Pure

Leírás Regisztráció Bejelentkezés Játékostárs-kereső (0) Könyvjelzők Régi üzenetek (0) Események (0)

99 db hozzászólás van a témában. Jelenleg 0 személy tartózkodik a témában (utolsó 5 perc adata).

következő 20 hozzászólás

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#99 / 2024.01.11. 10:31:59
	*Adrán ártatlan vigasza, amit egy már elmúlt fájdalomért nyújt úgy éri, ahogyan a mezőn felejtett embereket a villámcsapás - nincs hová elbújnia előle, nem tudja kikerülni, csupán dermedten figyeli a másikat, ahogy magától értetődő természetességgel suttog olyasmit a sötétségbe, amitől elönti az a borzalmas fajta ambivalencia, ami lezsibbasztja a testét és amitől hideg verejték csapódik ki a talpán. Amikor nem tudja eldönteni, hogy megcsókolja vagy elküldje a férfit, aki éppen a visszautasítás utózöngéjében simogatja meg a lelkét mintha el is engedné, de közben mégsem. Ez nem fair. Nem fair, hogy Adrián szándékai követhetetlenek - az sem, hogy az ő falai a férfi egy halovány sóhajától is porrá omlanak. Értetlenül áll a szituáció előtt: amikor az első csókba átázott a lelke, a szíve és minden elhazudott vágyódása és mégsem jelentett semmit, csak valami szirupos ragaszkodást egy meghatározatlan kapcsolódásba, ami nem baráti, de nem is több annál. Most pedig úgy fekszenek a kanapéján, mintha természetes volna és már ezerszer is érintették volna egymást hasonlóan bensőségesen. Nem tudja, hogy ezek után mihez tartsa magát, mert a férfi most úgy tűnik csupán őt követi. Ami abszurdum - éppen Adrián az, aki idejekorán letisztázta a lehetőségeket, már akkor amikor még számára is kényelmesek voltak a barátságos keretek, amikor még csupán arról szólt, hogy több száz kilométernyi távolságból valahogy összeérintették a világaikat. Most pedig kizsigereltnek érzi magát amiért míg ő megélt valami sorsfordítót addig a férfinak nem esett nehezére leráznia magáról az eseményeket, hogy most barátian azzal vigasztalja: majd valaki biztos fogja egyszer szeretni. Vesz egy mély levegőt, de végül nem bukik ki a gondolat, csak lassan kilélegez míg megpróbálja elkerülni a zöldes szempárt.* Türelmes vagyok. *Csak nem most. Talán illő volna visszavonulnia a jelenetből, mielőtt túlságosan komfortossá válik a férfi meleg érintése a kézfején, de Adrián hangja végül ott tartja - egyre lassuló gondolatokkal hallgatva a történetet, amiben talán ott van néhány berozsdásodott kulcs, amivel beleshet a mellette fekvő férfi lelkéhez. A történet a bizalmatlan kisfiúról átázik az álmai közé is, Adrián pórázon vezeti a tudattalanját, hogy még akkor is róla szóljanak a gondolatai, amikor bejárhatna világokat és táncolhatna a csillagokkal. Talán mert az éjjel egy pontján a férfi ölelése körbebélelte az elméjét is, nem csak a testét. A tompa mocorgásra ébred fel, de csak lassan csatlakozik vissza a valóságba - elhúzódik pár hosszú perc amíg a másik bőréről inhalálja a eső áztatta erdők otthonos illatát és semmi sem tűnik olyan normálisnak mint a férfi karja a hátán és az összegabalyodott alakjuk a paplan alatt. A tenyere Adrián mellkasán pihen, kiérezve, hogy az egyetlen sietős pontja a reggelnek az a másik szíve, ami őrült tempóban dörömböl és végül a saját, lomha pulzusa is meglódul amikor a reggeli napfény végre átsüt a békés, őszies ködön az elméjében. Megpróbál diszkréten felemelkedni a férfi mellkasáról, anélkül, hogy fájdalmat vagy még több kényelmetlenséget okozna, de a másik karja csak lassan ereszti őt, mintha Adrián még álom és ébrenlét között próbálná magát megtartani a jobbik oldalon. Amiért azt hiszi, hogy a másik még alszik, valamivel bátrabban, ám sokkal óvatosabban mozdul és megpróbálja magát lecsorgatni az oldalán - megküzd a saját bágyadt vágyaival, amik megpróbálják visszakényszeríteni az ölelésbe és a próbálkozásai nyomán végül a férfi elengedi őt. Van egy filmbeillően kínos pillanat, amikor összetalálkozik a tekintetük: a két álmos szempárban csillanó rémület összefonódik, mielőtt jó reggeltet mormolna és úgy döntene, hogy ha a tegnap éjjeli csókról nem beszéltek, akkor talán arról sem kellene, hogy az álmai között lebomló gátlásai miatt gyakorlatilag rámászott a másikra. Zavarbaesett torokköszörüléssel emelkedik fel és megpróbálja összekapdosni az erényeit, amíg kimászik a férfi mellől és leigazgatja a pólót a lábain, amik egészen idáig valami romantikus gubancban pihentek Adrián körül, hogy aztán a reggelben végül minden beszélgetésre tett kísérletük kínos kudarcba fulladjon kezdve a "jól aludtál?" kérdéstől át egészen a nevetséges szabadkozásig és még akkor is lángol az arca, amikor a délutánban végül magára kulcsolja a lakás ajtaját - ahol ha nagyon figyel még érzi a férfi jelenlétének lenyomatait.*

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#98 / 2024.01.11. 10:31:41
	[2023 május] *Az ő szeme is végigköveti Ria törékenynek tűnő kezét a sajátjában, és miközben válaszol, a hüvelykujjával lassan és óvatosan végigtapintja az ujjperceket és a kézfej csontjait, mint aki szeretné elraktározni, hogy később emlékezetből fesse meg már a saját magányában.* Csak a kávéban. Kimondottan édesszájú vagyok, szerintem ha nem kéne edzenem a munka miatt, már rég kész lenne az aputest. *Ria preferenciáját elraktározza, mert reggel ez az információ még hasznosnak bizonyulhat - most még úgy képzeli, hogy ezt a könnyed hangulatot átmentik majd a napfénybe is, és nem fogja nyomasztani az idegen lakás, csak lefőzi a nőnek a kávéját, és ilyen gördülékenyen beszélgetnek majd, lassan ébredezve. A felismerés, hogy a fantáziájában valami párhuzamos valóság létezik, majd csak pár óra múlva éri el. A megszokott, csendes fókusszal hallgatja Ria történetét a nagy szerelemről. Arra gondol, hogy szerencsés lehetett az a férfi, akinek mindent odaadott magából ez a nő. A konklúzió hallatán kihúzza a kezét a nő finom érintése alól, és egy ujjal megsimítja Ria járomcsontját, mint aki sejti, hogy valamikor, régen kicsapódott a másik arcára a vegytiszta fájdalom. És rájön arra is, hogy Ria tartása még a régi szívfájdalmak emlékében is megmarad, mert már csak valami csendes elfogadást hall ki a hangjából. Ő azért még együttérez azzal a régi, korábbi lánnyal. Nem kezd el üres közhelyeket dobálni, hogy “a szívnek nem lehet parancsolni”, vagy hogy “nektek ennyi dolgotok volt egymással, de ezek szerint ez nem volt megírva”. Őt sem vigasztalta egyik sem az első csalódásnál.* Nehéz lehetett elfogadni, hogy egy ennyire sodró és sorsszerűnek tűnő kapcsolódás is egyszer csak véget ér. *Visszafog a nő kezére, abba az ártatlan összekapaszkodásba, amitől lehunyt szemmel úgy tehet, mintha már nem lenne egyedül.* De ha ez számít, szerintem elképesztő vagy. És szerintem mindenki, akit közel engedsz magadhoz, egy egész kicsit szerelmes lesz beléd. Mert nagyon szeretetreméltó ember vagy. Remélem lesz valaki, aki igazán törődik veled. *Elszorul a torka, mert van egy része, aki szerette volna, hogy randikra vihesse Riát, és talán, ha ennek a varázsnak nincs vége, akkor ő legyen az. De reméli, hogy van valahol egy olyan Adrián, aki nem lett farkas, és talán csak egy kis ideig megkapta a lehetőséget, hogy törődjön ezzel a nővel. Talán ő jobban csinálta: nem csak egyetlen csókot lopott egy kihalt sikátorban, hanem valahogy rávette azt a másik Riát, hogy ne csak a barátja akarjon lenni. Mikor a nő szabadkozni kezd, egy pillanatra megszorítja a kezét.* Szeretem, ha beszélsz. És köszönöm a titkokat is. Vigyázni fogok rájuk. *Ria lehunyja a szemeit, ő pedig végre úgy érzi, büntetlenül figyelheti a másikat.* Kicsit szomorúan indul. Tudod, mint a mesékben, hogy a szegény fiú nem nyerheti el már az elején a királylányt, előtte muszáj megölnie a sárkányt. De a vége vidám, ígérem. *Ria elhelyezkedik, ő pedig végül egy sóhajjal belekezd.* Öt éves voltam, amikor anya bejelentette, hogy beköltözünk egy László nevű férfihoz, akivel előtte már találkoztam néhányszor, de akkoriban nem igazán beszéltem idegenekkel. *Főleg nem férfiakkal.* Beletörődve tudomásul vettem, de az idegen hely szörnyű volt. Magamba zárkóztam, és anya azt mesélte, hogy éjszakánként nagyon sokszor rémálmom volt. De Laci minden egyes éjjel felkelt, és átköltözött a szobámba, hogy olvasson nekem. Az arany iránytűt, mert az volt az egyetlen gyerekkompatibilis könyv a házban, bár nem sokat értettem belőle akkor még. Amikor a végére értünk a könyvnek, már csak beszélgetett velem, amíg vissza nem aludtam. Vagy inkább beszélt hozzám, legalábbis az elején, de szép lassan elkezdtem feloldódni. Már felnőtt voltam, mikor bevallotta, hogy abban az egy évben rászokott, hogy ebéd után bezárkózott az irodájába papírmunka címszóval, és aludt egy órát, egy kispárnával az íróasztalára borulva. *Ria légzése egyre jobban elsimul, de még halvány mosolyra húzódik a szája, ezért folytatja.* Hat éves voltam, mikor megkérdezte, hogy a nevére vehet-e. Halálra rémültem, hogy nem vagyok eléggé Péterfy ehhez, és vajon tudok-e elég jól viselkedni, hogy ne küldjön el, amikor hibázok. Van két féltestvérem is, akik tényleg Laci gyerekei. Szóval teljes stresszben voltam, de fogta magát, és odaajándékozta nekem ezt az órát. *Ria ujjai álmosan megtalálják a szíjat a csuklóján.* Még az apjától kapta ő is, valami Péterfy ereklye. És az elsőszülött fia helyett úgy döntött, hogy nekem adja. Mert azt mondta, hogy attól a naptól kezdve én is ugyanannyira a gyereke vagyok, mint a többiek. *Talán ez volt a boldog befejezése az életének - még ott hat évesen. Utána elfogytak a katarzisok.* Nagyjából olyan boldog voltam, mintha valami szuperhőssé változnék. *Ria még alig hallhatóan hümment egyet, ő pedig elhallgat. Végül nem tud ellenállni az impulzusnak, és egy apró csókot lehel a nő homlokára, és ő is lehunyja a szemeit, hogy egymás kezét fogva merüljenek álomba - ezzel egyszerre tűnik ártatlanabbnak, mint a Lottival töltött éjszaka, és valahogy mélyebbnek is.* *A nap melege az arcán ébreszti fel, lassan csalogatva a tudatát a funkcionálás világába. Még csukott szemmel érzékeli, hogy az egyik karja elzsibbadt, és puha hajtömeg próbálja megfojtani - vagy csak az arcát simogatják a tincsek, most még nehéz eldönteni. Formás test simul hozzá, és kezd rájönni a részletekre: valahol, valamikor, az éjszaka során a megszokott rémálmok helyett átvette a helyét egy szexuális ragadozó, mert gyakorlatilag magára húzta Riát, és most épp valami plüssállatnak használja a nőt. Az egyik karja Ria nyaka alatt öleli a nő hátát, a másik a csípőjére fonódik rá - valahol még a lábaik is összekeveredtek, és nagyjából néhány milliméternyi hely sincs köztük szinte sehol, mert még az arcát is belefordította Ria hajába. És érzi a másik illatát és a testmelegét, és… basszameg, reggel van, úgyhogy a csípőjét nagyon gyorsan el kéne tolnia a nőtől. De nem mer megmozdulni, mert hogyan fogja megmagyarázni, hogy Ria egyetlen kérését, hogy barátok legyenek sem sikerült tiszteletben tartania? Vajon számít majd az esküdtszék előtt, hogy TÉNYLEG nem emlékszik, mikor történt ez? A vérnyomása életében először úgy tűnik, kávé nélkül is rendeződik az enyhe pánik tüneteként, ahogy alvást színlel és azon gondolkozik, hogyan kéne megoldania ezt a kellemetlen helyzetet, ami túl jó ahhoz, hogy ki akarjon szakadni belőle.*

