A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz

Helyszíncsoportok > Budapest > Közterületek

Budapest helyszínei

Leírás  Regisztráció  Bejelentkezés  Játékostárs-kereső (0)  Könyvjelzők  Régi üzenetek (0)  Események (0)

hozzászólás megjelenítése.

33311 db hozzászólás van a témában. Jelenleg 0 személy tartózkodik a témában (utolsó 5 perc adata).

következő 20 hozzászólás következő oldal
Váradi Balázs
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Váradi Balázs, Sárkánygondozó #33311 / 2018.12.13. 21:25:14
[késő éjjel Riánál]

*Nem is tudja, hogy tervezett-e nagy beszélgetéseket, meg sóhajokat és csöpögős kedvességeket, amivel levehetné a másikat a lábáról. Egyébként is kicsit olyan, mintha ezek Riának annyira nem is számítanának. Mit szeret Ő benne? De most tényleg... Annyira a felszín alatt tartja sokszor az érzéseket és az indulatokat, mintha valójában nem is lennének. Vagy attól kellene tartani, hogy egyszer kirobban? Eleinte ebben is párhuzamot látott. Mind ketten szelídek, csöndesek a maguk módján. (Már magáról ez utóbbit is nehéz lenne elmondani visszatekintve az elmúlt hónapokra.) De saját tükörképét látta a gondoskodásban, a figyelemben, a törődésben. Ahogy Ria életmágusként mindent tisztel ezen a földön, ami csak mozog és lélegzik. Szótlanságába nem csak képzelt bölcsességet látott. Utazásokból és kemény munkaórákból verejtékezett élettapasztalatot, türelmes megfontoltságot. Ilyennek látja magát a tükörben...régebben ilyennek látta. Ezeket szerette saját magában, hát nem nehéz beleszeretni a gyönyörű nőbe, aki ezekkel a tulajdonságokkal rendelkezik. A kétsége akkor támadt, mikor felsejleni látszott, hogy a szótlanság csupán elfojtás, és önuralom kettős bástyája valaki elméjének peremén. Ez pedig, be kell látnia már inkább Péterfy tulajdonság, és akkor egészen másfelé mutat a párhuzam. Szeretne megbízni Riában, de jobban vágyik rá, hogy legyen mindenki őszinte. És ha neki nem is vall be dolgokat rögtön, magának azért tegye meg az ember. Ezzel küzd ő is. Ettől lesz majd reményei szerint egyszer igazán jó ember.*
Mondjuk beszélhetnél kicsit többet... *Mosolyodik el. Ehhez sincs hozzá szokva. Vonzó a misztikus csöndes nő, de ha társak akarnak lenni, az nem megy gondolatolvasással. Ria aurája még mindig stroboszkóp módjára próbálja megvakítani a környezetét a látók számára. Így Balu legalább tudja, hogy ma nem szabad több kényes témát felhozni. Neki sincs más vágya, csak szeretni és szeretve lenni egy kicsit. Mint az elején, mikor megbeszélték, hogy nem gondolnak semmire, és elbarikádozták gondolatban a saját világukat. Uhh... bizsereg a bőre, ha azokra a napsütéses órákra, napokra gondol, amikor a kora őszben minden pillanatban egymásba gabalyodtak.*
Igazad van. Kicsit sok az előre legyártott forgatókönyvem. Megértettem...és...és mindent megteszek, hogy ezen változtassak, rendben?
*Többet kell kérdezni, ez nem kétséges. Ismét ott tartunk: nem gondolatolvasó. Végérvényesen eldől benne, hogy el kell napolni a Dalma kérdést, amiről szót kell ejtenie. Minden aspektusáról, ez a minimum, hogy aztán Ria is tudjon döntést hozni, ne csak ő. Meghagyja, ha Dani témáról beszélni akarna, vagy bármit megosztana a másik, ő már nem fog erőszakoskodni. Elég egyértelmű volt az üzenet, ráadásul megsértette vele a nőt. Idáig nem merészkedik újból.*
Menjünk beljebb. *Még nem tudja maradjon-e vagy később menjen el... kicsit hagyja magukat sodródni. Sejtjeire hullik benne a kétség, hogy Ria látni sem akarta. Óvatosan letörli arcáról a könnycseppeket, és rácsókol a helyükre. Bármit megtenne, hogy elsöpörje, amit ő maga okozott. Piszkosul fájdalmas így látni Riát. Sírósan, kétségbeesetten, összezuhanva és vibrálóan szép. Tudja vajon magáról?
Balázs reményei szerint le tudnak ülni valahová, ahol nem kell elengednie a másikat. Ha más nem, talán az megnyugtatja, ha szorosan tartja, arcát arcának dönti, orrát a selymes bőréhez húzza a nyakvonalánál, ahogy a kutya bújna bocsánatkérőn egy szokatlanul szelíd macskához.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33310 / 2018.12.13. 21:04:43
[késő éjjel nála]

