A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz

Helyszíncsoportok > Magyarország > Magánterületek

[M] Stelczer birtokok

Leírás  Regisztráció  Bejelentkezés  Játékostárs-kereső (0)  Könyvjelzők  Régi üzenetek (0)  Események (2)

hozzászólás megjelenítése.

201 db hozzászólás van a témában. Jelenleg 0 személy tartózkodik a témában (utolsó 5 perc adata).

következő 20 hozzászólás következő oldal
Fazekas Dorián
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Fazekas Dorián, a [M] Bloody Mary mindenese #201 / 2019.06.24. 19:26:57
[Előzmény: Stelczer Elvira, 2019.06.23. 23:16]

*Összepillantanak, de csak egyetértően biccent a következtetésre. Hagyja, hogy ezredjére is átvezesse Era az erdőn, amit olyan jól ismer. Szeret itt lenni, mert távol van mindentől és csak a Hold talál el ilyen messzire.
És bár jól esik neki, amit Era mond, ezzel most kicsit ő is ambivalensen áll. Néha jó lenne tartozni valahova, másszor pedig túl szűknek tűnnek a határok. Szerinte ők is azért maradtak meg egymás mellett, mert tulajdonképpen semmin sem osztoznak. Nem ugyanaz az érdeklődésük, nem tartoznak egy Falkához, nem dolgoznak egy helyen - de tisztelettel viseltetnek a különbségekkel szemben. Akkor vajon mi tartja őket össze? Talán az, hogy az a közös pont, amikor együtt vannak és az pontosan elég.*
Nem hiszem, hogy túl sok mindenben. *Megmosolyogja a dolgot, mert rájön, hogy a gondolatai folyama nélkül kicsit érthetetlen néha, hogy mit beszél. Erre persze nem most először jön rá, csak néha feltűnik neki, néha nem.
Követi a másikat a lépcsőre, és egyáltalán nem bánja, ha nem mennek még be. A térdeire támaszkodik, onnan figyeli kissé ábrándosan, ahogy Era kiélvezi az éjszakát, ami nehezen és párásan köréjük ült.*
És gondolkodtál azon, hogy foglalkozz a zenével? Úgy értem, most már megnyugodtak annyira a dolgok, hogy erre is tudj koncentrálni.
*Olyasmi, hogy egyetem vagy munka, nem is kérdez. Nem sok köze van hozzá. Ha a testvére nem hozza fel, akkor ki ő, hogy rákérdezzen? Láthatóan jól elvannak.*
Stelczer Elvira
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Elvira, #200 / 2019.06.23. 23:16:28
*Nem felel, mert nem érzi jogosnak a feltételezést. Dorián nem ismerhette már meg az édesapját, fogalma sincs, hogy milyen ember volt. Néha bizonytalan, hogyha azon gondolkodik, hogy helyes irányba tartanak-e ha az apjuk mércéjén szemlélik magukat. Aztán fejbe vágja a tudat, hogy az apja nincs már, hogy megszabja a lépéseket és határokat. Nincs már senki sem, aki jobban tudhatná náluk, hogy mire van szükség.
Figyelmesen hallgatja a fiút, mert ilyenkor semmi sem lehet fontosabb és szakavatott lépésekkel halad az erdő buktatóin. Nem kell már a földet pásztáznia, hogy ne bukjon fel egy-egy kósza gyökérben és a másik ujjaival a sajátjai között attól sem kell tartania, hogy megragad a gondolatok folyamának egy adott pontján és beletorpan az éjszakai környezetbe.*
Logikusnak tűnik, hogy a biztonságot keresed. *Odapillant Doriánra, egyetértésért, hogy nem messzemenő a következtetése. A dolgok érzelmi oldala olykor -sokszor- kifog rajta, de itt talán sikerül megragadnia a fonalat, ami összeköti az információkat.*
Nem is kell beleillened semmiféle konvenciókba. *Szeretné megadni a szükséges biztonságot és még csak fel sem fogja, hogy a szövegkörnyezetben ez mégis micsoda vágyat takar. Egyszerűen csak fontos.*
Miben tudnál visszatartani? *Felszökik a szemöldöke mert hirtelen nem érti a megjegyzést. Kilép közben a fák közül és elég késő van már ahhoz, hogy senki más ne legyen a ház mögötti területen rajtuk kívül. Napágyak és kerti bútorok pihennek az éjszakában, ő viszont minden helyett inkább a lépcsőre ül ki.*
Nem akarok még bemenni. *Mélyeket lélegez a hűs aromákból, amiket a fák felől fúj feléjük a szél. Várna még, hátha elered újra és újra.*
Fazekas Dorián
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Fazekas Dorián, a [M] Bloody Mary mindenese #199 / 2019.06.23. 22:54:46
*Fejben még a fákat jegyzi fel magában: éger és mocsárciprus, beljebb ahogy sűrűsödik vadgesztenye és kőris, ahol pedig már majd' a hegylábát érik, egyedülálló feketefenyő sor. Mindet szeretné a képre.
Nem kell elengednie Era kezét, mert a teste hamarabb mozdul együtt a másikéval, mint hogy kigondolná. Élénken figyeli a vonásokat, amik félhomályos ígérettel bújkálnak a lány arcán a Hold utolsó negyednyi fényében. Elönti a gondolat, hogy hosszú évek óta ezt várta, bár fogalma sincs, hogy mi változik éppen most meg.*
Büszke lenne rád. Szerintem mindenki az. *A félelem sok mindent jelenthet, és nem túl sok egyéb lehetőséget zárhat ki. Nem emberekről lenne szó, ha a kedvesség elég lenne. Általában igenis szükség van arra, hogy vasmarokkal irányítsák a tömeget. Ezt innen nézve egyáltalán nem nehéz elismerni.*
Semmiféleképpen sem földrajzi meghatározást. Inkább egy érzést. A biztonságét, talán. *Az első otthonára Pesten talált, amikor beköltözött Kamillához. A második az erdélyi szobája lett, amikor kijött hozzá Era - és azóta is a lánynál van az otthon, jelentse az éppen ezt az erdőt, vagy a pesti lakást.*
Biztos szörnyen hangzik, ha az ember ennyire gyökértelen. Nem volt mindig ilyen, de amikor elraboltak... azt hiszem azóta nem illek a konvenciókba. *Azóta kiderült számára, hogy nem csak a család modellben, az oktatásban, a szociális eseményeken, de a Falkában sem kényelmes számára. Nem hisz a régi típusú hierarchiákban - nem, egyáltalán nem hisz az alá-fölérendeltségben. Az ilyeneknek általában a magány marad minden tekintetben.*
De legalább nem tartalak vissza semmiben. *Elnézően mosolyog maga elé, mélyet lélegezve a fák összetéveszthetetlen illatából. Kicsit olyan régi típusú hippinek tűnik. Azt szereti, ha békén hagyják az idealizmusát.*
Stelczer Elvira
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Elvira, #198 / 2019.06.23. 22:27:38
*Elégedetten sóhajt a válaszra, hogy legalább ezt a kicsi szegletet hazavihetik Pestre az otthonból. Szereti ezt a helyet, viszont szereti a lakás biztonságát is, ami Doriánnal megosztva már otthonabb mint valaha. Viszont még mindig sok minden hiányzik. Az erdő ismerős neszei, a fák mélységes zöld illata, ahogy felhangzik a vonyítás az éjjel közepén! A konstans hiányérzet már Pest sajátja. Nem is érti, hogy miért vágynak az emberek a fővárosba.