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#97 / 2024.01.11. 10:31:26
	Nem a levélíró képességeiden van a hangsúly hanem a gesztuson. *Összevonja a szemöldökét, ahogy a másikat figyeli.* És ha már itt tartunk akkor szeretném megjegyezni, hogy szerintem minden jogom megvan bizalmat szavazni az írott szavaidnak. *Ha ez nem lett volna egyértelmű: ő nem is igazán tud mással dolgozni. A férfi kérdésén elneveti magát és a hosszú időre való tekintettel, ami eltelt már azóta most ő is csak könnyedén vonja meg a vállát a paplan alatt.* Minden bizonyítékot megsemmisítettem. Őszintén fogalmam sincs, hogy mit szúrtam el, de borzalmas volt. A sárgának valami olyan lehetetlen árnyalata, amit szerintem azóta és előtte sem kevert ki soha, senki. Az hagyján, hogy Zsombi nem volt lenyűgözve, de apa lábon kihordott egy agyvérzést amikor meglátta. De akkor már ciki lett volna gyorsan visszatáncolni, szóval pár hónapig meghagytam, mintha teljesen szándékos lett volna. Hogy teljes legyen a kép elmondom, hogy nem segített rajta, amikor elkezdett lenőni. *Elmosolyodik azon, ahogy a másik halkan elneveti magát - miért érzi jutalomnak? Mintha küldetés volna, hogy visszahúzza magukat a start mezőre, ahol csupán pár mély vagy éppen szórakoztató beszélgetés volt mögöttük. Pedig tudja, hogy nem ilyen egyszerű - számára biztosan nem. Aprólékosan kell majd lefejtenie a lelkéről azokat az érzelmeket, amiknek nincs helye kettejük között. Biztosan menni fog - közben pedig megpróbál nem foglalkozni azzal, hogy az elővigyázatossága csak egy elképzelt pajzs volt, ami az első támadásban szilánkokra hasadt. Talán ha elégszer követi el ugyanazt az ostobaságot, egyszer majd csak tanul belőle. De most még beburkolja a szívét valami szirupos forróság, amiért a férfi kedves szavakat motyog bele a minimális távolságba kettejük között és érte nyúl az érintésének, ami ettől már nem tűnik bűnösnek - csak ártatlan törődésnek. A szíve mélyet dobban, ahogy a pillantása körbesimogatja az összekulcsolt ujjaik látványát, talán mert már régen volt, hogy valaki ilyen gondoskodón érjen hozzá és talán azért is, mert most épp Adrián teszi.* Csak a kávéban kerülöd a cukrot vagy ez valami teljeskörű lemondás? *Rásimulnak az ujjai a másik öklére, míg megpróbál nem törődni a testi szimptómákkal.* Az első, amit megiszom mindig presszó, két cukorral, tej nélkül. Aztán jöhetnek az ilyen cukrászati remekművek, ebben már nem válogatok, bár plusz pont ha nyáron van benne kókusz, télen pedig fahéj. *A lényegtelen információhalmaz mögött Kingára gondol a kávézóból, aki kiemelt figyelmet fordított Adriánra - óh igen, most már megérti. A pillantása lassan talál vissza a férfi óvatos mozdulatáról a szemeihez mintha azt próbálná megfejteni, hogy mi a helyes válasz a feltett kérdésre.* Egyszer igazán. Talán egyébként is akkor egyszer voltam igazából szerelmes.*A plátói kapcsolódások után fennmaradó, hosszas önsajnálat nem volt fogható ahhoz, amikor valóban fájt - amikor majd bele halt a veszteségbe, mert elfelejtette hogyan kell lélegeznie a másik nélkül. Balázs nem csak az elképzelt jövőt vitte magával, hanem azt a darabot is belőle, aki hajlandó volt megálmodni azt maguknak.* Már akkor belezúgtam egy kicsit, amikor először találkoztunk. Imádtam a humorát, a személyiségét meg, hogy úgy tűnt, hogy mindenben passzolunk. Mivel ritka az ilyen így ennek megfelelően túlmisztifikáltam már az első pillanattól, de végül semmi sem volt köztünk egyszerű vagy gördülékeny. Nehéz volt eljutnunk odáig, hogy egyáltalán megpróbáljuk együtt. Nem is volt meg igazán a bizalom köztünk, nem is ismertük még túl jól egymást, csak ezek a kezdeti benyomások voltak, amik azt súgták, hogy ez valami különleges lehet. De mind a ketten nehéz időszakban voltunk, róla lassan elkezdtek lemorzsolódni a régi barátok, amikért ha nem is mondta ki, de engem hibáztatott. Én meg épp azon küzdöttem, hogy találjak valamit, amihez ragaszkodhatok, tudod? Egy döntést, ami az enyém, mert akkoriban csak sodródtam. És ez lett végül ő, de belé aztán tényleg, foggal-körömmel kapaszkodtam. Ahhoz persze sokáig együtt voltunk, hogy ez ne legyen ennél több, de utólag belegondolva, nem volt valami egészséges a kapcsolatunk. Ráadásul végül azért szakított velem mert valaki másba volt szerelmes, már az elejétől. *Kénytelen erre sóhajtani - igazából mert tudhatta volna. Tudta is még az elején.* Biztosan engem is szeretetett, de közel sem úgy ahogyan én őt vagy ahogyan ő, azt a másik nőt. *Már csak azt az összetört énjét sajnálja, akit Balázs hátrahagyott és nem a kapcsolatukat. Az talán egyébként sem működött volna.* És akkor azt hittem, hogy belepusztulok. Tudod mindenki jön ilyenkor a nagy bölcsességekkel, hogy azért fáj annyira mert valódi volt, mintha ez vigasztalná az embert. Pláne tudva azt, hogy csak számomra volt valódi. *Úgy mosolyodik el, mint aki ma már bölcsebb - talán tényleg nyert belőle valamit. Más nem, hogy azt képzeli, most már óvatosabb mert már nem önti bele a szívét bizonytalan kapcsolódásokba. Persze az meglehet, hogy még most sem képes felismerni az ilyeneket. Bocsánatkérővé válik a pillantása, ahogy Adriánt figyeli.* Sokat beszélek, ne haragudj. Biztos azért mert sötét van. Ilyenkor a legjobb titkokat megosztani. *Valójában nem is szeretne a szívéről mesélni, ami most is összevissza kalimpál.* Mesélj inkább valamit te, ami visszahozza a hangulatot. Valami vidámat. *Elnyomja az ásítást és a szemeit lehunyva figyel tovább - persze csak pihenteti őket.*

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#96 / 2024.01.11. 10:30:32
	*Riában van valami ártatlan, ahogy smink nélkül, a párnára omló, kócolódó tincsekkel kapaszkodik a takaróba, és mintha minden kilégzéssel kisóhajtana valami feszültséget a tagjaiból. Talán a baráti atmoszférát komfortosabbnak találja a nő, ezért a másik kezével ő rámarkol a párna csücskére, mielőtt még egy meggondolatlan mozdulattal újra valami zavaros, veszélyes zátonyokkal tűzdelt részre kormányozná magukat. A lakásba egyáltalán nem hallatszik fel a lenti zene dübörgése, csak az urbánus falak közé zárt természet halk vibrálása veszi őket körbe, és a csendesen otthonos puhaság, amivel Ria jelenléte bélelte ki a falakat. Nem lepődne meg, ha reggelre egy inda megpróbálna leereszkedni a nő felé a plafonról, hátha hozzá tud érni. Együtt tudna érezni vele.* Szörnyű volt, annyira szégyelltem magam. *Ennyi idő távlatából már halvány mosollyal a száján képes mesélni ezt a sztorit: nem történt nagy tragédia. De a kisfiú Adrián szíve nagyon fájt azért az elképzelt lányért, akit felépített saját magában. Talán azóta sem tanulta meg a leckét. De most csak élvezi, hogy Ria szemei csillognak a visszafojtott nevetéstől.* Azt hiszem, túl nagy bizalmat szavazol a levélíró képességemnek. *Ettől függetlenül hálásan csavarja maga köré Ria biztatását, akár egy újabb meleg takarót, még akkor is, ha attól tart, a nő valami egészen más képet épít fel róla magában, mint a valóság. Elcsendesedve figyeli viszont Riát, amikor mesélni kezd, és a tizennégy éves lány által felhúzott logikán halkan elneveti magát - mintha minimum félne attól, hogy megzavarják a szomszédokat.* Ez valid. Sokkal okosabbak és érettebbek vagytok nálunk szerintem… elég hosszú ideig. *És ahogy folytatódik a történet, megállapítja, hogy nem is Zsombor fog rácáfolni erre az elméletre. A fintorgó Ria láttán elvigyorodik.* Mondd, hogy nem tetted meg. Vagy inkább… van róla képed? *Nem tudja elképzelni a másikat szőkén - valahogy olyan természetes a harmónia a kreol bőr, a sötét tincsek keretezte puha vonások, az ívelt szemöldök alatti macskás szemek között, hogy reméli, ezek után Zsombor minimum megtalálta magában azt a kevés agysejtet, amivel dolgoznia kellett, és észrevette magának Riát. Ő pedig kissé túlságosan azonosul egy tizenéves kamaszlány szerelmi életével? De végül a fiú meglepően érett megoldást választ, és inkább mosolyog azon, ahogy Ria nevetősen, öniróniával megmutatja neki, milyen lehetett tizenévesen. Az összetört szív hallatán együttérzőn megrándul az arca, hiába tudja, hogy ez már régen volt.* Fogalma sincs, mit hagyott ki. *Dünnyögi a nő felé, és megpróbálja kiszorítani a hangszínéből azt a megmagyarázhatatlan vágyódást. Zsombi fehér kerítéses álmára még irigykedni sem tud - egyébként is, palotapincsi? Pff - láthatóan nem Ria elszalasztása volt az utolsó hibája. Őt pedig miért is érdekli ennyire egy idegen? A gondolatspirálból nem is a fészkelődés, vagy az összekoccanó térdük rántja ki őt, hanem Ria karcsú ujjai a bőrén, amik még a sztatikus kisülések erejét hordozzák. Ezen a szimptómán nem segített a csók sem. Bár a nő elkapja a kezét, ő utánanyúl, mielőtt túlgondolná az ösztönös mozdulatot, és maguk között fekteti le az összekulcsolt ujjaikat a matracra. És úgy tesz, mintha nem kapaszkodna ezzel a gesztussal még mindig abba a néhány álomképbe, hogy talán nem lesz elég egyetlen, átbeszélgetett éjszaka ezzel a nővel. De a hangja nem árul el semmit, és legalább a szavaival visszatalál a baráti beszélgetések körvonalaiba.* Ha kávézóban vagyok, akkor cappuccinot kérek. Ha a Hivatalban, és már csak a túlélés a lényeg, akkor csak felöntök egy presszót némi hideg tejjel. A közös nevező a cukor nélküli kávé egy kis tejjel. *Az igények gyorsan leépülnek, ha a szükség úgy hozza.* Te? A kávézóban ilyen mézeskalácsos csodát kértél, de nem tudtam eldönteni, hogy csak Kinga beszélt rá, vagy máskor is hasonlót keresel. *Magában próbálja elhazudni, hogy nyomozó, és azért jegyezte meg még télen Ria kávé-ízlését. A hüvelykujja megsimítja a nő kézfejét.* Törték össze máskor is a szíved?