*Nem akar felpillantani a másik vállából, érzi, hogy megülnek a könnycseppek a szeme alatti táskákon. Szétcsúszottnak érzi magát és tudja, hogy ez a pár pillanat most igazán múlandó. Bár a viszontlátás édes és felold benne millió és egy görcsöt az, ahogy Balázs átkarolja attól még teljesen biztos abban, hogy ez még nem oldja meg a dolgokat. Mindig könnyű elfelejteni mindent, amikor együtt vannak, aztán ha a férfi elmegy akkor megint minden kétség a nyakába szakad.
Átcsúsznak a kezei a másik mellkasára, keresi a támaszt a hallottak után. Mit tud erre mondani? Biccent egyet és, ahogy visszaesik a valóságba, úgy veszi el a kezeit; látszólag csak azért, hogy kitörölje a könnyeit. Miért kell folyton bizonytalanságba lökdösni egymást? Tényleg azt gondolta, hogy köztük minden működhet és nem tud mit kezdeni azzal, hogy millió kétség lappang a felszín alatt. Benne is, Balázsban is. Lesz ez egyértelmű?*
És én mit csináljak? *Tudja, hogy kihallatszik a tehetetlenség a hangjából, de nem tud vele mit kezdeni. Tényleg, fogalma sincs már arról, hogy mi lenne az ő szerepe, hogy hol tudna ő helyt állni. Képtelen még arra is, hogy megfogalmazza az érzéseit. Nem tudja őket kimondani, mert bármikor újra tarthat ott, hogy gondol egyet a másik és neki terhessé válik ami kettejükkel jár. Akkor mi lesz vele és a kimondott szerelmével?*
Ha soha nem mondod el, hogy mik éppen a kérdések akkor esélyem sincs válaszolni rájuk! *Hogy szeretne-e mellette lenni Balázs vagy nem? Ezen gondolkodnak? Ha azzal sincs tisztában, hogy milyen kimenetelek lehetnek akkor tényleg nem fogja tudni kezelni a helyzetet. Egyszerűen tényleg, hónapok óta érzi azt, hogy minden döntés a feje felett és rajta kívül születik meg. Nyilván egyébként az ő hibája.
Rajta kívül mindenki belefogott alakítani a sorsát. Dani is olyanokat vall meg, amiket még soha. Balázs is azon igyekszik folyamatosan, hogy visszatérjen saját magához. Ő pedig? Csak figyeli ezeket az embereket, hogy ha bármikor is szükség van rá akkor ott tudjon lenni, de emellett teljesen elfelejti meghozni a saját döntéseit. Még csak nem is gondolkodik a jövőjén, annyira beleragadt a jelenbe. És az hagyján, hogy ezekről az emberekről nem tud lemondani de még a szar munkahelyéhez is úgy ragaszkodik, mintha nem lenne élet nélküle.
Ez nyilvánvalóan jellemhiba. Lassan már teljesen elveszti azt, hogy milyen ember is ő valójában. Kifordította a sok vélt és valós dráma, hogy folyamatosan engedi kétféle ritmusra dobbanni a szívét. Még mikor azt gondolja, hogy már elengedte Danit akkor is kapaszkodik mert nem bírná el ha kiszakadna az életéből. Még amikor elhatározza, hogy nem gyengül el Balázs mellett, akkor is belecsuklik az ölelésébe, mert nem bír már nélküle létezni.
Örülnie kellene, hogy megtalálta ezt a férfit. Most mindennek rózsaszínnek és boldognak kellene lennie, a picsába is! Ők meg megállás nélkül csak akadályokat keresnek, hogy ne lehessen működőképes, ami kettejük között van.
Talán tényleg csak engednie kellene mindenkit az életéből... Fárasztó már mindenkibe foggal-körömmel kapaszkodni.*
Váradi Balázs
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Váradi Balázs, Sárkánygondozó #33309 / 2018.12.13. 19:46:57
[késő éjjel Riánál]

*Egy pillanatig biztos benne, hogy kiszakítja a pólót a szíve. Minden izma feszülten készen áll az elutasításra, meg valamiféle hisztériára, támadásra esetleg? Előfordult, hogy agresszióba fordult a dolog Danne-vel, Julcsi amilyen keménynek tűnt, annyit sírt... Dalmával pedig úgy érezte szilánkokon jár, folyton aknamezőn. És hát ugye utóbbi még csak nem is egy kapcsolat. Lassan kezdi megérteni, hogy a berögzült mintákat cipeli magával, és akarva-akaratlanul minden frusztrációját kivetíti a nőre. Neki minden lánynak a "tökéletes" pasit kellett játszani, Ria pedig tökéletességével úgy érezhette sehol nem elég. Ha másra nem volt jó ez a perui kiruccanás, arra igen, hogy jó sok mindent átgondoljon és értelmezzen azokkal kapcsolatban, akiket szeret. Mert szeretné őket megérteni, hogy legközelebb ne fordulhasson elő újra ilyen, mint most. Még nem tudja, mikor őszintétlen a másik, és nem ismeri annyira jól ezt az elfojtást, mint Dani. De ha a sors esélyt teremt rá, akkor nem kérdés, hogy sokkal jobban figyel majd, hogy mélyen magába vésse Ria miértjeit. Talán tényleg hasonlítanak... talán tényleg ez húzza őket egymáshoz újra meg újra. Hátha végre megtámaszthatják egymás hátát, és nem érzi majd egyikőjük sem, hogy egyedül van a hétköznapi félelemben. Még nem látja biztosan. A zavaró tényezők elhomályosítanak fontos részleteket. Például, hogy nem csak az olyan baromira meghatározó, hogy mi az ő része a katasztrófában. Ki kellene nyitnia a szemét a világra, nem csak befelé pislogni, mártírkodni...*
Ne haragudj...sajnálom, annyira sajnálom... *Elmondhatatlan a megkönnyebbülés, amikor Ria felé mozdul. Ez az ölelés, amilyen megváltásnak tűnik a félhomályban, olyan luxuscikk is egyben. Megígérte Daninak, hogy soha többé nem bántja Riát, bár ehhez igazán nem kellett a legjobb barátja előzetes haragja. És addig amíg nem ezerszázalékig biztos benne, hogy meg tudja tartani az ígéreteit, talán haza sem kellett volna jönnie. Na de ott? Ott sem oldd meg semmit. Eszébe jut, hogy a családja mennyire gyűlölte azt, hogy időnként eltűnik, Eleinte voltak csetepaték, szobafogság, büntetés. Aztán lassan-lassan Dórin kívül senki nem nehezményezte ezt a csöndes elvonulást. Megtanultak nem aggódni érte? Kötve hiszi. Kénytelenek voltak elfogadni.
Ria erősen kapaszkodik a vállaiba, a hevesség éppen ellenkezőleg hat rá, lenyugtatja a zsigereit. Még ha most úgy is érzi, keveset tud a másikról, azt már nagyon jól tudja, hogy ha eldöntött valamit, akkor makacsul tartja. Ezek szerint Ria még nem engedte el őt...pedig simán ütötte a szintet a kávézóban. Hát itt van, amire hetekig vágyott. Most végre rásimíthat a puha tincsekre, a feszesen ívelő hátának vonalára. De mégis az a legjobb, ahogy mellkasának préselődik a törékeny test, és rekedtes, remegő valójában kapaszkodik, nem engedi el. Újabb ígéretek és fogadalmak jutnak az eszébe, amit nem mondhat ki, mert hazugnak és hamisnak tűnne ezek után. Úgyhogy csak egy picit hajol el, felsóhajt hogy bátorságot gyűjtsön, és gondoskodón kisimít egy tincset a másik arcából. Rá van írva minden... ezt a fájdalmat ő okozta, ha akarná sem tagadhatná le, és ettől megszakad a szíve.*
Komolyan gondoltam, amit a levélben írtam neked. Minden szavát. És amit később beszéltünk is. Nem Neked kell megváltoznod, hanem nekem.
*Elfelejti, hogy már nem kell a barna hajszálakat odébb rendezni. Így most már minden praktikusságot vesztett szeretgetés, és simogatás. Egy pillanatra még annak is örül, hogy Dalmát elérte ma délután hamarabb. Gyűlöletesnek érezné ha hazudnia kellene neki bármiről. "Két barátnőt viszel haza karácsonyra? - visszahangzik a fejében a kérdés. Sovány vigasz, hogy itt az igazat mondta: egyet sem.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33308 / 2018.12.13. 19:21:06
[késő éjjel nála]