A kérdés éppen csak rántja vissza a jelenbe a gondolatai közül, mire újfent körbepillant ő is, hogy minél mélyebbre szívja magába a közeget.*
Miután apa meghalt, nem akartam itt lenni. Minden fa, de még a csillagok állása is rá emlékeztetett. *Lehuppan a rönkről és hallja, hogy apró kis állatok rohannak a zajtól távol. Még mindig furcsa erről beszélnie, még mindig úgy érzi, hogy meghűl a vér az ereiben, de ha mással nem is, hát Doriánnal őszinte lesz.*
Akkoriban tényleg nem találtam volna meg itt a helyem. *Akkoriban mikor Doriánt választotta a család helyett. Vagy inkább saját magát? Egyszerűen csak könnyebb volt. Lehetséges, hogy ezt nem hiszik el de mindenki másnak is könnyebb volt így. Még talán Domonkosnak is.*
Jó, hogy most szükség van itt rám. *Tisztelettel vegyes félelemmel viseltetnek iránta, ami számára több mint elegendő. Nem kíván többet annál mint, hogy megbízzanak benne. Sóhajt egy nagyot, mielőtt Doriánra pillantana.*
Számodra mit jelent az otthon? *Tudja, hogy Dorián sorsa nehézségektől nyálkás, hogy egy kicsit mindenhol kívülállóként érzi magát. Sok mindent tud, de nem sokszor veszi a fáradtságot, hogy a mélységek feloldásában igyekezzen segíteni. Talán nem is járna sikerrel, most mégis kíváncsian fürkészi a másik őszinte tekintetét. Szeretné megadni neki ezt a megnyugvást, amit ő is megtalált. Olyan nagy dolog ez?*
Fazekas Dorián
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Fazekas Dorián, a [M] Bloody Mary mindenese #197 / 2019.06.23. 21:55:19
*Kicsit mindenhol idegen, hiszen ami azt illeti sose találkozott saját magán kívül más vérpárduccal. De talán inkább csak udvarias próbál lenni azzal, hogy nem tölt túl sok időt olyan Falka birtokán, akikhez semmilyen szinten nem tartozik. Véletlenül sem zavarná össze az érzékeket.
Békésen veszik el a távolság a talpuk alatt, közeledve a most alig kivilágított, hatalmas ház felé. Milyen sok lehet a rezsi.
Elfogadja a kinyújtott kezet, de benne is inkább csak a szokás él, mintsem valós igény. Lemosolyog a kedves arcra, ami talán évek óta most a legszebb - de legalábbis a legnyugodtabb egész biztosan.
Körbepillant a kérésre, igyekezve mindent az emlékezetébe vésni, hogy amikor legközelebb csendes magányában alkot, minden érzékszervével életre hívhassa a mostani pillanatot.*
Le. *Könnyed ígéret a hűvös éjszakában. Fejben már tervezi, hogy hogyan adja vissza a hideget, a velem szemben álló különös auráját, a csendet.*
Min gondolkozol? *Nem az a minden lében kanál típus, most is csak azért kérdezi, mert nagyon hirtelen hallgatott el Era. A vihar előjeleként szélroham támad a fák között, felborzolja a tarkóján az alig-pehely hajszálakat. Úgy tűnik élvezi.*
Stelczer Elvira
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Elvira, #196 / 2019.06.23. 21:38:27
*Rettentő ritka az, hogy Doriánt idehozza vagy az, hogy a fiú hajlandó idejönni. Valahogy nem mindig tűnik helyénvalónak, de előfordulhat, hogy a régi berögződések miatt van ez így. Most már nem gyűlölik amiatt, amilyen döntéseket hoz az életében és aki ő, úgy összességében, mégis mindig tart attól, hogy kihúzza a gyufát.
A fák között barangolnak, visszafelé a házhoz. Megáll egy vastagabb, kidőlt rönk tetején és a kezét nyújtja Doriánnak, mintha legalábbis támasz kellene a másiknak. Elmosolyodik a hasonló berögződéseken, mialatt megáll vele szemben egyensúlyozva a másik.*
Lefested nekem ezt a pillanatot? *Sokkal könnyedebb a mosolya mint régóta már. Mintha azzal, hogy megtalálta a helyét, leszakadt volna valami örökös súly a válláról, ami sosem hagyta kiegyenesedni. Most még megkockáztatná az ember azt is, hogy kiegyensúlyozottnak fest.
Felpillant a fák közül kikandikáló, mélykék éjszakai égboltra. Nem tud elég hálás lenni a csillagok megnyugtató térképéért, ami mélységesen hiányzik mikor a városba zárva sétálnak. Valamiért hiányzik onnan az otthonérzet. És egyébként is túl sok az ember. Vajon Domonkos abban bízott, hogy odamegy majd egyetemre? Szegény.*
Kolozsvári Villő
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Kolozsvári Villő, ELTE EMK #195 / 2019.02.19. 21:04:53
*Az első szerelem ilyen, nem? Mégha túlságosan későn is realizálta, hogy az az volt. Minden kedves és fájdalmas emléke ehhez az emberhez kötötte, aki most újra itt ül mellette, mégis egy szakadék választja el tőle és fogalma sincs, hogy hogyan is hidalhatná át. Vagy, hogy egyáltalán szeretne-e megoldást. Túl sok minden történt a két év alatt... talán félne újra közel kerülni a férfihoz.
Annyi mindent tudna mondani, mégsem bír megszólalni. Anno annyira görcsösen akarta, hogy felnőttként kezelje őt, hogy észrevegye és őt nézze. És pontosan ez volt az, ami miatt annyira gyerekes volt. Mindig utólag okosabb az ember, úgy tűnik. De ezt a próbálkozást már feladta, valószínűleg sosem lesz képes nőként tekinteni rá. Valahol fáj az önérzetének, de... előbb inkább neki kéne teljesen nőnek látnia és éreznie magát, nem?
Bólint egyet a feladatra és az elméje egy kis zugában már épp tervezget is. Második otthonának tartja ezt a birtokot, csak melegséggel töltené el, ha hozzáadhatna ő is valami maradandót. Ilyesmire sosem munkaként gondolt.*
Tudom, hogy vágysz a gyógyulásra... de tudod, ha nem lenne a fertőzés, sosem találkoztunk volna. És sokat köszönhetek neked... na meg ki tudja, tény, hogy teljesen máshogy alakult volna az életed, de nem biztos, hogy jobb lenne. Nem ismernéd ezeket az embereket, nem állnának ki ennyien érted, nem tisztelnének így... *Vállat von a végére, hisz, valószínűleg ezt a férfi is tucatszor lejátszotta már a fejében. Ezzel nem tud újat mondani vagy mutatni, max pillanatnyi bátorítást adni. Ki tudja...*
Megtettem. Hűvös tekintetet kaptam érte. Azt hiszem, egyre közelebb kerülünk! *Fanyar mosoly kúszik át az arcán, majd a kérdésre megmerevedik egy pillanatra, de nem is feltétlen a tartalma miatt.*
Jól. Találkoztam viszonylag elég sok emberrel, hasonló problémával. Kifejlesztettek egy bűbájt, ami láncra veri a Fenevadat, pont annyira, hogy ne csapjon át őrjöngésbe. Minden Hold után ismételni kell, de így megszűnik a probléma. *Ez volt a cél és sikerrel is zárult, hurrá! Mégsem érezni, hogy felhőtlenül boldog lenne mindezek miatt.*
És te... te hogy vagy?
Stelczer Domonkos
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Domonkos, Mérnök #194 / 2019.02.19. 20:30:27
[Holnap délelőtt]

