Udvar

Leírás Regisztráció Bejelentkezés Játékostárs-kereső (0) Könyvjelzők Régi üzenetek (0) Események (0)

109412 db hozzászólás van a témában. Jelenleg 0 személy tartózkodik a témában (utolsó 5 perc adata).

következő 20 hozzászólás

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109412 / 2024.01.11. 11:12:02
	[2023 május] *Minden rosszkedve feloldódik abban a pár szóban, ami elhagyja Máté ajkát, így pedig a vidám mosoly már le sem kopik az arcáról. Ez nagyon jó lesz! És talán egy kicsit azt érezheti majd mint amit a fiú a jégen, mert számára a menhely tűnik olyan otthonos, biztonságos közegnek, ahol nem fenyegeti semmiféle "veszély". És akkor talán végre tényleg önmaga lehet, lepakolva a szorongásait -amik mondjuk nagyban meghatározzák- és akkor nem lesz ennyi zavart pillanat, egyszerűen csak... majd csak jól érezhetik magukat! Tőle szokatlanul optimista és idilli kép kezd kirajzolódni a ki-tudja-mikori jövőbe datált közös programról a fejében, amit egyelőre csak éltet a fiú mosolyának látványa.* És neked melyik tetszene jobban? Amikor múltkor beszéltünk róla megnéztem amúgy a székesfehérvárit és több kedves arcú játékos is van náluk. *Mit is ajánlott fel? Szakértői meglátásokat?* De szerintem bármelyik csapat jól járna veled. És tuti, hogy ezt ők is tudják. Szóval tényleg csak... azt kell majd választanod, ahol jobban érzed magad. *A fiú megjegyzésére az ő mosolya is kiszélesedik, szokatlan felszabadultsággal.* Jaj igen, akkor azért azt is vegyük figyelembe, hogy melyik csapatnak szebb színű a meze. Így már lényeges szempontnak tűnik. *Megrázza a fejét a felé nyújtott termoszra és nagyot szusszan a kérdésre.* Talán június közepén. De az is lehet, hogy csak júliusban. Még nem beszéltük meg anyuval, de én inkább az utóbbi felé hajlok. Jó lenne ha a június még nyugis lenne. *Csak azt nem tudja még, hogy mi lenne megfelelő indok az anyja megítélésében arra, hogy halogassa a munkát. Nagyjából... semmi? Azért majd bepróbálkozik, ezt már megígérte magának. A buli témaköre viszont elcsitítja az újonnan felfedezett pezsgést a lelkében és nagyon koncentrál, hogy ne üljön ki a kétségbeesés a vonásaira - egy olyan buli, ami tele van azokkal az emberekkel, akik megkeserítették az eddigi életét? Már látja is maga előtt az értetlen pillantásokat, amikor megjelenik: mint valami szörnyű, netflixes jelenet! Elnémul mindenki, lekapcsolják a zenét, fel a villanyt...brr.* Ühüm. Mármint, hogy menjünk mind együtt? *Átpillant Mátéra valami ősi, női ösztönnel figyelve a vonásaira, hogy ugyan hogyan rezzen Alíz nevének említésére - de csak az ösztön van meg, az értelmező kéziszótár lemaradt. Így csak ő is a homlokát ráncolja és egy teljes pillanatig úgy néznek egymásra, mint akik teljesen elvesztek a szociális interakciók tengerében. Fogalma sincs róla, hogy ez mennyire így van. Aztán Máté gyorsan rávágja a választ, ő pedig kifújja a levegőt. Hát persze.* Oké, szuper. Majd... megkérdezem én is, Tamit. *Bár nagy összeget tenne rá, hogy a lány odáig lesz az ötletért. Valamiért mindig odáig van. Közben pedig Máté átnyúl a kettejük közötti távolságon, ő pedig figyeli, ahogy az ujjai már szinte automatikusan simulnak rá a másik kézfejére. Elveszti kicsit a kapcsolatát a valósággal, mikor beleakad a pillantása Máté mosolyába - te jó ég? Hogyan lehet ennyire édes? A gyors önvizsgálat eredménye, hogy a korábbi fogadalom önmagának arról, hogy balanszban tartja ezt az elhazudott kapcsolódást sokkal nehezebben lesz kivitelezhető mint gondolta. És, hogy segítségre lesz szüksége.* Persze... *Mi? Megígért már mást is?! Mit? Mikor? Miért? Jaj ne. De a fiúnak ennyi elég is, széles mosollyal húzza fel magával és máris elterelődik valami kardinálisan más téma irányába - és valami érdekes varázslattal maga után húzza az ő gondolatait is, hogy csak később -amikor Taminak próbálja kifejteni a mai nap konklúzióját- csússzon vissza a katyvaszba. Mert Máté egészen addig nem engedi el a kezét, amíg meg nem érkeznek a Neredin társalgó bejáratához. És ez igazából az egyik legjobb dolog, ami valaha történt vele.*

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109411 / 2024.01.11. 11:11:45
	[2023 május] *Megrázza a fejét a kiserdő említésére - azt sem tudta, hogy vannak külön erdőrészek! Eddig maximum MLI órákon merészkedett be a fák közé, vagy ha elment esetleg futni, de akkor meg a kastély körüli, legfrekventáltabb, jelölt ösvényen maradt - főleg azért mert arra szokott futni az ötödikes Móni is. Most már nem is annyira motiváló a gondolat, hogy összetalálkozhat a tornateremben csak jóseggű Mona-ként ismert lánnyal. Minden, de tényleg minden tönkre fog menni az életében? Talán tényleg van valami abban a vörös átokban, amit annyit emlegettek neki az emberek és Dénes is korábban! Dénes amúgy is ért a nőkhöz, miért nem hitte el neki, hogy a ginger lányok olyan őrült démon-boszorkányok, akik tönkreteszik őt? De Barbi semmit sem sejt a belső kínlódásáról, csak édesen rámosolyog, amíg a kutya-ember arányokat ismerteti. Ő pedig hallja saját magát, és esküszik, hogy az ő szája formázza a szavakat, hogy “alig várom, hogy menjünk”. Mi. A. Fasz. Egy kedves lány és pár kutya, és ennyi? El is veszett? A parton ülve csak a szeme sarkából figyeli, ahogy a lány felemeli a vörös tincseket, és egy kócos kontyba tekeri őket, szabadon hagyva a nyakát… elég. Mi volt a kérdés? Ja igen, csapatok.* Hát, apa már elkezdte híresztelni, hogy át akarok igazolni. A székesfehérvári csapat meghívott az edzőtáborukba, majd augusztus első két hetében megyek. És igazából meg akarják nézni, mennyire működik a többiekkel az összhang, meg mennyire illek bele a csapatba. De legalább ők tényleg érdeklődnek, ami jó. Ez kicsit olyan, mint egy állásinterjú, hogy én is eladom magam, meg ők is kicsit meg akarnak győzni, ha tetszem majd nekik. A másik még egy óbudai csapat, ők csak simán pár edzésre mondogatták, hogy menjek el, aztán majd kiderül. Igazából várom, jó lesz már edzeni, meg jó lenne, ha tudnám, hogy a következő szezonban kapok játéklehetőséget. Ja, meg ha lenne mezem, amit oda tudok adni neked. *Rávigyorog a lányra, mert az aranyhal memória kezdi elfelejteni azt, hogy egyébként épp egzisztenciális válságban van. Begyűri a korcsolyákat a parton hagyott táskájába, és előveszi a Barbitól kapott termoszt, hogy a lány felé nyújtsa a menzateát, hátha ő is szeretné megmérgezni magát némi cukorral.* Te mikor kezded majd a munkát? *Vajon lesz ideje pihenni is Barbinak, mielőtt rabszolgamunkára fognák? Neki az a terve, hogy a buli után egy hétig nagyjából csak az xbox előtt fog heverni, hátha megmohásodik. Így jut el a buliig, amiről Barbi ezek szerint eddig nem is tudott?* Aha, azt hiszem, szó szerint az évzáró utáni estére tervezi. *Reménykedve pillant a lányra, aki már megint úgy tűnik, hogy zavarban van. Mikor tanulja már meg végre, hogy ne nyomuljon állandóan?* Hát… arra gondoltam, hogy megyek én is, meg jöttök ti is. *Ezek után nem meri kimondani, hogy igazából arra gondolt, hogy elmegy a lányért, és együtt mennek. Hogy ott is fogja majd a kezét, vagy esetleg átkarolja, és csak simán jól érzik magukat abban a kis buborékban és társaságban, amit a nyári mozizások tervei húztak össze. Alíz említésére ráncokat rajzol a homlokára a koncentráció - honnan tudná, hogy jön-e a lány? A bosszúálláson kívül nem nagyon beszélnek, de eddig nem volt bulizós típus a másik. Talán Barbinak komfortosabb lenne, ha Tamin kívül van ott más lány is, akit ismer? Óóó, így már érti.* Hát, még nem beszéltem vele, de meghívom majd! *Vágja rá gyorsan, hogy eloszlassa a lány aggodalmait.* Eljössz akkor? Megígéred ezt is? *Bátortalanul nyúl a lány keze után, óvatosan, mint aki egy rettegő vadállathoz közelít, azzal a kisfiús, reménykedő mosollyal az arcán. Akkor ez így már rendben van? Fogalma sincs, mi fér bele, hogy mi az, amitől Barbit még nem rázza ki a hideg - mik a jó lépések ezen az egész, bonyolult sakktáblán?*

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109410 / 2024.01.11. 11:11:37
	[2023 május] *Nem szeretné meghallani az igazságot Máté szavaiban, pedig otthon őrá is vár az ellenpélda - mert míg az apja mindig mellé helyezkedett, az anyja rendszeresen ellene. Olyan még nem volt, hogy egy oldalon álltak volna, mintha a nő szándékosan generálna állandó konfliktus helyzetet vele. Fogalma sincs, hogy Timi hogyan vívta ki az anyja... figyelmét? Szeretetét? De a nővére sokkal jobban kötődik. Eddig legalább egyensúly volt. Most mindenki különálló kis szigetté vált. És beszélne is erről meg nem is - pedig talán Máté értené őt. Emlékszik, hogy valami hasonlót mesélt az apjáról, amit ő él át az anyja mellett. Megugorhatatlan elvárások aztán büntetés. Ez nagyon ismerős. De nem most fognak belebonyolódni a téma kivesézésébe -sajnos vagy nem- ami talán azért van mert egyébként sincs túl sok köze a fiú otthoni életéhez. Barátok, igen. De tudja, hogy ez ilyen iskolai dolog. Nem látja maga előtt azt, hogy ezt túlhúzzák majd a tanéven vagy, hogy Máté komolyan szeretne majd vele időt tölteni a nyáron. De most még körbeburkolják ezek a jövőbeli ígéretek, amik miatt egyre csak feloldódnak a szorongásai a fiú mellett és könnyebb lélegezni és valahogy minden tisztábbnak tűnik. Lebomlik a mellkasáról a fullasztó pánik és őszintén elmosolyodik azon, hogy a fiú vele szeretne menni a menhelyre - mert ez valami nagyon személyes és nagyon szívéhez közeli dolog. Az, hogy Máté is a része szeretne lenni az megmagyarázhatatlan forróságot fecskendez a bőre alá.* Te még nem jártál a kiserdőben? *A fiú a fejét ingatja, ő pedig elfelejti a bizonytalanságot, ami minduntalan megakasztja a mondatait.* Mindenki a tündérerdőért van oda, de hidd el, hogy ez sokkal jobb. Szinte senki sem jár a lenti túraszakaszokon úgyhogy mindig futhatnak szabadon is a kutyuk. És ha ketten visszük őket akkor kiengednek legalább négyet velünk. Mennyire fogják élvezni! *Most az egyszer nem jut eszébe visszakozni - mert valahogy úgy képzeli, hogy Máté amiatt a rajongás miatt hozta éppen ezt fel, amin úgy tűnik, hogy osztoznak. És így örömet okozhat a fiúnak is és a kutyusoknak is, ez pedig mi ha nem dupla győzelem!? Végre úgy érzi, hogy valamivel törleszthet és ez elég, hogy a maradék félelemmel vegyes szomorúsága is felszívódjon. Huh, micsoda érzelmi kilengések! De míg a fiú már a következő szintnél jár, addig Barbi még csak most kezdi magát komfortosan érezni annyira, hogy ne érezze folyamatosan azt a fojtogató zavart, ami miatt képtelen egy-egy fél pillanatnál tovább ott tartani a pillantását a fiú vonásain. Így most figyelmesen fürkészi a másik arcát - neheztelés után kutatva és egyáltalán nem veszi észre azt, hogy valami zajlik a kék szemek mögött, ami miatt valahol leváltak egymásról és különböző irányba indultak tovább. De a fiú sietve söpri le magáról a hálálkodását - mintha csak megijesztené a gondolat, hogy innentől talán ez lesz. Lehet, hogy attól fél, hogy ez valami elvárássá válik? Hogy Barbi most már mindig várja majd, hogy visszaadja neki azt a komfortot, amit mások lehúznak a lelkéről? Kiszárad a szája ha belegondol, hogy milyen volna Máté ölelésében elbújni mindattól, ami megijeszti idekint a valóságban - de még az ábránd is nagyon távoli. Ilyesmit nem várhat el az ember a barátaitól.* Dehogynem. *Végül csak ennyit mond, hiába tolakszik annyiféle vallomás a nyelvére. Nem fogja elszúrni ezt a barátságot, ami lehetetlenül fontosnak érződik már most - talán mert annyira nagyon ritka, hogy valaki a barátja akarjon lenni. Az, hogy Máté már többször is bebizonyította, hogy ez valami valódi, ahelyett hogy feloldaná őt a kapcsolódásban inkább csak óvatossá teszi. Mert a valódi dolgokat kell a leginkább óvni. Félszemmel követi a fiú mozdulatait, amik annyira természetesek, hogy szinte elhiszi miatta, hogy ilyen könnyű a korcsolyázás - hiába, hogy ő viszont csak vergődik mellette. Máté olyan a jégen, mint aki tényleg erre született, neki pedig oda kell figyelnie magára, hogy ne uralkodjon el rajta a csodálat.* Még egy ok, amiért várhatom! *Rámosolyog a fiúra és míg Máté a korcsolya fűzőjével foglalkozik, ő kibontja a végletekig kócolt copfot, hogy helyette kontyba fogja a hosszú tincseket az esélytelenek nyugalmával - ezeket a gubancokat maximum varázslattal tudja majd szétszedni. Remek.* Mikor mész... megnézni azokat a csapatokat, akik szóba jöhetnek? Vagy, hogy működik ez, inkább ők néznek meg téged? *Kíváncsiskodik, ahogy elkezdi kibontani ő is a fűzőt, mert ezek szerint vége az órának. Pedig még csak most kezdett el felengedni.* Az évzárás után? *Ó, és itt is van, visszarándul a zsigerei közé a feszültség. Vajon Máté már az évzáró előtt szeretné akkor ha... ha befejeznék a színlelést? Talán úgy szeretne elmenni ebbe a buliba, hogy már nem kell miatta visszafognia magát? Addigra lehet úgy érzi majd, hogy eleget gyakorolt már? Ő pedig majd csak nézi, ahogy a fiú valaki mást ölel majd meg úgy, ahogyan őt az előbb? Ez... egy nagyon szomorú kép. És érzi, hogy zsibbadáshoz hasonló érzéssel ömlik szét a bőrén a forróság, csak azért mert az egyszerű kérdés borzasztó bizonytalanná teszi. Most fogja elmondani Máté a "szakítási stratégiát"?* Mire gondoltál? *Oké, tépjék le a ragtapaszt. Nem baj. Kibírja. Még ülve marad, a zoknis lábujjait mozgatva figyeli Mátét. Tami biztos szívesen elmenne a buliba. Hogy mondja majd el, hogy mi zavarja annyira a gondolatban, hogy azt nézze ahogy Máté valami másik lánnyal... csinál bármit? Nem is tudja normálisan megindokolni.* Alíz is megy? *JAJ NE! Most eszébe jutott a dilemma. Ez még kellett, igazán.*

