Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Tislerics Réka

 
Beosztása: Takarítónő
Nem:
Életkor: 21 (születésnap: március 11.)
Testalkat: Kifejezetten vékony, inkább az elől deszka, hátul léc típus, de még van valamennyi ideje a fejlődésre. Elsőre megállapítható, hogy a cipekedés és a fizikai munka nem az ő kenyere, viszont a fürgeségére nem lehet panasz.
Vonások: Korához képest komolyak, idősebb megjelenést kölcsönöznek neki. Mostanság arca mosolytalan, csak az elszántság tükröződik belőle.
Szem: Sötétbarna szemeiben néha-néha még felcsillan az a huncut fény, ami egykor jellemezte őket, de ez egyre ritkább jelenség.
Haj: Miután maga mögött hagyta a Martiont, levágatta hosszú barna haját, így most eléggé fiús hatást kelt.
Általános öltözet
Amit talál. Ruhái nagy része nem a makulátlanságukról híresek, nem is arról, hogy pont rá szabták volna, legtöbb esetben jóval bővebbek, mint amilyennek kellene, hogy legyenek. Egyértelmű, hogy nem selyemhacukákban, és márkás termékekben jelenik meg, inkább törekszik olyan holmikat összeszedni, amik bírják a strapát.
Első benyomás, kisugárzás
Egyértelműen nem szimpatikus, elvégre nem sokan vannak oda az utcagyerekekért, kivéve az anyatigris természettel megáldott egyedeket. Ő maga nem is próbál kifejezetten lányosan viselkedni, inkább barátságtalan, mint kedves, de idővel kicsit beszédesebb lesz – de mire rájössz, hogy csak azért történt így, hogy elszedje a pénztárcád, vagy egyéb értékes tárgyad, addigra már túl késő.

Leírás

„Még egy csavargónak is lehet mamája épp úgy, mint a jobb embereknek.”
Mindenki, legalább egyszer az életében szeretné azt, hogy lehetősége adódjon teljesen tiszta lappal újrakezdeni kezdeni mindent, és azt hiszem, anyu is valami ilyesmit szeretett volna. Háta mögött hagyta a mágusok világát, és összeházasodott az én tökkelütött apámmal, aki akkoriban talán még nem volt olyan, mint amilyennek én ismerem. Mindegy, a lényeg az, hogy telt múlt az idő, majd megszülettem én is, mint a Tislerics család első – és végül egyetlen – gyermeke. Most ejthetnék néhány szót arról, hogy mikor tanultam meg járni, és melyik plüssállatomat szerettem a legjobban, de ezzel inkább nem untatnálak, vannak az életemnek fontosabb pontjai is, mint például édesanyám halála. Onnantól kezdve romlott el minden. Apa nem tudta feldolgozni a hiányát, épp ezért fojtotta alkoholba a bánatát, egyre hosszabb időkre ragadt a kocsmák egyikében, én pedig a szomszéd hölgy (annak a tipikus sasszemű macskás néni) felügyeletére lettem bízva. Nekem igazából semmi bajom nem volt ezzel, persze, hiányoltam aput, de akkoriban azt mondták nekem, hogy azért nincs velem, mert sokat dolgozik, én pedig elhittem. Kérlek, még kisgyerek voltam, akkoriban a felnőttek szentek és sérthetetlenek voltak, és minden szavuk igaz. Esélytelen volt, hogy átlássak kegyes hazugságaikon.
A következő fordulópont az életemben akkor következett, mikor kiderült, hogy nem vagyok olyan átlagos kisgyerek, mint amilyennek látszom. Hé, ennek nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, főleg, hogy mikor fény derült mágikus képességeimre egyszerűen csak beraktam egy halom hozzám hasonló kölyök közé. A dolgot csak még szebbé teszi az, hogy apa nem igazán fogadta jól a hírt, és lemondott a gyámságomról. Új életet kezdtem a Martionban, ahol próbáltam minél inkább arra koncentrálni, hogy sikereket érjek el, és idővel teljes jogú tagja legyek a mágustársadalomnak – természetesen ezt egy jól fizető állással biztosítva ezt. De ugye… ember tervez, Isten végez.
Állandó jelleggel hajtottam magam, de sose voltam képes az él tanulók közé kerülni, csupán csak átváltoztatások terén tűntem ki a többiek közül, ezért kezdtem el foglalkozni az abeo mágiával, ennek köszönhetően pedig mára már képes vagyok felvenni egy sün alakját.
Utolsó évemben teljes erőbedobással feküdtem rá a tanulásra, hogy végül állami támogatásban részesülve egy neves egyetem diákja legyek – de elbuktam. Így aztán a Martion végeztével ott álltam egyedül, előttem a nagyvilág, és nem tudtam, hogy mihez kéne kezdenem. Persze, ott állt előttem az a lehetőség, hogy újabb nevelőszülők "tárt karjai" fogadjanak, de... inkább nem kértem belőle. Tapasztaltam eleget, meg is feküdte a gyomrom, a repetát kihagynám. Így kerültem az utcára, kapva egy újabb „tiszta lapot” az élettől… amit én túlságosan is tisztának tartok. Némi anyagi juttatást azért mellékelhetett volna hozzá.