*Lehet neki összességében többet törölt el ez a két év. Tele volt mindenfélével, új emberek jöttek, régiek mentek, rendbe szedték a Falkát, munkahelyet váltott, ilyesmik. És ennyi év távlatából már az is egyértelmű, hogy nem voltak azonosok a szándékok, vagy az igények.
Ha pedig a zavaron kívül bármi mást is kibogoz az érzelmi gombolyagból, hát nem látszik rajta. A harmardik x-hez szélsebesen tartva, már tudja, hogy nem illik ezzel sakkot adni az embereknek. Attól, hogy ő tud valamit, nem kell az orrára kötni.*
Biztosan így van, ha ezt érzed. *Visszafordul kicsit a nap felé, ami ismét előbukik a felhők mögül. Az erdőjükbe hamarabb érkezett a tavasz Villő személyébe. Látványosan megnőtt az állatok száma, előbb bújtak elő a melegidő hírnökei. Ez persze mindig ideiglenes. Egy pár nappal a lány távozása után már nem látszik a hatás. De amíg ez itt a béke szigete, addig kihasználják azt. Emberként jobb közérzet, farkasként nagyobb vacsora. Ebben elmerülve, sikerül a colgate-mosolyról lemaradni, de azért a hangszínből már érződik a jókedv. Neki ez is elég.*
Szabad kezet adok az erdő bármelyik csücskére. *Ebben semmi nagylelkűség nincs, ha Villő tájrendez, akkor az nekik ingyenmunka, ráadásul házon belül. De azért nem kérné erre direktben, nem lenne hozzá képe. De a vitae-hydro-terro hármas már igazán olyan közeget tudna itt kialakítani, amilyet csak szeretnének.*
Nah, lehet meghozod az áttörést. *Kötve hiszi, nagyon régen nem megy már senkinek sem. De ez sem a másik ellen szól, csak ezzel a negatív gondolkodással próbálja általában mélyre rugdosni az éledező reményt. Amíg valaki nem tud neki a kezébe adni kész tényeket, egy adag oltóanyaggal, addig szkeptikus marad. Így védi saját magát a vágyakozástól.*
Ez ne felejtsd el Erának mondani. Nélküle nem lennénk ma itt. *És tényleg. Domonkos túl... érzékeny és emberi, hogy a felbukkanó problémák minden részét megfelelő objektivitással kezelje. Ez addig nem volt feltűnő senkinek sem, amíg az Apjuk mellett volt Béta, de hát Alfaként lepakolni az empátiáját... Nem mindig sikerült és ez rossz helyekre vitte, rossz döntésekhez. Egyszerűen hagynia kell, hogy Era kibalanszírozza, vagy épp fordítva. Tényleg, ők lepődtek meg rajta a legjobban, hogy ez együtt milyen jól koreografálva megy nekik.*
És hogy vagy a tükrökkel? *Próbál nagyon könnyed hangot megütni, pedig hát ez kergette messzire a másikat. Úgyhogy, ha nem akar erről beszélni, hát azt is megérti.*
Kolozsvári Villő
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Kolozsvári Villő, ELTE EMK #193 / 2019.02.19. 19:49:42
[Holnap délelőtt]

*Ő nagyon is emlékszik, minden egyes pillanatra. Pedig azt hitte, hogy másfél-két év elég a felejtésre... de házhoz jött a pofonért, ha úgy tetszik. És amíg így hívja Domit, addig nem kell mást sem komolyan vennie, addig lehet még szabad. Ilyesmikkel áltatja magát a lány.
Furcsa érzés a férfihoz érni, neki belebizseregnek a belsőszervei is és ezt a pillanatnyi zavart valószínűleg csak úgy árasztja magából. Próbálja közben elterelni a gondolatait, belemerülni a mágiája adta vérpezsdítő löketbe. A manaszálak kicsit még gubancosak, hisz csak pár órácskája birtokolja újra ezt a testet, de ugye ha nem lenne legalább 110 százalékosan biztos magában, úgysem ajánlotta volna fel.*
Tudom. De nem szeretném elrontani. Szeretem ezt a helyet, az embereket... és ha nem is mindent, azért sikerült kinőni a kiskamaszos gubancokat. Vagyis szeretem ezt képzelni. *Mosolyog a másikra, aztán, ha Domi helyet szorít neki, hát némiképp habozva, de elfoglalja a lépcső rá eső részét.*
Rendben. Akkor lenne is egy javaslatom az erdő keleti csücskén maradt kietlenebb rész újragondolására. *Érezhető, hogy csak cukkol kicsit, talán visszatérte óta most ajándékozza meg először a férfit és fogvillantós mosollyal, de ha Domi nem elég szemfüles, könnyen lemaradhat róla.*
Furcsa, de... biztosabb. Jó újra itt, az biztos. *Érzelmek hada szállingózik a pórusaiból, hogy már csípheti a másik orrát. Nehéz lenne bármit is kisilabizálni belőlük.* Az ELTE-n vagyok. Mágikus lényekre specializálódtam. Kutatás és gyógyítás. *Oldalvást pislant sokat sejtetően a másikra. Sok minden történt és akármennyire is imádta a farkaslétet, szeretne ő is -mint előtte olyan sokan- választási lehetőséget kínálni az áldozatoknak.*
Annyira más lett minden itt is... a légkör. Sejtem, nem az én dicséretemre vágysz leginkább, de... tényleg fantasztikus, amit elértetek Erával.
Stelczer Domonkos
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Domonkos, Mérnök #192 / 2019.02.19. 19:09:04
[Holnap délelőtt]