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109409 / 2024.01.11. 11:11:20
	[2023 május] *Barbira kapja a pillantását, és van abban valami dacos, ahogy a lány kicsit megemeli az állát - de valahogy mindig, mindent elmos ez a súlyos, ólmos szomorúság, ami mindig együtt jár a lány apukájának az említésével.* Nem hiszem, hogy ez ilyen automatikusan működő ösztön a szülőknél. Legalábbis szerintem ez a fajta megértés mindig egy választás. *Nem fejti ki, mire gondol, és igazából nem is akarja erőltetni a témát. Nem ismeri Barbi apukáját, de ott van a figyelmen kívül hagyhatatlan tény, hogy magyarázat nélkül hagyta hátra a mellette sétáló lányt. Olcsó húzás lenne valami optimista reménykedést etetni, csak azért, mert elmesélés alapján a férfi melegszívűnek és figyelmesnek tűnik. Szerencsére az Alízhoz fűződő kapcsolatának a részletezésétől megmenekül, annak a puszta ténynek hála, hogy mindketten próbálnak arra figyelni, hogy lehetőleg ne essen el Barbi. Persze a sors úgy dönt, hogy megtanítja, hogy nem kéne minden gondolatát rögtön szavakba foglalnia Dénesnek, mert megkapja a “rám esett és egymásra néztünk” jelenetet. Csak a filmekben valahogy más a végkifejlet, mert amíg ő a következő lépésen agyal - hogy most, most kellene megcsókolnia ezt a lányt, és Merlinre, csak ne legyen most is olyan béna és szerencsétlen, mint korábban - az újabb dilemmát is megoldja a karma azzal, hogy az arcába tolja a Sátán földi helytartóját. De végül Barbi vékony alakjával a karjában már csak félig figyel oda arra, amit Roland magyaráz, hogy később majd beszéljenek, mielőtt a martioni fekete listája élére csúszó srác végre távozik. Csak azon gondolkozik, hogy Barbi vajon mindig is ilyen törékeny volt-e, vagy csak Roland kegyetlensége tette ilyen könnyűvé. Megérzi Barbi karjait a nyaka körül, és mikor a lány végre megszólal, már nem remeg a hangja, ő pedig lefékezi magukat.* Szívesen elmennék, aha. Elvihetnénk őket sétálni, arra a részre, amiről meséltél. *Vagy ezzel a szokásos, tulok módján már megint tolakodik? Végül is Barbi pont nem hívta, ő meg már akaszkodik rá a lányra a szabadidejében is. Pedig nincs neki sok - nemrég ájult el a túlterheléstől! De kicsit nehéz a saját gondolataira figyelni, mikor a lány tenyere a mellkasára simít (reméli nem érzi a másik, hogy a szíve épp ki akar szakadni a bordái mögül), és Barbi nem ködös, alkoholtól elmosódott szemekkel néz rá, hanem úgy, mint aki tényleg őt látja és rá figyel. Ez lenne a megfelelő pillanat? Amikor a lány szeplős bőre kipirult már a mozgástól, és a fonatból kiszabadult tincsek olvadtréz káoszban keretezik az arcát és a mohaszín szemeket? És Barbinak szép arca van, ez eddig miért nem tűnt fel neki? A felismerés nem segít rajta, és izzadni kezd a tenyere, és végtelenül hálás, hogy a lány végül megszólal, kiszabadítva ez alól a megfoghatatlan mágia alól, és úgy érzi magát, mintha egy elefánt lépett volna le a mellkasáról, ahogy az elvárásoktól is megszabadul - mert a beszédtől hirtelen tovaszáll a kimondatlan várakozás a pillanatból.* Miért kérsz bocsánatot? Nem tettél semmi rosszat, Barbi. És nem volt béna ez a helyzet, mert... *Vagy lehet, a lány már nem Roliról beszél? Hanem erről az egész korizásról, meg arról, hogy miért ölelgeti őt a srác előtt, aki igazából tetszett neki? Mikor a lány végül csak köszönetet mond, elengedi a derekát, mert ez pont úgy hangzott, mintha udvariasan próbálná visszautasítani őt. “Köszi, de már elég lesz” - ó basszameg, amíg ő azon matekolt, hogyan kéne megcsókolni Barbit, a lány inkább a pulcsijával játszott, nehogy bármiféle jelet adjon neki, amit félreérthet. Mert… mert tényleg nem ad semmi jelet. Csak ő érzi úgy, hogy a színlelés valamiféle felhatalmazást adott neki a folyamatos, egyoldalú taperolásra. Mekkora idióta! Úgy viselkedik, mint egy igazi, nyomulós hülye.* Nem csináltam semmit, tényleg, nem mentettelek meg. *Dünnyögi az orra alatt, és Barbi egy szusszanással elengedi őt, távolságot ékelve kettőjük közé - ő pedig a felismerések után is próbál becsatlakozni a kedélyes beszélgetésbe, amíg azt mantrázza magában, hogy csak az a dolga, hogy jó barátja legyen Barbinak.* Azért ha ezt összehoztátok volna Timivel, az eléggé kibaszottul menő lett volna. *Nem hallani a hangján, hogy úgy kellett kipréselnie magából ezt a mondatot, amíg figyeli a lányt, ahogy óvatos mozdulatokkal evickél a part felé. Ő addig a másik mellett, csak félig odafigyelve halad, néha néha irányt váltva, vagy megfordulva, a régi bemelegítés rutinját korcsolyázva. Mikor a lány leül a fűbe, hunyorogva méri fel a távolságot.* Hát… gyorsan. De majd ha eljössz a meccsre, meglátod. *Leveti magát a lány mellé a földre, és elkezdi kifűzni a koriját. Valahogy elvesztette a varázsát a tó meg a jég, meg az a szabadság és gondolatok nélküliség, amit annyira szeret.* Az évzárás után lesz egy buli Kristófnál az évfolyamnak. A szülei megint leléptek valami egy hónapos hajóútra, szóval üres náluk a kecó. Eljöttök Tamival? Gondoltam… *”... mehetnénk együtt”. De a folytatást inkább visszanyeli, amíg emlékezteti magát az előző percek felismerésére.*

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109408 / 2024.01.11. 11:10:59
	[2023 május] *Elnyílik az ajka, ahogy az első válasz megfogalmazódik a fejében - aztán bezáródik, amikor rájön, hogy az nem a valóság. Ő és az apukája nem hasonlítanak egymásra: a férfit egyáltalán nem érdekelte az, hogy mi zajlik idegen emberek fejében. Nem gondolkodott sose azon, hogy mit gondolnak róla mások, csupán -ahogyan Mátét is- az érdekelte, hogy a szerettei hogyan viszonyulnak hozzá. Nekik próbált megfelelni és csak nekik, de ezekben a kapcsolódásokban maximálisan jelen volt. Olyan típusú ember, akivel csak a hosszú beszélgetések végén, az elválásban eszmél rá az ember, hogy végig csak ő beszélt - az apja mindig csak érdeklődött. Sosem adott igazi tanácsot, mindig csak elmondta a gondolatait, amik kisimították a fejében összegabalyodott elképzelések szálait. Valami ösztönös megértéssel volt képes odafordulni bárkihez és őszintén, fogalma sincs, hogy ez vajon miből eredt. És laza volt, humoros és olyan ember, akit mindig körüldongtak mások, mert jó volt a közelében lenni. Könnyű és felszabadító. Összeráncolja a homlokát, ahogy a gondolatai múlt ideje elér egészen a szívéig és a kérdésre végül csak felhúzza a vállait és megpróbálja leválasztani önmagáról ezt az árnyékot, ami már minden szövete közé beszivárgott.* Talán csak azért értett meg ennyire mert a lánya vagyok és nem tehetett mást. *Mert ha igazán értette volna akkor nem hagyja magára őket. Az anyját - aki mindig is csak a férfi karjai között tűnt számára megközelíthetőnek, Timit, aki a hiányérzettel azóta is egyedül próbál megküzdeni és őt, akinek a világot jelentette. Az egész családot szétzilálta és még csak azt sem tudják, hogy miért? Ők hibáztak? Elege lett? Még azelőtt elvágja a gondolatot, hogy belesodródna a találgatásba és inkább arra figyel, hogy valahogy sikerült megnevettetnie a fiút, ami különös dolgokat művel a szívdobogásával és a saját ajkára is mosolyt kanyarít.* Értem a lesszabályt! *Minden olyan szabályt megért, ami egyértelműen le van írva. A saját megítélése az, ami tévútra szokta vinni. De, hogy ő volna bármilyen kategóriában is Máté kedvence? Majdnem kibukik belőle egy zavarba esett kuncogás, de még épp időben nyeli vissza és kapja el a pillantását. Méltóság Barbi, méltóság! Nincs sok, de arra ugye nagyon kell vigyázni. Csak Alíz jellemzése zavarja kissé össze - olyan kellemetlen, túlgondolós módon.* Rámenős? Mármint mire gondolsz? *Mármint rámenős volt...Mátéval? Ez eddig eszébe sem jutott. Talán azért kezdtek el beszélgetni? Mert tetszenek egymásnak? Talán Alíz csak azért mondta a fiúnak, hogy Dénes tetszik neki mert igazából Máté?! Egy kicsit nehéz ezen gondolkodni úgy, hogy nem igazán ismeri a lányt na meg nem is nagyon látta még Máté társaságában. Figyeli a fiú arcát, de nem túl ügyes abban, hogy valid érzelmeket olvasson ki pusztán... pislogásból? Na mindegy. A talány elsikkad az események forgatagában és a félelemben, hogy Máté talán az agyrázkódásnak hála amúgy is elfelejti, hogy miről beszélgettek. Vagy az nem is tünet? Csak akkor fújja már ki a levegőt, amikor a fiú is felkönyököl és megnyugtatja, bár még így is szörnyű bűntudatos, amiért miatta taknyoltak ekkorát. Tényleg reménytelen! Már éppen belefogna a folytatólagos szabadkozásba, amikor Roland belezavar az illékony, frissen megtalált békébe kettejük között és ráborul az elméjére a fájdalmasan marcangoló szégyene. Érzi, hogy a forróság végignyaldossa a felsőtestét, hogy a hasa aljába mélyen beleszúr a zavara és képtelen kiejteni azokat a szavakat a száján, amik megmentenék - a legfontosabbnak az tűnik, hogy a könnyeit visszatartsa. Mert Máté azt mondta, hogy Rolandnak nem szabad tudnia azt, hogy megtudta mit akar tőle. Különben semmi értelme az egésznek. És már senkire sem mer nézni, csak a saját ujjait figyeli, ahogy Máté pulóverének anyagát morzsolgatják azon gondolkodva, hogy vajon mi zajlik most a testében? A hormonok volnának azok, amik beledermesztik a pillanatba? Vagy az csak a szorongása? És akkor az egész csak a fejében történik és talán egy gondolattal lesöpörhetné magáról ezt a bizonytalan pánikot és akkor kiállhatna magáért? A gondolkodás mindig segít, de végsősoron az is csak elodázza a reakciót egészen addig, amíg már nincs relevanciája. Az apja mindig azt mondta, hogy ha csupán eltűr az nem igazi védekezés. Mert aki csak tűr az valójában nem tesz semmit sem. De most Máté nem próbálja elérni azt, hogy mondjon valamit. A fiú magától értetődően védi őt meg: gondoskodó érintésekkel húzza közel magához és a félelem lefutásában ez a legkedvesebb, amit kaphat. Mélyeket lélegez Máté pulóverének enyhe öblítő illatából, ahogy az orra valahova váltájékra ér az ölelésben. Éppen látja még, ahogy Roland kézzel fogható meghökkenéssel az arcán válaszol még valamit, de a fülében doboló vértől már nem hallja, hogy mit - de van valami karikatúraszerű a látványban, ahogy a fiú végül felemelkedik és elindul a kastély felé, ő pedig most elfelejt megijedni attól, hogy ez lesz a robbanópont. Mire visszaérnek, már tényleg mindenki tud majd róluk. De csak lehunyja a szemeit és a kezeit, amik eddig csak Máté vállaiba kapaszkodtak, most átfonja a fiú nyaka körül. Azt nem tudja, hogy mit mondhatna, de a hálában feloldódnak a gátlásai, amik miatt természetesnek tűnik az ölelés is és nem kezd zavart kapkodásba, hogy felbontsa a közelséget - így valóban egy romantikus film egyik édesen klisés jelenetének tűnik, ahogy körbekeringik a tó jegét. Vagyis inkább csak Máté.* Szeretnél eljönni a menhelyre? *Mélyeket dobban a szíve, mikor a másik Eldorádóról beszél, akit éppen csak egy félgondolat erejéig említett meg neki egy egyébként is kusza beszélgetés alatt. Tényleg emlékszik?! Végül ez az, ami kizökkenti őt annyira, hogy megálljanak a varázslatból idézett jégpáncél közepén. A kezei lebomlanak a fiú nyakából, ezzel pedig lejjebb csúszik annyit, hogy stabilan -vagyis hát olyasmin- megálljon a saját lábain. Amíg Máté még nem ereszti a derekát, ő megtámasztja a kezeit a fiú mellkasán.* Jól vagyok. Sajnálom, hogy lefagytam. Ez nagyon béna volt így. Csak... *A fiú kapucnijából lógó zsinórt birizgálja, kissé talán túl nagy figyelmet fordítva a pótcselekvésre. Nem akarja elmondani, hogy saját magát érzi állandóan bénának és nem a helyzeteket, amikbe belekeveredik - még a végén Máté azt gondolná, hogy csak megpróbál kicsikarni belőle valami ellenkezést.* Szóval köszönöm. *Megköszörüli a torkát.* Hogy olyan húsz perc leforgása alatt nagyjából százszor mentettél meg. Így vagy úgy. *Hogy idáig, hogy maradt életben...? Mondjuk igaz, hogy ennél veszélytelenebb elfoglaltságokat talált magának. A könyvtár mélyén bujdokolva tényleg nem sok izgalom érte. Egy szusszanással elengedi a fiút és a kezeivel egyensúlyozva megpróbál egymaga is talpon maradni.* És régen én is sokat könyörögtem egy kiskutyáért, de hát anyu hallani sem akart róla. Szóval… ezért is kezdtem amúgy eljárni a menhelyre, hátha kicsit mégis olyan lesz mintha lenne. Amikor kicsi voltam akkor... Timivel, a nővéremmel, kitaláltuk, hogy csinálunk egy varázslatot, amitől az állatok megtanulnak beszélni. Megsúgom, hogy ez így nem sikerült. De a szomszédunk macskája… ő végül nagyon sokáig csuklott. Szegény. *Billeg kissé, de még azelőtt visszatalál az egyensúlyához, hogy Máté utána kaphatna. És míg a fiú könnyed mozdulatokkal siklik a jégen, addig ő verejtékezve igyekszik elcsoszogni a partig, ahol aztán már remegő lábakkal ül le a fűre és onnan néz fel Mátéra.* Milyen gyorsan tudsz átérni a túlpartra és vissza? *Felhúzza a lábait és megpiheteti az állát a térdein. Talán ez a felállás komfortosabb volna, ha ő csak nézhetné ahogyan a fiú brillírozik a jégen.*