*Ahogy Balázs mozdul, valósággá válik az egész pillanat és kezdi felfogni, hogy a másik eddig milyen rettenetesen távol volt tőle. Képek a facebookon, pár szám adat a google szerint, de ezek nem fedik le a távot és csak most tudatosul, hogy mennyire szörnyen aggódott a férfiért. Hogy lehet csak így elmenni? Tényleg egy büdös nagy pofont érdemelne Balázs, de hát mire mennének vele? Ha csak egy kicsivel is indulatosabb lenne, akkor eszébe sem jutna nem meg tenni, mindezek után.
Nekibillen az ajtónak, hogy bezárja magukat a folyosó félhomályába és egy pillanat alatt túl kevés lesz a hely ahhoz, hogy meneküljön. Az elsuttogott kívánság szinte parancsra teljesül, ám ő még mindig nem tudja mit kezdjen magával; már lassan a falat tudná kaparni ennyi frusztrációtól a most már teljes sötétségben. Lehet még bonyolultabb a mai nap?
Így is olyannyira érzelmileg kizsigereltnek érzi magát mint már régen. Hogy nem volt őszinte Balázzsal és tényleg, tehetetlen dühöt érzett mikor elolvasta a vallomást. Hogy állandóan visszanyeli az első gondolatait és inkább enged. Már azt sem tudja, hogy kell őszintének lenni. Dani kérésére szabályosan erőlködnie kellett, hogy megvalljon mindent. Ez milyen már? Hogy mikor lett belőle ez, nem tudná megmondani. Ha valami mindig ment akkor az az, hogy nyíltan kezelje a dolgait. Olyan ez, mint a kamaszkori kiváltságok, amiket ahogy felnő az ember már nem használhat fel?
Hallja, ahogy súrlódik az anyag és felkavarja a másik ismerős aromáit az apró térben. Volt egy elhatározása! Hogy nem fogja újra eldobni a tartását, hogy igenis, végig hallgatja a bocsánatkérést szemtől szemben is, mert megérdemli. Viszont... A másik tétova lépése összetöri a szívét. Nem akarja húzni a pillanatot, amire egyébként is lehetetlenül szüksége van. Ellöki magát az ajtótól és belebillen a másik ölelésébe. Aztán meg máris úgy kapaszkodik, hogy talán le sem tudnák feszíteni a másikról; minden egyszerre szakad megint a nyakára. Az összes eddig elnyomott na meg el nem nyomott frusztrációja valami hangtalan hüppögésben szakad ki és sehogy sem tud elég közel kerülni a férfihoz.*
Hülye idióta vagy! *Dünnyög is, meg rekedt is a sírástól, de érezhető még így is a megkönnyebbülés. Ebben a pillanatban nem érdekli, hogy Balázs hogyan viselkedett vele a kávézóban, sem az, hogy megfogadta: tartja magát addig, amíg valóban nem látja a másikban, hogy döntött végre. Minden mellékessé válik.*
Váradi Balázs
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Váradi Balázs, Sárkánygondozó #33307 / 2018.12.13. 18:35:46
[késő éjjel Riánál]

*Egy pokoli végtelen huroknak tűnik a várakozás, amíg Ria ajtót nyit. Már érzi a vitea közelségét. Danitól ezt már jól ismeri, de Riával mégis más. Mert ezzel együtt dobban a szíve és ettől még vadabbul száguld ereiben a vér. Minden találkozás éppen ugyanolyan, mint az első. Talán illene már ezen nem csodálkozni. Megpróbálta a lány elrejteni a sírás nyomait, de hanyag munkát végzett. Valamennyire így is észrevehető, hogy ma este váratlanul belelépett valamibe, ami kitudja mióta van így...talán a távozása óta? El merje hinni, hogy ekkora hatást gyakorol a másikra? Szörnyen szürreálisnak érzi, és mégis valóságos, ha csak ketten vannak. Észreveszi, persze... kiélesednek az érzékei, mert adni szeretne most már és nem elvenni. Segíteni Dalmának, nem megtaposni. Ott lenni Dani számára, mikor a leginkább szüksége van a barátjára. És nem csalni könnyeket a nő szemébe, aki ezzel a felfoghatatlanul fantasztikus lényével az őrületbe kergeti.
Egy percre mind a ketten lefagynak. Neki is elakad a lélegzete, bátortalanul pislog a folyosó sötétjére, vajon bemehet? Gyászos ez a csönd, hogy kell majd megtörni? Arra gondol dübörgő szívvel, hogy Ria ha most elhanyagoltnak érzi is magát...hát ő így is gyönyörűnek látja. Ezért olyan hihetetlen az egész, mert az önzetlenségében annyira szerethető, hogy már-már rettegés fogja el a gondolatra, hogy megtalálta a nőt akit keresett. Minden amit eddig gondolt a világról, és azokról akikkel benne találkozott, csak illúzió volna? Rémisztő. Hirtelen óriásira nőtt a veszíteni való, minden oldalról. És nem sikerült megállni a helyét benne.
Tétován átlépi a küszöböt, lopva a hálóköpeny mintázatát figyeli, belélegzi mélyen az édes illatot maga mellett. *
Ne...kérlek ne kapcsold fel. *Suttogja hirtelen. Szeretne elbújni a félhomályban. Rekedtes suttogásban beszélni. Úgy érzi mind ketten védtelenné válnak valamitől ha végig hasít a szobán a fény. Dehát még mindig a folyosón vannak... Ide csak félig szűrődik be a valóság. Befurakszik a gondolatai közé, hogy Dani mennyire segítőkész volt az elmúlt napokban. Sokat köszönhet neki. Fantasztikus barát. És itt áll álmai nője előszobájában, férfiatlanul toporog, egyik lábáról a másikra áll. Míg ő állandóan tengerentúlra menekül, addig Ria bátran egyhelyben állja amit nem érdemel.
Fáradt lassúsággal lehántja magáról a kabátot, felakasztja a fogasra, mint aki csak vendégségbe jött, és semmi más. Kocsonyává dermednek a zsigerei. Az történik odabenn, amit próbált legyűrni odakinn. Egy másodpercig sem hitte el, hogy van önuralma Ria mellett. Veszettül vágyik az ölelésére, hogy karjába zárhassa a vékony derekat, hogy a vállán érezze a másik leheletét. Hogy belefúrhassa orrát a barna tincsekbe. Úgyhogy tesz egy bátortalan lépést közelebb, de a valóságban mégis csak magabiztosnak tűnik. Ha nem pofozza fel, vagy löki el magától Ria, egész biztosan nem tud ellenállni ennyinek... noha nem igen érdemel ennyit se.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33306 / 2018.12.13. 18:16:20
[késő éjjel nála]