*Szégyen vagy sem, nem emlékszik, hogy mi volt a belsős becenév osztása Villőre. Kicsit azt is érzi, hogy kinőtték már, hogy komolyan használják ezeket, de azért a nosztalgiára elmosolyodik, mert csomó szép emléke kötődik ezekhez a könnyed törődés morzsákhoz.
Nem távolságtartóan, de valami bölcs nyugalommal biccent és egyáltalán nem érzi magát feszélyezve attól, hogy hozzáér a lány (nő - majd hozzászokik idővel), és még a fájdalom se akkora igazából, hogy megrezzenjen az arca. Rosszabb dolgokhoz szoknak a Holdas éjszakákon. Inkább szokott régen, ugyanis mostanra ritkán kell balhéznia. Már mindenki ismeri az erőviszonyokat, és ritkán bővül a Falka, ha pedig mégis új ember érkezik, az általában meghúzza magát először. Sokkal jobban félnek annál, hogy keménykedjenek.*
Köszönöm. *Megmozgatja kicsit, mint új korában. Hálásan elmosolyodik, nem árt a vitae támogatás közéjük. Ritkák a születettek, rajtuk kívül egy hydro van még és kész.*
Visszafogadtunk, akkor járod be a birtokot, amikor csak szeretnéd. *Az eddig kímélő pozícióból előrébb dől, a térdeire támaszkodva. Természetesen elférnek egymás mellett kényelmesen.*
Több szem, többet lát. Egyáltalán nem bánom, ha körbe nézel, vagy néztek a többiekkel. *Szélesedik az a kedves mosoly. Bízik mindenkiben, máshogy nem is menne.*
És milyen itthon? Tanulsz most, vagy...? *Vagy egyéb. Szeretne kicsit up-to-date lenni Villő dolgaiból, de lehet nem a hosszú kihagyásra kérdezne először. Lehet magától is belemegy a másik.*
Kolozsvári Villő
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Kolozsvári Villő, ELTE EMK #191 / 2019.02.19. 15:18:17
[Holnap délelőtt]

*Annyival másabb itt minden. Az illatok, az érzések, a benyomások. Még mindig kis pillangók repkednek a gyomrában, hogy újra az ismerős terepen, az ismerős tagokkal rohangálhat és élvezheti a Hold sugarait. És ez nem csupán farkasbőrben ennyire izgalmas és intenzív számára az élmény. Annyi emlék köti ehhez a helyhez, ehhez az erdőhöz. És olyan kislány volt akkoriban még...
Épp a jelen felé sétál a nosztalgiából, ahogy megérzi az ismerős jelenlétet. Furcsa érzés, hogy ugyanaz a bizsergés fogja el, mint régen, de az érzések annyira mások. Igazából... ez az, amit nem tudott még magában rendbe tenni.*
Heló Tarzan. *Biccent és gyorsan felméri a másikat, de nem is tudja, hogy mit keres. Persze, olyan természetességgel pásztázza a vitae a tekintete mellett, hogy már lassan fel se tűnik neki a különbség.*
Szabad? *Int közben a férfi válla felé. Ha engedélyt kap, akkor óvatosan megfogja a vállát, stabilan tartja, míg a mágiája megteszi a kellő hatást. Kitapogatja a sérült részt, majd egy pillanatnyi fájdalom suhan át Domonkos testén, ahogy visszaáll minden az eredeti állapotba, majd kicsit enyhít is az izmok merevségén, ami beállt a sebesülés miatt.*
Mióta visszajöttem, nem volt még alkalmam végigjárni, meg... nem is akartam visszaélni az új esélyemmel. De azért hiányzott... *Mosolyogva visszapillant a fákra és teleszívja a tüdejét a hűvös levegővel.*
Körbenéztem, hogy a Hold alatt történt-e bármi rendkívüli, ami az átváltozás alatt elkerülhette a figyelmet. De gondolom már jóval előttem tudtad, hogy minden rendben. *Végre a férfi felé is megejt egy mosolyt. Tisztában van vele, hogy tele van rúnákkal és védelmi bűbájokkal az egész hely, de óvatosabbá vált az elmúlt időben. Na meg hiába figyel mindenki mindenkire, balesetek akkor is előfordulhatnak.*
Stelczer Domonkos
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Domonkos, Mérnök #190 / 2019.02.19. 14:34:04
[Holnap délelőtt]

*Túl vannak az utolsó estén is. Fáradtan, de mégis jóval felszabadultabban élvezi az éledező tavasz nehezen melegedő sugarait a második fokon üldögélve, a teraszra szélére felkönyökölve. Kicsit megrántotta a vállát az utolsó visszaalakulásnál és még nem volt érkezése lehajtani rá egy bájitalt, úgyhogy egyelőre élvezi, hogy ez egy olyan pozíció, amiben nem zsibbad a karja.
Időről-időre azért a házra figyel, hogyha az első ébredezők hazaindulnának, akkor meg tudjon bizonyosodni róla, hogy teljes végtag számmal és megfelelő mentális stabilitással eredjenek útnak. Azon mondjuk meglepődik, amikor nem a szeme, vagy az orra jelez először, hanem az ismerős mágia, ami már messziről feloldja azt a feszülő érzést a vállában. Innen már könnyű irányba fordulni a fák közé, ahonnan Villő közeledik megfontoltan. Azért meglepődik, hogy van, aki hamarabb ébred, mint ő.*
Szia. *Könnyedén köszön rá a szőkeségre a normál hangerő távolságában. Arrébb húzódik, hogy el lehessen férni mellette, ha befelé tartana a másik. De azért egy kérdést még megfogalmazna.* Hogyhogy ilyen korán?
*Na, semmi számonkérés. Ugyanolyan barátságos csevejnek hangzik, mint akármikor máskor. Nem mintha sokat beszélnének. Villő látványosan befelé figyel - és nem csak Domonkos társaságában, hanem általában a falkatagok közelében. Mivel más közegben nem látja, ezért nem tudja megmondani, hogy ez általános változás, vagy már mindenkivel ilyen a lány. Lány? Ilyenkor már illik nőként aposztrofálni az embert, nem?
Mindenesetre bántja valahol, hogy nem érzi otthonosan magát Villő, de mióta együtt vezetik Erával a Falkát, igyekeznek jó szülő módjára ugyanazon a párton állni. Ha nincs babusgatás Era részéről, akkor felőle sincsen. Persze ettől még mindig háromszázszor barátságosabb már az egész jelenség, mint a húgáé. Remekül kiegészítik egymást, és meglepően kompromisszum készek egymás felé a testvérek. Sokkal jobb korban a Falkájuk, ez nem is kérdés.*
Stelczer Domonkos
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Domonkos, Mérnök #189 / 2018.11.21. 21:29:49
[tegnap este]

