Nem: Nő
Életkor: 27 (születésnap: január 01.) Testalkat: Vékony alkata szemrevaló, mozdulatai talán kicsit lassúak, ráérősek. Vonások: Kifejezetten bájos, sokat is mosolyog. Szem: Mandulavágású, barna. Haj: Hosszú, selymesbarna, vastagszálú. Általános öltözet Szereti a nőies darabokat, szívesen válogat és cserélget a stílusok között. Néha egészen össze nem illő darabok is megjelennek a kollekciójában, de még ezek is jól állnak neki - ízig-vérig nő. Első benyomás, kisugárzás Nincs határozott döntés. Egyszerűen képtelen vagy elsőre eldönteni, hogy kedveled, vagy sem. Szimpatikus... talán.Ijesztően egyszerű... mondjuk. Egy biztos: talán kicsit őrült, de nem hülye. | ||
Kedvenc elsőosztályú léglabdacsapat: Kedvenc alsóbb osztályú léglabdacsapat: | ||
Leírás (+16) Óva intett attól, hogy ideköltözzek, elvégre sok a házzal a munka (mire valók a lakberendezők és takarítók?), el van zárva mindentől (távoljárás?) és egykor az a vámpírherceg élt itt, aki alatt felrobbant az épület, tehát nem csak hogy a fél épület hiányzik, de tele van ártó szellemekkel. Ártó... ugyan már, kérem. Ami a legjobban tetszett már rögtön az elején, az a hatalmas hall, ami egykor talán bálteremként funkcionált - a beomlott falak, roncsolt lépcső csak még vonzóbbá tette. És persze... a zongora. Az a hatalmas, gyönyörű jószág a terem közepén, ami valami csodával határos módon túlélte a robbanást. De ez is bagatell... még, hogy csoda... hiszen a zene mindent túlél. Az alagsor tele van holtakkal, úgyhogy a zongora felé sétálva leveszem a cipőm: így ahogy elhaladok fölöttük, végig szinte érzem őket a talpam alatt. A törmelék szétszabdalja a bőrömet, de mindent elborít a temérdek holttest közelsége, szinte érzem, ahogy cirógatják a bőröm. Azon kapom magam, hogy kacagok, hangomat visszaverik a kormos falak, és ahogy odaérek a zongorához, felnyitom a fedelét, és végigsimítok a poros billentyűkön. Ravel. Ravel a kedvencem, tudják? Ahogy az ismétlődő ritmus tempóját átveszi a szívverésem, képtelen vagyok nem felnevetni ismét. A talpam vézik, körülöttem bogarak szaladgálnak, de kit érdekel? A zene hatalma... összefonódik a mágia hatalmával. De... visszatartom. Ismerik az érzést? Az orgazmus küszöbén, amikor már tudják, hogy át fognak lendülni... Amikor aztán elengedem a magam, mert már nem bírom visszatartani, a sikolyom és vele együtt a tiszta, eleven nekromancia bejárja a régi Palotát, és a falak megelevenednek. A holtak ittragadt szellemei mind előtáncolnak, hogy csatlakozzanak a hangomhoz, velem zenélnek, engem tapsolnak. Elüldözni őket? Minek, ha egyszer boldog vagyok velük? //Karakterkép: Amy Acker// | ||