*Úgy érzi magát mint az a szerencsétlen zsebkendő, ami már egyszer a kukában volt és kezdte megszokni, hogy szar, de aztán kifújta belőle a szél, bele a pocsolyába. Szóval, szarabb is van mindig.
Konstans sírógörcs van rajta úgy mindentől, hogy Balázs Dalmával karácsonyozik, hogy Dani kérdőre vonta -persze jogosan-, hogy Nola találkozni akar... minek? Ő nem akar! A legapróbb kis sejtje sem kívánja, hogy lássa a nőt.
Vagy bárkit.
Egyszerűen csak kimenekülne ebből a közegből, ami mintha folyamatosan visszadőlne rá és addig passzírozná, míg már nem kap levegőt. Soha ennyire még nem gyűlölte saját magát mint most, ezután a nap után. Mindent utál, a sötétbe burkolt hálószobát, a gardrób ajtaján fénylő tükröt, a bőgéstől püffedt arcát, MINDENT. Dolgozni akar, elfelejteni mindent, ami körülötte van, de még erre sincs lehetősége. Ezt is elszúrta. Messze vannak már tőle a pozitív faszságok, amiket még Daninak mondott. Soha nem lesz ez már jobb. Itt van huszonöt évesen és már tudja, hogy ha ezeket az embereket nem tudja megtartani, akkor nem is kell más az életébe. És hát nem tudja!
Annyira legyűrik a világfájdalmas gondolatai, hogy tényleg csak akkor veszi észre Balázs jelenlétét az ajtó előtt, amikor a csengő élesen hasít bele a kis lakás csendjébe. Nem tudja, hogyan kellene hirtelen abbahagyni a sírást; vagy ne nyisson ajtót? Ő mondta Balázsnak, hogy jöjjön haza.
Persze nem áltatja magát azzal, hogy ez lett volna a legfontosabb szempont, amikor a férfi elhatározta magát. Talán ez is pont olyan lesz innentől mint Danival? Hogy el sem tudja majd képzelni, hogy jó lesz a vége? Még az sem tudatosul, hogy közben kicsusszant a francia ágy szélére és a lábai módszeresen megindították a bejárati ajtó felé. Felül sem tudja írni a mozdulatokat amíg a kilincsre nem szorul a keze. Minden olyan szimptóma kijön rajta, amiket Balázs annak idején élt meg. Nem kap hirtelen levegőt. Mintha öklömnyire zsugorodna a gyomra és majdnem hogy tényleg érzi a torkában, fojtogatóan megdobbanni a szívét. Ez semmiképpen sem normális.
Összeköti magán a köntöst, hogy csak a hosszú pizsamanadrág látszódjon ki és elszöszmötöl a sírás maradványok elfedésén, amíg Balázs a csengőn tenyerel. Talán arra vár, hogy abbahagyja és... elmenjen? Nem, azt sem akarja. Látnia kell.
Mielőtt meggondolná magát, elkattintja a biztonsági zárat és rányitja az ajtót a folyosóból beáradó fényre, ami megtörik Balázs sziluettjén és körülötte áramlik be a lakás sötétjébe. Hogy van az, hogy elég egy pillantás és majdnem összecsuklik ott az ajtó mentén?
Kiszárad a szája, hirtelen nem tudja mit kellene tennie vagy mondania, csak nézi a másik arcát. Pont annyira szívszaggatóan szép, ahogy emlékezett rá, igen. Tudta, hogy vagy fantasztikus pillanat lesz újra látni vagy beleszakad teljesen. Nos, ezután a nap után, nyilván az utóbbi. Hogyan is kellene viszonyulnia hozzá mindazok után, amiket elmondott? Mármint, egyáltalán nem tud azonosulni a piedesztálra emelt valójával, ami Balázst annyira kétségbe ejti. Most is itt van, még arra is alig futja, hogy szaggatottan kifújja a levegőt aztán újra belélegezzen. Létezik, hogy az automatikus folyamatok leállnak?
Érdekes gondolat.
Telnek a pillanatok a nyitott ajtóban és csak mérlegel a reflexek között. Csapja be az ajtót és sírjon tovább? Olyan csábító. Ahogy az is -és el is dőlt-, hogy nekibillenjen az ajtónak, ezzel szélesebbre tárva. Fizikailag képtelen arra, hogy ne akarja maga mellett tudni Balázst. Csak egy kicsit. Annyira elképesztően hiányzott neki eddig, hogy most, hogy itt van... hát, fogalma nincs, hogy mit kellene tennie. Látja, hogy jól van; bár épp csak egy kicsivel kisimultabb az arca. Nem gondolná, hogy ezért megérte.
Egyelőre csak arrébb lép, hogy Balu beférjen és mögötte felkattan a nappaliban a fény. Kicsit megbújik a kontraszt sötétségben, ami még így is lefedi az előszobát.*
Váradi Balázs
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Váradi Balázs, Sárkánygondozó #33305 / 2018.12.13. 17:10:14
[késő éjjel Riánál]