*Nem tudhatja, hogy mi játszódik le Nolában. Érzi a levegőben a nyugtalanság sós esszenciáját, de ez még nem elengedő ahhoz, hogy rájöjjön mi történik. Talán nem is rátartozik. Csak kellett egy ember, akinek le lehet adni az összes érzelmi hullámot. Ha ez a sarki zöldséges lett volna adott estben, akkor ő. Most éppen Domonkos volt kéznél. Felrémlik benne Era, aki arról beszél, hogy az emberek milyen könnyen kizsákmányolják egymást, éppen olyan értelemben, ahogy szükséges. Nem hisz ebben. Szerinte mindenkinek segíteni kell, aki elfogadja azt. És ha Nola delíriumos álmain át kell evezni, akkor ott lesz. A nő is ugyanúgy ott volt neki, amikor kellett.
Kicsit vicced belegondolni, hogy az elmúlt körülbelül tíz évben nem ismert meg senkit sem csupán azért, mert felvette volna a tárcáját az utcán. Manapság minden emberrel valami egészen új szintről indulnak. Például nem tudná megmondani Nola kedvenc színét, most mégis itt van és egy teljes mentális összezuhanásban áttámogatja. Ilyen például Mira is... Alig várja már, hogy lerázza a farkas bőrt és elkezdjék kipipálni a listás tételeket - nem, nem konkrétan ezt várja. Inkább csak az újra találkozás örömét. Akármilyen érzelmi hullámvasút a nő mellett, vagy pont azért, de nem tudja elképzelni hosszútávon, hogy ne tudjanak egymásról. Lehet mesél majd neki Noláról.
Ma viszont nem valószínű, hogy aludni fog már. Túlságosan is félti a nőt. Ott marad az éjjelre a saját ágya mellett és ha kell újra olvas, vagy elringat, csak ki tudja pihenni a másik ezt a lelkigörcsöt, ami most már fizikálisan is jócskán kifacsarta.*
Lázár Nola
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Nola, Jósnő #188 / 2018.11.21. 20:29:28
[tegnap este]

*Igen, valójában most sincs egyedül. És Bencének sem lehet elég hálás, amiért néhány éjszakára befogadta. De igazából ez sem az otthona. A valódi otthonában, már kényelmetlenséget okoz, bűntudatos tekintetekbe botlik, és bocsánatkérő gesztusokba, amiért nem tudják viszonozni azt, amire vágyik. Végszóra tényleg megint légszomja támad. Valahol olvasott erről egyszer...talán amikor kiderült, hogy Dani lefeküdt a tanárukkal...és annyira rosszul lett tőle, hogy napokig szúrt a szíve. Meg kellett állni a folyosón, és a mosdóban kellett összeszednie magát. Ezt érezhette Kata is? Vagy Teó? Nagy összegben merne fogadni rá, hogy nem. Biztos nekik is összetört a szívük. De azt még be lehetett foltozni. Ott még lehetett húzni egy kis betont a kátyúra. Nola úgy érzi, nála beszakadt az M4-es, és nincs az a közútkezelő, amelyik rendbe tudná hozni. Látomása sem érkezik, ami megnyugtatná, hogy egy nap túlteszi magát ezen. Valószínűleg azért, mert teljesen soha nem is fogja.
Még mindig fuldoklik a sírástól, pedig jól esnek az érintések, még ha először nem is tudatosul benne, hogy pontosan mi történik. Nem érzi szükségét, hogy el kelljen mondani, kiről van szó. Lényegtelen kinek mondta, az volt a fontos hogy végre hangosan felszakadjon valami a nagy önuralom nyomása alól. Pokoli az egész. Oda akar bújni Zsófihoz és Danihoz. Azt akarja, hogy minden a régi legyen...dehát ugye megmondták neki, hogy soha semmi nem lesz már a régi. Hogyan kell elfogadni az elfogadhatatlant?
Az olvasás felénél kezd alább hagyni a hüppögés, nyöszörgés. Erőszakkal veszi rá magát, hogy Domonkos mélyen zengő, érces hangjára figyeljen. Kezén át érzi a testhő melegét, figyelmes-vigyázó mozdulatokkal simogatják. Neki nincsenek ilyen emlékei gyermekkorából, de annyira alfában van, hogy gyámoltalan kislánynak érzi magát tőle.
Kimerült kíváncsisággal hallgatja a történetet. A főszereplő elbeszéléséről jut eszébe, hogy annyi mesélni valója van... rossz emlékek ide vagy oda, egyszerűen azt is ki kell majd mondania egyszer, hogy hány ember vére tapad a kezéhez. Az orvos már a harmadik alkalommal megmondta: a túlélők bűntudatát cipeli. "Miért én? Miért a többiek?" Épp amikor megjelenik Zsombor negédes arckifejezése, ahogy kitolja őt az emberek elé, hogy magasba emeljen egy kék folyadékkal teli ampullát, visszarántja őt Domonkos a történetbe. Kitartó...meg kell hagyni, gondoskodó-kitartó. Alattuk tényleg egy csapat veszélyes vérfarkas bandázik? Mi ez...? Gyerek sírás? Zsófi? Nem... csak képzelődik. Domi csitítja, és megint álomba tud merülni. Vagy lehet most van ébren, és minden amit eddig tapasztalt egy rossz álom. Addig itt marad, amíg ki nem derül. A deriliumos állapotot átvészelve. Angyalokkal és démonokkal. Napon olvadó mézzel, beszélő sáskákkal. És Domonkos megnyugtató hangjával.*
Stelczer Domonkos
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Domonkos, Mérnök #187 / 2018.11.21. 19:55:43
[tegnap este]