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109407 / 2024.01.11. 11:10:44
	[2023 május] *Barbi bizonytalanul és a szinte megszokott óvatosságával szólal meg, ő pedig a szavak hallatán észre sem veszi, de folyamatosan bólogat - mert igen, pontosan erről van szó. Persze még így sem tűnik fel neki, hogy Barbi megértése éppen a rokona annak, amit az előző vallomásában megfogalmazva hiányolt - csak elégedetten hagyja kinyújtózni a tagjaiban azt a melegséget, amit a lány mondatai pendítenek meg benne.* Apukád csak azért értett meg ennyire, mert figyelt rád, vagy mert nagyon hasonlítotok is? *Nem nagyon tudja elképzelni az ismeretlen férfit Barbi életéből, akiről annyit tud, hogy a lány veszettül hiányolja. Bár Barbi anyukáját már látta, és miatta olyan egyenes derékkal ült a lánnyal az ebédlőasztaluk előtt, mint aki éppen az angol királynővel teázik (és a tankönyveken kívül sehova máshova nem mert nézni, Barbival pedig kizárólag a tanulásról mert beszélni). Ezek alapján a férfi vagy a legtökösebb ember lehet az egész világon, amiért feleségül vette a szigorú és határozott nőt, vagy a legbékésebb fajta szerelmes idióta. Barbi felajánlása és a saját nevetése húzza vissza a rejtélyes árnyalak analizálásából.* Akkor ne most kérdezzem meg, hogy biztosan érted-e lesszabályt? Amúgy is te vagy a kedvenc belsős emberem. *Igaz, hogy a közös meccsnézésük egy jó része azzal telt, hogy Barbi újra meg újra azt ismételgette, hogy “ez tuti nem lehet szabályos”, mikor valakik összeverekedtek, vagy éppen leütközték egymást, ő meg nem értette, hogy ez miért olyan fura. Talán a lány lelke tényleg túl szép és békés a hokihoz. A gondolkodása elég lineáris - talán azért alakult ez így, mert erre nevelték, hogy mindig csak a következő edzésig vagy meccsig kell látnia, nem pedig a teljes képet, minden lehetséges buktatóval vagy zavaró tényezővel. Szigorúan csak lépésenként kell haladni - ezért ő nem gondol bele, mi lesz a következménye annak, hogy Barbi keze olyan gyorsan kezd ismerőssé válni, vagy hogy fejben már a barátaikkal közös mozikat és nyári estéket tervezi, ahol a lány nyilván ugyanígy a barátnőjét fogja játszani… ugye? Alíz előtt elvégre fontos, hogy tovább színleljenek. Gondolatban már újra a jégen jár, amíg szkeptikusan felhorkant Barbi megállapítására.* Alíz? Zavarban? Nekem inkább… olyan rámenősnek tűnt eddig. *Őt például sarokba szorította! Sőt, egyenesen zaklatta! Erről persze mindenki előtt hallgat, mert nem kell agysebésznek lenni ahhoz, hogy elképzelje, mi lenne a többiek véleménye erről az öltözőben. Márpedig ő nem kislány! Ezt mantrázza magában akkor is, mikor a hátán fekszik a jégen, és már azt képzeli, hogy Barbinak sikerült eltörnie valamijét miatta, meg az obszessziója miatt, amit mindenáron próbál letolni a lány torkán. Szegény, pedig olvasás közben biztos nem tudna megsérülni. Tudja, milyenek az esések - csak ki kell várni az első néhány másodpercet, amíg a legjobban fáj, aztán beüt az adrenalin, és másnapig semmi baja az embernek. Minden meccset így hoz le, ezért tud felpattanni az ennél sokkal rosszabb és fájdalmasabb jelenetekből - csak a légzésére figyel, ezért nem reagál még Barbi aggodalommal megszínezett kérdéseire, mikor végre annyit mocorog a lány, hogy elengedi az arcát, és letesz a hajpiszkálásról (főleg, mert még mindig tök nem érti, mi az. Ez ilyen kurkászás lenne, mint a majmoknál? Ó baszki, élete legszörnyűbb napja lenne, ha egyszer megkérné Dénest, hogy mutassa meg neki, mire gondolt. Nem, ezzel a szégyennel nem lenne képes együttélni). Barbi feltérdel mellette, ő meg zavartan figyeli, ahogy feltartja a szeme előtt az ujját.* Ötöt? *Csak ugratja a másikat, de mikor Barbi arca megnyúlik a bűntudatos pániktól, rájön, hogy ez nem a megfelelő válasz, úgyhogy feltolja magát a könyökére.* Csak viccelek, hé, semmi bajom! Ne aggódj már. *Dünnyögi, mikor kezd rájönni, hogy Barbi tényleg félti őt meg a testi épségét. De a büszkesége nem engedi meg, hogy bevallja, hogy amúgy szarul esett neki az egész zakózás - főleg, mikor meghallja pöcs-Roland hangját a partról. Felmutatja egy ujját - sajnos nem a középsőt, csak a hüvelykjét.* Kösz haver, épp a body check-ekre készülök. *Te fasz.* Ha van kedved, gyere, rajtad is szívesen kipróbálom! *Ajánlja fel lelkesen és készségesen, de nyilván, Rolandnak csak a farokhosszabbítóként működő sárkánya mellett lenne nagy a szája. Mikor a srác viszont Barbit is megszólítja, érzi, hogy ráborul az agyára az a lila köd, amiből a meccseken már csak akkor szokott felocsúdni, mikor néhány kieső pillanattal később már a jégen püföl valakit. De Barbi megszólal, és mikor a lányra kapja a pillantását, minden dühe feloldódik valami gyomortájéki rándulásban, mert Barbinak remeg az alsó ajka, a szégyen vagy a félelem pírként ömlik szét az arcán, a vállán pihenő filigrán ujjak pedig belemarkolnak a pulcsijába, mint aki próbál megkapaszkodni valamiben. A lány pont úgy néz ki, mint aki mindjárt sírni készül, neki pedig kedve lenne most azonnal összeverni Rolit csak emiatt a látvány miatt. De helyette inkább feláll - a lány keze bénult, lomha zsibbadtsággal csúszik le róla, ő pedig lehajol, és könnyed mozdulattal állítja talpra a másikat, átkarolva a törékeny alak derekát, és az ölelésben maradva beforgatja magukat úgy, hogy Barbit eltakarja Roli szeme elől. A válla fölött félig hátrafordulva kiált vissza a srácnak.* Barbi nem ér rá, épp randink van. Szívesen beszélgetnék, tényleg, de eléggé zavarsz, szóval… *Baszódj meg! Ezt csak gondolatban teszi hozzá, inkább Barbira próbál figyelni, amíg az egyik karja a lány derekát, a másik pedig a hátát öleli.* Hé, jól vagy? Csak… ne foglalkozz vele, jó? Nem érdemli meg. *Az arcát a lány vörös tincseihez szorítja, amíg valami olyan ösztönösséggel próbálja vigasztalni a másikat, aminek eddig sosem engedett teret. A szülei szeretete sosem ölelésekben, simogatásokban vagy puszikban manifesztálódott - a barátai pedig fiúbarátságok voltak, a legrosszabb értelemben. Dénes érzékenysége belőle teljességgel hiányzik, ezért mindent végtelenül sutának érez, amit csinál. Ha Barbi mégis sírni kezdene? Fogalma sincs, hogy mit kéne csinálnia! Filmekből lopott gesztusokkal operál, amíg magához szorítja a lányt, és lusta mozdulatokkal korcsolyázik körbe, bár Barbi pengéi talán le se érnek a jégre.* Gondolj valami jó emlékre… mondjuk… a menhelyi kutyákra! Arra, aki mindig veled üldögél. Megmutatod majd őt? Amúgy még sosem voltam a menhelyen, pedig régen még az összes kívánós embernek is kiskutyát vagy macskát írtam a listámra. Tudod, fogtündér, húsvéti nyúl, Mikulás, Kisjézus, tökmindegy… a teljes bagázs ugyanazt kapta. *Hadarva próbálja kizárni mindenféle hülyeséggel Rolit. Ha ez sem működik, leszállítja Taminak a lányt, aztán inkább egyedül is végrehajtja az Alízzal kieszelt bosszút, és csak reménykedik, hogy a srácot kicsapják a picsába.*

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109406 / 2024.01.11. 11:10:29
	[2023 május] *Halkan elneveti magát a fiú korrigálásán és megpróbálja elengedni a szkepticizmust, hogy inkább valami manifesztálásba fogjon Máté optimizmusa mentén - talán ha eléggé elhiszi, hogy majd ma lesz a napja annak, hogy képes lesz kínos botladozás nélkül lehozni a korizást akkor sikerül bevonzani! Bár alapvetően az univerzum inkább az önsorsrontásban szokta megsegíteni (lsd. Roli) így nem fűz túl nagy reményeket a dologhoz és inkább arra figyel, amit a fiú megoszt vele. Máté pillantásában benne van a fél gondolatnyi habozás, de végül egy sóhajjal kicsordulnak belőle az elnyomott gondolatok, míg van valami hálás a gesztusban, ahogy megcirógatja a kézfejét - kezd komfortossá alakulni az érintés, ahogy lassan lekopnak róla a zavarának színei és kezdi elhinni, hogy a fiú mellett nem történhet vele semmi rossz. Nem azért mert most tartanak tőle, hanem mert Máté őrá figyel és ezzel a kör végülis bezárul, mert ő meg épp csak a fiúra. Érdeklődve pillant át a másikra, ahogy arról beszél, hogy Krisz mellett meg volt a saját szerepe és míg a fiú tovább fejtegeti a témát addig arra gondol, hogy ez nem hangzik kiegyensúlyozott kapcsolódásnak. De esze ágában sincs véleményt formálni mert nagyon valószínű, hogy a gondolati rétegei között már vastagon megül az elfogultság a mellette haladóval szemben. De őszintén nem könnyű nem felháborodni azon, amit Máté mond! Nagyjábóli hoki laikusként ez olyasmi, amit talán sosem fog megérteni - vagy csak pacifistaként? Szeret magára úgy gondolni. De Máté kontextusában ez az egész igazságtalannak hangzik, mintha a saját fejlődését adta volna fel azért, hogy valaki más haladjon előre. Ez olyasmi amit inkább saját magában ismer fel és nem a fiúban, aki olyan magabiztosnak és... jó értelemben törtetőnek tűnik? Az ő fejében a csapatjáték is valami egészen mást jelent. A kérdésre viszont nem tudja eldönteni a végén sem, hogy mi a fiú válasza: talán, hogy hiányzik is meg nem is?* Ez most egy buta hasonlat lesz, de nekem is az hiányzik az egyik legjobban apuból, hogy ő úgy értett meg ahogyan senki más. Mintha neki mindent elmondhattam volna és mintha mindent megértett volna, minden... szorongást és... félelmet, és hülye gondolatot. Ez olyan nagyon sokat tud számítani. *De a törődést ugyanúgy megkapja a nővérétől és Tamitól - még ha nem is értik meg mindig azt, hogy mi zajlik benne akkor is mellette állnak és támogatják. Ez meg talán még többet ér, nem? Megköszörüli a torkát.* De már elég sokat tudok a hokiról. Már ha egy belsős emberrel beszélnél róla. *Hunyorogva pillant a másikra, elviccelve és mégis komolyan gondolva - bármit szívesen meghallgat, amit Máté megosztana vele. Ennél többet esélyesen senki sem tud felajánlani, aki nem Krisz, mert a fontos embereket nem lehet csak úgy pótolni. És ebben a mostani nexusban egy kicsit azt érzi, hogy megkapta a felhatalmazást, hogy ott legyen a fiú mellett így meg talán nem tűnik... soknak? Nem szeretne túlzásokba esni. Már így is két kézzel kapaszkodik a fiúba -szó szerint- és attól tart, hogy minél inkább beleengedi magát, annál nehezebb lesz aztán leválni. Úgyhogy valahogy majd... igyekszik egyensúlyban tartani ezt a dolgot. Igen. A fiú kételkedő hangsúlya visszahúzza a gondolatai közül és bólint - neki Dénes és Rami mindig nagyon szerelmesnek tűnt. Ahogy egymásra néztek meg ahogy Rami beszélt a fiúról az öltözőben? Az ember azért észreveszi ezeket a dolgokat a másikon nem? Hogy valóban fontos. Mikor tovább bólogat a megállapításra még épp elkapja Máté pillantását, amiből nehezen olvassa ki az érzelmet: neheztel? Vagy nem ért egyet? Elnyílik a szája mintha mondani akarna valamit, aztán meg összepréseli. Ő pedig inkább a lába elé kapja a tekintetét, mert még a nagy elemzésben képes orra bukni, hiába fogja a kezét a másik szorosan. Már a jég felé araszolva próbálja átgondolni Máté terveit arra vonatkozóan, hogyan is kellene majd kettesben felejteni Alízt Dénessel úgy, hogy az ne legyen kínos a lánynak? Mert rögtön arra gondol, hogy ha őt próbálná valaki a kiszemeltje felé lökdösni akkor borzasztó kellemetlenül érezné magát és nem tudna mit kezdeni a helyzettel. Persze Alíz egészen más lánynak tűnik. Van valami... megfoghatatlan a kisugárzásában. És kedves volt vele. Igazából csupa jót gondol róla.* Talán csak zavarba jött. *Jegyzi meg épp egy fél pillanattal azelőtt, hogy majdnem kitöri a nyakát. Ez így tényleg stresszes lesz. Amíg az életben maradásért küzd nem is veszi észre, hogy Máté valamiért zavarba jön mikor Alízról kérdezi - csak sután csoszog vele a jégen. Még akkor is félősen néz utána, amikor egyetlen pillanat erejéig elengedi őt a fiú, hogy aztán kimelegedjen az új módszertől - hála az égnek így legalább nem látja, hogy pipacsvörös az arca. Kiteszi a kezeit két oldalra és elindul, mikor a fiú enyhén megtolja - oké. Máté keze a csípőjén, de hát nincs abban semmi, ugye? Ez csak egy egyszerű érintés, semmi intim. Nem kell zavarba jönni miatta. Szúszá. De valahogy minden amit a fiú tesz robbanásokat generál benne - világok mozdulnak el a helyükről és újfajta izgatottság önti el a tagjait. Nenenene. Próbál a beszélgetésre figyelni és azon belül nem Máté mosolygós hangjára. Lassan tényleg oldódik a bizonytalansága és kiegyensúlyozottabbá válnak a mozdulatok is, de a nyomozással kapcsolatos kérdéstől kizökken és elfelejt odafigyelni a lába elé - persze, hogy ennyi elég is. Nincs ideje korrigálni vagy értenyúlni bármiféle kapaszkodónak, ráadásul Máté határozottan rászorít a derekára, hogy koordinálja a zakót. Ami neki egyébként az ijedtségen kívül nem okoz semmiféle sérülést. Egy pillanatig kiszorul a levegője, de akkor mit mondjon szegény Máté? Megpróbál azonnal elmozdulni a másikról, de a fiú még megtartja őt - valószínűleg amíg próbálja elnyomni a fájdalomnyögést. Esetlenül helyezkedik, mert a lába nem talál tapadást a jégen és nagyranyílt szemekkel figyeli a fiút, mikor végre szembe kerülnek egymással.* Nem-nem, én jól vagyok. *Máté óvatosan próbálja kisöpörni az arcából a fonatból elszökött kócos tincseket, ő pedig egészen másfajta pánikot érez közben mint a fiú.* Nem ütötted be a fejed? Vagy nem... ütöttelek én meg? Úgy sajnálom! *A fiú csak nézi őt, ő pedig arra gondol, hogy ez lehet talán agyrázkódás is? A térdére küzdi magát a másikkal szemben és Máté vállára teszi az egyik tenyerét míg a másik kezén felemeli a mutatóujját és a fiú szeme elé tartja.* Hányat mutatok? *Mert valami bazi nagyot koppant! És ha az szegény fiú feje volt?! Ha miatta meg a bénázása miatt agyrázkódást kapott?! Azt nem éli túl!!! És míg ő a fiú jólétéért aggódik, Máté pedig valami egészen másért addig a part felől megüti a fülét az ismerős hang, amitől összerándul a gyomra és minden gondolat kifut a fejéből.* Szép zakó volt, Máté. *Roland leguggol a jég szélénél és széles vigyorral figyeli őket.* Szia Barbi, téged kerestelek. Azt hittem együtt tanulunk ma órák után. *Nem szabad elsírnia magát. Nem. Azt nem. Nemnemnem.* Az van, hogy... hát, hogy... *A fiú hegyezi a fülét, mert a hangja csupán erőtlen cincogás, míg a tenyere még mindig Máté vállán pihen. Érzi, hogy a szégyen lassan elönti minden porcikáját, lezsibbasztja a tagjait és kisöpri a gondolatokat a fejéből. Ez a fiú bántani akarta. Még most is... bántani akarja. Szeretne beszakadni a jéggel, hogy elteljen felette a pillanat, amikor újra forró vízként önti le a megalázottság, amiről a vele szemben ülő fiú már egészen elterelte a figyelmét most viszont újra megnémítja a tudat.*