*Fogalma sincs róla, hogy Dani járt már itt tegnap este. Bár sietősen távozott, minden figyelmét Balázsra szánta, és ezért végtelen hálát érez a barátja iránt. Ő lehet itt a kilógó láncszem, mert mindenki teljesen normálisan, önfeláldozóan viselkedik körülötte. Balu meg úgy fejel át mindent a döntésekkel, ahogy előtte sosem tette. Egész nap fejben ping-pongozott, és Dani annyira ráhozta a frászt csetelés közben, hogy felülírta a félelmeket és összepakolt. Délután Dalma elé ment az órái után. Semmi másra nem figyelt, csak a azokra a jelekre, amik elárulhatják, hogy a másik nehezen kihúzható gödörben csücsül. Tudja hogy nem oké semmi a másiknál, de amilyen képet lefestettek róla...kicsit fejbe kólintotta, hogy túl sokat foglalkozott magával az elmúlt időszakban. És a Riával való nehézkes beszélgetés is mellkasba rúgta. Hát ennyire nem figyelt a lányra? Soha soha soha nem volt ennyire önző...vagy csak magáról hitte mindig, hogy ilyen jó hallgatóság? Ebben a szégyenletes felismerésben vág neki az útnak, miután elköszönt Dalmától. Ria ugyanis nem tudja, hogy már itthon van. Meglepetés lesz... vagy oltári szar, vagy...hát a másik verziót el sem tudja képzelni. Dühíti, hogy elhanyagolta a rezervátumot is, és ezért biztosan lesz szankció. De most egyszerre csak egy dologra tud koncentrálni, aZistenbocsássameg.
Felforrósodik a bőre, és idegesen ropogtatja ujjait az ajtó elé érve. Amikor legutóbb itt járt, kicsit izgalmasabb és újszerű volt a helyzet. Belegondolva kész lánykérés volt, amit az erkély alatt produkált, hót' ciki... Mi van ha Ria utálja ezeket, csak nem mondja? Hiszen ma kiderült, hogy ő már feltárta a fél életét, de a másikról fele ennyit sem tud. Vagy úgy gondolja Ria, hogy azok nem számítanak? Minden számít...és mindent szeretne tudni. Feleszmél, hogy ott ácsorog már egy ideje, de a csengőt nem nyomta meg. Beletúr a hajába, majdnem elharapja a száját. Teljesen fölöslegesen simítja le a kabát alatt a pólót remegő gyomra felett. Kicsit hasonlít a szitu arra, amikor rá kellett valahogy vennie magát, hogy odasétáljon a pulthoz. Csak klasszi-sokkal szarabb, mivel most már pontosan tudja, milyen mikor a karjaiban ébred reggelente a másik. És ezt most nem lehet egy poénnal elütni.
Rátenyerel a csengőre, és vár.*
Péterfy Dániel
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója #33304 / 2018.11.24. 00:03:44
[ma dél tájékán]

*Elmozdulnak a jégtáblák egymás mellett és lassan-lassan a háborgó óceán első dagadó hullámai nyaldossák az absztrakt alakok szélét. Persze minden misztikus és csak egy-egy tagmondat, hogy ne értse; vagy csak Ria nem tudja tényleg összepakolni. A kérés miatt az utóbbira tippel.
Lecsúszik az ülésről és a nagy kapkodásban csak a saját üdítőjét markolja fel, a nőé bontatlanul az asztalon marad ajándékként egy idegennek. Megfogja a törékeny csuklót és előre indul a tumultuson át. Nem túl szociálisan érzékenyen arrébb tolja, aki nem hajlandó mozdulni a szóra azonnal.
A sétálóutcán rájuk szakad a hűvös. Kicsit csípi az ember arcát, de semmi különös. Hiányzik belőle a tél alattomos csontig mélyülő fájása.*
Szeretnél leülni? *Fogalma sincs, hogy mi esne jól most a másiknak. Itt persze bármikor leülhetnek egy padra és sétálhatnak akár tovább is. Attól függ, hogy mi esne most jobban. Mindenesetre elengedi Ria csuklóját és inkább a teát nyújtja át. Ez ilyen hülye szokás, hogy a megzuhanó ember etetni meg itatni kell. Ha már szomorú, legalább tele legyen!*
Jobban vagy? *Kitalál arra is valamit, ha nem.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33303 / 2018.11.23. 23:47:52
[ma délkörül]

Ne haragudj! *Megdörzsöli az arcát, lepotyog a jól felépített álarc. Fel sem pillant, úgy marad, könyékkel az asztalon, arcával a tenyerében. Képtelen Dani szemébe nézni ezek után, mert ostobának és kihasználtnak érzi magát. Talán csak naiv volt, hogy elhitte, van másik út, ami fényes és napsütötte. Lassan ingatja a fejét és azt érzi, hogy légszomja van. Zavarják a körülöttük beszélgető emberek, az étel illata, a kép a falon és a bántóan éles neon.
Most mit mondjon erre, hogy ha ő is azt hitte? Holott akármennyire is látta azt -vagy csak azt akarta látni?-, hogy Balázsnak is jó, ami kettejük között van, valami nyilván változott. Hogy ezek a körülmények, Dani vagy Dalma? Vagy minden egyben? Ő úgy tűnik képtelen volt egybentartani a férfit annyira, hogy legalább őszinte maradjon.
Ez a legszörnyűbb az egészben, kirázza a hideg.*
Őszintén... nem is tudom. *Megvonja a vállát, inkább a tehetetlenségtől mint az érdektelenségtől.*
Nem derült ki a pontos... indok. *Szusszan és ez csak neki annyira visszásnevetséges, hogy elmosolyodjon. Talán szavakkal próbálhat terelni, de máris kapkodóbb a lélegzetvétel, hevesebben ver az a bolond szív. Nagyon erősen szugerálja Dani vállát, a biztonságos pontot, a foltmentes fehéret. Szöszt keres vagy egy kilógó cérnát, bármi ami még nála is tökéletlenebb lehetne.*
Kimegyünk innen? *Nem akar sem itt lenni, sem az utcán. Nem akar embereket látni és érezni vagy legalább nem ilyen közelségben, hogy érzi a mellettük ülő parfümjének illatát. Már talpon van.*
Péterfy Dániel
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója #33302 / 2018.11.23. 23:24:40
[ma dél tájékán]

*Élesen beszívja a levegőt és védekezően maga elé emeli a tenyereit. Igyekszik arra gondolni, hogy ez az egész nem neki szól, csak ő van kéznél boxzsáknak. Ó, manapság fütyörészve sétál házig két pofonért, szóval nem nagyon kell Riának türtőztetnie magát. Mindenesetre nem válaszol a feltett kérdésre azonnal. A saját nevében semmiféleképpen sem tudja azt mondani, hogy minden rendbe jött - sőt, leginkább minden kurvára összezuhant. De egy emberre mutogathat, és az csak saját maga, szóval nem fog beszámolni. A saját faszságait neki kell feldolgozni, nem adhat más feloldozást. Már nem is akar egyébként.*
Én azt hittem, hogy nálatok minden rendben van. *Többesszám. Sose látta ilyen paprikásnak, mégis furcsán élettelennek Riát, szóval az a tippje, hogy nem a közös szőnyeg színén veszhettek össze, vagy ha családi ügy (ami a nőnek szintén érzékeny téma, de minimum sivár), akkor meg nem egy elbaltázott vacsoráról, hanem egy egész életről van szó. Mindenesetre fogalma sincs, hogy mi a helyzet, de a következő csak megerősíti, hogy valóban minden egész eltörött.
Kicsit késve bólint a dologra, aztán inkább az üveg felbontása és a tartalom negyedelése a fontos. Látszólag biztosan. Oké, hogy tervben volt, de azért két nappal később odavágni szinte teljes magabiztossággal, és éppen csak egy óvatos enyhítéssel, nos több mint árulkodó.*
Mi történt? *Hát kerülgetheti a kását napestig, de ha egyenesen rákérdez és elküldi Ria, akkor megkíméli mind a kettejüket a hosszú és szenvedős szüléstől. Inkább egy gyors guillotine, mint vajazó késsel egy napig nyiszálni a tarkóját.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33301 / 2018.11.23. 23:13:30
[ma délkörül]