„Munka után édes a menekülés.”
Sose süllyednék olyan mélyre, hogy áruba bocsássam magam. Ezért kell azt az életvitelt folytatnom, amit most: minél több emberből próbálom kicsalni a pénztárcáját, vagy egyéb értékeit, végső esetben pedig sün alakomat felvéve próbálom némiképp lekenyerezni őket, hogy megsajnáljanak, hazavigyenek… én pedig kifosszam a hűtőjüket. Mindenkinek kell valami megélhetési forma – és ha én ehhez értek a legjobban, akkor élek is a helyzet adta lehetőségeimmel.
Nem vagyok egy egyszerű eset, így sokszor előfordult, hogy a Zágon fivérek (András a Főnix és Dávid a Hidra) kegyére voltam bízva. Ilyenkor élve a lehetőségeimmel elvittem a dalmatájukat, Pongót is egy jó kis lopó túrára, hogy aztán abban a gyárépületben húzzam meg magam, ahova a srácok berendezkedtek. Nem mindig lófrálhattam ott, de azért rosszabb napokon volt a fejem fölött fedél.
Másik, akit sokat zaklattam az a Dani kölyök volt, aki egy bajkeverő kalóz vámpírnál munkálkodik és mély meggyőződése, hogy egy nap majd ő is a vérszopó kör ragja lesz. Hát, váljék egészségére, én azért próbáltam lebeszélni erről a srácot, de azt hiszem én akkoriban nem voltam túl hiteles ebben a témakörben. De most tényleg... így is, úgy is utcakölyök lenne, csak akkor még a naptól is rettegnie kell és vérre is szüksége van! Néha egy falat kenyeret is nehezen loptunk össze ketten, nem hogy majd sorban állnának nála a lányok, mint vérbank.
De 2014 a változások éve volt. Kezdődött ott, hogy találkoztam Diával, aki mikor kiraboltam nem rögtön a gemmáriusokat hívta, hanem ajánlott nekem egy egyszerűbb munkát - így voltam alkalmanként csomagfutár, amiből legalább jött némi legálisabb pénz
Csak aztán megismertem Őt...

„Az ellenszenvet és baráti érzést legtöbbször nem az okszerűség szövi az emberek között.”
Péppé volt verve mikor rátaláltam a sikátorban. Eredeti terv szerint csak a pénzét fújtam volna meg, de aztán valami hülye meggondolásból megsajnáltam és inkább szóltam egy szerpentáriusnak is, hogy szedje már össze ezt a jó képességűt. Arra nem számítottam, hogy még egyszer találkozunk majd... de akkor megfújom a kocsikulcsát, hogy a drága jó szerkezetben vészeljem át a hidegebb napokat. Persze, sejthettem volna, hogy hamar megtalál, de akkor úgy éreztem: néhány napra szinte luxusban éltem. De ugyan... akkor még Raul nem mutatta ki a foga fehérjét. Végül belecsöppentem egy igen furcsa kis játékba, amibe ötletem sincs miért kezdtünk bele... de végül is, én jól jártam. Van elég pénzem, tető a fejem felett, bár a kapcsolataim száma igen csak megcsappant, na meg egyszer-kétszer takarítanom kellett Raul egy nagyon fura barátjánál, de azt hiszem ez belefér. Főleg, mert már lehetőségeim száma jóval nagyobb, meg... nem is hagynám magára azt a hülyét. Mihez kezdene nélkülem?!

„Az a roppant szakadék tátongott közöttük, amely két embert sokszor elválaszt egymástól, pedig egyetlen kimondott szó talán bőségesen áthidalhatná. De az emberek Bábelnél elfelejtettek beszélni.”


Aktuális állapot:


Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2013.12.13. 00:02:25

Üzenet küldése