*Közelebb gurul a székkel, mert Nola rekedtes hangja nehezen töri át a félhomályos szoba bús csendjét. Szeretné kicsit jobban ismerni a másikat, hogy jó dolgokat mondhasson, hogy megnyugtathassa. De a váltogatott névmásokból nehezen derül ki, hogy ki az, aki nem várta.
Persze meg tudja tippelni. Amikor utoljára ki volt akadva Nola, és beszéltek, akkor Danival volt valami gáz. Utána már csak a nászútról hallott. Akkor boldognak látszott. Fogalma sincs, hogy mi történt, de ígyis megszakad a szíve érte. Megfogja a remegő, izzadó tenyeret és bár nem sokat ér, karikákat simít a száraz bőrre. Bárcsak el tudná mondani, hogy nincsen egyedül, most is igyekszik rávigyázni valaki. De hát mit ér két kedves szó, ha nem attól érkezik, akitől vágyik erre?
A másik kezével a piszkos-szőke tincseket cirógatja és egy szót sem szól, ahogy az előbb sem tette, hogy vékony hajszálak tapadnak a kezéhez. Ha felgyűlt egy adag, összemorzsolja és az asztalára teszi. Egy gombóc, kettő... majd kidobja, vagy valami. Addig pedig had kucorogjanak maguknak.*
Csss, Nola. Megint rosszul leszel. Próbálj meg aludni, jó? Vagy... *Mi lehet megnyugtató? Elhúzódik és átsétál a szoba másik végébe. Fogalma sincs, hogy jól teszi-e, amit tesz. Gyakran nem tudja, hogy hogyan kellene kezelnie az érzékeny emberi lelket.
Mindenesetre, amikor visszahelyezkedik, fél kezét újra simogatásra emeli, a másikkal pedig felnyitja az aktuálisan olvasott könyvét, hogy hangosan folytassa, ahol abbahagyta.*
Kiskorom óta hallom az emberek gondolatait, még akkor is, ha ki sem nyitják a szájukat. Mindenféle mellékes megjegyzéseket kapok el, amelyeket dolgok, állatok, fák, madarak, kövek ejtenek el napközben.Hogy mik ezek a hangok, fogalmam sincs. Amikor végre beszámoltam róla Franci maminak, ő nyugtalankodni kezdett, soit un fléau soit une bénédiction, átok vagy áldás is lehet, ezt mondta. Nos neki tudni kellene, hiszen tele van a feje egymással harcoló angyalokkal és démonokkal. Elvitt az orvoshoz, így találkoztam az üvegben élő Khannal – róla majd később beszélek. A szavak… némelyek úgy ropognak, mint a petárdák a levegőben, mások bennem vannak, és ha figyelek rájuk, hallom, hogy vitatkoznak, vagy hülyeségeket beszélnek. Egyszer ránéztem Nisára, és a hang azt mondta, a haja úgy omlik le a fejéről, mint a történelem. Mi a francot jelenthet ez? Nem tudom. Egyes szavak olyan lassúak, mint a napon olvadó méz. Elli és én láttunk egy sáskát a Diótörőben, éppen szétterjesztette vörös szárnyát, és rázendített: „Olyan káprázatos vagyok! – Én pedig azt feleltem hangosan: – Persze, addig, amíg egy madár meg nem lát.”
*Fura, hogy az ember milyen dolgokat jelez meg a gyerekkorából. Például Domonkosban élesen megmaradt, hogy az éjszakákon, amikor a farkas jelenlététől nyüszített vigasztalhatatlanul, az édesanyja ugyanígy simogatta a haját, az arcát, a nyakát és olvasott. Mindegy volt, hogy mit. De ez a megnyugtató hang végig kísérte egy életen át és most ő maga teszi ugyanezt, remélve, hogy a másiknak is tud valamit jelenteni.*
Lázár Nola
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Nola, Jósnő #186 / 2018.11.21. 18:56:49
[tegnap este]