*Először arra gondol, hogy engedi azt hinni Daninak, hogy valóban erről van szó, mert persze valahol erről is. Meghatározza az elmúlt pár hónap, ha akarná sem tudná kitörölni. Mindent megváltoztatott, kezdve a gondolatairól, Danin át és az életébe hozta Balázst, Nola elernyedt testét pedig még most is, minden pillanatban látja maga előtt ha lehunyja a szemét. És tényleg, mindezek után az a legrosszabb, hogy elkezdett hinni abban, hogy ennek vége lesz. Végre jó helyen volt, jól érezte magát és leküzdhetőnek látott mindent.
Most mélyebben van mint eddig bármikor. Tud ebből menekülni? Mert a tehetetlen érzés és a csalódott megaláztatás ott zubog benne és érzi, hogy lassan megkeseredik a szíve. Már nem akar azzal foglalkozni, hogy másoknak ezerszer rosszabb mert már képtelen ezzel lekicsinyíteni magát. Ez már nem fogja segíteni abban, hogy elengedje a fájdalmas dolgokat.
Danira figyel. Ha tudná, hogy mit össze elemez a gesztusain, talán azonnal meghátrálna, vissza a négy fal közé a dobozok és lemondás szürkeségébe.*
Rendbe jött? *Mondja meg neki őszintén Dani, még egyszer a szemébe, ha képes kimondani, hogy bárkinek rendben van a helyzete ebben a pillanatban. Minden szétcsúszott, nincsenek kapaszkodók és megtartó erők. Neki ilyenkor már csak a menekülésen jár az esze. Beül pár pillanatig a csend kettejük közé.*
Visszaköltözök Londonba. *Ha a gesztusok mesélnek, akkor a kijelentés? Szusszan és hátradől a székén.*
Vagyis, ezen gondolkodom. *Azért még így is árulkodó, hogy valami elpattant.*
Péterfy Dániel
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója #33300 / 2018.11.23. 22:49:56
[ma dél tájékán]

*Felkönyököl az asztalszélére, hogy az öklére billenthesse az állát. Minden figyelme Rián. A saját fejében amúgyis szűkös manapság, szóval ezer örömmel veti alá magát mindenki más életének, hogyne kelljen üvegszilánkokat takarítania a berobbant üvegház után.
Nem kalandozik el a színes-szagos feliratok között. Nem köti le a pozitivizmus, sem pedig a helyes pálcikahasználat leírása és képekkel való illusztrálása. Tulajdonképpen még akár bosszantja is - ha nagyon belegondol. De persze nem gondol ennyire bele. Ez a lényege a napjainak: minimálisan tartani az elme működését. Eljátszani saját maga előtt az ostobát és lám, szinte könnyű a lét.
Bólint és elmélyülten megdörzsöli az állán kezdődő borostát. Szörnyen szűkszavú és ehhez még csak kiváló megfigyelőnek, vagy isteni emberismerőnek sem kell lennie. Ria úgy szúrja a maga kis jeleit, hogy fel se tűnik neki - persze, mert a nagy dolgokra koncentrál. Nem a megrezzenő mozdulatra, vagy az elrévedő pillantásra. Olyankor kikapcsol egy picit a zsúfolt étteremből és valahova önmagába süllyed. Hogyan tudna kezet nyújtani oda, ahova nem akarják beengedni?*
Nem működsz jól. *Megismétli, csak hogy visszabillenjen Ria kettejükhöz. Nem kifejezetten meghatározható, ami Dani arcán látható. Talán kivárásnak hívná az ember.* Gondolom megterhelt ez az egész... nem régi történet.
*Aminek vajon tényleg minden részletét ismeri Ria? Semmit se mondott arra, hogy Nola visszaállította a nevét Lázárra. Mert hát... gombóc gyűlik a torkába, megugrik a pulzusa. Nem szaladhat el, mint egy vadon élő, riadt állat, nem? Pedig lehet kiszaladna a világból, annyira rossz most ez az egész. Konkrétan, mert rosszul intézte. Nem hiszi el, hogy ennek ne lehetett volna szép vége, vagy békés elengedés, vagy bármi, ami után nincs többé joga azt kérdezni, hogy hogyan érzi magát.*
De most már rendbe jött, Ria. Nem kell többé más problémáival foglalkoznod. *Azaz a Daniéval, természetesen.* Kitalálhatod, hogy merre.
*Ő legalábbis ennyiről tud. Nincs többé dimenziós veszedelem, nincsenek eltűnt emberek, ő is megígérte, hogy nem fogja citálni a dolgaikat és elviseli a barát szerepét - tehát minden rendbe jött, ami az elmúlt időszakban depresszióba nyomott mindenkit. Vagy majdnem mindenkit.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33299 / 2018.11.23. 22:32:13
[ma délkörül]

*Ráejti az állát az üvegre és el-elsiklik a pillantása a Dani mögötti mintázatokra. Normális, hogy folyamatosan olyan érzése van, mintha Balázst hallaná maga mögül? Ha nem akar őrültnek tűnni, akkor el kell hinnie, hogy Danin látná ha a másik férfi belépne az étterembe. Meg egyébként is minek jönne?
Még mindig a fülében cseng a szándékosság a hangjában, ahogy soha nem hallott lekezeléssel szól hozzá. Átöleli az üveget és visszatereli a figyelmét. Neki a tettetés is tökéletes, amíg nem kell mindent a köztük pihenő asztalra borítania. Itt nem azon van a hangsúly, hogy Dani tudhatja-e, hogy mi történt vagy sem, sokkal inkább attól retteg, hogy neki kelljen erről beszélnie. Mit mondana? Azt sem tudja pontosan, hogy mi történt.
Nézegeti a messengert, az élesen eltérő hangnemeket pár nap különbségből. Hogy működik ez? Mi zajlott le anélkül, hogy benne egyetlen vészcsengő is megszólalt volna? A hihetetlenül fejlett védekezési mechanizmusa befuccsolt, szart sem ért.*
Nagyjából körvonalazódott. Amint rávettem magam, hogy bemenjek a cuccaimért meg pár papírért az Ópiumba... *Kiszakad egy sóhaj. Most oda is, hogy menjen be? Szíve megszakad, szóval rá kell pihennie még. Kicsit az érzi, mintha újra otthonról kellene kimozdulnia. Az Ópium volt az elmúlt pár évben az élete, lekorlátozta rá az életterét. Sokat adott, sokat el is vett, de azt érzi, hogy a felmondásával kicsit kilöki magát a semmibe. De ez lenne a lényeg. Hogy mindent újra tudjon kezdeni. Pislog egyet, visszatér a neon alá.*
Sajnálom azért, hogy így alakult, de már egyébként sem működtem jól. *Felhúzza a vállait. Már azóta nem csak a munkában nem, de élete egyetlen pillanatában sem funkcionál. Nem akarja ezt Balázsra kenni; ő épp csak elpattintotta az utolsó szálat is.*
Péterfy Dániel
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója #33298 / 2018.11.23. 22:03:10
[ma dél táján ]