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#95 / 2024.01.11. 10:30:25
	*Felhúzza a paplant az álláig és csak pár perc kell ahhoz, hogy a hosszú nap fáradt lecsengésében ellazuljanak a tagjai és kiengedjen belőle a kínos feszengés - vagy csak a másik szavai, amikkel biztosítja arról, hogy nem történt semmi végleges. Nem rontott el valami fontosat már egész a legelején azzal, hogy túl sokat képzelt. És most azt érzi, hogy talán Adriánnak könnyebb így - hogy nem tudja azt, hogy számára mit jelentett a csók. Így meg sem próbál vallomásokat kényszeríteni a békés csendbe, helyette halkan felkuncog a másik megjegyzésére, mintha volna még más is a szobában, akire tekintettel kell lenniük a késő éjjeli eszmecsere alatt.* Ha nagyon szőrszálhasogatóak akarunk lenni, ez tényleg csak néhány...nagyra nőtt növény. *És ha pár pillanat csendet adnak az éjszakai fényekben ázó nappalinak, akkor még az indák halkan surrogó mocorgását is hallani. Az, hogy soha sincs a lakásban teljes csend és mélysötétség ad valami hamis biztonságérzetet, mintha nem is volna olyan egyedül, ahogyan tűnik - így kezdenek megbolondulni az emberek, ugye? Idő kérdése, hogy begyűljenek a macskák az erkélyén, megérezve a kezdődő téboly hullámait. De talán van még pár szép éve.* Köszönöm. *A párna csücskét birizgálja kettejük között, egyre inkább egészséges tempóban dübörgő szívveréssel. Megnyugszik abban, hogy a férfi hajlandó úgy tenni mintha nem taposta volna le az éppen csak kisarjadó barátságukat odalent a klub mellett és úgy dönt, hogy inkább ő sem gondol rá - de közben Adrián arcát figyeli a félhomályban és az jár a fejében, hogy könnyű volna megszeretni. A látványt. Is. Azt, ahogy a másik ráfókuszált figyelemmel próbálja kifejteni belőle azokat a történeteket, amikre eddig senki sem volt igazán kíváncsi. Így kezdődnek a szép barátságok? Amikor Adrián átvállalja a kezdést, ő lassúkat pislogva hallgatja, mintha estimesét olvasna fel a másik és nem egy gyerekkori traumát vallana épp meg - de a férfi lehalkított, mély hangja kellemesen végigcirógatja minden receptorát. Megfogadja, hogy nem szól közbe, pedig jellemző rá, helyette csak mosolyogva hallgatja az emléket, ami végtelen természetességgel ömlik ki Adriánból.* Hát azt őszintén nem csodálom, ez túl nagy törés egy kilencéves szívnek. *Épp ezért igyekszik nem kinevetni a férfit, bár gyanúsan préseli az ajkát. Szegény kicsiAdrián. Gondolatban végigfut az elmesélésen bár a másik talán a viszonzást várja és nem valami könyvklubos kibeszélőt.* De anyukád útmutatása tényleg remek volt. Ha Gábor...a megfelelő adottságokkal dolgozott volna, már a szerelmes levéllel megnyered, ebben biztos vagyok. *Csak egy pár pillanat csendet enged letelepedni kettejük közé, amíg nevetős szemekkel figyeli a másikat - végül egy nagy sóhajjal szólal meg újra.* Én tizennégy voltam amikor először kiszúrtam magamnak a legmenőbb fiút a világon. Zsombinak hívták és az egyik tesóm legjobb barátja volt, ami elég klisésen hangzik, de magántanulóként nem sok... viszonylag korombeli sráccal találkoztam. Szóval Zsombi akkor már tizennyolc volt, de kimatekoztam, hogy ha a fiúk később érnek mint a lányok és egyébként a tesóm egy idióta, tehát biztosan a barátai is, akkor ja, nagyjából pont passzolnunk kell. *Felhorkan halkan a kamaszlogikán, bár be kell vallania: még mindig van értelme.* Legalább két éven keresztül próbáltam "elcsábítani", persze csak titokban. Amikor bandát alapított, elkezdtem gitározni tanulni. Egyszer hallottam amikor azt mondta, hogy odáig van a szőke lányokért... *Az orrát ráncolva fintorog mintha csak azt mondaná: igen, ennyire - anélkül, hogy valóban kimondaná. Nem szeretné becsmérelni a fiatal önmagát, de voltak gondok a toronyban.* Aztán egyszer csak ráunt és nagyon édesen elbeszélgetett velem arról, hogy igazán remek lánynak tart, de sosem kezdene egy haverja húgával. Ezen a ponton elgondolkodtam egyébként, hogy oké, akkor ideje kiválni a családból. *Szórakozott hangon mesél, ahogy hosszú idő után először porolja le a történetet.* Nagyjából három évre rá láttam a facebookon, hogy Zsombi megnősült. Akkor már nem is volt az eszemben, nem is laktam már otthon, tényleg semmi közöm nem volt hozzá, de három napon keresztül vigasztalhatatlan voltam úgy, hogy senkinek sem mertem elmesélni, hogy egy olyan fiú törte össze a szívem, akihez egyébként nem fűzött semmi egy elhúzódó, kamaszkori mánián kívül. *Ez volt az első plátói kapcsolódása a sokból.* Néha rácsekkolok hol tart az élete. Ha tudni szeretnéd, van két szép gyereke meg egy palotapincsije. *Hogy a történetnek a személyes kudarc vagy a stalkolás része a titok, azt Adrián ítélje meg saját maga, míg ő megpróbálja figyelmen kívül hagyni a mágneses vonzást, ami átrántaná a férfi térfelére. Eltelik pár csendes pillanat, amiben mocorogva összekoccan a térdük, ő pedig bocsánatkérőn érinti a másik bőrét a paplan alatt. Aztán gyorsan visszarántja inkább a kezét.* Hogy iszod a kávét?

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#94 / 2024.01.11. 10:30:06
	*Évek rutinját állítja hadrendbe azért, hogy ne lépjen vissza a vele szemben álló Riához, akinek már csak a londoni szél kócolja a tincseit az ujjai helyett, és akinek nem mer az ajkaira nézni, ahogy formálja a szavakat, miután gondosan lesimította a ruháját, mint aki szeretné eltörölni az óvatos érintéseinek minden nyomát. Azt gondolta, talán a nő hangja is megremeg majd egy kicsit, letükrözve a benne vacogó lelket, ami újra és újra meg akar mártózni Ria melegében - de a nő összeszedett, ahogy még most is felajánlja neki az otthonát. Szerencsére a kanapé említése egy újabb, szelíd emlékeztető az újból meghúzott határvonalakra, amiken épp az előbb tapostak át mindketten. Ő még táncolt is rajta egy kicsit, lerészegedve egyetlen csók eufóriájától, mint valami ügyetlen kamaszfiú. Aprót bólint az invitálásra.* Köszönöm, életet mentesz. *Ria hátrahúzott vállakkal indul vissza a klubba, azzal az örök tartással, ami máskor lenyűgözné, most viszont csak valami kellemetlen rándulás a gyomra környékén. És a nő nem látja, ahogy tétován utánanyúl, hogy megállítsa őt, a nyelvén várakozó szavakkal - de végül nincs bátorsága megérinteni a másikat, ahogy a szavak is kimondatlanul ragadnak a szájpadlására és kissé lemaradva követi a nőt Pure forgatagába. Nem olyan régen még ők is ott táncoltak, egybeolvadva a tömeg vibráló, közös entitásával, most viszont Ria instrukcióinak megfelelően a sötétzöld növény hátteréről figyel másokat egy kívülálló szenvtelenségével. Vesz néhány mély levegőt, a koktélok édesen cukros cirógatásával, a röviditalok kesernyés párolgásaival és az emberek izgatottságának bizsergő, hars illatával próbálja átmosni a lelkét, és magába zárni azt, hogy az előző, dicstelenül egy sikátorban elcsattant csók csak ráigazolt minden sejtésre, amit eddig letagadni próbált. Először Dani miatt, aztán a családjáért, legvégül pedig már a saját rejtőzködése érdekében, mert ez a legnehezebb dolog Riával kapcsolatban: hogy úgy érte el, hogy természetesen legyen őszinte és oldott a beszélgetések alatt, hogy még csak alig találkoztak. A nő közelsége pedig mámorító, és kirántja a talpa alól az egész világát. Követi a másikat a csigalépcsőn, még mindig szótlanul, a lakásba lépve pedig próbálja egy udvarias vendég benyomását kelteni, és minél kevésbé zavarni Riát. Újra levegőt vesz, mikor zoknis lábakon követi a nőt a fürdő felé, hogy valószínűleg megint valami rémesen összeszedetlen dolgot mondjon arról, hogy neki jelentett valamit az előző pillanat, de Ria belefog az eligazításba, hogy hol talál törölközőt és bontatlan fogkefét, és végül ő ott marad, az apró fürdőszoba ajtófélfájának támaszkodva, amíg barátkozik azzal a gondolattal, hogy túl gyáva: nem meri kimondani a vallomást, mert nem tud már lemondani Ria társaságáról. A barátság sokkal több, mint a semmi, ezért biztosabb, ha hallgat - végül ezzel a gondolattal lép a vízsugár alá, hogy aztán hamarosan még néhány vízcseppel a bőrén oldalazzon el a nő mellett, amikor helyet cserélnek. Amíg Ria a fürdőben van, bebarangolja a nappalit, és a másik talán nem is sejti, hogy az aprócska lakás legalább annyit mesél róla, mint a telefonja galériája. Megszemléli a világ minden tájáról származó tárgyakat, Ria mosolygós arcát a különböző városok és társaságok hátterével a fotók fényes felületein - még Danit is megtalálja egy közös képen, a páros két SUP deszkán egyensúlyozik, és a nő mosolya ott is vakító és ragadós, boldogsággal exponálva a pillanatot. Belefeledkezik a lakás növénytengerébe is, és mikor Ria feltűnik a fürdőajtóban egy kinyúlt pólóban, beledobban a szíve a látványba, de végül csak szép álmokat kíván a nőnek, amíg elvackol a kanapé puha párnáin, gondolatban még mindig a ház mögötti sikátorban kalandozva. A hálóból kiszűrődő suttogásra kis késéssel válaszol, és valami csendes várakozással hallgatja a közeledő lépteket - a nő kérdésére pedig szinte azonnal hátrébb mozdul, és invitálón megemeli a takarót. Ria illata beburkolja őt, amíg a másik macskás, fluid mozdulatokkal helyezkedik el a paplan alatt - a téli első hó öröme, az igazán öreg erdők fenyőillata, a tenger felőli sós levegő, a nyári nap melege az arcán, a gyerekkor süteményillatának édessége. Egy komplett érzékkavalkáddal költözik be hozzá ez a hatalmas lélek és az életnél is nagyobb jelenlét, egy karcsú, nőies test korlátaiba szorítva. A párna alá csúsztatja az egyik karját, ahogy Ria felé fordul, és ellenáll a kísértésnek, hogy átnyúljon a kettejük között feszülő távolságon, hogy eltűrjön egy hajtincset a másik arcából, vagy éppen újra felsimítson a nő csípőjének a vonalán - csak a szemekre koncentrál, amiknek a sarkába nevetőráncokat fest a másik ajkain kibomló mosoly.* Nem tudnék aludni én sem. Nem akarom, hogy így végződjön az este. *Súgja a másik felé, a szoba kékes félhomályában - a hajnal narancsos-rózsaszínje még nem vérzett át az ég alján, csupán valami tompa szürkéskékbe fordult az ablakon túli égbolt épületekkel csipkézett szeglete. Ria mosolyának a halvány árnyéka költözik az ő ajkaira is, amíg célzatosan felfelé pillant.* Amikor azt mondtad, hogy van néhány növényed, szerintem leegyszerűsítetted a valóságot. *Még egy élettel ezelőtt, mikor arról beszéltek, hogy milyen előnyökkel járna, ha lakótársak lennének.* Ez az egész lakás annyira te vagy. *Nem akar gondolkozni, hogy mikor mond jót vagy rosszat, csak valahogy szeretne visszatalálni oda, ahonnan ez az egész kezdődött kettőjük között: a valószerűtlen beszélgetésekbe.* Mondj el nekem még egy titkot. Valami olyat, amit senkinek nem mondtál el korábban, mint a történetet az idős párral. *Kéri a nőt, de végül felajánlja, hogy ő kezd.* Elég magányos gyerek voltam, úgyhogy anya a fejébe vette, hogy levelezzek valakivel. Már akkor egyértelmű volt, hogy írásban komfortosabban megy az ismerkedés. Úgyhogy elkezdtem leveleket írni Gabinak, akivel remekül megértettük egymást így kilenc évesen. Aztán idővel arra jutottam, hogy ő a legmenőbb lány az egész világon, úgyhogy megbeszéltem anyával, aki azt a remek útmutatást adta, hogy legyek őszinte az érzéseimmel kapcsolatban. Szóval írtam egy szerelmes levelet, életemben először. *Spoiler: utoljára is.* A válasz Gabi anyukájától érkezett, aki azt írta, nagyon édesnek találja a vallomásomat, de ezt nem szeretné odaadni a fiának, Gábornak. *Hunyorgósan figyeli Riát.* Hetekig tartott, mire kihevertem ezt az egészet.