*Észreveszi a nőt, de vészesen lassulnak a reflexei. Félárbócra ereszkedik a szemhéja, és kiszolgáltatottan hagyja, hogy a férfi felcsurizza a haját. Különböző illatok csapják meg. A jótékony félhomály ránehezedik az elméjére, már semmit nem akar, csak aludni. Mély álomba zuhanni, és abból soha fel nem ébredni. Szeretne ennyi idő után, valami mást is érezni a fizikai és lelki fájdalmon kívül. Szeretné könnyűnek és gondtalannak érezni magát. Elengedni az aggodalmat, és úgy gondolni mindenkire akit szeret, hogy boldogok. Ha nem vele, legalább nélküle is. Elszorul a torka, de ezt már nincs bűvös bájital, ami elsöpörné. Ezek már csak a puszta érzések, amiket egy emléktörlés tudna ismét tisztára söpörni. Akkor pedig maradna a teljes kiüresedettség, mert eltüntetni ezeket az embereket az elméjéből egyet jelentene élete kitörlésével. Edina távozik, Nola feje visszacsuklik a párnára, és némán szántani kezdik a könnyek a bőrét. Sírásba torzulnak a vonásai, egy megtört, ráncos középkorú nőre kezd hasonlítani a pillanat töredéke alatt. Valami fura, gyerekes módon izgul, hogy Domonkos tenyerébe ne maradjon ott egy marék haja, ami az elmúlt hónapban elkezdett hullani. Így is szégyenletesen elhagyta magát.*
Már nem kellek neki...
*Nyüszíti halkan. Csak azért nem beszél többes számban, mert abban reménykedik szívszakadtáig, hogy Zsófi egy nap nem úgy fog vele játszani, mint egy idegen nővel, aki meglátogatja. Egyszer hazatalál anyához, és akkor nem lesz újra egyedül, mint az ujja. Gyűlöli ezt az egészet. Dani előtt sem igazán kérte őt a világ. Az anyja egyértelműen a tudtára adta, hogy ő a becsúszott gyerek, akit kikapartatott volna, ha nem lett volna túl késő hozzá. Bevésték a lelkébe egy életre, hogy rossz döntéseket hoz, mindegy mennyire igyekszik. Felesleges próbálkozni, úgyis csak útban van, mindenki terhére.*
Nekem senkim nincs, csak Ők... csak Ő... nekem... nem mehetek sehová haza.
*A letompult kimerültségben alig bírja követni a saját gondolatait. Ráeszmél, hogy eddig titokban arra várt, hogy Dani megjelenik valahol az ajtóban, a villamoson, a metróaluljáróban, a Főnixben egy terápiás óra után. Kiakad, szörnyen össze van törve, átöleli, hazacipeli. Haza, mindegy hová... ott végig csókolja minden pontját a testén, elsuttogja, hogy szerelmes belé, és ez sosem szűnt meg elszakadni. Biztonságban átkarolja, visszahúzzák egymásra a gyűrűiket. Újra összedobban a szívük, ő pedig felsóhajthat végre, hogy nincs tragédia.
De Dani nem érkezett sem másnap reggel, sem azután. Sem egy hét múlva, és egy hónapra rá sem. Kínosan ügyeltek, hogy a délutáni látogatások alkalmával ne nézzenek egymásra, ne érjenek egymáshoz. Vagy csak Nola vigyázott annyira? Az ajtóban még az elején visszatartotta, de akkor is csak azért, hogy külön hálót ajánljon. Már nem akarja őt... és szemmel láthatóan szenved tőle, de lényeges különbség, hogy inkább ezt választja, minthogy... nincs opció. Ha nem érzi, nem érzi. És ma délután leesett, hogy nem jön. Se most, se máskor. Nem dörömböl az ajtón, hogy viharos vallomások közepette visszakaphassa exfeleségét. Már más történetben van, és ez elviselhetetlen. Annyira elviselhetetlen, hogy csak annyit szeretne: legyen vége örökre. Azt latolgatja, hogy ennyit kerülgetve a halált két év után, hogyan lehetne mégis rátalálni az elmúlásra.*
Amikor nagyon rosszul voltam... befordult a kocsival...és elvitt valahová. Mindegy volt hová, csak mentünk...
*Eltakarja az arcát tenyerével, mert megint megtelnek szemei könnyel, és muszáj hagynia, hogy kicsit rázza a sírás.*
És most felültem a buszra, és azt képzeltem, hogy ott ül mellettem... és a villamosra és a metróra és mindenhová... és nem történt semmi Domi. Elfordultam, és üresek a székek.
*Megállás nélkül törli a könnyeket, fel le hullámzik a mellkasa, ezt a szúró fájdalmat a szívénél miért nem szünteti meg a varázslat?*
Nem lehet üres...nem lehet...nem tudom, hogy kell nélküle lenni. Elszúrtam ezt az egészet, hamarabb kellett volna megszöknöm. Már nem is emlékeznek rám. Kijövök a Főnixből, és nincs ott a kapuban, érted? Azt várom, hogy ott áll, és... és meggyógyít. Nem tudom ezt csinálni, nem bírom.
*Belefordul a párnába, és engedi, hogy tovább folyjon könnycsatornáin keresztül a sós nedvesség. Jó ideje csak gépiesen teszi amit kell. Lenyelte minden pánik gondolatát, mert csinálni kell amit kell. A feladatot el kell végezni. Közben sejtette, csak tudomást nem szeretett volna venni róla, hogy nem sokára kiborul a bili, és akkor már egyáltalán nem olyan könnyű összekaparni a rumlit, amit csinált vele. De ez Dani érkezésének estéje után csak egy veszélyesen ketyegő bomba, ami bármikor robbanhatott volna. Nem kellett, hogy ez a ma este legyen. Bárcsak tudna aludni. Úgy sejti ma éjjel segíteni fog a szer, amit kapott. Talán a tabletták is...talán amíg Domi alszik kiönthetné az egészet, és felhajthatná a teával. És reggelre elmúlna minden elviselhetetlen fájdalom, ami nem hagyja őt funkcionálni.*
Stelczer Domonkos
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Domonkos, Mérnök #185 / 2018.11.21. 18:26:04
[tegnap este]

*Az ágy mellett van a dolgozó asztala, oda ült most le. Folyamatosan figyeli a nőt, hátha van valami allergiája vagy ilyesmi. Nem tudta volna megkérdezni, szóval csak reménykedett, hogy nem éppen megöli a másikat. Nem orvos sajnos, hogy értsen ezekhez. Igazából a szimptóma felismerésig megy csak neki a dolog.*
Hát... én sem tudom, hogy mi történt veled.
*Vég szóra érkezik Edina. A tömzsi nőn azonnal látszik, hogy tele van szeretettel és figyelemmel. Tálcát hoz, teával, szimpla háztartási keksszel és katonákra vágott szendviccsel. Domi hálásan pillant rá. Mindenki tyúkanyója.
Leteszi a hozott terülj terülj asztalkát az asztalra, aztán közelebb sündörög Nolához. Hajgumit vesz elő és a vaskos, puha ujjak óvatosan összegereblyézik a loboncot és Nola válla fölött összeköti neki, csak úgy kényelmesen, oldalra.*
Szegénykém! Nincsen semmi baj, itt már rendben leszel. *Bátorítóan a nőre mosolyog, aztán Domonkos kezébe nyom még egy adag tablettát, mielőtt kifordulna a szobából. Megköszöni neki a segítséget, aztán a éjjeliszekrényre teszi a hengeralakú dobozkát.*
Mások ettől az adagtól szinte kómába esnek. Elképesztő milyen szívós vagy. *Nyilván az a két év olyan gyötrelem volt, hogy ez szinte meg se kottyan a nőnek. Borzasztónak hangzik. De azért próbál nagyon nyugodt maradni, hátha átragad.*
Lázár Nola
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Nola, Jósnő #184 / 2018.11.21. 18:00:47
[tegnap este +18]

*Nem kell leerőszakolni a bájitalt. Bármit elvesz, amit felajánlanak, csak szűnjön meg az összes szimptóma. Úgy tűnik a legjobb kezekbe kerül, mert itt gyakran előfordulnak rosszullétek. Domonkos nem csinál nagy ügyet a helyzetből, pedig tényleg nekimegy mindennek. Úton útfélen összecsuklik, úgy kell felkanalazni. Ő viszont észre sem vette, hogy a falkatagokon keresztül vágtak át. Jó kis beköszönés. Ilyen hosszú idő után, csoda hogy felismerte Domonkost. Nem ilyennek emlékezett rá. De még nem volt ideje jobban megnézni magának, hogy nem-e inkább elrabolta valaki, mintsem a férfi jött segíteni.
Úgy nyalábolja fel a testét a kád mellől, mintha rongybaba volna. Annak is érzi magát. A varázs-szer jótékony meleg módjára árad szét a nyelőcsövén át a mellkasába, majd a gyomrába. Apró tündérkék a pocakjában, gyógyító csillámot lehelnek hasába, gondoskodón. Pillanatok alatt lenyugszik minden izma, alábbhagy a vibrálás és a görcsösség. Kapaszkodik Domiba, aki úgy ahogy van, még nedves hajjal befekteti őt egy ágyba.
Minden testi tünetét eltüntette a lónyugtató. Úgyhogy végre marad kapacitása rájönni, hogy valójában minden végtag és belszervi fájdalmát a ketté törött lelke generálja. Elkámpicsorodik kábán. Pisztolylövedék módjára találta el amit Domi adott, mintha űzött vad terült volna el a tisztáson. Végre kiengedtek az izmai, és így össze sem kell húznia magát az ágyon, csak elterül.*
Nem tudom...mi történik...
*Mondja halkan, tagoltan. Honnan indult, hova tartott? Ki tudja már?*
Stelczer Domonkos
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Stelczer Domonkos, Mérnök #183 / 2018.11.21. 17:38:52
[tegnap este]