*Tudományos cikket, vagy valami olyasmit olvas, amíg nem sétál Ria a vitae hatáskörébe. Lezárja a telefont, és egy visszafogott mosollyal egyenesedik ki a közeledőnek jelezve.
Nem ölelik meg egymást, vagy ilyesmi. Ez a múltkor is elmaradt. Valami életveszélyesbe kell kevernie magát a kiváltságért, mert egyébként leszoktak róla. Nyilván a nagyobb jóért.
Ria álcája hibátlan. Kissé zilált a haja, enyhe pír ül az arcán és még a mosoly is csinosan óvatos. Mint mindig. Nem is ebből szűr információt, mert tudja, hogy Ria Oscar-díjasan tud alakítani. A túl csúszó késés, a széttöredező beszélgetés és a kérdés ignorálás.
Nem ugrik ennek neki. Úgy tesz, a másik kedvéért, mint akinek semmi ilyesmi nem jár a fejében. Szélesedik a mosolya, amikor az egyik hibiszkuszos teát csupán a mutatóujjával áttolja a másik elé. Értéktelen gesztus, de nem hisz benne, hogy bármelyiküknek is ételre állna a mai találkozó alatt a szája.*
Szóval pihensz egy darabig. És el is döntötted már, hogy merre tovább?
*Messziről kezd, hadd adagolja Ria az információt, ahogy neki tetszik.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33297 / 2018.11.23. 21:33:36
[ma délkörül]

*Ahogy meglátja az alakját az étterem üveg ajtaján, egy pillanatra megakad a mozdulat. Szétesettnek tűnik!? Mint aki végigbőgte az éjszakát és ezer lehetetlenül nehéz döntést meghozott. Nyilván, mert így volt de szerette volna ha ez kevésbé ül meg a vonásain. Bár nem időzik sokat, még így is megakasztja az embereket akik be vagy éppen kifelé haladnának, ciccegve, lökdösődve, nem törődve. Máskor nem venné fel, most majd beleszakad a lelke.
Egyenes viszont az út Daniig, aki előtt máris ott pihen az asztalon kettő üveg üdítő. Milyen figyelmes! Kár, hogy azonnal felhördül a gyomra a gondolatra, hogy befogadjon valamit.
Még mielőtt felpillantana a férfi, mosolyt erőltet az arcára és kihúzza magát. Hagyja, hogy apró részekként álljon össze az álca, hogy ne maradjon egy repedés sem rajta, amin átsejlenének a jelenlegi állapotok. Már jó előre retteg, hogy Dani olyat kérdez, amiről nem tud hazudni. Kár volt eljönni; mondhatott volna nemet is.*
Szia! *Késett? Felpillant az órára, de fogalma sincs, hogy mikor írta a másik, hogy húsz perc múlva. Inkább nem kezd magyarázkodni, csak leteszi magát, háttal a bejáratnak. Jobb is, hogy csak Dani ücsörög a látóterébe, mert mindenkitől szabályosan rosszul van. Szóval ilyen érzés egy szakítás? Nem is kellene, hogy megviselje! Egyetlen huzamosabb-nyugodt időszakuk sem volt, ami alatt kialakulhatott volna a kötődés, ugye? Akkor miért sajog? Miért neki van bűntudata amiatt, hogy nem tepert egy kicsit jobban, hogy nem várt el magyarázatot. Mit kellett volna tennie, hogy most ne érezze ezt a fojtogató érzést?*
Betáraztál vagy az egyik az enyém? *Megkocogtatja az egyik üveg kupakját és büszke, mert ennél semlegesebb kérdéssel nehezen indíthatott volna. Lám, az előnye annak, hogy világ életében emberekkel dolgozott: könnyen megy kizárni az életét a pillanatokból és könnyen siklik a hamis mosoly az arcára.*
Péterfy Dániel
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója #33296 / 2018.11.22. 07:53:37
[tegnap délelőtt]

*Bárcsak tényleg minden ennyin múlna az életben: egy nagy adag magabiztosság meg egy széles mosoly. Szentendre éppen nincs a szomszédban, de nem bánja. Kettőkor találkozik Balázzsal, addig bőven van idejük.
Azért Dani persze túlmisztifikálja. Vasvillával kergetik egymást a gondolatok a fejében, miközben felkapaszkodnak a pallón. Persze Riának semmi szüksége a támogatására, Dani meg remekül eljátssza, hogy nem rémül meg a talpa alól érkező nyikorgásra.
A fedélzet hátsó része szíjazott áru kezdeményekkel van tele, meg valószínűleg a hajó bendője is. Nyilván a szimpatikus öreg annyit elvár, hogy ne nyúlkáljanak, és ha lehet messzire kerüljék el a súlyos dobozokat. Nem akar baleset miatt jegyzőkönyvet írni a tilosban járók miatt.
A leírás alapján a vízi jármű orra lesz a nekik való. A kapitányi fülke tőlük pár méterre magasodik ki. Nem fognak vizionális akadályt képezni. Megtámaszkodik az enyhén mohás korláton, kényelmesen, az alkarján. Mint nem olyan rég a hídon.*
Elképesztő vagy. *Az előttük megtörő hullámokat figyeli. Így a hangjából érződő csodálat szólhat a látványnak és persze a nőnek is. Ahogy kényelmesebb feldolgozni.* Ahonnan kezdtük, nem igaz?
*Most nincsen neonpompa, kaszinó, émelyítő koktélok és mentesvíz se. Most csak egy enyhén oxidálódott, kopott padlós méla ringás van. Szól a jelzés, a bácsi még kezel valakivel, aztán felpattan, beszedi a pallót. Nahát, nagyon kis fürge ahhoz képest, hogy hatvan körülire tippelné. Rájuk kacsint, aztán fellépcsőzik a fülkéjébe. Egyedül ügyel erre az egészre? Lenyűgözi.
Lassan távolodnak a parttól, és a csípős levegőben valahogy elmúlik a beszélgető kényszere. Némán adózik a pillanatnyi békének, és arra hogy végül csak-csak elszöknek egy pár órára. Ugyancsak vízre és a szomszédos városba menekülnek, de ez egy cseppet sem vesz el a varázsból.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33295 / 2018.11.21. 20:43:09
[délelőtt]