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#93 / 2024.01.11. 10:29:55
	*Adrián bűntudatos szavait hallva szétömlik a bőre alatt valami nyálkás csalódottság, amit aztán el is ken egy mozdulattal - ennyi volt csak. Elragadtatták magukat. Nem szeretné áthárítani a teljes felelősséget, de most mégsem szól semmiről, csak biccent a férfi felé. Aztán majd valamikor kigubancolja az önhazugságok közül azt a fránya reménykedést, amiért azt gondolta, hogy talán a férfi gesztusai többet jelentettek mint egyszeri fellobbanás a mécsesek pislákolása felett. De más nem arra büszke lehet, hogy nem sodródott mélyre - legalábbis most még úgy vigasztalja magát, ahogyan a vesztesek szokták: csak azért nem győzött mert nem is akarta igazán és nem azért mert esélye sem volt rá.* Ahogy én is. *Adrián lehunyja a szemét, míg ő megpróbál belebújni a hazug megelégedésbe. Végül mégis úgy tűnik, mintha a férfi nem is habozna: a mutatóujja még az ing gombját rajzolja körbe, amikor Adrián tenyere az arcára simul a lélegzete pedig az ajkát cirógatja - és megvárja őt, amíg a bordáit ostromló szívverésének ritmusában odatalál hozzá. Először csupán édes kísérletezés a csók - a tenyere lassú felfedezéssel simít fel a férfi mellkasán, az ing hűvös anyagáról a forró bőrre a tarkóján. A bőrükre csordulnak a hajnal szórt fényei, amíg lassan elfelejt mindent, ami nem Adrián - eltűnnek a falak és az esőtől ázott beton a talpuk alól, míg magával rántja ez az elemi erejű sodródás. Egyetlen tiszta gondolat sem marad a fejében, ahogy a másik karjai között átázik a valóságba is a vágyódás és minden porcikája beleborzong a gyönyörbe, amíg az ereiben csorduló vér is színtiszta örömmé forrja magát. Minden érzékelését elveszti: nincs idő, sem tér, sem távoli szirénaszó, csupán a férfi és a csók, ami mintha egy előre megírt koreográfia alapján volna olyan tökéletes. Talán csak levegőért válnak el, de a külvilág betolakodik közéjük - Adrián érintésének emlékét megcirógatja a londoni levegő, az ő ujjai pedig, amik már a férfi hajába túrtak most céltalanul csúsznak le a másik vállára, majd valami esetlen meggondolással végig a két karja mentén. Ahogy a férfi távolodik, ő megpróbálja elérni, hogy az agyában keringő utolsó két agysejt képes legyen normálisan működni és ne csak méla bűvölettel figyelje Adrián vonásait: a vörösre csókolt ajkát és azt a visszafogott csillogást a szemeiben. Atyaég, milyen gyönyörű ember! Az elragadtatott gondolatban eszébe sem jut, hogy ez talán hiba volt - egészen addig a pár rekedtes szóig, ami aztán elhagyja a férfi ajkát. Zavartan karolja át magát, míg az egyik kezének ujjai megpróbálják kitapintani a csók után maradt bizsergést a saját ajkán - és lassan visszaereszkedik a földre, ahol Adrián arca nem árulkodik semmi másról, csupán valami tiszteletteljes távolságtartásról. Te jóég. JÓÉG! Lassan éri utol a felismerés, hogy talán csak az ő világa fordult meg önmaga körül, hogy a másiknak talán nem tűnt úgy mintha ez valami sorsszerű beteljesülés lett volna. Összerándul a gyomra, ahogyan az önvédelmi mechanizmus elindul, ő pedig megköszörüli a torkát és láthatatlan ráncokat simít le a ruhájáról.* Ne viccelj, sehol sem találsz ilyenkor szállást Londonban. *Szeretné ha nem látszódna rajta az, hogy krízisközeli állapotban van, így rezzenéstelen arccal jelenti ki a legrosszabb dolgot, amit lehet:* Maradj itt nálam. Van egy...kanapém. *Ő pedig majd kinyomtatja és bekeretezi magának a szót: decens, jelentéssel együtt, hátha akkor képes lesz felfogni. Majd minden reggel elolvassa és akkor talán elkerüli az ehhez hasonló kisiklásokat. Mit gondolt?!* Gyere! Még szólok bent Rékának, hogy egyedül zárnak. *Rásimítja a tenyerét a vasajtóra, ami feltárul az érintésére és valami robotpilóta húzza át a klubon, homályosan érzékelve azt, hogy a falak között nem változott semmi, csupán őbenne. Réka legalább nem kérdez semmit és megjegyzése sincs amikor elbúcsúzik, Adrián pedig ott várja őt a borostyánfal előtt, ahol hagyta. A fal mögött húzódik elzárva a lakásához vezető csigalépcső - a fekete kovácsoltvason élénk sárga rózsa nőtt fel végig egészen a bejárati ajtóig, amin körben védelmi rúnák futnak amik egyértelművé teszik a hozzáértő szemeknek, hogy ide csupán Ria tud könnyen bejutni. A lakás ahová érkeznek egyszerű, de otthonos - Ria előre engedi Adriánt, amíg mögötte lerúgja magáról a magassarkút. Nincs rumli, de van valami káoszos a megszámlálhatatlan növény látványában. Balkéz felől hatalmas ablakokon látni rá a fénylő londoni látképre, ami a jobbkézfelőli apró konyha bútorain megcsillanva nagyjából bevilágítja a teret. Azért mégis felkapcsolja a borostyánsárga ledsort a konyhában. Szemben a nappali, ahol az Adriánnak felajánlott kanapé hatalmas, kényelmes és süppedős, tele párnákkal és pokrócokkal. A tv körüli polcokon felfoghatatlan sok emlék - bekeretezett képek és apró porfogók: szobrok, dobozkák, illatgyertyák. Haszontalan, de értékes holmik. Van valami bohém az elrendezésben, nincsenek élére állított magazinok a dohányzóasztalon, csupán a reggelről ott felejtett kávéscsésze, amit sietősen felmar, ahogy beljebb érnek. A szembe falat, a hátsó ablakokat és úgy összességében a teret benőtte a zöld: barátságos indák kanyarognak mindenfelé a falakon és a plafonon. Itt-ott látszik az igyekvés arra, hogy valami irányt adjon az elburjánzó természetnek futtatókkal, de talán túl jól érzik itt magukat a növények ahhoz, hogy szabályozni tudja őket. Már egyébként is feladta - valójában élvezi ezt a káoszt. Jobbra már csak két ajtó van: egy az apró fürdőbe vezet a másik pedig a hálószobába, ahol szinte a teljes teret az ágy foglalja el, amin még kócos az ágynemű a korábbi éjjel után. Túlzóan tudatában van annak, hogy hiába a lent szórakozó tömeg, idefent csak ők vannak ketten és az a csend, amit még a sikátorból hoztak magukkal - miért, miért, miért? Olyan hülye! És egyébként csak számára ilyen kínzó, hogy egyetlen szót sem szólnak arról, ami történt? Csak az udvariassági köröket futják le: míg Adrián elfoglalja a fürdőt, ő összeszorított ajkakkal ágyaz meg a kinyitható kanapén. Talán hagynia kellett volna, hogy nekiinduljon a férfi a londoni éjszakának. De igazából teljesen mindegy, a távolság sem segítene kiheverni azt, ami történt - ami még mindig vissza-visszajátszódik a gondolatai között. Eltelik egy kínos fél óra, mire ő is ágyba kerül, de képtelen lehunyni a szemeit. Kerekre nyílt tekintettel bámulja a plafont pedig valójában ahhoz volna kedve, hogy a falba verje a fejét - végül halkan, csak próba gyanánt megszólal.* Alszol? *Némi habozással érkezik a válasz kintről, ő pedig vesz egy mély levegőt és kimászik a paplan alól. Csak a csoszogó léptei hallatszanak, ahogy kivonul a félhomályos nappaliba.* Idejöhetek? *Talán Adrián képtelen nemet mondani? A férfi beljebb húzódik a kanapén, ő pedig befészkel a felszabaduló helyre. Keresi a másik pillantását, ahogy óvatoskodva magára kanyarít valamit a paplanból is - ám tisztes távolságban marad.* Sajnálom. Nem akartam, hogy minden ilyen kínossá váljon köztünk. Lehetne, hogy... hogy újrakezdjük? Már most? Különben nem fogok tudni aludni. *Próbaként rámosolyog erre a gyönyörű emberre és megpróbál őszintén jó útra térni.*

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#92 / 2024.01.11. 10:29:30
	*Ria magyarázata lerántja a földre az álmodozó, örök szentimentalistát, ahogy átfesti magában a racionalitás színeivel a számára szignifikánsnak tűnő alkalmat egy egyszerű hétvégére. És a nő eléri, hogy elszégyellje magát: túl sokat feltételezett és már megint túl impulzív volt, ahogy megfeledkezett saját magáról és Ria szemszögéről is. De a nő higgadtan és világosan emlékezteti arra, hogy ők barátok. Újra és újra, amíg biztosan berögzül neki is.* Ria… ne haragudj rám, amiért félreérthetőek voltak a gesztusaim. Elragadtattam magam. *A levegő, vagy talán ezek a kellemetlen érzések gyorsan rendezik a gondolatait, és kitisztul a feje, ahogy már csak valami nyirkos, ragacsos zavar marad a bódult jókedv helyén.* Szeretném azt az esélyt holnap. Úgy, hogy tiszteletben tartom a határokat. *Van benne valami kisfiús, aki azt figyeli, mivel tudna vezekelni a meggondolatlanságáért. Talán nagyobb lenyomatokat és sémákat hagyott benne az az első pár év, mint gondolta volna. Bebetonozta a személyiségébe azt, hogy minden óvatlanságot valami büntetés követ. Ezért próbál ilyen fegyelmezett maradni, és ezért ilyen bűntudatos? Még mindig egy mitikus lénynek tűnő, alkoholista családfő kiszámíthatatlanságától retteg? Ellenáll annak, hogy megdörzsölje az arcát, mint aki tehernek érzi a rájuk szakadó ezeréves csillagfényt, vagy a város háttérben nyomakodó jelenlétét - pedig csak arról van szó, hogy próbál elbúcsúzni attól a légvártól, amit ábrándokból épített magának. Egyébként is bizonytalan alapokon állt: éppen csak nem tud mit kezdeni ezzel a megmagyarázhatatlan vonzódással, ami nem is Ria éteri szépségének szól, hanem annak a személyiségnek ami a kijelző fényében megjelenő mondatok mögött bujkál. És talán idealizálja a másikat - éppen csak ma este nem talált semmit, ami az ellenkezőjét bizonyítaná. De talán nem annyira meglepő, hogy ez az egész vonzalom plátói marad. Túl nagyra értékeli Ria társaságát ahhoz, hogy csalódott legyen attól a ténytől, hogy a nő nem akarja átlépni a barátság körvonalait. Talán így egyszerűbb lesz mindkettőjüknek (és talán ha ezt eleget ismétli magában, akkor a nap végére már el is hiszi majd).* Szerencsés leszek, ha a barátomnak tudhatlak. *Mert ő is kedveli a másikat, talán éppen az a probléma, hogy túlságosan is - de nem engedi, hogy bármi megbánás színezze meg a hangját, amíg visszaparancsolja az áruló szimptómákat a lelke mélyére - úgy zuhan egyik kudarccal végződő obszesszióból a másikba, mint ahogy az életközepi válságokat is strigulázhatná a szobája falán. Legszívesebben magához húzná a nőt egy ölelésre, de az előzmények ismeretében úgy érzi, nincs már joga hozzáérni Riához - ezért csak egy pillanatra lehunyja a szemét arra a valószerűtlennek tetsző képre, hogy egyszer megbíznak majd egymásban annyira, hogy könnyebb legyen. De addig is mázsás súlynak érződnek a vállán cipelt keresztek. Végül Ria utolsó mondatai azok, amik teljesen összezavarják, és a szinapszisok rövidzárlata teljes sötétséget borít a gondolataira, mert a nő közelebb lép hozzá a sűrű nyáreleji éjszakában, a zavaros érzékek színterén. Megérzi a másik tenyerének súlyát az ingén, és a csokoládészín, a félhomályban szinte feketének tűnő szemekbe bámul, ahogy közelebb hajol, és a tenyerei Ria kedves arcát fogják közre, de néhány centire a nő ajkától megáll. Ria lélegzete a szájára csapódik, egymásból inhalálják a várakozást, ő pedig hirtelen a menekülő állatok mozdulatlanságát produkálja a közeledő reflektorok elkerülhetetlenségének torkában - de fontosnak tűnik, hogy ezt a választást ne vegye el a másiktól. Végül a nő ajka puhán ér az övéhez, és édesnek, szinte kamaszosnak érzi az összeolvadást, amíg a gin ízét csókolja le a másikról. Az egyik keze óvatosan simít fel a nő tarkójánál a hullámos tincsek közé, amíg próbál nem foglalkozni a zsigerei rándulásával, vagy éppen a farkas követelőzésével, ami többet szeretne Ria melegéből és tél-illatából. Azt hazudja, hogy ez nem változtat semmin, és még lehetnek barátok, amikor a másik keze átkarolja a nő derekát, és mikor megérzi Ria nyelvét, csak újrakezdődik a zuhanás. Fogalma sincs, mennyi idő telt el, vagy éppen mikor fordította Ria hátát a tűzlépcsőnek, a karjával védve a nő karcsú vállait a hideg fémszerkezettől, amíg a saját testével takarta be a törékeny alakot. Ez a részegítő közelség, ami nem vezet sehová, ami tényleg csak hosszú csókok láncolata egy álomszép nővel, csak megerősíti azt a fantáziát, hogy talán nem teljesen egyoldalú a vonzódás, bármennyire is megmagyarázhatatlannak tűnik. Az önuralom győzelmének könyveli el, hogy az égben tökéletesre szobrászkodott nőnek végül csak a járomcsontját simogatja a hüvelykujjával, amíg a felgyorsult légzését próbálja visszanyelni, a torkában dübörgő szívével együtt. Ezt a pillanatot is elkezdi eltemetni, ahogy a május eleji traumákat tette, mert attól fél, ha igazán átégeti magán a felismeréseket, akkor túl nagynak tűnik majd a lemondás. Így viszont egyértelmű a másodperc, amikor felzárkózik az agya is a teste többi részéhez, a keze szép lassan lecsúszik Ria bőréről és zavartan hátrébb lép. Ők barátok. Csak barátok, és rohadtul nincs joga semmi mást elképzelni.* Azt hiszem, jobb, ha keresek valamit… valami szállást. *Még egy lépést hátrál, ahogy a nő kulcscsontjai között húzódó völgyre tapad a pillantása, de végül sikerül Ria szemébe néznie.* Holnap reggel érted jöhetek? Egy kávéval? *Ha volt is egy olyan része, amelyik valamiféle beteljesülést remélt a csóktól, és azt, hogy ezzel csillapodik a vágyódás, azt most szíve szerint képen törölné. Mert nem, a helyzet csak egyre rosszabb.*

