Leírás
Fogadni merek, ha Martionba jártál, már találkoztunk. Én vagyok az Balu! A Neredinből! Mindenesetre, ha mégsem… érdemes tudni rólam, hogy sárkánygondozó vagyok a suliban. Ha más nem, onnan biztos ismersz. Sokszor vagyok úton. Szeretek talpalni, meg túrázni és világot látni.
Na de mondom, ami a lényeg. Az a fontos, hogy szeress, és szeretve légy. Az, hogy soha ne haragudj sokáig senkire. A békesség mindennél értékesebb, mert ez szüli az igazi ragaszkodást.
Engem nem érdekel a matéria. Az összes világi hulladékot kilőném az űrbe. Nem kell luxus kocsi, se nagy ház. Magasról teszek, hogy melyik plázából vetted a ruhád. De még az sem érdekel, milyen új csí géped van otthon, amivel kirázatod a negatív energiákat a testedből. Minden ami igazán kell, az itt belül meg van.
Ha ciki ha nem, a neten sem sűrűn érsz el. Meggyőződésem, hogy ezek a fent említett dolgok rontják meg a világot, és teszik beteggé az embereket. Én kimaradnék belőle. Amennyire lehet…
Pacifista is vagyok. „Ellenzem az erőszakot, mert ha úgy tűnik is, hogy hasznos, a haszon csak átmeneti, de a szörnyűség, amit okoz, maradandó.” Gandhi
A tanulást már kissrác korom óta kicsit másképp értelmeztem mint a többiek. Általában nem érdekelt ami a tankönyvben volt leírva, és csak azt tanultam meg, ami nagyon fontos volt. De olvastam sokat olyan könyveket meg okosságokat, amik a mai jellememet is formálták. Mi kell ennél több?
Aztán lássuk csak...mi van még. Ja igen! Az igazi balhékat a suliban is nehéz volt rámhúzni. Négy kistesó bátyja vagyok, úgyhogy általában nekem kellett megfékezni őket, hogy el ne szabaduljon a pokol. A felelősségvállalást azért még mindig tanulom.
A titkod nálam a legjobb helyen van. És állítólag hallgatóságnak sem vagyok utolsó. Ha épp nem én szorulok tanácsra, akkor meg szívesen adok.
A mottóm! Jegyezd meg mert tök király: „Nem számít ki vagy, Nem számít a vallásod, Nem számít a pénzed, csak az számít, aki lehet belőled!”
ELŐNY
Gyereknek eléggé koravén voltam. Soha nem az érdekelt, mint a korombeli társaimat. Lehet a négy testvér miatt kellett hamar felnőnöm. De azt hiszem az is benne van, hogy anyáék már egész kölyökkorom óta egyenrangú félként kezeltek a családban.
Hamar rájöttem, hogy előnyömre fordíthatom a vizuális tehetséget. Meglátom, ha valaki szomorú, de azt is ha stresszes. Mágus vagy talan. Ez egy isteni áldás. Az auralátást égből pottyant ajándéknak tekintem, és igyekszem soha nem visszaélni vele.
Ezen már igazán csak dob, hogy néma varázslóként ki sem kell sokszor mondanom, amikor valami pálcás mágiára adom a fejem.
HÁTRÁNY
Sajnos a békés természetem viszont csak hátrányomra válik. Egy olyan világban, ahol öt tallérért nekimennek az embernek.... Nem értem mire fel ez a sok harc?! Nem lenne jobb békében és nyugalomban élni egymás mellett?
Emellett hiába próbáltam eddig behozni, lehetetlen Jóslás,Idézés és Átkok területén előrelépnem. Ez utóbbi nyilván pacifista jellememből kifolyólag jó messze áll tőlem.
Botlábú is vagyok, úgyhogy táncolni lányt sosem kérek fel. Nem bunkóságból, az ő érdeke! Minek is tenném, mikor csábítani sem tudok igazán. Blúzra öntöm a pohár bort, és egy-egy elmondott bók után lehet én magam futok el. Nagyon ciki, sosem tudom mit csinálok.
Van még pár hátrányos terület. Jellememből fakadóan nem tudnék másnak ártani. Igyekszek senkinek sem kellemetlen helyzetet teremteni. Egy vallatós vagy megfélemlítős szituáció teljesen ki van zárva.
A konyhában elég nagy katasztrófa vagyok. De úgy általában a háztartástan rosszul megy. Kell egy nő mellém, mert anya mindig mindent megcsinált helyettem.
Kereskedelmi területre pedig akkor sem mennék, ha kényszerítenének. A szomszéd nénire sem tudom rásózni az ajándék krumplisalátát.