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109405 / 2024.01.11. 11:10:10
	[2023 május] *Barbi megerősítése arról, hogy egyszer, a távoli jövőben majd talán eljön neki szurkolni elindítja a fejében az angyalkórust. Mindig minden érzést óriási intenzitással él meg, legyen az harag, megbánás vagy éppen a fékevesztett boldogság. Barbi mellett viszont a mérleg pozitív oldala van túlsúlyban, és olyan, mintha a golden retriever mosoly le sem kopna az arcáról. Még nem jött rá a jelentőségére annak, hogy amikor próbált valamiféle racionálisnak tűnő hazugságot összekaparni Dénesnek arról, hogy miért jönne be neki Barbi, akkor ha a lányról beszélt, csak igazat mondott.* Ez nem nyomás! Ez csak… motiváció. *Lehet ezt a szót is Barbitól tanulta? Még hogy nem figyel oda a korrepetálásokon. Krisz említése fonalgombolyagként összekeveredett érzéskavalkádot húz magával a felszínre, amit sosem próbált kibogozni és nevén nevezni az összetett káosz alkotóelemeit, csak eltemette magában az egészet. Oldalra pillant, de Barbi arcvonásain csak a megszokott, nyílt kíváncsiság ül: a zöldes macskaszemek őt figyelik a megszokott fókusszal, a szeplők pedig tűzvirágként pettyezik a hófehér bőrt. Egyszerűbb lenne hazudni. De itt nincs tétje az igazmondásnak: Barbit nem próbálja lenyűgözni, hiszen a lány már letette a voksát Roli mellett, a barátokkal pedig őszinte az ember. Ezért a hüvelykujja csak megsimítja az ismerősen idegen kézfejet, és egy sóhajjal megpróbálja megtalálni a szavakat.* Nem tudom, ez sosem volt ilyen egyszerű. Hiányzik az a barátom, aki ugyanannyira rajongott a hokiért, mint én és ezért úgy értett meg engem, meg az életünket, mint ahogy senki más. De amíg mindketten itthon játszottunk, le voltak osztva a szerepek, és ezt a részét meg néha utáltam. *A lány kérdő tekintetére csak vállat von.* Krisz annyira tehetséges, mintha mindig előttem járt volna egy-két évvel. Ő volt a sztár, én pedig azzal tudtam nélkülözhetetlen lenni, hogy mindig vigyáztam rá. Minden ütközést, konfliktust bevállaltam azért, hogy neki legyen tere játszani. Szarrá vertek engem gyakorlatilag. Vagy én verettem össze magamat. De így mindig csak az ő összefüggésében játszottam tudod? Mint egy kiegészítője. Most végre ez már megszűnt. *És ott van az a kicsinyes felismerés is, hogy így már ő volt a legjobb a csapatában. És élvezte az első helyet, még akkor is, ha csak azzal érdemelte ki, hogy Krisz meg tudta vetni a lábát Kanadában, vele ellentétben.* Most már csak nagyon ritkán beszélünk. Az időeltolódás meg a sok kötöttség mellett már csak néha gratulálunk egymásnak, ha épp feljön egy-egy video vagy poszt a másikról. *Persze leginkább Krisznek vannak kiemelkedő eredményei. Ő csak… vegetál, a kihagyott rájátszás és a csapatváltás közötti limboban. De hé, épp egy lány kezét fogja, és az udvaron lézengő diákok meglepett pillantásai őt csak valami büszkeséggel töltik el - ja, barátnője van. Kamu, de az övé. Mintha Barbi megérezné a gondolatait (legalábbis ő tévesen ezt képzeli), a lány rásimítja a kézfejére a tenyerét, mire ő még jobban kihúzza magát. Ez a luxusélet! Nem is érti, miért parázott ezen a barátnő dolgon ennyit, mikor Barbival minden olyan egyszerű és problémamentes.* Szerelmesek? *Kérdez vissza zavarodottan. Dénes az lett volna?* Nekem már csak elég durván csalódottan nyilatkozott Ramiról. Mellesleg érthető módon. *Valahol volt valami ribanc jelző is, de erről persze hallgat. De talán igaza van Barbinak - az ember akkor tud ekkorát csalódni, ha számított neki a másik fél, nem? Mintha az álmoskönyvek valami ilyesmit írnának. A tőle szokatlan belső elemezgetésből az zökkenti ki, mikor Barbi védeni kezdi Dénes… férfiasságát? Vagy legalábbis a potenciális vonzerejét a lányok szemében? Kedve lenne az ég felé emelt tekintettel felnyögni, mert ez nem lehet igaz. Komolyan? Roli után még Dénes is bejön Barbinak? Mi. a. fasz. A srác nyeszlett! És egyébként is a feje is milyen! Túl szabályos és szép… mint valami elbaszott, barna hajú Ken baba. Nem nem nem. Oké, új terv kell: lenyűgözi Barbit ezzel a korizás dologgal, összehozza neki a romkomos pillanatot, mert az kurvaisten, hogy itt nem lesz Dénesről ábrándozás! Ezzel az elhatározással markolja fel a korcsolyát, és érdekes módon az udvar virágillatú levegőjén, amiben ott lóg a nyári fülledt napok ígérete, Alíz nexusában már nem is annyira fájó, hogy Dénes sikeres a nőknél.* Köszi! Majd hazakísérlek téged meg Tamit a moziból, és akkor ők ott maradnak ketten vagy valami ilyesmi. *A kezdetleges terv szerinte kiváló, aztán amíg felhúzza a lányt a padról, és esetlen pingvinjárással elvergődnek a jég széléig, próbál visszaemlékezni arra, hogy mit is csinált rosszul.* Ööö nem teljesen értettem már akkor sem. De azzal volt valami baja, hogy bedobtam ezt a mozi-ötletet Dénes előtt, mert gondoltam hálás lesz, hogy iskolán kívül is töltünk majd időt. De őszintén, nem jöttem rá, hogy mi volt a kínja. *Nincs ideje átgondolni a tiktok videó egyébként nem túl bonyolult három pontját, ami a korcsolyatanításról szólt, mert Barbi már az első másodpercben megpróbálja megölni magát. Pánikban kap a lány után, és mozdulatlanná dermedve igyekszik megtartani őt - ez így nagyon stresszes lesz. De megfogadta, hogy Barbi nem kap újabb kék-zöld foltokat, úgyhogy szép lassan, a lány kezeit fogva próbálja vezetni őt, néha egy-két tippet is megosztva a másikkal. Aztán persze Barbi rákérdez arra, honnan ismeri Alízt, és hirtelen ő az, aki zavartan csak a lány koriját kezdi figyelni.* Hátööö… egy bájitaltanórán együtt dolgoztunk és onnan kezdtünk beszélgetni. *Meg előtte letámadta őt a lány egy sötét folyosón. Ő meg persze lefagyott és megint reménytelenül béna volt. Egy puhapöcs.* Várj, próbáljunk meg valamit. *Elengedi Barbi kezét, és inkább a lány mögé kerül, a csípőjére csúsztatva a kezeit.* Így szabadon maradnak a kezeid, az elején az sokat segít az egyensúlyozásban. *Magyarázza, és feszülten figyeli, hogy mikor néha-néha kibillen a lány egyensúlya, akkor stabilan tartsa őt. Egész sok időt lehoznak esés nélkül, és mintha Barbi önbizalma is alakulna - legalábbis ő erre gondol, mert a körbe-körbe korcsolyázás közben egyre többet beszélgetnek a közelgő vizsgákról és a nyári szünetről.* Eldöntötted már, hogy a nyári munka alatt kihasználod-e, hogy hozzáférsz pár aktához a Hivatalban? *A lány kérdő pillantására már épp hozzátenné, hogy az apukájával kapcsolatos rejtélyre gondol, de ekkor Barbi korcsolyájának a pengéje megakad egy jég alá fagyott fadarab buckájában, és érzi, hogy a lány hátrafelé zuhan. Annyi ideje van, hogy valahogy maga felé húzza a másikat, de igazi filmes klisét mutat be, mikor Barbival a mellkasán vágódik el ő is, csak a lánnyal ellentétben ő a jégre érkezik. Egy pillanatra az ismerős fájdalommal szakad ki belőle a levegő, de legalább a régi ösztönök működnek, és a fejét sikerült eltartania a jégtől.* Jól vagy, nem ütötted meg magad? *Aggódva tapogatja Barbi karját, és a lány arcába hullt rézvörös tincseket próbálja kisimítani a másik szeméből - és valamiért ebben a pillanatban, mikor kedve lenne kiröhögni a saját bénaságát, eszébe jut Dénes tanácsa, hogy tapiznia kéne a másik haját… de mégis hogyan? Mit jelent a piszkálás? Amíg ezen agonizál, nem tűnik fel neki, hogy a tópartról pont úgy néznek ki, mint valami nyálas szerelmespár - Barbi rajta fekszik, ő meg a lány arcán felejtett kézzel, az ujjai között a puha, kócos tincsekkel megbabonázva figyeli a zöldes macskaszemeket - mert távolról nem látszik az, hogy a pánikkal birkózik, hogy ez már megint egy olyan helyzet, amiben valamit el fog rontani, és újra beégeti magát.*

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109404 / 2024.01.11. 11:09:59
	[2023 május] *Elgondolkodik azon, hogy mi lehet a normális reakció ebben az esetben - valahogy meg sem fordult a fejében az, hogy más szemmel nézzen Mátéra azután, amit megtudott. Először csak róla, amikor Tami beavatta a homályos részletekbe, amik az iskolafolyosón terjedtek szájról-szájra, aztán viszont tőle, amikor a fiú elmesélte a valóságot. Semmiképp nem támogatja az erőszakot, de nem is tudja miatta elítélni Mátét. Talán gatyába kellene ráznia az elveit? Vagy csak elég volna felismerni, hogy vannak emberek az életében, akiket másfajta ítélet illet meg a fejében mint másokat. És Máté határozottan ennek a csekély létszámú társaságnak lett a tagja. Nem tudja mikor - a csendes viccelődések közben a könyvtári tanulások alkalmával? Vagy amikor szorosan egymás oldalához simulva bámulták a fiú mobiljának kijelzőjét a társalgó keskeny kanapéján és valahogy még a végtelen hosszú hokimeccs sem tűnt olyan unalmasnak Máté narrálásával. Szóval ez biztosan nem lehet hazugság. Igazinak kell lennie. És szeretné valahogy elcsenni a fiú gondolkodását, hogy itt-ott helyettesítse a sajátját, mert ahogy Máté beszél minden olyan egyszerűnek hangzik. Mintha a fiú kimozdíthatatlan lenne - neki pedig halvány lila gőze sincs arról, hogyan kellene eljutni idáig. Hogy csupán azoknak a véleménye számítson, akiket szeret. És akik őt is szeretik és ezért nem ítélkeznek felette. Most pedig csak könnyen felhúzza a vállait, mintha nem gondolkodtatná el a téma.* Nem, szerintem egyikünknek sem fordult meg ilyesmi a fejében. *Elég csak a fiú kedves mosolyát elnéznie - hogyan gondolná róla azt, hogy agresszív? El sem tudja képzelni, hiába van már tisztában azzal, hogy a hoki... hát a hoki az agresszív sportnak tűnik. Máté komolyan ezt csinálja? Hát, talán tényleg el kell mennie egy meccsre, hogy az agya képes legyen összepakolni a képeket. De, hogy a fiú épp felhozza a dolgot, az széles mosolyt csal az arcára.* Mióta múltkor beszéltünk róla én már gyűjtöm a szurkoló energiáim. *Jó mélyre van benne temetve az ilyesmi, de azért érzi a lelkesedést a programért - főleg amikor Tami is rásegít. Lassan felenged a fiú mellett, ahogy Máté valódi örömmel szorongatja a termoszt és sikerül otthagyni a szorongásának egy részét a homályos folyosó repedései közé gyűrve. Ahogy Máté ujjai megrebbennek a kézfején, eszébe sem jut Roli és a szörnyű megalázottság, csak ez a szirupos elragadtatottság árad szét a testében.* Oké. Mi van azzal, hogy semmi nyomás? *Máté összepréselt száját látva azért elmosolyodik és megpróbálja nem kioltani a fiú optimizmusát a saját pesszimista hozzáállásával. De nagy áttörés? Úgy képzeli, hogy maximum a jeget töri majd át egy jókora zakóval, de akkor ezt most megtartja magának és igyekszik megbízni a fiú módszerében.* Inkább csak... *Ugye nem volt ennyire egyoldalú? Most hirtelen nehéz úgy visszanézni, hogy nem valami negatív szereplőnek látja magát kettejük meséjében.* ...szóval én is akartam, hogy barátok legyünk. *Fejezi be dünnyögve és most az őket figyelő szemek helyett azzal küzd, hogy ezer éves történetek miatt is képes friss és aktív bűntudatot növeszteni a lelkében. Remek. Megannyi nagyszerű képesség.* Akkor elég sokáig játszottatok együtt. *Számolgatja az éveket, míg a fiú arcát figyeli.* Hiányzik? *Ha jól érti akkor legjobb barátKrisz kint maradt a kanadai álomban. Ez pedig bődületes nagy távolságnak érződik egy barátságban. Imádja, hogy Tamival ilyen sok időt tudnak együtt tölteni - és utálja a nyarakat, amikor negyed ennyit sem látja a barátnőjét. El sem tudja képzelni, hogy milyen lehet fenntartani egy távbarátságot. Elpillant Mátéról, ahogy Rami és Dénes lesz a téma és beleakad a tekintete egy ötödikes lány csodálkozó arcába. Hát persze. Nem tud mit kezdeni a szabadon felejtett kezével így inkább azt is az összekulcsolt ujjaikra simítja - mint egy igazi, akaszkodós barátnő. Brr. De kevésbé érzi magát védtelennek így, amíg lesunyja a pillantását a kopott kőre a lábuk alatt.* Szerintem össze, mindig úgy tűnt, hogy nagyon szerelmesek. Meg nem is nagyon láttam őket külön-külön így a szakítás előtt. Mikor szétmentek kicsit olyan volt mintha valami celebpár szakítana, tudod, hogy mindenki azt találgatta mi történhetett. *Persze rá egy napra nagyjából Rami meg is jelent az új fiúja oldalán, úgyhogy nem tartott sokáig a tippelgetés. Ők Tamival csak azt latolgatták, hogy vajon létezik-e egyáltalán igaz szerelem ha még ők sem maradtak együtt? Aztán persze ez is lecsengett, hiába szólt róla minden folyosói diskurzus. Talán tényleg minden csoda csak három napig tart?* De szerintem egyáltalán nem fura elképzelni Dénest, ahogy csajozik. Mármint... hogy... érted. Biztos mert már láttam őt kapcsolatban, te meg nem. *Jó ég? Miért bonyolódik ebbe bele? Soha nem gondolkodott még Dénesen!! Mély levegőt vesz amíg Máté leválik az oldaláról a szertári válogatás kedvéért és nekibillen az oldalával az ajtófélfának amíg várakozik. A fiú szakértő szemmel vizsgálgatja a korcsolyákat amik közül ő csak kivette volna valószínűleg azt, amelyiknek a legszebb a színe. Le is biggyed kissé a szája, amikor Máté visszadobja a gyönyörű világoskék darabot és felemel helyette egy kopott narancssárgát, hogy aztán fél perc múlva diadalmasan emelje meg felé, hogy ez lesz az! Igazából neki mindegy. Fogalma sincs, hogy mit kell figyelni. Kifelé menet még erről beszélgetnek - Máté beavatja a nagy titkokba, mintha valaha fennállna a veszély, hogy egyedül áll majd egy korcsolyákkal teli polc előtt és ki kell választania a legjobbat magának. Persze nincs olyan, hogy kizárt, de azért erre speciel csekély az esély. A padon ülve hunyorog az éles napsugaraktól és a fiúhoz képest esetlen mozdulatokkal vált cipő és kori között, míg a hátán érzi az udvaron lógó diákok pillantását. Talán csak képzeli! De nem mer körbenézni.* Ühüm. *Odapillant Mátéra, aki aztán könnyedén beavatja őt a titokba.* Komolyan? *Nem tudja miért lepődik meg. Mármint, Dénes elég népszerű a lányok között. Talán csak... Alíz olyan komolynak tűnik és... misztikusnak! És miért is gondolkodik el ezen? Máté kiveszi a kezéből a fűzőt és egyetlen pislogással később már úgy mosolyog rá a fűből, hogy bedobog tőle a szíve és hasonlóan ábrándosan sóhajtana ő is - ha kapna levegőt, ugye. Miről is beszélnek?* Ühm, persze. *Segít bármiben, amire a fiú ezzel a mosollyal kéri meg. Máté végül felemelkedik -ő végre visszatalál a testébe- és így már könnyebben mosolyodik el azon amit hall.* Mit csináltál rosszul? *Megkapaszkodik a fiú kezeiben és engedi magát talpra húzni. Ilyen stabilan még sosem tartotta a lábát egyetlen korcsolya sem, az tuti. Talán ebben rejlik a nagy áttörés!* Aha, mehetünk. *Bénán lépdel a másik után, hogy aztán szinte rögtön kibillenjen, ahogy a jégre lép, de Máté utánakap és míg ő két kézzel kapaszkodik a fiú bal kezébe, addig a másik jobb tenyere a derekán támasztja ki - jóégjóégjóég!* Oké, megvagyok-megvagyok. Csak nem számítottam rá, hogy... *Csúszni fog? Hát ez már csak ilyen, ugye. Míg a fiú magabiztosan indul meg háttal, ő esetlenül próbálja meg követni és így legalább elsikkad az a hülye mondat is, amibe belekezdett.* Ti hogy barátkoztatok össze Alízzal? *Ő nem ismeri túl jól sem a lányt, sem Dénest, de Máté miatt kicsit azt érzi mintha mégis csak egy csapatban lennének. Fura.*