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#91 / 2024.01.11. 10:29:15
	*Nem vette zokon, hogy Adriánról lemorzsolódott valamennyi figyelmesség elvégre mondhatni jól ismeri az alkohol szervezetre, jellemre és elmére gyakorolt hatásait. Azzal is tisztában van, hogy a saját gondolatait is megfesti már az enyhe befolyásoltság, így könnyedén buknak ki belőle a szavak, amikor a férfi végül mégis visszatalál a pillantásához enyhe értetlenséggel. Hogy is érti? Éppen arra utal, hogy korábban túlmisztifikálta ezt az éjjelt. Azt gondolta, hogy talán ma lesz alkalmuk jobban megismerni egymást: elképzelte, hogy a férfi lassan felenged majd a társaságában neki pedig lehetősége lesz kiérezni, hogy miféle keretek közé próbálják meg beszorítani a kapcsolatot kettejük között. Pedig úgy tűnik, hogy ebből az éjszakából nem éri meg viszonyítási alapot kreálni. Most pedig már ő is érzi, hogy amit kiejtett a száján az valahogy félreérthetővé vált - nem akarja elfelejteni vagy eltemetni ezt az éjszakát. De kiindulni pláne nem fog belőle és egyébként is?* Úgy értem, hogy a ma este csak arról szól, hogy jól érezzük magunkat és nem valami szignifikáns alkalom. Mert tudom vállalni, hogy amiket ma este mondtál nekem és... esetleg összezavartak azzal kapcsolatban, hogy mit szeretnél tőlem, azokat elengedem. És holnap újra megpróbáljuk megismerni egymást. Nappali fényben. Szem előtt tartva azt, amit még februárban mondtál. *Meglepő mód nem hozza magát zavarba azzal, hogy kifejti a kusza gondolatait a másik előtt. Jobb ha inkább csak barátkoznak, igaz? Ő is kitörli a fejéből a másikról szőtt ábrándokat és Adrián is kap egy kézikönyvet azzal kapcsolatban, hogyan legyen kevésbé vonzó számára. Még nem világos, hogy mi szerepel majd ebben, mert a sárgás lámpafények alatt, ahogy elnézi a másikat még mindig bosszantóan vágyódik utána - de ezt most hajlandó a bevitt alkohol számlájára írni.* Nem is kérlek másra. *Mosolyodik el végül a nyitásra. Adrián ködös szavai persze nem jelentenek instant választ minden felvetült kérdésre - de legalább kialakul a párbeszéd, ami alatt bár eltéved a pillantása a másikról, mégis minden szóra odafigyel. Mintha hallott volna már hasonlót. A férfiak sosem ígérnek túl sokat, már ha egyáltalán tényleg erről beszélnek. A mai estét megelőzően határozott elképzelései voltak arról, hogyan viszonyul Adriánhoz. Kedveli a másikat, nagyon. Szereti azt, ahogy a férfi gondolkodik és azt, hogy mindentől függetlenül is szépnek tűnik a lelke. Úgy érzi, hogy Adrián ritka kincs, amit talán mindenki szívesen megóvna magának - ezért elhatározta, hogy nem bánja azt ha csupán barátok lehetnek, mert abban talán mind a ketten jól helytállnának. És most kezd végre visszatolakodni a fejébe ez az elhatározás, talán azért mert a friss levegő kisöpri az illetlen gondolatokat.* Szeretném ha barátok lennénk. *Jelenti ki végül, kiszáradó szájjal.* Mert kedvellek. Ha minden titok alatt ez az, amikor csak Adrián vagy, akkor nagyon örülnék annak ha... barátok lehetnénk. *A folyton nedves tűzlétra most hidegen nyomja a vállát, ahogy az igazságba burkolt hazugságot újra és újra kettejük közé ejti.* És egyszer majd lehet, hogy úgy érzed, hogy bízhatsz bennem, én pedig benned. Akkor pedig majd könnyebbé válik. *De arra nem ad lehetőséget, hogy elszivárogjanak egymás életéből. Ahhoz túl értékesnek tűnik már most. Csak Adrián kérdése az, ami elindít egy hajszálrepedést az elhatározáson, ami még az enyhén bódult hangulatban is kezd sziklaszilárddá válni. Elnyílik az ajka egy pillanatra, csak amíg átfut a gondolatai között az este pár fantáziája és arra gondol, hogy talán egyetlen csaló alkalom még beleférhet mielőtt megköt a magának tett ígéret körül a beton.* Megtennék valami olyasmit, ami aláássa azt, amit az előbb mondtam. De attól még szeretném. *A pillantása akaratlanul a férfi ajkára téved és megtesz egy félmozdulatot azért, hogy közelebb húzódjon a másik testhőjéhez. Azt is szeretné érezni, hogy nála az irányítás, de valójában most is Adrián dönt - hogy amikor a tenyerét a mellkasára simítja végül merre mozdul: felé vagy el tőle?*

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#90 / 2024.01.11. 10:29:04
	*A józanság első pillanata akkor éri utol, mikor Ria kisiklik a kezei közül, akár az előző éjszaka álmai az ébredés utáni napvilág perceiben. Követi a másikat, megtartva a távolságot, és az utca fénytócsáit kerülgetve mohón kortyolja a sötéttel festett levegőt. Az utca zajai között távoli forgalom hangja hallatszik, és a szelíd addikciókat kergető társaságok beszélgetésfoszlányai és éneklései szűrődnek el hozzájuk. Megszokásból felpillant az égre, de csak a fényszennyezés ezüst izzása látszik a szürkésre fakult vászon előtt, a csillagok fölöttük úszó hullámverése láthatatlan marad. A zsebébe süllyeszti a kezeit, és az első kérdés hallatán nehezen tud Ria szemébe nézni - mert sosem kérdezett vissza.* Minden érdekel. *Válaszolja végül egyszerűen egy bólintással, és zavartan próbálja kibontani a kriptikusnak érződő mondatokat, de a gondolatai bosszantóan lusták, mintha az egész világ lassan foszladozna az ujjai alatt, csak Ria nyugodt hangja tűnik állandónak.* Ne haragudj. Nem akartalak összezavarni. *Ez az egy egész biztos. Ria felé fordul, az ő arcára viszont ráncokat rajzol az értetlenség.* Hogy érted, hogy a ma estéé marad? *Hirtelen csak a vegasi bűnökre tud asszociálni, amiről soha többet nem beszél senki, csak elássák a tudatuk és a múlt alig használt rétegei alá - valami kellemetlen íz árad szét a nyelvén a gondolatra.* A magam részét tudom csak elmondani. Ez nem csak a menekülésről szól. Nem futok valami elől. Legalábbis nem valami olyan dolog elől, amit otthon hagytam volna. *Még mindig túl lazák és hézagosak a rácsok, amik máskor a gondolatait őrzik.* Nem tudok sokat ígérni, Ria. Ha egyáltalán most erről beszélünk. De komolyan gondoltam, hogy meg szeretnélek ismerni, ha megengeded. És nem csak azért, hogy legyen egyetlen felszabadult éjszakám. De ha mindent tudnál rólam… tényleg minden titkot, amit másokért őrizgetek, akkor talán minden más lenne. Máshogy néznél rám. Erről van szó, mikor azt mondom, hogy csak Adrián szeretnék lenni. *Végül a nyikorgós fémszerkezetnek veti a vállát ő is, és Ria arcát fürkészi.* Mi történne, ha úgy döntenél, hogy azt teszed, amit szeretnél?