Fizikum -> Idén nem is volt olyan ciki a strandon! Kifejezett jót tett a nyári munka apánál. Kinőttem a kamaszos bélférges alkatot, és lehet pár építő kiló is felkúszik ahova kell.
Ügyesség -> Fejleszthető lenne. Azért a cirkuszba zsonglőrnek nem mennék el...
Észlelés - > Kicsit szétszórt vagyok. Rosszakarók szerint bamba. Igazán csak odafigyelés kérdése néha.
Megjelenés -> Mindennap fürdök és fogat is szoktam mosni. Szerintem nincs velem semmi gáz. A kölyökképemmel még csak-csak elhódítok néhány lányt, de a Casanova alkatról sajnos tényleg le kell mondanom.
Intelligencia -> Magamtól is előveszek egy szakkönyvet, nem kell hozzá pedagógusi szigor. Nagyon jó szülői neveltetésnek köszönhetem azt ami van.
Akaraterő -> Amikor te már feladtad, én még ráhúzok pár lépést. Az öcsém szerint pont ilyen tevéket szoktak vinni a Sivatagba. Mert azok bírják a gyűrődést. Birkatürelemmel állok mindenhez. Legyen az akár munka, kihívás, vagy idióta ember.
Mágia -> Kicsit meglátszik, hogy otthon egyik szülőm sem varázsolt. Nem olyan kiemelkedőek a képességeim. De nem panaszkodom semmire. Amit igazán akartam, azt mindig elértem.
Szegény - 2 -> Sok gyerek, sokfelé oszlik a pénz. Eddig sem éltünk fényűzően. Azért mindenem meg volt ami kellett. Most, hogy lassan leválok a szülői pátyolgatásról, elég nehéz. Nem tudok félretenni és van, hogy hónap végére zacskós tésztalevesen élek. Mi lesz így a remélt pluszkilóimmal?
Gyakorlati elme - 3 -> Ezt nem is kell ragoznom. Inkább akciózom, mint a könyvtárban görnyedek.
Kata be akar valakinek mutatni, úgyhogy átváltoztatás után a folyosóra sietek oda, ahol megbeszéltük. Bár lenne jobb dolgom is, de a kedvében akarok járni. Akkor még nem tudom, hogy úgy beszél rólam Neki, mintha én lennék a suli Olümposzi Istene. És Ő tényleg így közeledik a folyosó forgatagában. Fürkészi a többieket, melyik lesz az Adonisz, akit egy rajongó férfi sem tud legyőzni Kata szemében. Hamarabb látom meg Őt. A szabad délutánba zúduló diáktársaink szinte elsodorják vékonyka testét. Fiatalabbnak tűnik, mint amennyi idős. Félénk mosollyal integet, amikor bemutatkozunk. Miért is kell minket bemutatni? Ja, hogy Katus barátnője. Igyekszem hát kedvesen mosolyogni, nem akarom elriasztani az új ismerőst. Olyan, mint egy ijedt őzike. Úgy vizsgál, mint aki szaglászás közben azért készen áll arra is, hogy ha kell, eliramodjon az ellenkező irányba. Szóval óvatos vagyok, és figyelem a rezdüléseit. Elég különc ez az indiánfejpánt… és mokaszin van rajta? A földszínek tetszenek, és rögtön sikerül megjegyeznem a nagy kerek barna tekintetet. Talán lerajzolom egyszer. Rajzolni valóan bájos arc.
Tele van a fejem mindenféle kusza gondolatokkal. Átutaztam a fél világot, és semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy ezt valahogy szavakba önthessem Neki. Miért nem kattant helyre minden, ahogy azt a meneküléstől vártam? Állok a folyosón, már túl késő van ahhoz, hogy bárki erre tévedjen. De én pontosan tudom, hogy nem sokára elsétál itt. Hóna alatt egy használt törölköző, mogyoró tincsei még kicsit nyirkosak. Meglátjuk egymást a sötét, hideg kőfalak között, és egyikünk sem közelít. Itt hagytam Őt, erre nincs mentségem. Ahelyett, hogy dühös lenne rám, az őzgida most azt figyeli gondoskodón: minden rendben van-e velem? Semmi sincs rendben. Azt várom mikor ölelhetem meg, ő azt várja, hogy megöleljem. Aztán gyorsan elengedjük egymást, mert lebomlanak a falak.