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109403 / 2024.01.11. 11:09:36
	[2023 május] *Barbi kérdése ébreszti rá, hogy eddig még bele sem gondolt, hogy érzi magát az arctalan tömeg reakciójától. Megszokta, hogy neki kizárnia kell ezeket az embereket, mert csak összezavarják - legalábbis ez volt az egyik tanulság, amit levont Kanadából. De ezek nem szurkolók, hanem az iskolatársai, úgyhogy valami azt súgja, ez talán egy másik kategória?* Azt hiszem, nem zavar, mert így kicsit még könnyebb is az életem. Nekem egyszerűbb, hogy nem kell itt is eljátszani azt, amit már a csapattal végigcsináltam egyszer. Ha mondjuk Dénes, Alíz vagy te tartanál tőlem, az már más lenne. Attól szarul érezném magam, mintha nem bíznátok bennem vagy abban, hogy normálisan tudok viselkedni. Vagy valami ilyesmi. *De Barbi nem úgy tűnt, mint aki máshogy kezelné őt attól a hírtől, hogy eltörte egy csapattársa orrát- Vagy egyáltalán bármilyen, róla keringő pletyka meghatná. Amiről a lány beszél viszont, hogy most már számon tartják őt, már ismerősebb. Az emberek mindig is figyeltek rá - a csapattársai szülei megveregették a vállát, a helyi kisboltban az eladó nem kért tőle igazolványt a sörökkel, ha elég jól játszott aznap, és a haverjai meg a környékükön élő lányok is mindig keresték a társaságát. Még nem gondolt bele abba, hogy ezt mivel érdemelte ki, vagy kiérdemelte-e egyáltalán. Ez volt a természetes, egyszerűen csak így alakult. Az, hogy ez most kiterjedt az iskolára is, ami eddig nem volt az élete része, csak kicsit otthonosabbá teszi a szokatlan környezetet.* Szerintem akkor érzem majd csak át, hogy sikerült megtéríteni titeket kicsit a léglabda-bűvkörből, ha majd eljöttök néhányan legalább egy meccsre. Ez az új életcélom, csak mondom. *Az egyik beszélgetésük után már elképzelte, ahogy Barbi az ő mezében ül a nézőtéren, mellette Dénes, Tami és Alíz, és vele együtt örülnek majd, ha jól játszik. Ez valami más lenne, valami új, mert a barátai csak miatta lennének ott. Nem tudja, hogy ez miről szól, talán ez is csak egoizmus lenne? Vagy csak szeretné megosztani a barátaival azt, ami neki ennyire fontos? Nem szereti elemezni önmagát, inkább csak sodródik eseményekkel és történésekkel - az irányítást csak a hokival kapcsolatban ismeri. Kiszámolt regenerációs idők, edzések és étkezések - ennyi kötöttség bőven elég. Barbi nagyot szusszan, mikor biztosítja arról, hogy szeretné ezt az egészet - és mivel a lány nem kételkedik többet, először megnyugszik. Aztán viszont rájön, hogy Barbi viszont tényleg csak Roli miatt csinálja ezt a színjátékot. Meg mert ő erőltette, hogy ezzel megmenekül a fiú esetleges bosszúja vagy pletykái elől. A haragot, amit Roli iránt érez kezdi megfesteni valami zöldes-nyálkás, keserű érzés, amit még nem tud magában nevén nevezni. A régi kudarc beismerése után Barbi még mindig ragaszkodik ahhoz, hogy ez valami különleges. Hogy ő különleges. Pedig ő kimondatlan elvárások között nőtt fel, ahol a rossz teljesítmény, vagy a “nem elég” azonnali következményekkel járt, a tökéletes viszont szépen lassan a normalitás lett. Nem dicsérték, nem motiválták - tőle csak elvárják, hogy a maximumot nyújtsa. Ezért nem is tud mit kezdeni a lány kedvességével, csak zavartan lesüti a szemét, és az egyik varasodó sebhelyet piszkálja a kézfején, amíg az orra alatt halkan eldünnyög egy köszönöm-öt. Barbi kérdését már nem tudja megválaszolni, mert a szeme azonnal rázoomol a termoszra, és amíg a lány lábon kihord egy szívrohamot a puszi miatt, ő úgy dédelgeti a kezében a menza teát, mintha valami tízezer dolláros whisky lenne. Későbbre, a korcsolyázás mellé tartogatja a nagy részét, ezért csak elsüllyeszti a palackot a táskája oldalzsebébe, és végre elindul a lánnyal a szertár felé - a kézfogás újdonsága már ki is kopott neki, és számára olyan érzés, mintha mindig is így közlekedtek volna.* Aha, nagyon örülök, hogy ezt magadra vállalod, de nincs olyan, hogy képtelen vagy megtanulni korcsolyázni. Most rákészültem erre az oktatói szerepre, betonbiztos a módszerem, szóval ma lesz a nagy áttörés, figyeld csak meg. *A TikTok videók elvégre nem hazudnak és nem verik át az embert, nem?* Szóval akkor Tami örökbefogadott tulajdonképpen? *Valahol, útközben biztos volt egy közös beleegyezés is, nem?* Áh, ez ismerős. Mármint Krisszel már szerintem nagyjából hat évesen együtt játszottunk, de akkor még csak néha felsegítettük egymást, mikor a másik elesett meg beszéltünk pár szót az edzések végén. Akkor nem tűnt nagy dolognak, de utólag meg mindig úgy meséltük, mintha már ott elkezdődött volna minden. *Pedig akkor még nem fájt volna ennyire, hogy a srác hátrahagyja őt - nem változott volna meg az élete tőle, mint amikor ez valóban megtörtént.* Rami, igen, tényleg, mindig elfelejtem a nevét. *Valószínűleg azért, mert Dénes előtt kicsit tabu lett ez a név, úgyhogy mindig csak körülírja a lányt.* Nem láttam már őket együtt, pont a szakítás környékén jöhettem a suliba, és nem tom… olyan fura elképzelni Dénest, ahogy csajozik. Szerinted összeillettek? *Persze úgy jegyzetelte le a fiú utasításait arról, hogy néz ki egy járás, mintha a srác lenne az újjászületett Jézus. A tornaterem felé vezető folyosón megtorpannak, és komolyan veszi a feladatát - néhány pók odébb tessékelése után a salgópolcokon sorakozó ütött-kopott, méretben megfelelő korcsolyákat szortírozza amíg talál egy olyat, aminek a pengéje nem tűnik életveszélyesen tompának. Ha Barbinak is megfelel, ezt is bedobja a táskájába a sajátja mellé, és a lányt előre engedve az ajtóban látható izgatottsággal indul a tó felé. Mióta nincsenek rendszeres edzései, még jobban hiányzik neki a jég és a mozgás. A tavaszi napsütésben éles kontraszt, hogy a birtokon található tó egy része még egy ügyes bűbájnak köszönhetően vastag jégréteggel van fedve. A hatósugarat és a biztonságos részt színes bólyák jelzik a felszínen. Az egyik parti pad mellé dobja a táskáját, és mindkettejük koriját előtúrja, aztán Barbi mellé ülve lerúgja a cipőjét és elkezdi befűzni a korcsolyát.* Ha elmesélek valamit, megígéred, hogy nem mondod el senkinek? *Sandít a lányra, és a bólintás után szusszan egyet - aztán meg simán továbbadja a pletykát, ami a birtokába jutott.* Alíznak szerintem tetszik Dénes. Szóval ha nyáron mozizni megyünk, majd segítesz, hogy valahogy… kettesben maradjanak? Várj, segítek. *Barbi elé térdel a fűbe, hogy rendesen meghúzza a lány koriján a fűzőt - nem mindegy, hogy köti az ember. Észre sem veszi, hogy a napos idő miatt sok diák kiköltözött tanulni a közelgő vizsgák miatt, és jobbról ábrándosan sóhajt egy másodikos lány, ahogy őket figyeli. Ő csak felvigyorog Barbira.* Szóval valamiért úgy érzem, wingmankednem kell, mert múltkor Alíz leszidott chaten, hogy valamit szarul csináltam. *Magyarázza, aztán egy elégedett bólintással feláll, és mindkét kezét tenyérrel felfelé fordítja a lány felé.* Készen állsz?

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109402 / 2024.01.11. 11:09:26
	[2023 május] *Nagyon küzd a saját zavarával, amíg megpróbálja valahogy állni a fiú tekintetét, holott a magabiztos vigyor és a szokatlan hangsúly már önmagukban is elbizonytalanítanák. Máté nem tűnik tapasztalatlannak. Vagy csak nem úgy, ahogyan saját magát annak érzi. Úgy képzeli, hogy a fiú legalább önbizalom terén előnyben van vele szemben és most arra jut, hogy ez nagyon sokat számít. Míg ő csak megpróbál valahogy állva maradni ezen a jégpáncélon is, a fiú máris ügyesen szlalomozik - örökké le lesz talán maradva tőle. De még ha nem is érzi úgy, hogy megérdemli Máté figyelmét akkor is nagyon...élvezi? Az az apró, eldugott kis része, amelyiket még nem gyötörte meg az a figyelem, amit idáig kiosztottak számára most elégedett mosollyal hunyja le a szemét, hogy sütkérezzen a fiú társaságában. Mert ilyen még nem volt - nem ismeri, hogy milyen érzés ez a fajta törődés. Tudja milyen a szülői gondoskodás, a testvére törődése vagy éppen Tami örökös figyelme iránta. De mintha ez most valami egészen új dimenziója volna a kapcsolódásnak és nem szeretné elszúrni... ami viszonylag nagy kihívásnak érződik. És nem is tudja pontosan, hogy mit jelent hibázni. Ha mondjuk túl sokat képzel a fiú gesztusai vagy szavai mögé? És felépít a fejében valami lehetetlen fantáziát, amiben ez lenne a valóság, hogy Máté fogni szeretné a kezét? Lepillant a szeplőtengerre a kézfején és ez legalább visszarántja onnan, ahová a túlgondolás hajtotta a képzeletét. Csak annyi a dolga, hogy hálás legyen. Nincs itt semmi titok vagy félreértés. Minden tökéletesen kontúrozott körvonalat kapott. Ők barátok - és már ez is borzasztó értékes felfedezés. Épp ugyanúgy fogja megbecsülni Máté barátságát, ahogyan Tamiét is. És majd megpróbálja hasonlóként kezelni is a fiút, ahogyan a barátnőjét szokta, elvégre barátok között nincs helye ennek a típusú zavarnak ugye? Meg a pillangóknak a gyomrában. Az segít, amikor a fiú mesél valamit, mert olyankor kiélezi a fókuszát a szavakra, amik elhagyják Máté ajkát.* De ez nem bánt? Hogy tartanak tőled? *Kíváncsian fürkészi a fiú vonásait, ahogyan a választ várja. Valahol megérti, hogy ez felfogható valamiféle tiszteletként is, de számára mégis inkább kirekesztőnek tűnik. És nem is igazán érti, hogy mi ennek a dinamikája, mert ezt a folyamatot nem ismeri. Aztán Máté rámosolyog, amitől hamar elfelejt minden gondolatot, ami a fejében kavargott és zavartan piszkálja a kócos fonatának végét, hátha a pótcselekvés elvonja a figyelmet attól, hogy egy ilyen egyszerű kedvesség mint egy mosoly, benne világokat mozgat meg.* Ez így elég rosszul hangzik. De szerintem a legtöbben nem rosszindulatból beszélnek rólad és a történtekről, egyszerűen csak érdekled őket. *Lőjék fejbe tüzes nyíllal ha kiejt bármit a száján azzal kapcsolatban, hogy miféle hatással van Máté az iskolai lánypopulációra.* Ha most jönne még valaki a suliba aki jégkorongozik akkor határozottan jobban képben lenne mindenki, hála neked. Tudod te mekkora dolog ez egy olyan közösségben, ami a léglabda szurkolásra rendezkedett be? *Kiszélesedik a mosolya, ahogy ebbe egy kicsit jobban belegondol ő is: ha Máté nem jelenik meg akkor soha eszébe sem jut hokimeccset nézni. És valószínűleg Tami tiktokja sem volna tele csinos játékosokról készült montázsokkal. A fiú egyértelműen hozott valami pluszt az életükbe, hát mi ez ha nem kézzelfogható hatása a jelenlétének?* Oké. *Kifújja a levegőt, ahogy a fiú biztosítja. Végső soron ez a lényeg, hogy nem valami fura kényszer hatására cselekszik Máté - innentől már nem keresi az indokait. Talán ez tényleg olyasmi, ami barátok között magától értetődő lehet. Ahogy ő segített a fiúnak a tanulmányaiban úgy húzza most fel Máté a... reputációját? Vagy legalábbis nem engedi, hogy még mélyebbre csússzon a társadalmi ranglétrán. Ez pedig nagyon kedves. És amíg őszinték maradnak egymással, addig ő is képes lesz elengedni magát, ugye? Majd csak enyhül ez a feszítő érzés a gyomrában és talán eljön majd az a pont is, amikor képes lesz kiejteni a gondolatait a másik előtt anélkül, hogy ezerszer átfogalmazná őket. Csendes figyelemmel hallgatja a fiút és csak lassan ismeri fel, hogy ez olyasmi, amiről nehéz lehet megnyílnia. Máté mindent olyan könnyedén tálal, most viszont az árnyalatnyi különbségekből kiérzi, hogy ez nem olyasmi, amiről könnyen vall. Emiatt próbálja jól átgondolni a saját szavait - bár a véleménye egyébként nem változik, csak megpróbál kevésbé elfogult lenni.* De én épp ezért mondom, mert... ez tűnik nagy dolognak. Hogy azt mondod tanultál belőle. Oké, hogy ez az egyetlen ideális forgatókönyv ha szeretnél továbblépni, de nem olyan egyszerű mint ahogy most előadod. *Összevonja a szemöldökét ahogy belegondol: ő pszichológus ide vagy oda, teljesen máshol tart. Jóval hátrébb és talán ezért olyan könnyű felmagasztalni a fiút.* Szóval kezdd el magad különlegesnek tartani. Az vagy. *Kiszélesedő mosollyal figyeli a másikat, elfelejtve a korábban begyűrőződő zavarát. Ez valami otthonosan ismerős felállás, amiben fenntartások nélkül képes csupán a pozitívat meglátni abban, aki jó hozzá. És egyébként is úgy gondolja, hogy a fiú előtt még rengeteg lehet a lehetőség - laikusként.* Úgy érzed, hogy most jó helyen vagy? *Egészen addig kíváncsi pillantással figyeli a fiút, amíg Máté el nem mosolyodik a melegen tartott, cukormérgezéssel fenyegető tea miatt. Ő pedig hirtelen nem tudja mit kezdjen a kezeivel, csak bután malmozik az ujjaival.* Hát igen, végülis azt mondtam, hogy csinálok... *Aztán minden olyan gyorsan történik!! Még pislogni sincs ideje, mire egy laza félölelésben találja magát, amitől szorosan Máté oldalához préselődik és ha ez nem volna elég, a fiú megpuszilja!! Elvét pár dobbanást a szíve, de ki számolja? Pedig ez is egy első, ami most már Mátéé.* Semmit, azt csak a felsorolás kedvéért mondtam. *Furának hallja a saját hangját amin megpróbál torokköszörüléssel segíteni.* Örülök ha ízlik. *Végül az rendezi vissza a vérkeringését, hogy a fiú érintése eltűnik a válláról. Fuh, ez... ez intenzív volt! Fogalma sincs, hogyan kellene kapásból lazává válnia így abban bízik, hogy idővel kialakul majd az is. Mármint... ha Máté továbbra is ilyen közvetlen lesz akkor biztosan megszokja majd, ugye? Elfogadja a fiú segítségét, Máté pedig könnyedén felhúzza őt és nem is engedi el. Próbál nem arra gondolni, hogy az ahogyan összefonják az ujjaikat olyasmi romantika, amit eddig csak könyvek lapjairól próbált ellopni magának.* Újra szeretnélek emlékeztetni rá, hogy ha kiderül, hogy képtelen vagyok megtanulni korcsolyázni az nem a te kudarcod lesz hanem egyedül az enyém. *A stratégia jól működik mert most épp eszébe sem jut az, hogy a csendes, eldugott folyosó végével már nem tud majd tovább rejtőzködni.* Sokat segített, hogy egy szobába osztottak minket. Meg, hogy Tami valamiért kiszúrt magának. *Még emlékszik, ahogy megállt előtte a lány egy fültől-fülig vigyorral és meglátta az összefüggést közte és az otthona között. Akkor még nem értette, hogy mit szeretne tőle és nem is volt túl nyitott. De a lány őszinte ragaszkodása valahogy megszelidítette a gyanakvását és lassan belesimult ebbe a lehetetlennek tűnő kapcsolódásba. Tami volt az első megfelelő ember a megfelelő időben.* Ami fura, hogy mikor visszagondolok egyszerre tűnik úgy mintha az első pillanattól barátok lennénk és úgy mintha hosszú ideig tartott volna, hogy... *Megbízzon benne? Hogy elhiggye azt, hogy a lány végül nem fordul ellene amikor talál valaki mást, aki jobb? Most már nem szeretné így befejezni, mert talán sértő volna Tamira nézve. Akkor még nem ismerte őt. És talán ugyanez történik most is, ami akkor. Mi van ha Máté is meglátná az összefüggést és rögtön azt gondolná, hogy benne sem bízik meg?!* ...összecsiszolódjunk. De ő a legjobb barátnő a világon. *A kérdésre megilletődik annyira, hogy ne nézzen körbe, amikor végül kilépnek a folyosón lézengő diákok közé.* Ramit? Persze, hogy ismerem, miért?