*Annyira rémisztő volt az üzenet, hogy biztos volt benne, ide kell visszajönniük. Nem tud rögtön a szobába távoljárni, a sokrétű rúnavédelem miatt. A gyönge testet viszont probléma nélkül be tudja támogatni. A ház ilyenkor már bőven tele van a falkatagokkal, szóval biztosan el fogja magyarázni nekik, hogy mi ez a riadalom - de majd csak akkor, amikor Nolát visszahúzta az emberibb állapotba.
Elképesztő önuralmat tud tanúsítani a helyzetben. Azt mondjuk nem fogja tudni megérteni, hogy minek szenved Nola jobbra-balra. Mindenhova beveri magát, és csak nagyobb bajt okoz mind a kettejüknek, mintha kettő percre a seggén maradna.
Kiveszi a nő kezéből a zuhanyrózsát, és maga felé fordítja. Két üveg bájitallal térdel a másik mellett. Amíg Nola kiterítette a gyomrát, nem csak álldogált a férfi és nézte.
Reméli, hogy nem kell leerőszakolnia, de ha mégis, azzal csak Nola jár rosszabbul. Domi ugyanis negyven plusz kilós farkas állkapcsokhoz van szokva, szóval nem nagyon lehet ellene kapálózni.*
Jól van... most már nem lesz gond. *Leáll a pánik, megnyugodnak az izmok, talán fáradtságot érez még Nola. A fájdalomból nem maradt semmi.
Amíg a hűvös porcelánnak dőlve piheg Nola, Domonkos hosszan tanulmányozza a sebeket. Hát ilyen volt. Nem tud semmit sem kiolvasni, idegen nyelven szólnak hozzá az alattomos hegek. Inkább fogja a ledobált ruhákat és ráteríti az inas testre. Egyáltalán nem akasztja meg a félmeztelenség. Egy jó öt percet azért mindenképpen vár, hogy minden hatóanyag kifejtse a hatását, aztán óvatosan a karjaiba veszi a nőt, hogy visszavegye a szobájába és az ágyra fektesse.*
Lázár Nola
Aktuális
Válasz erre Könyvjelző mentése Üzenet küldése
Péterfy Nola, Jósnő #182 / 2018.11.21. 17:16:53
[tegnap este +18]

*Érzi, ahogy egész testéből kifut a vér. Lüktetni kezd a halántéka, lezsibbadnak az ajkai, és az ujjbegyei. Elönti az egész testét a forróság, és iszonyatos légszomj tör rá. A kortizol gyilkos fekete özvegy módjára szövi át a végtagjait és a szívét. Úgy elszorítja, hogy biztos benne: menten megáll. Küzd a könnyekkel, a légzéssel, a létezéssel. Homályos tekintettel észre sem veszi Domonkost, aki egy pillanat alatt magával rántja a távolba, egészen Szombathelyig. Ott egy idegen helyen, idegen bútorok és holmik között először a földre rogy. Nem bírja megtartani magát. Eddig tartotta, eddig sikerült. Zakatol a fejében a gondolat, hogy vizet kellett volna szereznie, mert olyan, mintha egy marék homokot nyelt volna le. Az előbb még autózúgás, és embertömeg sivalkodása tolakodott tompa gondolatai közé. Ennek látlelete hullámzik a neuronjai között, pedig ide fenn már teljes a csönd. Nyüszíteni kezd a pániktól, hogy nincs tovább. Legyűri valami, ami nálánál sokkal erősebb és hatalmasabb. Remegő tagokkal a fürdőszobát keresi. Beesik egy ajtón, hallja hogy a férfi sietősen követi. Éppen eléri a mosdót, pedig pillanatokkal előtte még biztos benne, hogy kifut az időből. Gyomra kevés tartalma a hófehér wc kagylóra csapódik. Sav marja a torkát, fájdalmas görcsbe ugrik a gyomra, és nem bírja megállni teste a remegést. Elképzeli, hogy gyötrelmesen távozik testéből ezzel együtt valami, amitől meg akar szabadulni. De valójában csak agonizál. Köhögve kiszenvedi ami még menekül belőle. Hosszú, hullámos szőke tincse a szájára tapadnak. Arra sem marad ereje, hogy odébb söpörje.
Nem látja Domit, mert megmérgezve semmi sem éles, és tiszta. Képtelen bármit is mondani, csak kínlódva nyög, prüszköl, szűköl. Még mindig küzd, hogy ne sírja el magát. A mosdótól nem messze kitapogatja a kád szélét, és úgy veszi le a kabátját, mint akin átment egy súlyos teherkocsi. Szerencsétlenül cibálja magáról alatta a maradék ruhaneműt, amíg csak a melltartója marad. Remegő kézzel a zuhanyrózsáért nyúl, és megnyitja a vizet, hogy azzal a lendülettel a kádba hajolva a tarkójára nyomja a forró zuhatagot. Mélyeket lélegzik, de ez sem elég kellemes. Még mindig ki akarja ütlegelni bordáit a szíve, továbbra sem szűnik a szédülés, vérnyomása az egekben. Már csuromvíz a haja, hasán érzi a hideg csempe tolakodó érintését a kád szélénél. Egy pillanatra megint látja magát kívülről, farmerban, bakancsban, félmeztelenül, ahogy fejére zubog a víz. Lesoványodott hátán kirajzolódnak a csigolyák. Fakó bőrén átütnek a kék érvonalak. Ahol lecsupaszította magát, látszik hogy elborítják a mágikus hegek. Ezek már nem tűnnek el vélhetően soha. A bal lapockája kellős közepén egy másik égési nyomnak tűnő jel. Egy hatalmas "K" betű. Akár a tehenek billogja. Addig görnyed a kád fölé, amíg pár pillanat erejéig úgy nem érzi, hogy múlik a gyötrelem. De nem múlik...csak tompul. Lapít, amíg le nem gyengül ismét, hogy átvegye az irányítást felette.*
következő 20 hozzászólás következő oldal

Archívum

Szeretném a Játékteret mobilnézetben használni!