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#89 / 2024.01.11. 10:28:50
	*Figyeli a férfi arcát, amit megfestenek a játékos-színes fények, amik körbetáncolják körülöttük a parkettet. Adrián zöldes szemeit árnyalják a lilák és rózsaszínek, amíg összekapaszkodik a pillantásuk és először megpróbál nem törődni azzal, hogy a férfiból kiömlő gondolati káosz valamiféle válaszútra sodorja - nyilván önáltatás, ahogy az elméje élénk sárga kiemelővel húzza közel a szívéhez a kedves szavakat ahogy az is, hogy azt gondolja: ha tudatában van annak, hogy valami párkányon sétál nagy magasságokban, onnan nem fog végül lezuhanni. De be kell látnia, hogy a mai este elveszítette a lehetőségét arra, hogy kiérezze az határvonalakat abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy Adrián oldaláról leázott némelyik. A férfi ujjai megrezzennek a derekán, ő pedig ráébred, hogy túl sokáig bolyongott a saját gondolatai között - de egy napfelkeltét megígér Adriánnak. Így úgy hoz meg egy döntést, hogy azzal nyugtatja magát, hogy nem tette meg és az alkarját megtámasztja a férfi vállain, hogy a könnyű ringatózásban elkopjanak az aggodalmai. Aztán az éjjel végül magával sodorja, ahogy a másik közelsége lassan ráolvad a bőrére és az a pár pohárka alkohol átcsordul a testén, felhígítva a kétségeket. Az idő előrehaladtával egyre több határ tolódik ki - mintha azt gondolná, hogy barátok között sok minden belefér például az is, hogy a szívének tempója a lopott érintésekhez igazodik. Még a beakadó pillanatok is ártatlanok, amikor a férfi jókedvű nevetése végigcsiklandozza vagy ott felejtődik a gondolatai között a jelenet, amikor a másik hátratúrja a jól beállított hajtincseket - megszokás lehet a mozdulat? Olykor összenéznek az asztal fölött, ahogy az ismerősi körből kíváncsiskodó kérdéseket kapnak, aztán egyszerűbbnek tűnik elmenekülni. Adrián úgy követi, mintha valamiféle bűvölet mozgatná a tagjait, ő pedig nem bánja, hogy nem engedik el egymást amíg beérnek a táncolók közé, ahol elveszhetnek mindenki elől. Még tisztának érzi az elméjét - különben, hogyan tudná megfigyelni a férfi meglóduló pulzusát, amikor az ártatlan táncban hozzásimul a mellkasához? Adrián mozdulatai egyre inkább elmosódnak és még egy utolsó tiszta gondolatban megfogalmazza, hogy ebből talán semmit sem szabad megjegyeznie. Sem a hátához simuló testhőt, sem az oldalán végigfutó érintést, amitől elszalaszt egy ritmusnyi levegővételt. Megérzi a férfi lélegzetét a nyakára csapódni, amitől párássá válnak az eddig patyolat tiszta gondolatai. Kifújja magát, kissé nekidőlve a másiknak, sietősen rábólintva a felvetésre - levegő.* Remek ötlet. *Elhúzódik Adriántól és nem keresi vissza az érintést, ám így is tudatában van annak, hogy a férfi követi őt. Az éjszaka folyamán valahogy beszűkült minden érzékelése Adriánra és egyszerre képes a bőre alatt pislákoló vitae mentén rákoncentrálni és csupán a pillantására is, amit többször elkapott az este folyamán. Próbálja ezt nem úgy elképzelni, hogy a másik folyton őrá figyel, de egyre nehezebb. A hátsó ajtó felé haladnak ami egy keskeny, de tiszta sikátorra nyílik. A londoni éjszaka fényei rácsorognak a nedves betonra, ő pedig mélyet lélegez az enyhén szmogos, hűvös levegőből amíg nekibillen a tűzlétrának. Nem messze tőlük elnyúlik a bulinegyed főútja, ahol vidáman éneklő alakok sétálnak el táncolva, olyasmi felszabadultsággal ami irigylésre méltó. Ő viszont Adrián arcát figyeli, ahogy a férfi végül mellélép.* Érdekel, hogy én mit szeretnék? *A lista szinte azonnal elindul a gondolatai között, vállalhatatlan pontokat megfogalmazva. Ahhoz, hogy egészen őszinte legyen nem ivott eleget, így csak megköszörüli a torkát mikor a férfi bólint.* Szeretném ha nem sietnél haza. Hogy többet vigyél magaddal mint egy felszabadult éjszakát, amiben egy kicsit elmenekülhettél az elől amit otthon hagytál. És ami alatt összezavarhattál. *A vállára fordul, nem eltávolodva a támaszától csak Adrián felé pozícionálva magát abban a biztos tudatban, hogy eddig is sikerült mindenféléről beszélgetniük, talán most is menni fog.* Szeretném ha úgy volnál csak Adrián, hogy közben egyértelmű számomra is, hogy ez mit jelent. Ami ma este történik, az a ma estéé marad? *Nem szeretne máris túlgondolni, inkább csak a szabályok érdeklik, hogy mennyit enged meg ez a játék.* Ha mondjuk én is úgy döntenék, hogy csak azt teszem, amit szeretnék.

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#88 / 2024.01.11. 10:28:31
	*Az alkoholnak el kéne őt tompítania - ehelyett úgy érzi, kiélesedtek az érzékei Riára, és a Pure belső tere is hirtelen ismerős, körkörös erdei környezetnek tűnik. Mindig fák közé és valami zöldbe vezették a legbékésebb álomképei, hullámzó semmiségek felé, és Ria mágiája is ezzel a könnyed természetességgel csapódik a bőrére, mikor a karcsú derékhoz ér.* A te felügyeleted alatt vagyok egész este, akkor is, ha távol vagy. Vagy erről neked nem szóltak? *Talán titkon már régóta várt valami csodára, ami lerángatja róla ezt a megkövesedett merevséget - hát most itt van a pillanat, ahogy a zsúfolt tánctér közepén megtorpan Riával az oldalán, a tündérfények melege koszorút fon a nő haja közé, és a kérdésre egy perc alatt kiömlenek belőle a szavak.* Szeretnék táncolni veled. Megnevettetni még párszor, ha sikerül. Talán hajnalban megnézni a napfelkeltét. Meg akarlak ismerni. Megtudni rólad egy csomó apróságot, amiket majd magammal vihetek, hogy aztán a legváratlanabb pillanatokban jusson eszembe, amíg nem találkozunk. Fotózni egy olyan képet is, amin mindkettőnk kávéja rajta van. Talán egy kicsit úgy tenni ma este, mintha csak Adrián lennék. Úgy dönteni, mintha nem számítana semmi más, csak az, hogy mit szeretnék. *És mit is szeretne? Úgy tenni, mint aki él, és békésebb napokba képzelni magát? Egy olyan éjszakát szerezni Riának, amire talán mosolyogva gondol majd vissza? Ez jó tervnek tűnik, hogy megpróbáljon valami jelentős élményt kreálni Riának - nehéz eldönteni, hogy ez a vágy önző vagy önzetlen indokból fakad. Talán titkon most már túlságosan szeretné lenyűgözni a másikat, pedig az alaphelyzete nem változott, de éppen erre keresi a kiskaput, három éve először. Ezért megállnak az embertenger közepén, a zenét hallgatva, a kezét pedig Ria derekán felejti, és csak néha-néha hajolnak oda egymáshoz pár szót váltani - egészen az utolsó számig, amire már a tömeg nagy része ugrálni kezd körülöttük, és ők is nevetve kapaszkodnak össze, együtt énekelve másokkal, idegenekkel és újkeletű, egy éjszakára szóló barátokkal. Réka időről-időre megjelenik mellettük egy-egy újabb pohár gin toniccal, és az este egyik pontján egy fiatalokból álló társaság tűnik fel mellettük, és a két lány és két fiú lelkesen öleli meg Riát, és kiderül, hogy londoni ismerősök. Hozzájuk csapódnak, és hamar egy ivós játék közepén találják magukat, ahol Riával alkot egy csapatot, és egy telefonnal a homlokán biztatja a nőt, hogy valahogy vezesse rá a megoldásra, milyen híres ember nevét kéne kimondania - de pár szerencsétlenebb kör után egyre jobban elmosódnak a szavaik, bár úgy tűnik, Riára jobban vigyáz a saját életmágiája. Végül a nő húzza őt a parkettre, mikor elindul egy kedvenc száma, és ő csak valami furcsa bűvöletben követi a barnát, aki nevetős szemekkel pillant rá hátra a válla fölött - aztán úgy tesz, mintha nem dübörögne fel a pulzusa, mikor a Ria hozzásimul, ő pedig a csípőjére simítja a tenyereit, mintha a kezével szeretné kitapintani, ahogy a nő minden mozdulata egybeolvad a zenével. Ő ennél ügyetlenebb, de legalább nem lép a másik lábára, és még így is van egy pillanat, amikor megfeledkezik magáról. Egy ártatlannak induló fordulás közben kap Ria után, hogy egy kapatosabb és lelkes férfivendéggel ne ütközzön össze, és ahogy magához rántja a nőt, a másik hátához simul, és Ria nyakába fordítja az arcát, amíg felsimít a másik oldalán, óvatosan és kísérletezően, hogy aztán gondolatban azonnal megfeddje magát. Beledermed a mozdulatba, ahogy utoléri őt az eltervezett gondolatiság: hogy tényleg meg akarja ismerni a másikat, hogy teljesen őszinte lehessen, mielőtt átmossa ezeket a kimondatlan körvonalakat is. De az Idával járó bűntudatból és az arcába csapott ajtóból ezt az egyet tudta leszűrni: hogy jobban szeretné csinálni. Valahogy úgy, ahogy az apja tanította neki.* Kimegyünk kicsit a levegőre? *Súgja végül a másik fülébe, mielőtt valami túl nagy hülyeséget csinálna.*

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#87 / 2024.01.11. 10:28:21
	*Elneveti magát és Adriánnál felejti az utolsó szót a témában, mert talán ez a végsőkig eszkalálódott lázálom áll eddig legközelebb ahhoz, ami még számára is komfortos romantikának tűnik. Nem hiányolná a felhajtást a gesztus mögött, ahogyan nem kellene megfelelnie semmilyen elvárásnak vagy hagyománynak. Úgy érzi, hogy ez valóban két emberről szólna csak és ha nem is szökne miatta egészen Elvis színe elé, mégis vonzónak tűnik egy titkos esküvő képe. Ez vajon szentimentális? Nem fejti ki a gondolatot, mert Adrián már talán így is túl sok betekintést kapott a fejébe csupán azért, mert kérdez. Legalább annyit, amennyit ő is - ennek pedig van valami váratlan újdonsága, ami miatt végül szívesen osztja a válaszokat. Azt mondják, hogy 66 nap kell ahhoz, hogy kialakuljon egy új szokás, neki pedig még ennél is kevesebb kellett ahhoz, hogy ragaszkodón dédelgesse azt a körvonalazhatatlan kapcsolódást, ami kettejük között kialakult. Adrián adózik valami elismeréssel az előtt, ami számára egyáltalán nem tűnik említésre méltónak - persze tisztában van azzal, hogy lesöpörhetne a válláról mindennemű felelősséget, de az ő fejében még mindig az a normális, ha az ember foglalkozik azzal, ami körülötte zajlik. Mind ugyanabban a valóságban léteznek és talán mindenki felelőssége az, hogy békés legyen ez az együttélés. Szeretné azt hinni, hogy ez nem valami különlegesség, de valószínűleg arról van szó, hogy ő a hétköznapjaiban is kevesebbszer botlik fel az emberi jellem árnyoldalaiban. Végül, az este során először ő is zavarba jön - vagy inkább összezavarodik? Adrián pillantása belekapaszkodik az övébe és a mély bariton a bőre alá kúszik, testi szimptómák sorát indítva el ezzel. A megfoghatatlan várakozás feszesre húzódik a gyomra mélyén, ahogy gyakorlottan önti le a torkán az utolsó korty italt és megpróbálkozik kisöpörni a betolakodó fantáziákat a fejéből. Hol is hagyta a tartását? Ó igen, valami elbaszott randin valamikor tavaly októberben egy olyan férfi kanapéján, aki éppen csak egy pillanatig vonzotta. De Adrián még önmagát is meglepi a félreérthető szavakkal, ami kijózanítóan hat rá - ez volna egy pohár gin tonic eredménye? Mind a ketten tudják, hogy nagylelkű erre fogni az invitálást ami átázott a rozsdamarta cirmokba a férfi szemeiben. Réka súlyos tekintete a profiljára simul, amikor azt találja válaszolni "hátha" és jobb is, hogy van alkalma kimenekülni a pillanatból. Még távolodva is nehéz kibújni az egészalakos várakozásból, bár az előtte álló feladatok végül segítenek kiszakadni a zavarból - meglepő mód az este tényleg gördülékenyen csordogál a saját medrében, amit akkurátusan ásott ki számára. Mindenki a helyén van, mindenki becsületesen végzi a dolgát. Egyetlen pultost sem kell visszarendelni a hosszúra nyúló cigi szünetről és még az átkozott hangosítás is tökéletesen működik. A színpad körül keringő tündérfényekre rácsodálkoznak a tapasztalatlan varázstalanok, a fellépő pedig mosolyogva biccent felé a dal közben: még ő is jól érzi magát. Nincs mit elsimítania, megoldania vagy intéznie, mintha mindenki összefogott volna azért, hogy neki legyen egy szabad estéje, amikor élvezheti a vendége társaságát. Remek. Őszintén megbízik Rékában, hogy nem próbál meg kerítőnek felcsapni csupán azért, mert ő párszor elmosolyodott a mobilja kijelzője felett amikor Adriánnal beszélgetett. Így csupán a hátsó növényfalnak dől és lehunyja a szemeit pár hosszú percre - mi a fenét művel? Közben a kedves pultos lány megvonja a vállát Adrián kérdésére könnyedén, játékosan. Nem avatja be abba, hogy Ria miként nyilatkozott róla, de van valami büszke a mosolyában amikor kitölti az első koktélt a férfi számára. Végülis ő kérte. A beszélgetés Rékával csevegésnek érződik, pedig ez kőkemény vizsga - a lány figyelmesen monitorozza Adrián reakcióit és minden helyes megmozdulásért kioszt elé valami könnyű alkoholt. Hogy éppen ennek az ellenkezőjét kérték tőle? Arról jótékonyan megfeledkezik. Így amikor Ria végül visszaér még éppen elkapja a jelenetet, ahogy Adrián lepaktál az ördöggel egy feles vodka társaságában. Jó ég? Miért olyan vonzó a jelenet? Azt gondolta, hogy kinőtt már abból, hogy szexinek találja az ilyesmit. A férfi mozdulatai enyhén elnagyoltak, de a fókusza szinte azonnal megtalálja ahogy a közelébe ér - ahogyan a forró tenyér is rögtön a derekára simul, ezzel egyértelművé téve, hogy talán túl sok időt hagyott a kettősnek. Adrián közel hajol hozzá, a lélegzete megcsiklandozza a finom bőrt a füle mögött, mire mélyet kell lélegeznie.* Édes vagy. *A fenébe, tényleg az.* Mi van azzal, hogy megbízható társaságban alkoholizálsz? Elhitetted velem, hogy nehéz kiérdemelni ezt a címet. *Míg Adrián rémülten kapja a pillantását a pultosra, addig Ria szigorúan: mi a fene?! A férfi elindul a pulttól, ott felejtve a tenyerét a derekán így ő megadóan követi - hogy valahol a tánctér közepén megtorpanjanak, mintha csak most jutott volna valami a másik eszébe.* Mit szeretnél?