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109401 / 2024.01.11. 11:09:03
	[2023 május] *Könnyed vigyorra húzódik a szája Barbi megállapítására és óvatos mosolyára.* Akkor megígéred, hogy kíméletes leszel velem? *Évődő a hangsúly, és nem jut eszébe, milyen faramuci helyzet ez: Barbi miatta szorong, ő pedig a lány miatt. Mindkettőjüknek a másik jelenti a fenyegetést, miközben próbálják egymást meggyőzni a szándékaik tisztaságáról ebben az egész, közös hazugságban. Persze nem muszáj, hogy teljesen hazugság legyen, nem? Erre gondol, amikor átül a lány mellé, de a kiforratlan, félig körvonalazott vágyakat elfelejti, mikor Barbi a vállára dönti a fejét. Próbál mozdulatlan maradni a testi szimptómák közepette is - mert valami forró, elégedettséghez hasonló érzés kezd áramlani a teste érhálózatában attól, hogy most úgy érzi, talán valamit jól csinál. Hogy a lány törékenynek tűnik mellette, és valahogy talán sikerül megnyugvást találnia éppen az ő oldalán. Mintha nyert volna egy kupát, amire eddig még nem is tudta, hogy vágyott - de ő lett a befutó, nem pedig Roli vagy Dénes vagy valami arctalan harmadik. Nem tudja, mikor kezdődött ez a verseny, vagy egyáltalán mi volt a cél - de most csak lesandít a lány lehetetlen színű tincseire, és próbálja nem megzavarni ezt a pillanatot, de persze valahogy mindig sikerül, mert Barbi felemeli a fejét. A kérdésre vállat von.* Igen. Egyszerűen megváltozott a megszokott dinamika, ezt csak… kiérezni. Lehet csak azért, mert egyébként is megszoktam, hogy egy csapatnyi srác között ezeket a dolgokat olvasni kell, de most máshogy figyelnek arra, ha valamit mondok. És tudod, nálunk van ez az állandó szekálás meg beszólogatás? Egy ideje már óvatosabbak velem. *A tapasztalatlansága okán még nem húzta össze az összefüggést, hogy érdekes módon a “bad boy” reputáció a lányoknál éppen ellentétes hatást ért el: csak annyi tűnt fel neki, hogy Lara, aki korábban csak egy-egy köszönésre méltatta a folyosókon, mostanában videókat küldözget neki messengeren, vagy próbál vele szóba elegyedni, ha összefutnak valahol - de még nem gondolt mögé többet, pedig Dénes már átnyújtotta neki a megfejtést egy ezüsttálcán, de nem vette komolyan. Megérzi magán a lány tekintetét, ezért lepillant rá, Barbi pedig az óvatos-visszafogott mosollyal figyeli őt, amitől kicsit szűkebbnek tűnik a folyosó - rá nem szoktak így nézni a lányok. Eddig csak az a néhány, sörtől maszatos és dübörgő zenével megfestett tapasztalata van, alkoholtól felbátorodott karcsú testekről, akiknek szinte mindegy volt, melyik fiúhoz simulnak hozzá néhány szám erejéig, vagy kivel kezdenek ügyetlen, szédelgős smárolásba a házibulik tömegében, vagy éppen a félreeső szobákban vagy kanapékon. Ehhez képest Barbi figyel arra, amit mond - mindig figyel rá. Végül ő is elmosolyodik.* Azt mondod ez a választóvonal? Hogy már pletykálnak rólam? *A bátortalan kérdés nyomában lepillant a lányra, de amikor meghallja a folytatást, zavartan próbálja megkeresni a zöldes pillantást - de Barbi sokáig maga elé bámul, mielőtt a szemébe nézne.* Persze, hogy barátok vagyunk. És tudom, hogy nem muszáj, de szeretném ezt, oké? *Nem igazán tudja megfogalmazni, pontosan melyik részét: segíteni Barbinak, vagy ezt az új nexust, amit egy hazugságra húznak fel éppen? Az önreflexiója mindig is a játékára és a hokival kapcsolatos mentális állapotára korlátozódott. Fogalma sincs, miért kelt olyan készségesen Barbi védelmére, vagy miért érzi ezt az égető dühöt Roli iránt, amitől szívesen nekikenné a palánknak a másikat, ha a fiúnak lett volna annyi esze, hogy legalább értelmes sportot válasszon magának - de biztos ezt teszik a barátok, nem? Neki pedig Barbi tényleg valami különleges: ő az első, aki nem a csapattársa volt és mégis érdekelte őt. Aki kérdezett és időt töltött vele szabad választásából, nem pedig azért, mert az edzések, a meccsek, az utazás rájuk kényszerítette a közelséget. Végül ő is mesél, azokról a távolinak tűnő napokról, ami egy álomnak indult és aztán szép lassan átalakult valami borzalmasba. Magányos és kudarcokkal teli időszak, ezért a lány együttérző biztatása és csodálata egyszerre tűnik szörnyű félreértésnek, és egy olyan vigasztaló képnek, amit nagyon szeretne elhinni.* Ez azért nem teljesen így történt. Amit most csinálok, az csak egy… pótlék. Egy B terv, mert az volt a nagy esélyem, de elszúrtam. A legjobb barátom, Krisz, ő csinálta jól. Engem szétszedtek, és teljesen szét is estem. Szóval ne gondold azt, hogy én annyira különleges vagyok, vagy felnőtt, vagy hogy ez mindig is jól ment. Csak… valahogy tanultam belőle, mert muszáj volt, de főleg Kriszti miatt. Ő a sportpszichológus, akiről már meséltem. *A Martionba kerülése témája elég ahhoz, hogy végre kinyissa a szemét - már mindegy, már rábízta Barbira azt az igazságot és titkot, amit senkinek nem mert még hangosan megfogalmazni, úgyhogy a csukott szemű rejtőzködés már szükségtelen.* Hát… enyhén szólva nem örültem neki, hogy iskolába kell járnom, életemben először. Büntetésnek tűnt, meg egy hatalmas visszalépésnek. De amikor ott voltam Kanadában, elvileg épp a nagy álmomat éltem át, de most mégis boldogabbnak meg felszabadultabbnak érzem magam. Úgyhogy végül is örülök, hogy idekerültem. *Meg hogy megismerte azokat az embereket, akiknek talán a barátsága nem csak szezon elejétől a végéig tart majd - mert Krisz is elfelejtette őt, pedig hány agyrázkódást vagy sérülést nyelt be azért, hogy a fiú remekelhessen. De Barbi most újra a vállára dönti a fejét, ő pedig két rövid lélegzet után a lány olvadt réz tincseihez szorítja az arcát. Pár pillanatra végre békét talál a mozdulatlanságban - ez eddig elképzelhetetlennek tűnt. Már ott várakoznak a szavak a nyelvén, hogy elmondja Barbinak, hogy igazából annak örül, hogy találkozott vele. De a lány elhajol tőle, és ahogy megtörik a béke, úgy érzi, vége van a vallomásokra szánt perceknek is, és csak Barbi alakját figyeli, aki a hatalmas, szürke pulcsiban épp a táskáját rámolja, amíg a történet hallatán kezd rájönni, hogy a lány bizalmát és barátságát sokkal nehezebb lesz neki elnyernie, mint ahogy fordítva már rég megtörtént. De mielőtt bármit is reagálhatna, vagy éppen rákérdezhetne, hogy itt miért nem nulláról indult a lány, Barbi a kezébe nyom egy meleg termoszt, ő pedig csodálkozva néz a lányra.* Te tényleg csináltál nekem menzateát? *Azt gondolta, az csak egy könnyed viccelődés volt közöttük, de épp a kezében tartja a lány figyelmességének a bizonyítékát. Letekeri a termosz tetejét, és csukott szemmel inhalálja a savanyú citromillatot, ami mögött ott bujkál a tengernyi cukor édessége. Mintha a jégcsarnokban lenne. Kisfiús mosollyal, gondolkozás nélkül karolja át a lányt, hogy az oldalához húzza őt, és esetlen puszit nyom a másik arcára.* Köszönöm. *Türelmetlen típus, ezért két tessék-lássék fújkodás után készen áll arra, hogy leégesse az egész szájpadlását, és belekortyol a teába, ami hozza a kórházi osztályok műanyagkancsós ízélményét, és a jégcsarnok büféjének otthonos zsongását.* Nem kell izgulnod, ez tökéletes. De várj, mit tettél bele, amitől az állagot is pontoznom kéne? *Gyanakvóan les bele a termoszba a perem fölött, de igazából látta Barbit BIT órán, kisujjból meg tudja mérgezni tizenöt különböző módon úgy, hogy ő ne is vegye észre. Úgyhogy végül csak elengedi a lány karcsú vállát, mert most veszi észre, hogy a karja még Barbi körül maradt, és nevetősen tápászkodik fel.* Gyere, hálából most már tényleg megtanítalak korcsolyázni. *A kezét nyújtja a lány felé, hogy felsegítse, és hiába vannak csak ketten, és nincs kinek színlelni, ő mégis összefűzi az ujjaikat, és a folyosó másik oldala felé indulnak.* Hogyan lettetek barátok Tamival? *Talán ha monopolizálja a lány figyelmét és elég érdekes marad, akkor a másiknak kevesebb ideje lesz szorongani azon, hogy mit gondolnak az iskolatársaik? Reméli.* Tényleg… ismered Dénes volt barátnőjét?

