A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jegyzetek

Varga Tamás

 
Beosztása: ELTE EMK Mágustörténelem hallgató
Mr. Egoizmus

Nem: Férfi
Életkor: 29 (születésnap: október 02.)
Testalkat: Tipikus kamaszos testalkata van. 179 cm magas, és arányosan vékony. Nem puhány, de nem mondható valami erős gyereknek.
Vonások: Kezdik már felnőttes vonások jellemezni, de tud még kisfiúsan vigyorogni.
Szem: Zöld.
Haj: Fekete, tarkóig érő, és mindig kócos.
Általános öltözet
Általában farmert hord valamilyen pólóval párosítva. Talárját csak ritkán viseli, maximum ha valamilyen ünnepség van.
Első benyomás, kisugárzás
Mikor először meglátod egy helyes srácot pillanthatsz meg, aki talán bunkó is lehet, mert mindenen elkezd vigyorogni, ami szerinte röhejes. Ami nem tetszik neki, azt szóvá teszi, azzal persze nem törődik, hogy az ilyen beszólásaival belegyalogol mások lelki világába. Persze ő is tud kedves lenni, ez a ritka alkalmak egyike lehet.xD A lányokra, főleg a szép lányokra kedvesen mosolyog, még akkor is, ha barátnő van vele.^^

Kedvenc elsőosztályú léglabdacsapat: Szegedi Szárnyas Szalamandrák (1)

Kedvenc alsóbb osztályú léglabdacsapat: Vörösvári Vijjogó Varjak

Leírás

Elnézést a karakterlapon fellelhető hibáért, amint lesz időm átírom, és bővítem. :)

Születési idő: 1994. október 2.
Születési hely: Szeged
Lakóhely: Budapest
Édesanyja neve: Németh Krisztina
Édesapja neve: Varga Levente
Testvére: Varga Eszter

Tomi egy szeles őszi napon született Szegeden. Akkor a család még az apai nagyszülőknél lakott, mivel nem volt pénzük egy saját lakásra. Tomi szülei egy varázs könyvesbolt tulajdonosai voltak, de ezen kívül talan könyveket is árultak. Kedvelik a varázstalan embereket, no meg azt a furfangot, amivel megoldották a mágia hiányát. Levente különösen rajong a talan hangszerekért, kedvence a gitár. Fia már kis korában elkezdett játszani a hangszeren, ami csakhamar a kedvencévé vált.
Mikor a fiú 6 éves volt felköltöztek Pestre. A családnak végre összegyűlt a pénz egy lakásra, és még egy üzletre is telt a Hegyalja úton, ami sokkal nagyobb volt, mint a régi.
A szülők talaniimádata miatt Tomit talan általános iskolába íratták. A fiúnak nem is volt ellene kifogása, hamar beilleszkedett, és megszerette az iskolát. Sok barátot szerzett, igazán olyan volt, mint a többiek… Egy darabig.
9 éves korában már kezdtek mutatkozni a „furcsa” képességei. Ha mérges volt összetörte a vázákat, ha rossz jegyet kapott, mindenhol kréta por szállt.
10 éves korában megkapta a Martionos levelét. Egyből nagy veszekedés lett, mivel Tomi nem akart varázsló suliba menni. Végül Levente kitalálta, hogy a testvére, Ferenc fogja tanítani a fiút, mivel ő tanár. Így Tomi járhat iskolába, és mégsem kell lemondania a mágikus tárgyakról.
Ekkor született meg a kishúga is, Eszter. Tomi igazán jó bátyóként viselkedett, és nagyon szereti az egyetlen tesóját.
Aztán egy évvel később az egyetlen barátjától is el kellett válnia, mivel a lányt bentlakásos iskolába küldték.
Tomi mindenáron barátokat akart, így keresett is magának. Az iskola leghírhedtebb srácaival egy zenekart alapítottak. Minden hétvégén koncertet tartottak, a fiú a dohányzásra is rászokott. Mikor a szülei megtudták, úgy döntöttek nincs más választás, Tominak a Martionban kell tovább folytatnia a tanulmányait. Persze a fiú dühöngött, szerinte most ért révbe az élete. Aztán eljött az utazás napja. A fiú bánatosan szállt fel a vonatra, de nem tehetett semmit.
~Majd csak lesz valahogy.~
A Lelkek Tükre Tomit a Lorton házba osztotta be, habár mindkét szülője Ferfexes volt. Ez is mutatja, hogy a fiú nagyon különbözik a szüleitől.

Egyéb dolgok, amiket tudni kell róla:

  • Mágiatörténész akar lenni, kedvenc tantárgya a mágustörténelem, a talan suliban pedig a történelem volt.
  • Ritkán varázsol, nem is szeret, viszont van hozzá tehettsége.
  • Utálja a repülni, tériszonya van, de ezt sohasem árulná el senkinek.
  • Legfőbb hobbija a gitározás, habár dobolni is tud egy kicsit.
  • Van egy skótjuhásza, aki a Boldizsár névre hallgat
  • Rajzolni nem tud, egy pálcika ember után bemondja az unalmast.
  • Imád vicceket olvasni, meg hallgatni. Ezt sem nézné ki belőle senki :P
  • Szemüveges, de csak ritkán veszi fel a szemüvegét, inkább kontaktlencsét hord.
  • Pálcája: Éger, griffkarom maggal. Kilenc hüvelyk.
  • Hálója a Libra, ahol haverjával, Arlutz Marcival lakik együtt.
ÁV karakterlap (Egyelőre csak számokban.)

Fizikum: 8 [-1]
Ügyesség: 11 [+1]
Akaraterő: 11 [+1]
Intelligencia: 13 [+2]
Megjelenés: 12 [+1]
Észlelés: 11 [+1]
Mágia: 13 [+2]

Előny-Hátrány:

- Magfüggetlen [+2]
- Tudós [+3]

- Fóbia - magasság [-2]
- Méregérzékeny [-2]
- Vakmerő [-3]
- Rövidlátó [-3]
- A Jövő hiánya II. - Repülés, jóslás, távoljárás [-4]

Varázsjártasságok:

Bűbájok: 4 | 7
Igézések: 8 | 13
Átkok: 6 | 9
Átváltoztatások: 1 | 4

Szakértelmek:

Általános műveltség – reál: 3 | 7
Általános műveltség – humán: 5 | 9
Talanismeret: 7 | 10
Úszás: 3 | 3
Zene: 7 | 10
Nyelvismeret - angol: 2 | 5
Mágiatörténelem: 5 | 9

Pálcája: Éger, griffkarom maggal.

Életpont: 34
Fáradáspont: 41
Kezdeményezés: 1
Fizikai reakció: 0
Mágikus reakció: 2

//User egyébként lányból van, msnen megtalálható: mondschein@postafiok.hu Csak szóljál, hogy ki vagy. Köszi!^^//

Aktuális állapot:
Fekete farmer, fehér-fekete utcai cipő, sötétkék póló, karján fekete csomózott karkötő.
A haja most kivételesen rendezett, némi zselével próbált normális kinézetet adni neki.
A pálcája van nála, egy kulcscsomó, egy lány fényképe, egy doboz cigi, egy playboynyuszis öngyújtó.

Pénz: 0 tallér 5 dukát 5 garas

Egyéb információk:
Regisztráció időpontja: 2008.08.26. 12:39:15


Ez a karakter rendelkezik egy Szigma nevű kissárkánnyal.

Üzenet küldése