ellenséges tábor vélt irányába. Ahogy elhaladtak mellette a sajátjaik, gyorsan folytatta a litániát, ám mikor hallótávolságon kívülre értek, utánuk nézett, s végül követte is őket az elfoglalt településig.
Hiba volt. Amit látott, rányomta egész életére bélyegét. A nőknek, asszonyoknak megsiratni sem volt lehetősége férjeiket, kiknek vére patakokban csörgedezett az utcákon, már nyakukon voltak a megszállók, hogy most pallosuk helyett másik fegyverüket forgassanak. Mikor kiderült, merre járt, a vezetőjétől elverésben részesült, s már kezdte halálosan unni azt a képmutatást, aminek az egyedüli szenvedő alanya ő maga.
Volt azonban jó oldala is a dolognak. Olyasmivel ismerkedhetett meg, amiről nem is feltételezte volna, mekkora hatalommal bír.

- Még mindig túlságosan akaratos vagy. - A káplán az Írásból fel sem nézve szólt hozzá.
- Tudom.
- Semmi értelme annak, amit teszel.
- Azért, mert te nem érted, még fontos. - Bár közel volt hozzá, végül nem remegett meg a hangja, s még egy kicsit el is mosolyodott.
- Egyszer ezt akarod, aztán meg azt. Kissé túl gyorsak a pálfordulásaid. De legyen, reggelre kézhez kapod a menleveled.

Mikor visszatért a rendházba, megszállott kutatásba kezdett. Azt akarta magáénak, amit a lovagok is láttak a csatatéren: nyers és halálos mágiát. Ez ugyanis már nem az volt, amivel az a fiú a kiskertet dolgozta meg.
Egyre másra futott zsákutcákba keresése közben, ám nem volt nehezére elkapni azt az időközben fiatallá serdült fiút, aki a misékről szökött ki, hogy a közeli falu leányait látogathassa. Bár megtett mindent, amivel a fiú bizalmába férkőzhetett, semmivel nem jutott előrébb, a rendház vezetője pedig egyre türelmetlenebb lett vele.

Egy darabig némán feküdtek egymás mellett, s a csendet csak a kabócák és zihálásuk törte meg.
- Érezted? A ház is megrengett az imént. – Kezdte lassan. Ez volt az egyedüli mód, hogy a közelébe férkőzzön, s most már válaszokat akart.
- Tényleg? Észre sem vettem. – Felelte amaz kéjes-lustán.
- Hogy csinálod? – Ő viszont kis mosolykával folytatta a kérdezősködést.
- Nem tudom. Anyám azt mondta, ez az erőm forrása. – Itt egy furcsa, hegyes mintára mutatott a kézfején. Olyan volt, mintha évekkel ezelőtt megvágta volna magát, a seb pedig fehér heggel zárult le.
- Honnan szerezted? – Ez a kérdés már valamivel élesebbre sikerült, mint tervezte, de a másik nem vette észre követelőzését.
- Csak úgy.. lett. Nem sokkal azelőtt, hogy anya odaadott a rendháznak. Azt mondta, mindig is volt, de csak most lett látható, és hogy apám büszke lenne rám. Kár, hogy nem élte meg.
- És – Mielőtt folytatta volna, nagyot nyelt, mit sem törődve a másik szülői nosztalgiázásán. Holott ha valós lett volna bármi, amivel hitegette az utóbbi időben, most magához kellett volna ölelnie, és ezt ő is tudta. – nem mondott semmi mást? Rajta nem láttál hasonló stigmát?
- Hm? Nem. Bár szépen énekelt, mikor dolgozott, s olyankor még a munkája is jobban haladt. A nagy Isten adománya ez, én mondom. – Ő erre csak kis nyögéssel puffant a szalmára, és halkan sóhajtott. Semmit nem ért el ezzel az egésszel.

Már beteg volt, mikor elindult, hogy legidősebb bátyjától kérjen támogatást kutatásaihoz. Az bár bolondnak tartotta, egy darabig segítette, végül azonban megelégelte az élősködést.