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109400 / 2024.01.11. 11:08:35
	[2023 május] Releváns pontja vagyok az idegességednek, szóval azt hiszem, hogy ha valaha, akkor most kellene, hogy számítson a szavam. *Bátortalan mosollyal próbálgatja azt, hogy milyen is őszintén beszélgetni valakivel, aki nem a nővére vagy Tamara, de mégis az övékéhez hasonló türelmes megértéssel fordul felé. Megpróbál nem törődni azzal, hogy hevesebben ver a szíve attól, hogy Máté elfelejti hangsúlyozni, hogy ő nem egy valódi barátnő - csak valami fura dobbantó az igazik előtt és még ebben sem képes remekelni. És szeretne mondani valamit a fiúnak, amivel talán elfeledteti vele ezt az alaptalan aggodalmat, de túlságosan zavarba hozza a vallomások gondolata. Máté térde hozzáér, ő pedig elmosolyodik zavarában.* Köszönöm. *Próbálja kikényszeríteni magából a szavakat amikkel viszonozhatná a kedvességet, de csak a hűvös levegő fut ki-be a fogai között és elnémítja a szorongás. Hogyan kellene elmondania, hogy ő élvezte a közös tanulásokat? A korcsolyázást? Vagy, hogy milyen sokat jelentenek ezek a váratlanul bizalmas beszélgetések? Vagy, hogy a fiú olyan könnyedén biztosítja arról, hogy szereti vele tölteni az idejét? De ezek a szavak nem ömlenek ki olyan könnyedén mert azt már tudja, hogy a vallomások mind támadási alapnak számítanak és túl friss még a félelem, hogy Roland talán ellene fordít minden őszinte gondolatot, amit kiejtett a száján az elhamarkodottan megszavazott bizalom okán. Nem tudja, hogy ezt a szégyenkezést hogyan fogja majd lemosni magáról, mert most még csak elveszetten próbál visszatalálni belőle, hogy ne rázza ki a hideg minden alkalommal amikor eszébe jut, hogy mennyire elhitte - egyáltalán hogyan gondolhatta, hogy tényleg igaz?! Nem tudja elképzelni, hogy Máté törődése őszintétlen, de az sem megy, hogy könnyen elfogadja: ez vajon egészséges félelem vagy paranoia? Már attól utálja magát, hogy képes rosszat feltételezni a fiúról, aki most is csak megpróbálja őt érteni és annyira igyekszik segíteni. Ő meg csak egy hálátlan kupac szorongás. Alig meri kinyitni a szemeit, ahogy megérzi a fiú testmelegét az oldalánál, pedig talán a másik közelségében felolvad majd az aggodalma. A légzés könnyed moccanásában el-eltávolodnak a vállaik, hogy minden újratalálkozástól félreverjen a szíve. A némaságban megpróbál valahogy máshogy vallani: mély kilégzéssel billenti a fejét a fiú vállára és nagyon koncentrál, hogy valahogy megszüntesse a bőrén bizsergő zavarát és a kisüléseket, amik a testének lehetetlen pontjain robbannak és emlékeztetik, hogy ez most valami nagyon új. Még soha nem volt senki "okos barátnője". Ja igen, Mátéé sem az igazából. Hogy van az, hogy ezt egyszerre könnyű és szörnyen nehéz is észben tartani?* Mindig van mivel. *De zavarba hozzák annyira a kedves szavak -újfent- hogy hirtelen mégis inkább felemelje a fejét a másik válláról és inkább elpillantson az ellentétes irányba. Megpróbálja a pótcselekvésekben levezetni ezt a furcsa feszültséget, amit a szituáció húz a bőre alá és kényszeresen tépdeli a zsepiket a zsebének rejtekében. Nem szabad túlgondolni. Nem szabad elhinni. Ezek az alapszabályok egy kamukapcsolatban, ugye? Nem szabad ennyire élveznie a kettesben eltöltött időt. És nem kellene, hogy ennyire tetsszen neki a fiú hangja vagy az illata vagy az, ahogy a pillantását érzi az arcán, mert most mindezek miatt oda sem mer rá nézni.* Tényleg tartanak tőled? *Összevonja a szemöldökét, mert ő eddig csak a lányok eltúlzott reakciójával szembesült a témával kapcsolatban - ha lehet Máté még népszerűbb lett a verekedés hírétől a körükben, ezért szándékosan megpróbál nem odafigyelni ha éppen a fiú a téma az öltözőben vagy a mögötte ülők között.* Tudod, hogy az, hogy már mindenki tudja a suliban, hogy mi történt veled a...sportoló közegedben azt jelenti, hogy már ide is tartozol? *Rámosolyog a fiúra, mintha azt próbálnál sugallni: ez jó dolog. Annak idején nem úgy tűnt mintha a fiú örülne annak, hogy ide kell járnia. Vagy, hogy nagyon igyekezne belefonni önmagát az iskolai életbe. Mintha azt gondolta volna, hogy ez csak ideiglenes állomás?* Máté? *Megvárja, hogy a fiú legalább hümmentsen mielőtt folytatná.* Azért csinálod ezt, mert... barátok vagyunk, ugye? Nem azért mert azt érzed, hogy... muszáj megtenned értem? *Már attól kínosan érzi magát, hogy kimondja azt, hogy Máté barátjának képzeli magát. Mert a fiú biztosan tele van olyanokkal, akiket sokkal inkább megillet ez a titulus - ők alig ismerik egymást, ugye? De most az egyszer nem próbál visszakozni, mert a kérdése túl fontos hozzá. Felpillant a másikra, bár nehezen tartja a szemkontaktust: Máté túl közel van hozzá és túlságosan is rá fókuszál. Ez elől máskor már elmenekült volna, de a fiú szavaiban van valami otthonos - talán mert az apukája is mindig megpróbálta vele elhitetni azt, hogy bárki örülhetne a barátságának. Aztán persze magára hagyta, viszont most mégis csak az ismerős melegséget érzi, ami végigcsorog a mellkasán és lassabb ritmusú táncba hívja a pulzusát. Végül aztán elborzad attól amit hall: hogy a fiút zaklatták?! Valahogy nem gondolt eddig bele abba, hogy a hivatásos sportolók hatalmas figyelmet kapnak a szurkolóktól és ez mekkora nyomást jelent a valóságban. Most ettől az új perspektívától azt érzi, hogy Máté talán tényleg érti őt - elvégre átélte már azt, amit ő is! Hát, valami olyasmit. Felpillant a másikra, de a fiú lehunyja a szemeit az emlékezésben. Úgy érzi, hogy most megkap pár olyan pillanatot, amikor zavartalanul figyelheti a tökéletes vonásokra kiülő érzelmeket. Tudja, hogy Máté most igazán őszinte vele, de fogalma sincs róla, hogyan kellene meghálálnia.* Eléggé hatalmas dolog, hogy nem hagytad magad, Máté. Hogy ezek után is visszamész a jégre és játszol és szívvel csinálod és képes vagy ennyire felnőttként kezelni ezt az egészet. Azt...sajnálom, hogy át kellett hozzá menned azon, hogy bántottak téged. De őrület, hogy... az hogy most már itt tartasz, hogy ilyen tisztán látod a dolgokat. *Úgy érzi, hogy csak hebeg-habog, ahogy próbálja valahogy kifejteni, hogy mennyire felnéz a fiúra mindezért és, hogy ezekkel az új árnyalatokkal valahogy közelebb érzi magát Mátéhoz. Mintha a buborék, amit egészen idáig szorongással és komplexusokkal fújt tele most kipukkadt volna és ebben a lecsupaszított érzésben hirtelen nincs már semmi ijesztő.* Gondolom elég rosszul élted meg, amikor bekerültél ide mindezek után. *Rövid megfontolást követően visszadönti a fejét a fiú vállára.* És emiatt lehet, hogy nem veszed túl jó néven, de én nagyon örülök annak, hogy itt vagy. Ez határozottan az egyik legjobb dolog. *Elcsendesedik a folyosó, ahogy a gondolat végére ér és a némaságban próbálja megfejteni, hogy mit érez pontosan - talán ehhez nem elég ez a pár pillanat, úgyhogy megpróbálja megjegyezni, hogy milyen érzés ez a közelség és kitalálni, hogy vajon miféle testi szimptóma az, hogy liftezik a gyomra és izzad a tenyere? Ez mitől van? Milyen folyamatok tünete lehet? Felemelkedik a másikról és a táskájáért nyúl, de még matatás közben szólal meg újra.* Amikor elsőben megismertem Tamit, ugyanezeken a körökön végigrágtuk magunkat. A mai napig nehezen értem meg, hogy miért szeretett volna összebarátkozni velem. És otthon apuval sokat beszéltünk erről, mindig próbált meggyőzni, hogy ez a normális. Hogy a megfelelő emberek a megfelelő időben megtalálnak majd, mert mindenkivel ez van. Tessék, csináltam neked teát, remélem olyan lett amit szeretsz. *Átadja a még meleg termoszt és megpróbálja nem kínosan érezni magát miatta.* Az, hogy szeretnék csak eljutni a gimi végéig inkább egy... terv. Mert talán ez csak a Martion. Talán ha egyetemre megyek ott más lesz, mert ott én is nulláról indulok majd. *Az ölébe ejti a kezeit, ahogy elfogy a tennivaló és felpillant Mátéra, ahogy a fiú beleszagol a termoszba. A gyakorló barátnők figyelmével figyeli a fiú arcának rezdüléseit.* Minden kategóriában pontozod majd? Illat, íz, állag? Kezdek izgulni.

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109399 / 2024.01.11. 11:08:21
	[2023 május] *A folyosót ezüstkék derengésbe vonják a közelségükre szépen lassan felfénylő, lebegő gömbök a plafon közelében, ő pedig leköveti, ahogy Barbi elnyújtja a hosszú lábait mellette, aztán a lány megnyugtatására csak félmosollyal keresi meg az ablaktalan homályban sötétzöldre változott szempárt.* Köszi. De ez majd csak elmúlik idővel. Azt hiszem, még soha, senkinek nem segített igazán, ha azt mondták, hogy “nincs miért izgulnod” vagy “csak nyugodj meg”, nem? Ez csak az ismeretlentől való aggódás. Tényleg nem volt még barátnőm. És senki sem szeret bénázni gondolom. *Vonja meg a vállát.* De tudom, hogy te türelmes vagy. Ez már kiderült a korrepetálás alatt, amikor szerintem néha az utolsó idegszálaidon táncoltam. De te mindig kedves voltál. Ez szerintem baromi ritka. *Legalábbis az ő életében szokatlan. A szülei magas elvárásai, a csapattársak falkaszelleme között sosem volt jó ötlet az, ha valakinek nem felelt meg. Barbi meg sosem éreztette vele, hogy hülye lenne vagy alkalmatlan. Már csak ezért szereti azt hinni, hogy már rég barátok lettek, még akkor is, ha ez a kapcsolódás más, mint amit Tami és Barbi között lát, vagy ami a korábbi csapattársaihoz fűzte.* Úgyhogy már csak ezért is remélem, hogy előbb-utóbb megtalálod az önbizalmad, de persze, leszek a… gurud. De képes vagy elviselni egy csomó hülye kérdést mosollyal az arcodon. Díjat is érdemelnél. *A térdével meglöki a lány lábát, hátha a feszes vonások legalább halvány mosolyba futnak inkább - de végül az enyhe nyomás is elég, hogy elengedje a lány karcsú ujjait, és inkább ő is a zsebébe mélyeszti a kezét. Akkor vajon most elrontott valamit? A legutóbbi hasonlóan sötét folyosón egy rémes csókot váltott Alízzal - lehet most Barbinak is vannak ilyen elvárásai? A mozgás okozta nyugalom eltűnik, és ebben a furcsa tétlenségben rugózni kezd a lába a gondolat nyomán. Jajj ne. Lehet Barbit is lesmárolja, aztán ő is rájön, hogy inkább Dénes kell neki? Valamiért ez a hipotetikus, jövőbeli lehetőség, hogy Barbi is Déniért kezd rajongani, borzalmasnak érződik. A gondolatspirálból az akadozó, mély lélegzet szakítja ki, amitől rögtön figyelmesen fókuszál rá a lányra, aki végre megszólal, és valamennyire beengedi őt a fejébe. Aztán ráncokat vet a homlokára az értetlenség a bocsánatkérés miatt, de Barbi lehunyja a szemeit, és a falnak támasztja a fejét - és ez az a pont, ahol végre megérti, hogy milyen nagy dolgot kért a lánytól. Nyel egyet, és nagyon igyekszik nem elszúrni ezt az egészet.* A piszkálásra gondolsz, ugye? Hogy bántottak korábban. *Az apró bólintás még csukott szemmel érkezik a lánytól, ő meg néhány pillanatra tanácstalan: még csak testvére sem volt soha! A csapatban ha bárkinek bármi baja volt elintézték annyival, hogy hátbavágták egymást és közölték, hogy “ne legyél punci”. Azért nem kell zseninek lenni ahhoz, hogy érezze, ez Barbinál nem kerülne be a támogatás kategóriájába. Fogalma sincs, hogy mit kéne csinálnia, de a pár másodpernyi néma és elfojtott pánikolás után kezdésnek átül a lány mellé a fal tövébe - bár a keze után nincs bátorsága átnyúlni, így csak a válluk és a karjuk ér egymáshoz.* Oké. Először is mivel tudnának engem bántani? Hogy van egy okos barátnőm? Nincs miért megszólniuk, Barbi, szerintem tényleg klassz vagy. Ha meg mások ehhez hülyék, akkor sem mernek majd semmit mondani. Most kicsit… tartanak tőlem. *A hetek múlásával a csapattal kapcsolatos balhéja egyre vadabb színezetet kapott - most már leginkább egy ideggyenge, erőszakos vadállattal azonosítják. De hé, ez még tök jól jöhet az új csapatnál!* A bámulás meg a sugdolózás az csak az újdonság miatt van. Három nap, és ráunnak arra is, hogy együtt látnak minket, aztán már a kutya se fog foglalkozni velünk. *A lány profilját figyeli, és azt kívánja, bár látná legalább Barbi szemét, hogy érezze, mennyire jár tévúton.* Utálom, hogy elérték ezt, hogy eltűnni akarj. Meg valahogy, észrevétlenül eljutni a hatodik év végéig. Közben meg nekik kéne teperniük, hogy valahogy megismerhessenek. *Persze ő sosem volt igazán tisztában a népszerűség hierarchiájával. Elég helyes és sportos volt mindig is ahhoz, hogy ne kelljen igazán átéreznie, milyen mellőzöttnek lenni. Áldozat pedig már nagyon régóta nem volt. Barbi kérdésére sóhajt egyet, és a saját lábát figyeli.* Régebben nem ment túl jól. Főleg amíg odakint voltam Kanadában. Ott még a korosztályos meccsekre is eljött egy csomó ember, és olyan érzés volt játszani, mintha itthon a profi ligában lennél. És a szurkolók is úgy viselkedtek, tudod? Őrültek voltak. Ha szarul játszottam, kaptam egy csomó üzenetet felnőtt emberektől, hogy meggyaláztam a csapatot meg soha többet nem szabadna jégre engedniük. És nem csak a csapat oldalán írogattak kommenteket, hanem direkt megkeresték az instám vagy a facebookom, és ott. De igazából meccs alatt is folyton van, aki kiabál, vagy kifütyülnek… szóval meg kellett szokni, tudod? Hogy ne számítson, mert nem tudják az igazat. Csak egy kis részletet látnak, amit a saját egojukra vetítve valahogy átalakítanak… és ennyi. Nem az az igazság, amit más emberek mondanak, úgyhogy érezhetem magam szarul miatta, vagy inkább már oda se figyelhetek rájuk. Szóval inkább a másodikat választom. *Vonja meg a vállát, és ő is a falnak dönti a fejét és lehunyja a szemét.* De erre csak akkor jöttem rá, mikor hazajöttem, és megint elkezdtek sportpszichológushoz járatni. Kint még… nem volt jó. Úgyhogy tudom milyen szorongani. De most már nem vagy egyedül. Tami, Alíz, Dénes… meg én is, mind itt vagyunk. És bárki akar bántani, megvédünk. *Legalább addig, amíg a lány nem jön rá, hogy saját magát is megéri megvédeni.*

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109398 / 2024.01.11. 11:08:03
	[2023 május] Nem, dehogy, nem felejtettem el. Csak azt gondoltam előtte még nem is tudom, mindegy. Menjünk a tóra. *Elég az a fél pillanatnyi csalódottság Máté arcán, hogy elszégyellje magát. Borzasztó álbarátnő ha még a romantikusnak szánt, kapaszkodós kamu-randiért sem képes lelkesedni!! Máskor már talán vidáman viccelődne arról, hogy az esélytelenek nyugalmával készül a következő kéztörésre, most viszont csak kényelmetlenül megtelepszik a gyomrában az izgalom attól, hogy az eddig ártatlan közös programot többnek kellene elhazudni - pedig minden panaszkodás ellenére, szerette azt a pár alkalmat amikor Máté megpróbálta őt talpon tartani a jégen. A fiú megváltozik akkor amikor korcsolya van a lábán, neki pedig rettentően tetszik az a magabiztosság, amit olyankor lát rajta. Bár most is úgy látja: ahogy kilépnek a folyosóra, Máté csak őrá figyel - bezzeg az ő pillantása összevissza cikázik a többiek arcán és kutatja az ítéletet, amit aztán magára is ráolvashat majd. A fiú rászorít kissé a kezére, ő pedig zavartan viszonozza: mert gőze sincs arról, honnan van Máténak türelme hozzá. Vagy miért van? Még mindig őrültségnek tűnik az, hogy a másik a barátja szeretne lenni és vigyázni szeretne rá - azt hitte ezt egyszer lehet megnyerni egy életben és neki már ott van Tami, aki töretlen megértéssel, szeretettel és támogatással áll mellette, bármiről is legyen szó. De a fiúnál még nem jött rá, hogy mi a csapda, hiába keresi. Máté őszintének tűnik… bár Roli is annak tűnt, ez most nem jut eszébe. Csak a hálát érzi, ami akkor önti el amikor a fiú kihúzza magukat a kaotikus folyosói jelenetből és a függöny lehulltával elcsendesedik körülötte a valóság annyira, hogy csak a saját, őrülten dübörgő szívverését hallja. Tudja, hogy ezzel indul el a pletyka, ő pedig rettegve várja, hogy ez a pár percnyi intermezzo visszahúzza rá mindazt, amiről év elején elhitte, hogy talán végleg lepakolta - és nem mer Máté szemébe nézni, mert attól fél, hogy akkor mindent be kellene vallania. Hogy mit gondolnak róla igazán. Hogy miből fakad a kirekesztettsége igazán. Azonos mozdulattal ereszkednek le a falak mentén, egymással szemben, ő pedig az ujjaira figyel, amik elvesznek a fiú tenyerében. Már nem látja őket senki, de Máté még nem ereszti, mintha tudná, hogy csak az érintés tartja még meg a jelen pillanatban - de elnéznek egymás mellett amikor eljön az őszinteség ideje. Pedig szeret Mátéval beszélgetni! De most úgy érzi, hogy a szorongása rámarkol a hangszálaira is, amitől csak rekedtesen szakad ki belőle a meglepetés.* Előttem? *Csak azért tudja bátran felmérni a másik tökéletes vonásait, mert a fiú még mindig nem őt nézi. És még mindig őszintének tűnik. Kinyújtja a lábait, el a másik mellett és a talpát épp a falra tudja simítani - még jó, hogy klausztrofóbiája épp nincs. Közben pedig azon gondolkodik, hogyan kellene megfogalmaznia azt, hogy észre sem venné ha a fiú valami hülyeséget csinálna ha azt is ennyi figyelmességgel tenné.* Emiatt igazán nem kell izgulnod. *Halványan elmosolyodik, ahogy megpróbálja valahogy eloszlatni ezt a lehetetlen aggodalmát a másiknak.* Te vagy a sportolói példaképem, amire sosem gondoltam volna, hogy lesz. És neked kell megtanítanod magabiztosabbnak lenni, ami még a korizásnál is nagyobb vállalás, szóval… *Elhalkul, ahogy a másik megcirógatja a kézfejét, ettől pedig úgy érzi mintha elektromos kisülések pattognának végig az egész karján. Sosem volt még fiú, aki ilyen finoman ért volna hozzá és szívesen elveszne az újszerű varázslatban, de a kérdés miatt inkább csak visszahúzódik a lelkének legmélyebb, legsötétebb sarkába. A fiú elengedi őt a legapróbb jelzésre, ő pedig elrejti a kezeit a pulóver zsebeibe tuszkolt zsebkendők közé. Felhúzza maga elé a térdeit és úgy érzi, hogy elfogy az őszintesége akkor, amikor leginkább fontos lenne, hogy valahogy elmagyarázza a másiknak azt ami benne zajlik - vagy amitől annyira fél. Máté nyílt tekintettel fordul felé a nagy csöndben, de hamar elkapja róla a pillantását.* Sajnálom. *Mit is?* Csak… azt gondoltam, hogy… vagy hát… *Mély levegőt vesz, míg a falnak dönti a fejét, a szemeit pedig szorosan lehunyja.* Nagyon félek attól, hogy miattam téged is bántani fognak. Vagy, hogy valami olyasmit terjesztenek el, ami nem igaz. Tudom, hogy ez most úgy tűnik mintha borzasztóan túlreagálnám, de te már akkor jöttél, amikor úgy tűnt hogy vége van ennek a pokolnak. És elfelejtettek engem és, hogy utálnak vagy csak ráuntak végre, de félek, hogy elkezdődik elölről. Azt gondoltam most már hatodik végéig valahogy eltűnhetek, de most megint mindenki bámult és sugdolózott… Hogy csinálod, hogy… észre sem veszed?