Már nem tudok tragédiahelyzeteket teremteni hamis indok gyanánt. Kiszáradtam, ami a kitalált érveket illeti, és megadóan csak kérlelem, hadd ugorjak be két óra között a szünetben, hogy láthassam Őt. Ezt sem titkolom: látnom kell. Már megint itt vagyok ezen az átkozott folyosón. De már tudom, hogy nem a fejpántos kislány fog kíváncsian felém közelíteni. Ezen kattogva, zsebeimbe süllyesztett kezekkel várom, hogy kicsöngessenek, és végre kiömlenek a már ismeretlen kisemberek a teremajtókon. Utolsóként a tanárnő lép a folyosó kőlapjaira. Ahogy észrevesz boldogan rám mosolyog. Ez az Otthon. Ez, ahogy felnőtt, tanárnős komolysággal, a kötött pulóverében nekem mosolyog. Miattam. Csak mert itt vagyok. Ellököm magam a párkánytól, és feladom a küzdelmet, hogy legyűrjem szívemet, amiért bordáim ütlegeli. Magabiztosan felém veszi az irányt, és vékony karjait nyakam köré fonja. Tudom, hogy nem szabad, de mégis hosszabbra nyújtom a percet, amíg a testünk egymásnak simul. Már nem szakad el tőlem hirtelen rémülettel. Viszont ugyanazzal a gondoskodással vizsgál és tenyerét egy pillanatra a mellkasomon hagyja. Az érintéssel csak még inkább szorítja a szívemet. Szeretném neki elsuttogni, hogy kimondhatatlanul szeretem. Hogyan csináljam, hogy ne égessek fel magunk mögött mindent? Hirtelen megszólal a csengő, és Ő pillanatok alatt felbukkan REM-fázisunk legmélyebb bugyraiból. Visszasiet, hiszen folytatódik az óra…
Amikor először kezet rázunk, még csak nem is mosolyog. Folyton ez a kifejezéstelen, maníros játék az érzelmek elrejtésével. Feltételezem kurva fárasztó lehet így létezni, de Neki még most is sikerül...szóval? Hmm... Talán ha az ember a rossz szokásait sokáig cipeli magával, egy idő után természetessé válik, mint a fülzúgás. Számára ilyenek a démonok odabenn. De erre csak nagy sokára ébredek rá, pedig hamar összebarátkozunk. Szünet nélkül marcangolják, és hadseregként védfalat húznak az elméjében, nehogy könnyedén át tudjon lépni rajtuk. Ezért aztán hamarosan tesz dolgokat, amiket talán nem is úgy gondol. És végül ezek végtelenbe hullámzó következményei lefoglalják minden kapacitását. Nem akarok haragudni rá a nőügyek miatt, mert szeretném hinni, hogy a testvéri szövetségünk erősebb lesz a problémáinknál.
Maróton szerez lakást. A kutyafáját, ez menő! Micsoda szemétláda! Hát nem azt az életet éli, amit én találtam ki magamnak? Hehehe. Boldogan látogatom őket, mert ők maguk is boldogok. Ugye? Dani továbbra is nehezen törhető dió. A lakásavató után én vagyok az utolsó aki még mindig marad, pedig már pirkad odakinn. A küszöbön ülünk, kocogtatja a sörösüveget. Mind ketten úgy érezzük, nem kell mondanunk semmit, minden annyira egyértelmű. Óriási kanyarok, jó emberek. Dobja az élet, Neki pedig kitartóan le kell csapnia. Mégis megszólal. Azt mondja "bízom benned, haver." Én pedig arra gondolok, hogy nem tudom van-e ennél nagyobb ajándék?
Aznap reggel úgy keltem föl az ágyból, hogy ebből elég volt. Ennek ma véget kell vetni. Újra és újra ugyanaz a történet. Két ember, akik valójában lehetetlen kapcsolatukkal egymást mérgezik, világra hozzák az én keresztlányomat. Most pedig itt van tessék... Zsófi a nagyanyjánál, vagy nálam, vagy Adánál. Apát most nem szabad látogatni, Apa most nincs jól. Marótra veszem az irányt, tudom hol keressem. Üres üvegek akadnak a cipőm orrába, szeméthalmokon kell átegyensúlyoznom. Mire megtalálom, már nem találok rá szót, milyen dühös vagyok. Sosem bántottam azért, mert a saját szarságai elsodorták. Most, hogy teljesen jogosan van megzuhanva, durván lelökdösöm az ágyról, és számon kérem. Próbál visszatámadni, de az ő erejét rég elszívta a gyász. Pislákol a mágiája, megremeg a térde, és az ágy mellé esik. Azt hittem nincs olyan helyzet, amiben ne tudná ködös misztikum mögé rejteni a belső hurrikánokat, de most teljesen összeomlik. Egy pillanat alatt elhagyatott kisfiúvá zsugorodik előttem, nekem pedig megszakad a szívem. Leguggolok mellé - jön a "hagyjál, bazmeg!". De csak megszorítom a vállát, a tarkóját és a szemébe mondom akkor is, ha ő nem néz vissza rám. Megtaláljuk. Az életemre esküszöm. Tudom, hogy ez volt az első és az utolsó, hogy láttam őt elveszíteni a kontrollt. Nem kell kimondanom, hogy ezt a napot soha nem emlegetjük majd. A karjánál fogva felhúzom, és a rövidzárlat után, egy napra sem hagyja magára a lányát.