- Nem nézel ki jól, testvér.
- Én is rég láttalak. – Kis nevetéssel ölelte át egymást a két férfi, s a körülöttük sertepertélő szolgálók kénytelenek voltak ámulni azon, mennyire is megdöbbentő a hasonlóság közöttük, bár sok éve, hogy más utakon járnak.
- Gyere, vacsorához készülünk, s neked mindig van teríték.
- Hát feleséged? – A báty elkomorodott, s csak folyosókkal később felelt a kérdésre.
- Legnagyobb boldogságomat, az új életet vártam, de kettőt temettem aznap. – Hangja színtelen volt és üres. Mindkét fivért gonosz kórság mételyezte. Egyiket testében, másikat lelkében, de mindkettőnek elméje kezdte megadni magát.

- Eleget gyötörtél már, holnap útnak indulsz.
- És mégis hová, kedves testvérem? Hisz a városi könyvtár egyedüli segítőm kutatásomban. – Nem mondott egészen igazat, de a feszült helyzet nem is kívánt mást.
- Nem érdekel. Elmész magadtól vagy az embereim dobnak ki.
- Elmegyek. Nem akartalak megbántani, hisz mély hálával tartozom neked. – Sima szavai megenyhítették a báty szívét, aki még egy kicsit el is mosolyodott.
- Járj sikerrel utadon, kívánom, hogy találd meg, amit keresel.
- Meg fogom. – A testvér nem érte meg a hajnalt.

Több év telt már el azóta, hogy övé volt minden, ami hajdan bátyjáé, mégse került közelebb a megoldáshoz, testének ideje pedig a végéhez közeledett. Kétségbeesett lépésre kellett elszánja magát, de bármit megtett volna, ha elérheti vele áhított célját.

A nő okos volt, okosabb, mint a legtöbb férfi, akit ismert. Jobban is értett a helytartáshoz, mint ő, s ezért maga mellett tartotta, feleségévé tette, tejben-vajban fürösztötte. Nem érintkeztek, s egy pillanatra sem lobbant fel közöttük a szerelem parázsa. Üzlettársak voltak, azóta az első este óta, hogy neki dolgozik. Csillogó ruhájában, egy lámpást tartva kopogtatott.
- Megérkezett, akire várt.
- Helyes. Odalent fogadom. – A nő egy darabig hallgatott, bár legszívesebben figyelmeztette volna, hogy inkább nem kellene magát a lépcsőzéssel erőltetni. Biccentett, s elvonult, hogy tovább intézze dolgát. Másnap ő megy ki a falvakba, megmutatja csodás mosolyát a népnek, s buzgó munkára ösztönzi őket, hisz hamarosan aratás.

- Jöttem, mert hívatott. – A férfi tört akcentussal beszélte a magyart, de így is megértették egymást.
- Hű alattvaló vagy. Pedig a te néped nem szokott ehhez, igaz? - Kérdezte kis nevetéssel, ám amaz még csak el sem mosolyodott. - Mauritio vagyok. Marcell.
- Bármikor végezhetnének veled az embereim, csak mert az erdeimben, falvaimban vadászol. – Kezdte halkan, ám egy kis hatásszünet után folytatta is. – De én inkább ajánlatot akarok neked tenni.
- Szükséged van az örök életre, igaz? – Kérdezte nyájasan Marcell. Hisz kettejük közül ő volt az, akinek egészséges, fiatal teste volt, bár öregebb volt, mint a másik ükapja.
- Nem tartom hátránynak azt sem. Hanem engem a mágiád érdekelne. Ahogy másoknak parancsolsz, ujjaid köré csavarsz akárkit. – Erre nem számított a vámpír, így kérdőn nézett rá, amaz pedig folytatta. – Tudom, hogy magadhoz hasonlóvá tudsz tenni. Tégy így, taníts ki, s cserébe vendégem maradsz, míg tetszik.
- Legyen. – Könnyedén ment bele a férfi az alkuba, bár nem volt véletlen, hogy nem szólt, keresése nem feltétlen teljesedik be ezzel.

Kegyetlen idők következtek eztán, melyek kegyetlen megoldásokat kívántak tőle. Jól forgatta azonban lapjait, s családja által soha nem látott birtokokat és kincseket tudhatott magáénak, valódi gazdag élet várt rá a halottak sorában. Azt tett és azzal, amihez kedve volt, sorra bitorolta el az első éjszakát, s mikor rég halott atyja nézett vissza rá, tudta, magáénak akarja az ártatlan ifjút. Meg is szerezte, s immáron az ő társaságát élvezte, ahogy utazott.
Korábbi vágyát feladta, egy szerinte jóval grandiózusabbért, hisz boszorkányok márpedig léteznek.