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109397 / 2024.01.11. 11:07:47
	[2023 május] *Barbi valahogy… sápadtabbnak tűnik a megszokottnál? Segélykérően pillant hátra a válla fölött Dénesre, de a fiú már nincs is ott a helyén. Remek. Pedig biztos erre is lett volna valami csodálatos tanácsa. Így csak fészkelődve nézi végig, amíg Barbi a megszokott precizitással teszi el a jegyzeteit, ő meg újra megállapítja, hogy nem érti, hogy tud a lány ilyen szép kézírással ennyi mindent leírni abból, ami elhangzik. Az övé kapkodó macskakaparás, és mégis folyton lemarad.* Ugye nem felejtetted el, hogy megbeszéltük a korizást a tavon? Garantáltan esések nélkül? *Az vonásai egyetlen pillanat alatt olvadnak át egy szomorú, kivert kutyát idéző arckifejezésbe, és még a válla is megereszkedik. Ez komoly? A kamurandit sem tiszteli a másik? Pont olyan gyorsan felejti el a csalódottságát, mint egy aranyhal-memória büszke birtokosa, mikor Barbi a szertárat emlegeti, és máris hunyorogva figyeli a lányt.* Persze, majd választunk neked valami olyat, aminek még jó az éle. *Örül annak, hogy a BBT terem elcsendesedik körülöttük, és mikor a lány feláll, a hideg, filigrán ujjak törékenynek tűnnek a tenyerében. Te jó ég, reméli a lány nem veszi észre, hogy mennyire izgul - de úgy érzi, a pulzusa olyan ütemben lüktet, hogy Barbi az ujjbegyeivel is kitapintja majd a bőrén keresztül. Amíg Barbi mindenki más véleményén aggódik, ő csak a lányén - másoktól sosem volt félnivalója. A szivatások, amiket még a csapatban kapott? Azok nem voltak személyesek és univerzálisan vonatkoztak minden fiatalabb játékosra. Ezért is indul céltudatosan az ajtó felé, mert a barátnők ismeretlen terület számára, és úgy képzeli, a jégen otthonosabban tud majd mozogni Barbi mellett is. De alighogy kilépnek a folyosóra, Barbi halkan és kissé magasabb hangon kezd hadarni neki, ő pedig kicsit lelassít, és összeráncolt homlokkal figyel a lányra, akivel szinte egymagasak. Nem érzi meg mások tekintetének a súlyát - már megszokta, ahogy azt is kénytelen volt megtanulni, hogy a közönségnek minden mozdulatáról lesz véleménye, és egyik este még hősként ünneplik, a következőben pedig ordítva a padra ültetését követelik. Ehhez képest az a kilátás, hogy valakit is érdekelne, kivel tölti az idejét, számára nevetségesen könnyűnek érződik.* Igen, emlékszem, de miért…? *A folytatásra csak halkan elkáromkodja magát - a szociális szorongással nem számolt. Biztatóan megszorítja a lány kezét.* Persze, nem állunk meg smúzolni senkivel, ne aggódj… *Alighogy kimondja ezt az ígéretet, befordulnak a sarkon, és tizenöt méterre tőlük ott áll az iskola sportolói krémje, egyetlen falkába verődve - és már messziről köszönnek neki és integetni kezdenek, hogy menjenek oda. Ööö újratervezés? Gyorsan körülnéz, és mielőtt Barbi légzése hiperventillálásba fordulna, kiszúrja az egyik sárkányokat ábrázoló faliszőnyeget - az mögött van egy félig-titkos átjáró, még Brutus-Roland mutatta neki, hogy a látszólag csak pár méteres folyosó igazából átviszi őket a kastély nyugati szárnyába, két emelettel lentebb. Úgyhogy megemeli a nehéz anyagot, és előre engedi a lányt - és rávigyorog a fiúkra egy bocsánatkérő vállvonással. A testbeszédet annak szánja, hogy majd később beszélnek - de a füttyögés alapján a többiek azt a következtetést vonták le, hogy vad smárolásra készül. Hát… neki tulajdonképpen mindegy, mit gondolnak. Az átjáróban zsinnyegő térmágiának köszönhetően ahogy visszalebben a faliszőnyeg a helyére, elhalkul körülöttük minden zaj, és csak Barbi tekintetét keresi, még mindig a lány kezét fogva - aztán inkább lecsúszik a fal tövébe.* Üljünk le egy kicsit, jó? És csak… beszélgessünk. *Felrémlik neki, amit Dénesnek magyarázott egész nap - hogy ez a jó része ennek az egésznek, hogy Barbi előtt nem kell színlelnie.* Én is izgulok. Hogy valahogy hülyét csinálok magamból előtted. *Vallja be halkan, a szemközti fal félhomályos tégláit szuggerálva.* Elmagyarázod, most mitől szorongsz? Hátha tudok segíteni? *A felhúzott térdeire támasztja az összekulcsolt kezeiket, és érdeklődve szemléli a szokatlan kontúrokat. A hüvelykujja kísérletezően megsimítja Barbi kézfejét - senkit nem ismer, akinek ilyen világos és puha bőre lenne. A lány jól illene minden téli díszletbe, ami neki annyira otthonos.*

Aktuális	Kővári Barbara, Neredin, Harmadik évfolyam	#109396 / 2024.01.11. 11:07:29
	[2023 május] *Megpróbálta egyetlen éjszaka alatt kiforgolódni magából a csalódottságot, a megalázottságot, a szomorkodást és a pánikot - meglepő mód ezt az utolsót volt a legnehezebb és nem is sikerült igazán. Ott volt reggel minden összekócolódott hajszálában, a karikákban a kerekre nyílt szemei alatt és a sápadt bőrén, amin a rézszín szeplők így téli, fehér hóba hulló falevelekre hasonlítottak. A mai nap ha lehet csak még inkább utálta az arcot, ami visszanézett rá a tükörből. Megpróbálta megtalálni a komfortot a bőrében azzal, hogy belebújt a legpuhább, legkényelmesebb és legszürkébb pulóverbe amit csak megtalált és próbálta nem elszégyellni magát attól, hogy belegondolt: szegény Máté nem gondolta át ezt, hogy mit von majd maga után az ha épp vele mutatkozik. Kézenfogva?! Őrültség az egész. És nem kellett volna belemennie. Ha nem érzi azt, hogy megbántja a fiút az elutasítással akkor biztos, hogy inkább a csendben elsüllyedést választja. A bosszúállás egyáltalán nem az ő asztala -és ez egyáltalán bosszúállás?- Rolit biztosan nem üti majd szíven ez az egész. Nem úgy mint őt, akinek ha csak eszébe jut a fiú összerándul a gyomra, belesajdul a szíve, a szeme pedig szúrni kezd. Miért csinálta ezt? Miért csinálják mindig ezt vele? Mire Tami felébred, már végtelenül gyászos hangulatban ücsörög az ágy szélén és tényleg szüksége van a lány töretlen támogatására ahhoz, hogy ki merjen lépni az ajtón. Háromszor is körbenéz minden folyosón és minden órára utolsóként érkezik csak, hogy minél későbbre tolja ennek a lehetetlen színjátéknak a kezdőpontját. Nagy kár, hogy nem megy a végtelenségig. Most pedig összerezzen a fiú hangjától, mert még megpróbált volna a pakolászásba menekülni: az akkurátusan összerendezett papírhalmot precízen fogatja bele a mappába, mielőtt felpillantana Mátéra. Aki most is épp olyan helyes mint tegnap, amikor a félhomályos társalgóban, a mobiljának fényével az arcán fordult felé és úgy kérdezgette, mintha tényleg érdekelné őt. És olyan kedveseket mondott, amiktől az ő szíve olvadt szirupként csordult át a bordái között. És akárhogy figyeli a másikat, nem jön rá, hogy miért csinálja - hogy miért szeretne segíteni és ilyen sokat tenni érte.* Szia. *Isten látja lelkét, hogy megpróbál rámosolyogni a fiúra, de kezdi teljesen elönteni az idegesség - így inkább csak bólogat a kérdésre és elveszett mozdulatokkal próbálja meg a táskájába halmozni az órai felszerelést.* Mit? *Megakad egy pillanatra, amíg eljut a tudatáig a frissült menetrend, ami szerint most nem a neredin társalgóba veszi az irányt, hogy nekiálljon a leckének hanem a fiújával megy korcsolyázni - te jó ég. Az hagyján, hogy az első fiúja csak egy hazugság, de most még szét is veretheti magát mellette a jégen bukdácsolva?* Jaj igen, nincs még itt nálam. El kell mennem kihozni egyet a szertárból...oda elkísérsz? *A fiú a kezét nyújtja, ő pedig próbál nem hiperventillálni, ahogy elnéz mögötte. Senki sincs már a teremben és senki sem figyeli őket. Mindenki a folyosón lézeng, a diákok beszélgetése beszűrődik a terembe is, ő pedig csak arra tud gondolni, hogy kilépnek és mindenkinek az jár majd a fejében, hogy Máté mégis mit művel mellette? Szereti, hogy már nincs a hátán célkereszt - hogy úgy mászkálhat a folyosón mint egy szellem és senki nem foglalkozik vele. De ma már elkapott pár sanda pillantást, épp csak fogalma sincs, hogy vajon miért? Vajon melyik pletyka indul el róla hamarabb? Arról beszélnek majd, hogy ő volt ostoba vagy arról, hogy Máté az?! Míg a fiú keze nyirkos, az övé szinte jéghideg - ijesztően rosszul működik ma a vérkeringése. Megpróbál inkább arra figyelni, ahogy Máté ujjai végül rágördülnek az övéire és ez a maga újdonságával egy egészen érdekes szenzáció. Talán csak azért nem robban tüzijáték, mert a fiú el is kezdi kifelé húzni, maga után. Jóégjóégjóég!* Tudod, mondtam tegnap, hogy eléggé tudok szorongani. *Ahogy átlépik a küszöböt az ő gyomra a talpáig zuhan.* És most nagyon szorongok. Lehetne, hogy... csak sietünk és most nem beszélgetsz senkivel és nem nézünk senkire és csak elmegyünk a szertárba, mielőtt lehet, hogy elájulok vagy nem tudom, valami nagyon ciki? *De teljesen mindegy. Úgy érzi, hogy egy emberként fordul feléjük szinte mindenki, ahogy a folyosóra érnek - és máris meghozzák a soron következő ítéletet róla.*

Aktuális	Benkovszky Máté, Karpena, Harmadik évfolyam	#109395 / 2024.01.11. 11:06:30
	[2023 május] *A tegnapi beszélgetés részletei és Dénes különböző jótanácsai kavarognak a fejében, ezért a nap utolsó BBT órájából leginkább semmit nem fog fel - és csak a bűbájolt óra számlapját bámulja, hogy legyen már négy óra. Barbi az első padok egyikében ül, a haja olvadt rézként omlik a hátára, ő pedig a vékony vállait nézi és azon mereng, hogy a kicsengetés után el kéne vinnie ezt a lányt kamu-randizni. Ha csak simán korizni mennének Barbival, akkor a kellemes várakozáson kívül nem érezne semmit. Most meg mantraként ismételgeti az ‘ismerkedős sztori-tapizás-játssz a hajával’ szentháromságot magában, amit Dénestől hallott, és az egész kamu-barátnő szituációtól kellemetlenül izzadni kezd a tenyere. Mi van, ha nem tudja megugrani az elvárásokat? De végül is mennyire lehet ez nehéz? Dénesnek is ment! És most még nincs is tétje, mert tulajdonképpen megbeszélték az egészet. A bosszún kívül a reggelinél elkezdte terjeszteni a saját kis pletykáját - a léglabdás bagázs egyik tagjának, Lacinak megemlítette, hogy délután Barbival találkozik a tónál, mert végre esélyt adott neki a lány. A fiú kérdő tekintetével nem foglalkozott és nem fejtette ki jobban a kétértelmű megjegyzést - pedig nagyjából csak arra adott esélyt neki Barbi, hogy újra tele legyenek kék-zöld foltokkal. Összerezzen a csengő hangjára, és gyorsan besöpri a cuccait a sporttáskájába, amiben már ott van a korija - és céltudatosan indul meg Barbi padja felé. A lány még a jegyzeteit rendezgeti, amikor mellélép.* Szia! *Újra köszön, mint egy debil, mintha nem lett volna már közös órájuk ma.* Akkor mehetünk a tóhoz? *Megigazítja a vállán a táska pántját, és lesandít a lány cuccaira.* Össze kell még szednünk a korcsolyádat? *Aztán valami furcsa mód beüt Dénes egyik tanácsa, ráadásul a folyosóról hallja Roli hangját is - ezért megtörli a kezét a farmerjába, aztán Barbi felé nyújtja, és úgy dübörög a szíve, mintha meccsre készülne.*

Aktuális	Thész Dénes, Lorton, Harmadik évfolyam	#109394 / 2023.05.30. 10:28:01
	[04/29] Szerencsére te elég ébernek tűnsz. *Nyugtatja meg Alízt, mert ez az egy különbség a lajhárokkal szemben már egészen biztos, hogy hasznára van. De azt is felismeri, hogy az éberség nagy részét a pánik generálja, így tényleg megpróbál hasznos minionként működni lent a biztonságban két lábban, így mikor a lány elmondja a varázslathoz szükséges lépéseket, ő azonnal párbajállást vesz fel. Innentől már nem szokott gond lenni. Amikor Alíz leereszti magát, ő rákiáltja az igét a fűre - és lőn mágia. Ha a lány elengedi az ágat, mintha puha matracra érkeznének a lábai. Ő meg elégedett mosollyal a képén figyeli.* Ezt nevezem tökéletes csapatmunkának. *Úgy nyújtja át a lánynak a nagyobbik barackot, mint a fizetséget szokás a jó munkáért.* Jó étvágyat! *Még megpihennek a fa tövében, elcsámcsognak a lédús gyümölcsön és Dénes nem rest közben Alíz bátorságát és rátermettségét dicsérni. Nagyjából mint a hős és a bárd miután leölték a sárkányt.*

Aktuális	Dobos Alíz, Karpena, Harmadik évfolyam	#109393 / 2023.05.26. 17:19:05
	[04/29] Ahha, mert elalszanak. És lepotyognak. *És meghalnak. De ezt elhallgatja, mert Dénes olyan fiúnak tűnik, aki az ilyesmit a szívére veszi. Kedvesnek tűnik. Kicsit lelkisnek. Azt is rosszul viselné, ha leesne innen? Úgy sejti, hogy igen és ez ma pont elég.* Innen fentről sokkal messzibbnek tűnik. *Nyöszörög, amikor a barackok már épségben várakoznak lent, csak ő üldögél odafent, mint a kövér macskák szoktak. De ide nehéz lenne kihívni a tűzoltókat, úgyhogy marad a seggén egyelőre.* Ó, ez jó ötlet! Tener porifera. Kb. egy Z betű a mozdulat... Az megvan? Oké. Akkor én lógok, te meg gondoskodj róla, hogy ne törjem ki a bokám. *Vagy a nyakam. Szólal meg egy vékonyka hang a gondolatai között. Igazán befoghatná ez a paranoiás kis szemét. Mindenesetre megvárja, hogy kapjon valami oké jelzést, mielőtt a szivacs-puhaságúra változtatott földet kipróbálná.*

következő 20 hozzászólás

Szeretném a Játékteret mobilnézetben használni!