Az életem egy eseménytelen pocsolya, mikor Veled találkozom. Ekkor még az iskolában húzom az igát a gondozólakban. Sárkányfos szagom van egész nap, és olyan feladatokat is el kell végezzek, ami úgy érzem nagyobb szakértelmet igényelne. A piszkos kétkezi munkás nem vonzza ám különösebben a lányokat. Nem hogy az érinthetetlen Istennőket? Fogalmam sincs mit fogok kezdeni még az életemmel, de tudom hogy tovább kell lépjek. Erről szeretnék neked mesélni, mikor véletlenül betévedünk erre a helyre, ahol azelőtt még sosem jártam. Miután meglátlak, már semmi másra nem tudok odafigyelni. A söröm felett, lopva a mozdulataidat figyelem. A fáradt mosolyt, a karodat, a vállad, a nyakad, a szád. Nem igaz...annyira szép rajtad minden, hogy a haverok már lökdösnek, menjek oda, ne csak bámészkodjak. Emlékszem, egy pillanatra fáradtan ráztátok magatokat a kolléganőddel a pult mögött a kedvenc számotokra, aztán a füled mögé igazgattad a fölös tincseket. Egyszer csak felém fordultál, kérdő tekintettel: kérek valamit? Megráztam magam, mert akkor jöttem rá, hogy valószínűleg hosszú percek óta bambulok megigézve, és ez biztos nagyon creepy.
Sört kértem, Te pedig csapoltál. De persze azért mosolyogva odaszúrtad, hogy még az előzőt sem ittam meg. Jé, tényleg... aznap este kurva sokat költöttem piára. Főleg azért, hogy a pulthoz mehessek. Hogy rákérdezzek a Whisky fajtára, meg hogy milyen koktélt tudsz keverni. Semmi máshoz nincs bátorságom, egy átlagos érdeklődő piás vagyok a bárban. És végig nevetgélve, kedvesen válaszolsz. Már nyakig benne vagyok. Elmerülök a rajongásban, pedig nem is ismerlek. Nem vagyok viszont berendezkedve ekkora alkohol mennyiségre, úgyhogy mielőtt kikérném a következőt, te pedig gondosan visszautasítanál, elbotlok a bárpult előtt. Rászorítom a tenyerem a homlokomra ott ahol istenesen bebasztam a fejem. Ez annyira égő! Jeget hozol rá, de minek? Hiszen már riadtan-sietősen gyógyítasz a vitea-vel. Megszédít az illatod mikor közel hajolsz, és esküdni mernék, hogy a szórakozóhely fényei valódi glóriát vonnak sziluettedre. Nem az alkoholtól hülyültem meg, de az segít a végén őszintének lenni. Elárulom, hogy amúgy a harmadik körnél azt ígértem magamnak, hogy majd most már rákérdezek, hogy hívnak. De egy beszari pöcs vagyok. Meglágyulsz. A szerencsétlenkedés nem ront el semmit, sőt Neked bejön. Vagy lehet megsajnálsz, már mindegy. Némi hezitálás után zsebkendőre írod a monogramod és a telefonszámod, én pedig jó mélyre süllyesztem a tárcámban. Bárgyú hülyegyerek módjára, vigyorogva hazavergődöm. Amikor eszembe jut az este, lángra gyullad az arcom ott, ahol az Istennő rajta hagyta a kéznyomát gyógyítás közben. Reggel gyomoridegem támad. Rettegek felhívni Téged. Túl kevés lennék... Egy gyáva szar vagyok. Még akkor is, mikor újra összesodor minket az élet, mert azt hazudom, hogy nem emlékszem Rád pontosan. Milyen őrületesen béna! Pedig azt hittem szellemet látok, mikor besétáltál a rezervátumba. Én pedig jelnek vettem, hogy semmilyen önbizalomhiány és karantén nem tartott tőlem távol. És tudom, hogy jók a megérzéseim, mert attól kezdve Fényt hozol a szaros kis életembe.
|