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#86 / 2024.01.11. 10:27:58
	*Vannak azonos mechanizmusaik Danival, mintha a közös genetika hiányában a felvett vezetéknév is elég lenne ahhoz, hogy magával cipelje a Péterfy keresztet: a bűntudatos önmegtartóztatást, ami idővel már öncsonkításba fordul; és amitől a legváratlanabb pillanatokban képes engedelmeskedni impulzusoknak, ahogy a kóbor állatok is hozzádörgölőznek egy kedvesen feléjük nyújtott kézhez. De mindig is analitikus személyiség volt, és a saját viselkedését is képes alávetni annak a hideg boncolásnak, amit másoknál is alkalmaz: felismerte, miért zuhant bele olyan könnyedén abba a vonzalomba Ida felé május elején, és miért kockáztatott annyit. Vagy miért ment haza Lottival, mikor a saját magányát látta visszatükröződni a nő éjfélkék szemeiben. Megfogadta, hogy most óvatosabb lesz, éppen csak egyre nehezebbnek tűnik betartani a saját szabályait - főleg, hogy ezek a pillanatok nem járnak instant bűntudattal és bár előszeretettel hozza zavarba saját magát, a beszélgetés Riával szokatlanul természetesnek tűnik. Könnyűnek tűnik félrenézni az alapproblémáiról, amik változatlan éberséggel figyelik őket a sarokból - de még a pultoslány megtorpanása sem elég ahhoz, hogy ne licitáljon rá Riára.* Valami giccses Elvis-templomban? *Szürreális ötlet - bár neki voltak hasonló elképzelései a jövőjével kapcsolatban: esküvő, család, valami meghitt, csendes boldogság egy olyan nő oldalán, akit elfogadnak a szülei is - nem tudja, milyen karma működött azon az estén, amikor megakadályozta a lány ugrását a hídról, és a sors cserébe ellopta az álmait. Némán figyeli, ahogy a nő ujjai a pulton valami ártatlan kíváncsisággal lebegnek a tenyere közelében, és ellenáll a kísértésnek, hogy összekulcsolja a kezüket, csak hogy megnézhesse, milyen érzés. Körbepillant a helyiségen, de minden arcon csak a vidámság és nyugalom keveréke tükröződik: az emberek csillogó szemekkel, a mécsesek lángjának meleg fényével az arcukon hajolnak egymás felé, baráti társaságok nevetnek, az egyik boxban egy pár hallgatja a hangulatos zenét egymás oldalának dőlve.* Társadalmi felelősségvállalás? Ez nagyon önzetlen tőled. *A hangjában nincs cinizmus vagy gúnyolódás - pont úgy néz a másikra, mint aki csodálja a nőt ezért. Talán túl sokszor szembesül az emberek jellemének árnyoldalaival: nyereségvágy, önzőség, féltékenység vagy harag mozgatta cselekedetek és túl sok erőszak. Megtanult rácsodálkozni arra, amit különlegesnek érez.* Várj, lefixáltuk, de júniusra. Május vége volt a túra, június a karácsony. Gondoltam megcserélhetnénk. *Nem, nem engedi el a túrát sem, nagyon szívesen monopolizálja Ria kevés szabadidejét. De a nő nem ellenkezik, ezért elégedetten biccent.* Keresd elő a legcsúnyább pulcsid, amit csak a szekrényed rejt. *Belekavarodik abba, hogy pontosan mit is rejt az invitálás, és mikor Ria visszapillant rá, arra számít, hogy a nő szokás szerint megmenti a helyzetet a kényelmetlenségtől - helyette csak még rosszabb lesz minden. De talán a korábban ledöntött gin-tonic mégsem volt hiába, mert végül csak csendesen, a nő olvadt csokoládé szemeit figyelve szólal meg.* Akkor tartsunk egy próba-alkalmat, hátha rá tudlak venni, hogy állandó legyen az ottalvás. *EZT MOST MIÉRT MONDTA? Elkapja a tekintetét Riáról, és szembesül Réka csillogó szemeivel és mosolyával, ami nem segít rajta sokat. Talán ez is hozzátesz ahhoz, hogy a következő másodpercekben levezényel egy egyszemélyes Benny Hill showt, de Ria csak valami elnéző mosollyal figyeli őt: úgy tűnik, a megértése és a türelme végtelen. A nő érintésére azonnal rákoncentrál, és csak bólogat arra, hogy dolga van - őt pedig Réka figyelmes kezei között hagyják, bár néhány másodpercig még Ria után néz, ahogy könnyedén átvág a tömegen. Végül szem elől téveszti a másik alakját, ezért rákönyököl a pultra Rékával szemben.* Remélem csupa jót mesélt? *Kissé szkeptikus, de reménykedő a hangsúly, amíg megpróbálja lefektetni Rékával a szabályokat, hogy akkor nem fizet az italért, de legalább annak a whiskys üvegek mellett lakó, tip jar-nak aposztrofált malacperselynek hadd adózzon.* Tudsz adni valamit, ami folyékony bátorságként hasznosul? *Réka vigyora csak szélesebb lesz, ahogy elégedetten megveregeti a vállát, hogy bízza csak rá magát és a következő percek azzal telnek, hogy megkóstoltat vele különböző koktélokat, amíg ő faggatni próbálja a kedves mosolyú nőt (munkahelyi ártalom). Kiderül, hogy Réka szeret a Pure-ban dolgozni, és már lassan öt éve él Londonban, hogy az angolokkal rémálom a randizás, de most egy lengyel fiú udvarol neki - Riát pedig még egy hajóról ismeri, ahol együtt dolgoztak. Kissé igazságtalanul arra gondol, hogy egyszerűbb lenne, ha Ria szimplán gyönyörű lenne: de bárkivel beszél, megerősíti azokat a benyomásait, amiket már felskiccelt magának. Hogy a nő humoros, okos, figyelmes és gondoskodó. Van benne valami természetesség és életigenlés, ami felejthetetlen karizmát ad neki - és még a beosztottjai sem tudnak róla semmi rosszat mondani, csak azt, hogy a nő maximalista magával szemben és rengeteget dolgozott a mai estével is. Leköti a társalgás, amit időről-időre megszakít az, hogy Réka kiszolgálja a vendégeket, és közben úgy itatja őt, mintha egy sivatagi maratonfutás után szeretné hidratálni a szomjazót. A huncut mosolyú lány még egy kör rövidre is ráveszi, azzal a felkiáltással, hogy ő is iszik vele - és valahol ott érzi meg a közeledő Riát, mikor hátraveti a fejét és megfeszülő nyakkal, Rékával szinkronban dönti le a vodkát a torkán. A mozdulat már nem teljesen összeszedett, egy csepp ital végiggördül az állán, de fintorogva támaszkodik a pultra egy másodpercre, amíg valami végigégeti a nyelőcsövét - és mikor oldalra fordul, Ria már csak pár lépésre van tőle. A tenyere magától mozdul a nő derekára, és nevetősen hajol le a füléhez.* Hiányoztál. *Hogy mi? Rémülten néz fel Rékára: ez valami randidrog volt? Olyan régen nem ivott már, hogy elfelejtette a részegség stációit. Az agya és a szája közötti szűrőt veszti el először, aztán a beszéddel kapcsolatos gátlásai után leépülnek a személyes terekkel járó aggodalmai is - onnan már csak egy lépés, hogy a ruháit is elnyelje valami titokzatos féreglyuk. Közben az esti zenekar már a harmadik számnál jár, a hangulat a klubban egyre fokozódik, páraként csapódik a bőrükre idegenek vidámsága és önfeledt éneklése, ő pedig stratégiai döntéssel arra a következtetésre jut, hogy minden szörnyűség oka Réka és a pult, szóval csak kicsit odébb kell mennie, és minden rendben lesz.*