Csak kevesek utaztak éjjel arrafele, azonban a masszív kocsinak látványos csomagjai miatt ez időpont sokkal kényelmesebb volt, még ha állítólag istentelen ivadékok is ülték a boszorkányszombatot a napokban.
- Remélem, lesznek olyan ostobák, hogy megtámadják a hintót. - Vidám mosollyal arcán dőlt hátra, ahogy haladtak, s tekintetét a sötétségre vetette.
A másik unott arckifejezéssel, fejét a hintó falának döntve nézte a sötét éjszakát, kizárva minden más zajt a környezetéből. A férfi hangja mégis erőszakosan hatol át gondolatain, és kissé undorodva húzza fel orrát a hallottakra.
- Remélem, lesznek olyan okosak, hogy átszúrjanak egy karóval.
- Csupa derű és optimizmus. - Az ablakból visszatükröződve, kis nevetéssel pillantott a fiúra - Pont ezt szeretem benned, Marcell. A névre a fiú állkapcsa megfeszült, végül azonban lustán elfordította róla tekintetét.
- Pedig nálam jobban szerintem senki nem utál. Mit tervezel?
- Ó, csak fogadást kötöttünk Housemiller úrral, hogy lesz-e bárki, aki túléli-e a pogányok éjszakáját. - Hátradőlt, úgy figyelte a fiút. - Milyen durcásan nézel. Vajon azok is ilyen arcot vágnak majd, akiket levadásznak az embereim?
- Miért nem tőlük kérdezed meg? - Továbbra sem nézett a férfira, mintha a mellettük elsuhanó táj sokkal érdekesebb lenne. - Hogy nem unod ezt...
- Megunhatatlan vagy. - Érkezett a vigyorgó válasz. - Egyébként is, ha itt kitennélek, téged is összeszednének a hajtók. Áh, így is új ruhákat kell neked szerezni, ha beértünk a városba. Már mindened olyan egyhangú, mint te.
A fiú utálta, hogy a másikról ennyire lepergett az ellenszenve.
- Még az is jobb, mint veled lenni. - Vetette oda, és végignézett magán. Kicsit poros, elnyűtt ruhadarabokat viselt, zekéjén felszakadt a varrás. Kezét végighúzva a feslés mentén eltűnt, mintha soha ott sem lett volna. - Így jobb? - Kérdezte kihívóan.
- Fele olyan jó mágus sem vagy, mint amennyire jó szórakoztatóm. - Kis nevetéssel legyintett, és kicsit közelebb hajolt - Na de, hogy ne legyél olyan savanyú, arra gondoltam, látnod kéne rendes kártyát is.
- Amit te akarsz nekem mutatni, az nem érdekel. – Elhúzódott, ahogy a másik odahajolt hozzá, és megvetően mérte végig. Amaz viszont csak a fiú térdére tette tenyerét.
- Ugyan már. Amilyen közömbös az ábrázatod, egy-kettőre megvágod a többieket. - Mint akibe villám csapott, olyan hirtelenséggel tolta el magától a fiú a férfi kezét.
- Hozzám ne érj. - A reakció oly váratlan volt, hogy a férfi hahotázva dőlt hátra, és még egy vörös könnycseppet is elmorzsolt szeméből. A fiú nem zavartatta magát, inkább unottan kérdezett. - Mi hasznod válna abból? Nem hajtanám a malmodra a vizet.
- Fel sem merül benned, hogy sikerélményeket akarok neked szerezni, igaz? Amúgy is, amit szerzel, az a tied lehet. Ígérem. - A férfi rókamosolyra húzta ajkait. Dehogy is akart jót.
- Nem. - Érkezett a kurta válasz. - A saját önös érdekidet mások elébe helyezed, miért hinnék neked?
Erre nem felelt mással egy széles mosolyon kívül. Amit akar, úgyis az övé lesz.

