A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Szentpéteri Andrea

 
Beosztása: Révész
Nem:
Életkor: 27 (születésnap: január 01.)
Testalkat: Vékony alkata szemrevaló, mozdulatai talán kicsit lassúak, ráérősek.
Vonások: Kifejezetten bájos, sokat is mosolyog.
Szem: Mandulavágású, barna.
Haj: Hosszú, selymesbarna, vastagszálú.
Általános öltözet
Szereti a nőies darabokat, szívesen válogat és cserélget a stílusok között. Néha egészen össze nem illő darabok is megjelennek a kollekciójában, de még ezek is jól állnak neki - ízig-vérig nő.
Első benyomás, kisugárzás
Nincs határozott döntés. Egyszerűen képtelen vagy elsőre eldönteni, hogy kedveled, vagy sem. Szimpatikus... talán.Ijesztően egyszerű... mondjuk. Egy biztos: talán kicsit őrült, de nem hülye.
Kedvenc elsőosztályú léglabdacsapat:

Kedvenc alsóbb osztályú léglabdacsapat:

Leírás

(+16)


A nagy házat évek óta nem lakják, ezt pontosan tudom. Valamit mondott az ingatlanos arról, hogy még a környéken is itt élt talanok sietve költöztek el... tudják, mit hallok? Blablabla...
Óva intett attól, hogy ideköltözzek, elvégre sok a házzal a munka (mire valók a lakberendezők és takarítók?), el van zárva mindentől (távoljárás?) és egykor az a vámpírherceg élt itt, aki alatt felrobbant az épület, tehát nem csak hogy a fél épület hiányzik, de tele van ártó szellemekkel. Ártó... ugyan már, kérem.
Ami a legjobban tetszett már rögtön az elején, az a hatalmas hall, ami egykor talán bálteremként funkcionált - a beomlott falak, roncsolt lépcső csak még vonzóbbá tette. És persze... a zongora. Az a hatalmas, gyönyörű jószág a terem közepén, ami valami csodával határos módon túlélte a robbanást. De ez is bagatell... még, hogy csoda... hiszen a zene mindent túlél.
Az alagsor tele van holtakkal, úgyhogy a zongora felé sétálva leveszem a cipőm: így ahogy elhaladok fölöttük, végig szinte érzem őket a talpam alatt. A törmelék szétszabdalja a bőrömet, de mindent elborít a temérdek holttest közelsége, szinte érzem, ahogy cirógatják a bőröm. Azon kapom magam, hogy kacagok, hangomat visszaverik a kormos falak, és ahogy odaérek a zongorához, felnyitom a fedelét, és végigsimítok a poros billentyűkön.
Ravel. Ravel a kedvencem, tudják? Ahogy az ismétlődő ritmus tempóját átveszi a szívverésem, képtelen vagyok nem felnevetni ismét. A talpam vézik, körülöttem bogarak szaladgálnak, de kit érdekel? A zene hatalma... összefonódik a mágia hatalmával. De... visszatartom. Ismerik az érzést? Az orgazmus küszöbén, amikor már tudják, hogy át fognak lendülni... Amikor aztán elengedem a magam, mert már nem bírom visszatartani, a sikolyom és vele együtt a tiszta, eleven nekromancia bejárja a régi Palotát, és a falak megelevenednek. A holtak ittragadt szellemei mind előtáncolnak, hogy csatlakozzanak a hangomhoz, velem zenélnek, engem tapsolnak.
Elüldözni őket? Minek, ha egyszer boldog vagyok velük?

//Karakterkép: Amy Acker//

Aktuális állapot:

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2014.11.04. 14:39:17

Üzenet küldése