*Odapillant és beleegyezése jeléül felé is veszi az irányt. Talán éppen eloldozni készült az úr, de megáll a mozdulatban, ahogy észleli a közeledőket. Addigra pont elfogy a kalács, a papírt meg feltűnés nélkül begyűri a zsebébe. Mivel egyenesen a férfi felé tart, így esélyesen nem fellógni szeretne; az ilyesminél mindig is jobban szerette a nyíltságot.*
Jó napot! Mit tehetek önökért? *Kicsit tájszólással beszél, amitől csak még dörmögősebb lesz az egész jelenség. Igazából pontosan ilyet képzelt el a bajszos mosoly alatt. Képtelen nem elmosolyodni ő is.*
Csak azon tanakodtunk, hogy merre megy a hajó? *Mondjuk nem ez, de nagyon messziről nézve ez nem hazugság mert tényleg erről volt szó. De az álmaik egy másikkal utaznak, nem Macán. A következő dörmögős válasz, hogy Szentendrén áll meg legközelebb, de ez ám nem utasszállító. Az a másik oldalról indul két perc múlva.*
Hát azt már nem érjük el, sajnos. A következő pedig... ? *Ma már nem megy. Ez a válaszuk, ő pedig úgy néz az idős emberre, hogy egyértelmű belőle a kérdés: mehetnek akkor Macán vagy sem?
Azért nem áll bele annyira a szituációba, mintha tényleg feltétlenül Szentendrére kellene jutniuk, de még így is szusszanósan felkacag a férfi.*
Mit bánom én, csak aztán a nevemet meg ne jegyezzék! Most még úgy sincs rajta az áru... *Szórakozottan eltakarja a polár anyagba hímzett nevét is. Ha minden fontosabb dolog is hasonlóan gördülékenyen jönne össze, mint az ilyen kalandok, akkor ő lenne a legboldogabb a világon. Viszont a különbség, hogy az ilyesmihez egyébként is mindig úgy áll, hogy menni fog míg bármi máshoz...? Széles mosollyal köszöni meg az engedékenységet, viszont Maca indulna, szóval ha tényleg menni akarnak, akkor ideje megindulni felfelé. Danira pillant, hogy na? Készen áll? Nem kell ezt túlmisztifikálni; majd hazaillannak. Szerinte legalábbis.*
Péterfy Dániel
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója #33294 / 2018.11.21. 20:06:51
[ma délelőtt]

*Nem játssza meg magát, hogy elhúzza a karját az érintés elől. Igazából pont, hogy megnyugtatja az érzés, szóval inkább egyszerűen csak örül. Ez is azt jelzi, hogy jól döntött, amikor belement, hogy bármilyen áron a másik mellett maradjon. Így marad esély az épelméjűségre.*
Öhm... *Hogy melyik tetszik? Körbe pillant és igazából hamar megakad a szeme egy nagyobb hajón. Fáradt, de barátságos arcú öreg férfi áll mellette, talán épp most oldozza el? Mindenesetre leolvassa az oldalán a feliratot: Maca. Röviden felnevet rajta, szimpatikus ez a lazaság. Jelzi Riának is, hogy pislogja csak meg!*
Tényleg. Remélem jó helyekre tart. *Az ő kívánságát egy tehervonat se bírná el. Ugyanis a tapasztalatai szerint számára a békés élet olyan Makó-Jeruzsálem távolságba esik.*
Soltész Ria
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Soltész Ria, a Ópium pultosa #33293 / 2018.11.21. 18:58:31
[délelőtt]

*Tény, hogy jó adag levegőtől szabadul meg, ahogy megérzi a másik lépteit maga mögött. Szándékában áll a férfi minden negatív gondolatát a hídon hagyni. Ahogy Dani rossz irányba fordulna le, még a könyöke után nyúl, hogy nem a híd alá készülnek.még, de ugye munkanélküli lesz, szóval... Kicsit megfeledkezik az érintésmentes szabályról, de közben meg máris sokkal természetesebbnek érzi az együtt töltött időt.*
Nem tudom még. Melyik tetszik? *Fellép a padkára, hogy Dani mellette haladhasson a keskeny peremen végig a kikötő részen. Nem is sejti, hogy a férfi szerint olyan nagy dolog amire készül; szerinte megérett a pillanat, hogy visszamenjenek az elejére egy kicsit.
Hála a macska testnek, az egyensúlyérzéke van olyan tökéletes, hogy ő is betudja pusztítani a maradékot még akkor is, ha már egyáltalán nem esik jól a gyomrának és éppen csak tyúklépésben halad. Le még nem izzadt a nagy tuszkolásban: félsiker.*
Az viszi ott a kívánságunkat. *Rámutat az éppen kikötő monstrumra. Nos, az ő kívánsága akkora, hogy el sem férnek mellette a fedélzeten.*
Péterfy Dániel
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Dániel, ELTE EMK tanulója #33292 / 2018.11.21. 18:39:28
[délelőtt]

*Ha elfordul Ria, akkor valóban visszaír Balázsnak. Meglepi saját magát is, hogy mennyire semleges tud maradni - legalább üzenetben. Ezt élőben biztosan nem tudta volna kivitelezni.
A visszapillantásra persze önkéntelenül megindulnak a lábait és sietősen igyekszik beérni a másikat. A lefelé lépcsőzésen leginkább maga elé figyel, nehogy Ria nyakába essen. Hátulról és jól néz ki a másik - nem mintha ne tudta volna, csak szeret mindig rácsodálkozni.*
És... pontosan mit szeretnénk itt?
*Leteszi a haját, ha Ria beviszi valamelyik hajóra. Szóval sanszosabbnak tartja, hogy csak lapos kavicsokkal fognak kacsázni. Amúgy meg mindegy, mert ha a nővel van, minden kétszer olyan szórakoztató. Közben újra nekiáll a kalácsnak, mert nincs belelő sok, szóval nem akarja mindenhova magával cűgölni.*
következő 20 hozzászólás következő oldal

Archívum

Szeretném a Játékteret mobilnézetben használni!