Csodálatos volt az éjszaka. Három test feküdt a férfi előtt, mindhárom nyitva. Nem volt a kezén semmiféle kesztyű, még csak a szája előtt sem maszk, puszta kézzel nyúlkált a testekben - vagyis puszta mágiával, mert hiába varázsolt a testek felett, csak mozgatta a kezét, de nem ért a szervekhez. Szemüvegét fel-feltolta kézfejével, ahogy dolgozott, és még fütyörészett is.
Az idilli estet azonban megzavart az ajtó kivágódása. Egy nagyobb darab, egyenruhás férfi lépett be, őt egy öltönyös majd megint egy kisebb katona követte. Mindannyian a tengelyhatalmak díszeit viselték. Az öltönyös kedves mosollyal pillantott a férfira.
- Jó estét, keresünk valakit. - Erre a nekromanta is felemelte fejét, felvonta a szemöldökét. Ha meg is ütötte őt a megszólaló kora - márpedig az ilyen súlyos érzést hagy egy mániákusban - nem mutatta, helyette ennyit mondott.
- Jó estét. Ide nem lehet bejönni engedély nélkül.
- Nekem úgy tűnik, de. - Kis mosollyal tárta szét a karját a beszélő, majd lenézett, és színlelt meglepetéssel csapta össze a kezét. - Áh, érte jöttünk. Fiúk! - A két katona már indult is volna, hogy felkapja a testet, ekkor azonban a nekromanta egy söprő mozdulattal lendítette a kezét, elsődleges célpontként a kisebb katonát utasította, támadjon a nagyobbra. Mindeközben szélesen vigyorgott, és már keltett is kettőt, aki az asztalon feküdtek.
- Esélytelen uram. Távozzanak. - Épp csak kimondta ezt, az öltönyös pisztolyt kapott elő, és egyszerűen szíven lőtte, elvégre sosem volt szokása a totojázás. A nekromanta teste egyszerűen adta meg magát a fizika törvényeinek, s csendes puffanásától kísérve az öltönyös az embereire nézett.
- Csak álldogáltok? Csináljátok a dolgotokat. - Unott léptekkel közelebb sétált a halotthoz, lenézett rá, majd mintha csak az óráját nézné meg, úgy húzta fel a mandzsettáját, és nyitott sebet a verőerén, hogy onnan itassa a férfit. Mindig is kedvelte azokat az embereket, akik élvezik a munkájukat. Csak ne álljanak az útjába.

Korok szálltak el, ő pedig alkalmazkodott, s meglátta a valós üzleti lehetőségeket. Most pénzét a legmegfelelőbb helyre teszi, és élvezi a gondtalan utazgatást.

- Száznagy úr! A feladatom, hogy kísérjem Önöket a tábornok elé! – A fiatal katona haptakban köszöntötte a férfit és néma társát. - Á, nincs szükség erre a formaságra, fiú. Hunor vagyok, hát te? – A fiatal férfi egy pillanatig összezavarodva nézett rá, nem felelt. A férfi kis sóhajjal eresztette le vállát, és inkább legyintett, hogy menjenek csak.
A fiatal katona hosszú és csendes folyosókon vezette őket, amiket a férfi hiába nézegetett érdeklődve, képtelen volt megjegyezni egyiket a másik után. Mikor már pont belezavarodott volna azonban az ajtók számlálásába, megérkeztek, a fiú pedig ajtót nyitott egy kicsi megbeszélőre. Odabenn egy nagydarab katona ült, rangjelzéseit könnyedén olvasta le Hunor, mikor kezet fogtak, s bemutatkoztak egymásnak. Természetesen nem vette le kesztyűjét. Társa pedig hűségesen megállt mögötte.
- Szóval azt mondja, jó sokra lenne szükség a negyvenhetesből, igaz? Megoldható a nagy tétel, természetesen.
- Örömmel halljuk. Még egy probléma merült fel: a sötétkékes szín nem a legmegfelelőbb a katonaság számára.
- Állj, ne is folytassa! Elküldik, mit kérnek, a gyártósorról már új színben fog lekerülni. – A beszélgetés során végig könnyed és előzékeny maradt, amivel belopta magát a tábornok zord szívébe. Persze, hisz a hadiipar nem különbözik sokban bármi mástól, így a megkötött szerződés után fütyörészve követte kifele is a névtelen fiút, s nem sokat beszélt erről néma követőjének sem.

2015 decemberében Erdélyben elítélték korábbi vétségeiért és kivégezték.

//Karakterkép: Alan Rickman//

Aktuális állapot:
Elegáns, fekete öltönyt visel, melyen világos hajszálcsíkok szaladnak le. Inge sötétkék, és napszemüveget is hord - legalábbis ameddig ennyire világos számára a városi fényözön.

Pénz: 1 tallér 0 dukát 0 garas

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.06.09. 19:26:46

Üzenet küldése