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#85 / 2024.01.11. 10:27:46
	*Adrián nevetésére tompul a Pure kavalkádja - a háttérben hangoló fellépők, a boxok felől hallatszó nevetés, a halkan doromboló indie és a körülöttük helyezkedők beszélgetése mind összemosott fehér zaj csak, ahogy a figyelme a vele szemben állóra összpontosul. Akár könnyű is lehetne. A meghúzott határvonal illékonynak érződik, amin minduntalan átérnek egymáshoz ártatlanul tapogatózva - megpróbálja kijátszani az egyértelmű vonzódást és elhazudni barátkozásnak, csak épp már abban nem biztos, hogy kinek a kedvéért ragaszkodik ehhez? Mert Adrián mintha megállás nélkül küldené a kódolatlan jeleket azzal kapcsolatban, hogy ez valami több éppen csak a februárban megvallott gondolatai még mindig ott csengenek Ria fülében, újra és újra meghúzva a határvonalat - a saját érdekében. De a férfi nevetése még így is jutalomnak érződik. Talán mert arra számított, hogy Adrián nincs jól: hogy a férfit ugyanaz a nyálkás kétségbeesés űzi hozzá, amit korábban egy másik Péterfy mellett már szinte kiismert. Pedig megígérte magának, hogy nem mossa át a múltat a jelenbe és nem satírozza be Adriánt Dani színeivel. Ez csak... elkerülhetetlen prekoncepció? Igazából még az is lehet, hogy csak a saját félelmei kúsztak egészen közel a felszínhez. De a férfi vele szemben úgy fest, mint aki valóban megpróbál feldolgozni - nincsenek kiesések és a ragacsos bűntudat sem tompít az egymás között váltott mosolyokon. Ez pedig annyira más, hogy itt véget is ér az összehasonlítás, ami miatt majd később megfeddi önmagát, amikor Adrián ujjbegye nem cirógatja a kézfejére az óvatoskodó hála mintáját.* Ha csupán ennyi az igényed akkor esküdhetünk akár Vegasban is. *Réka shakert rázó keze valahol ennél a mondatnál dermed meg egy pillanatra - egyetlen kiesés, amire már feltűnés nélkül ingatja is felé a fejét az üzenettel: ne mondj semmit! Már csak az hiányzik, hogy a pultosai belefolyjanak a beszélgetésbe, ami pont annyira abszurd mint amennyire természetes is már kettejük között. Fogalma sincs, hogy miből fakad az a fajta szkepticizmus, amivel képes eljátszani, hogy csupán egy hajszál választja el attól, hogy igent mondjon Adriánnak. Az esküvő mint olyan, sosem szerepelt a vágyai között - talán Balázs mellett gondolt bele először abba az ártatlanul édes pillanatba, amikor egy nő hófehérben sétál az oltár felé valakihez, aki őt választotta egy teljes életre. Meglehet akkor is csupán egyetlen porcikája várakozott, a bolond szíve, amiben Balázs végül magával vitte az ábrándot is. Szóval nincs esküvői mappája, amit annyit emleget. Körberajzolja a férfi kinyújtott ujjait a pulton, mialatt ő is elneveti magát a koreográfiát érintő aggodalmon. Te jó ég! Újra és újra rádöbben, hogy sokszor nagyon furcsa irányokat vesz kettejük között egy-egy beszélgetés.* Feltéve, hogy zökkenőmentesen lezajlik az este. *Ez nem is pesszimizmus: inkább csak a realitás. Londonban nem zajlott egyszerűen a felfedés - a varázstalanokat az utcákra űzték a félelmeik, amiért minden amit addig csupán mesékben láttak most valósággá vált számukra. Rengeteg követelésük volt az együttélés milyenségéről most, hogy már tudnak a létezésükről, Riának pedig hosszasan kellett egyeztetnie a hatóságokkal azzal kapcsolatban, hogy van-e joguk varázslatot használni mint biztonsági szolgáltatás vagy akár közvetlen mágiát alkalmazni egy talanon. Minden körülményessé vált.* De valami ilyesmi volt az elképzelés igen. Ez a legkevesebb, amit én megtehetek mint társadalmi felelősségvállalás. *Játékosan ráncolja az orrát, mintha kötelezték volna erre és nem saját indíttatásból próbálkozna. De a Pure mindig is békés és családias hely volt - az idejáró talanok szeretik őket, már ismerősként köszöntik. Az ő arcukon most sem lát félelmet vagy épp viszolygást. Volt aki kedvesen bevallotta, hogy eddig is gyanús volt a hely a sajátos mágiájával, amitől mindenki azt érezheti, hogy itt egy kicsit leválhat a falakon kívüli világról. Ria pontosan ezt érezte odaát a Basiliskben ezért minden alkalommal hálás, amikor valaki megerősíti, hogy sikerült elcsennie valamit ebből a békés harmóniából. Azóta már belemosta önmagát is a Pure hangulatába - végtére is, ez az otthona. Mikor Adrián végül témát vált, ő is abbahagyja az automatikussá vált mozdulatot a pultra simított tenyere körül és enyhe homlokráncolással pillant fel.* Csak tévedek vagy ezt már egyszer lefixáltuk? Mármint, határozottan emlékszem, hogy elő kell keresnem egy gyönyörűen ronda, karácsonyi pulcsit. *Szerinte nyilvánvaló, hogy a vacsorának és a filmeknek semmi köze ahhoz, hogy olyan egyszerűen beleegyezett a programba, de Adrián úgy fest anélkül is képes zavarba hozni saját magát, hogy ő maga megszólalna. Elpillant ő is a kapkodó magyarázatról és ráharap a mosolyára, mielőtt túl szélessé válna. Eszébe jut Levi feltételezése arról, hogy Adrián az alkalmakat keresi arra, hogy vele aludjon. Ez most sem megerősítést, sem cáfolást nem nyert. Miért is érzi úgy magát most mint egy tapasztalatlan kamasz?* Szeretnéd ha tényleg bevezetnénk a havi egy ottalvós bulit? *Hazudna ha azt állítaná, hogy ez semmiféle felbolydulást nem okoz a testében.* Éppenséggel ez is olyan, amit kipróbálnék, de még nem volt rá alkalmam. *A körítés ártatlanná teszi az invitálást, ő pedig továbbra is biztosra veszi, hogy Adriánnak nincs semmi mögöttes szándéka. Egész egyszerűen... nem tűnik olyannak. És talán nem most hagyják cserben az intuíciók. Vagy inkább mégis? Eh, még maga sem tudja, hogy mire vágyik igazán. Adrián közelebb lép hozzá annyira, hogy már csak a combja okozta távolság húzódjon el kettejük között és mintha ez valami gombnyomásra induló folyamat volna, úgy indul el valami zavarbaejtő káosz a férfi oldalán újra. Félrebillenő fejjel figyeli, ahogy Adrián keze a combjára érkezik és szíve szerint rásimítaná a tenyerét, hogy megnézze ezzel mit okozna - vajon elsimulna a tengermorajlás vagy csak még nagyobb hullámokat vetne? Vajon a férfi tudja, hogy semmi problémája azzal, ha hozzáér? Hogy azt sem bánná ha a tenyere végigbarangolná a bőrét, mintha csak megpróbálná megjegyezni a testének körvonalait? Mindenesetre: ez még számára is valami új.* Békésnek hangzik. *Jegyzi meg végül, ahogy Adrián szavai most is rezonálnak valamivel a lelke mélyén. Megpróbálja lerázni magáról ezt a szenzációt és még valami "biztoshogynem" vitába is belekeveredik a pénztárcáját előkotoró Adriánnal. Megeshet az a csoda, hogy nem azon a pár cent ginen múlik, hogy csődbe megy-e végül. A hátuk mögött felhangzik a tapsvihar, ahogy az est fellépője megjelenik a színpadon, ő pedig oda sem figyelve érinti meg Adrián karját, hogy felhívja magára a figyelmét - ezen a ponton el kell tűnnie egy rövid időre, de Réka lelkére köti, hogy ne fogadjon el a férfitól egy fillért sem valami plusz figyelmeztetéssel a pillantásában, amit a nő csak egy széles, pimasz vigyorral viszonoz.* Szóval te vagy Adrián? *Áthajol a pulton, hogy kezet foghasson a férfival.* Ria már mesélt rólad. Azt is mondta, hogy ne akarjak alkoholt ledönteni a torkodon, pedig valamiért nekem úgy tűnik, hogy rád férne.

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#84 / 2024.01.11. 10:27:05
	*A nyelvére olvad valami komolytalan válasz a zsarolómappákat illetően, mert Ria a tenyerébe támasztja az arcát, és úgy néz rá, olyan kedves figyelemmel, hogy neki le kell pillantania a pult erezett fafelületére a nő arcáról, mielőtt valami olyan tenne vagy mondana, amivel átlépi a porba húzott határokat. Most ébred rá, hogy valamelyik beszélgetésük közepette ő maga mögött hagyott néhány önvédelmi mechanizmust - felhúzott falakat amik őt védik, és amik nem engedik kifolyni a gondolatait a hangszálain keresztül a levegőbe. Nem vette észre, mikor történt, de útközben elült az állandó hullámverés, és most valami otthonosba zuhanhatna a másik íriszén keresztül.* Ártatlan és szende? *Szkeptikusan ízlelgeti a szavakat.* Valahogy nem teljesen ez jut eszembe, de elfogadom. *Legalábbis benne mély nyomokat hagyott, mikor majdnem eldobta a telefonját, mert Ria közölte, hogy “akkor visszaveszi a felsőjét”, mert éppen valami képekről beszélgettek. Tudja, hogy viccelt a másik - de a fantáziáknak senki sem szólt, hogy feleslegesek az agyában futtatott jelenetek. Fogalma sincs, mennyire bölcs dolog az, hogy itt van, mikor a közelmúlt már bebizonyította, hogy az önkontrollján a jég rianásához hasonlatosan elindultak a hajszálrepedések. De már elfogadta, hogy minden tagadás ellenére, amikbe Danival szemben is belekapaszkodott, képtelen megtartani a távolságot Riától.* Ez egy egyszerű kérdés. *Szélesedő mosollyal figyeli a nőt, a tenyerén a puha bőr visszhangos forróságával, és végül elneveti magát.* Köszönöm az engedélyt… és azt is, hogy nem engednéd, hogy hülyét csináljak magamból. De már most jól érzem magam, és szeretnék emlékezni is az estére és rád, úgyhogy a vetkőző-részeg állapotig nem terveztem eljutni. *Persze ember tervez, Isten végez… vagy mit mondanak az álmoskönyvek. Amikor Ria visszahuppan a székbe, közelebb lép, mert mögötte egy népesebb társaság böngészi a kínálatot, és próbál nem útban lenni, amíg ártatlanul feltartja a kezeit.* Nem tehetek róla, hogy neked nem ez volt az első gondolatod, szerintem is elég szomorú. De ha én szervezem, akkor egyszerű esküvő lesz, kidobjuk Botiék maradék asztaldíszeit, te leszel fehérben és kész. *Még a könnyed, túlzó viccek is zsinóron húzzák magukkal azt a csalódással vegyes pangó, megfáradt szorongást, hogy ez az egész elérhetetlen - az esküvő vagy csak egy olyan párkapcsolat, ahol a másik fél el tudja őt fogadni, mindenestül, a Családdal és a likantrópiával együtt. Ria ujjainak csalogató melegsége rácsorog a pulton felejtett kezére, és a szelíd, törődéssel vagy talán aggodalommal átitatott emlékeztetőre elég néhány centit megmozdítania a kisujját, hogy hálásan megsimítsa a karcsú, törékeny kézfejet. Ria nem engedi, hogy megtelepedjen köztük a megszokott, talán a pórusaiból is áradó melankólia, ami a benne lakozó kilátástalanság szimptómája, mert a dalküldés lehetőségére már megint mosolyogva csóválja a fejét.* Ne, még nem próbáltuk el az emelést - amíg nincs meg a koreográfiánk, addig nem pazarolhatjuk el azt a számot. De értékelem a gondolatot, tényleg. *Kezd rájönni, hogy Ria pókerarca nem a maníros kifejezéstelenség, amivel ő és Dani dolgoznak, hanem ez a kedves, udvarias félmosoly a szája sarkában - csak a szeme árulja el, hogy mikor igazi és mikor valaminek a rejtése a gesztus. Ő is körbepillant az izgatott és ámélkodó varázstalanok arcán.* Igen, rengeteg új dologgal kerültek szembe. De szerintem az ilyenekkel többet segítesz, mint gondolod. Adsz nekik egy estét, amikor semmi árnyoldalával nem találkoznak a mágiának. *Mint a gyerekkori karácsonyok édes, süteményillatú csodája. Apropó karácsony.* Emlékszel az elátkozott túránkra, amit mindig tologatunk? Az új dátumra is szakadó esőt mondanak. *Szeszélyes tavaszi időjárás.* De szeretnélek látni, ha már megbeszéltük. A Reszkessetek betörők maraton meg a vacsora is el tud csábítani Budapestre? *Vagy inkább ő, egyedül vajon haza tudja csábítani azt a nőt, aki az istennő kategóriában is dobogós - és még a külsőnél is sokkal több?* A holdat bámulhatjuk az erkélyemről is. Mármint… nem úgy értettem, hogy azt gondolom, hogy ott maradsz éjszakára. De ha akarsz, akkor persze, ott a kanapém, mármint magamnak, a tiéd az ágy. Csak a tiéd, tényleg! *Zavartan köszörüli meg a torkát, mert ez talán túl sok feltételezés, nem? Szinte nyomulásnak hat, mintha rátenyerelne Ria éjszakájára is, mert a plátóinak elhazudható meghívást élőben elismételve hirtelen már nem olyan egyszerű ártatlannak beállítani. Vagy úgy tenni, mintha nem érezné a bőrére telepedő párás várakozást, aminek semmi, de semmi keresnivalója nincs köztük. Mikor a nő a szájához emeli a poharat, ő is nagyot kortyol az italból, és szeretné az alkoholra fogni a gyors beleegyezést, de bármennyire is olcsó randi, a vitae egy-két pohárral még meg tud birkózni.* Persze. De azt hiszem, a ma estéhez nem vagyok elég spontán. Ráadásul ígértem egy táncot valakinek. *De igazából kinek akar hazudni? Ha Ria szeretné, még gyorsan keres valami repjegyet online, mert ennyire nagy bajban van. A picsába. Naivan azt gondolta, a felismerést lekiséri egy korty gin toniccal, de Ria úgy dönt, visszafordítja rá a kérdést, és egyszerre éri két nem várt impulzus - a nő is felé helyezkedik, és a mögötte lévő társaság miatt egy újabb fél lépést tesz közelebb ő is, amitől Ria térde a csípőjéhez simul, és a kérdés megfogalmazására hirtelen tele lesz a feje olyan képekkel, amiket nem szabad szavakba foglalnia. Ezért persze elindul ezernyi zavart pótcselekvés - a kiürült poharat a pult tetejére teszi, megköszörüli a torkát, mint aki félrenyelte az italt és egyébként miért van ilyen meleg idebent? Ahogy leengedi a kezét a pultról maga mellé, sikeresen Ria combján landol a tenyere - basszameg. Utoljára kamaszkorában érezte ezt a szerencsétlen vívódást, és megrezdülnek az ujjai a fekete ruha textiljén, mert szíve szerint csak rávágná a nő kérdésére, hogy igazából őt szeretné megismerni, meg kiérdemelni még néhány őszinte mosolyt, de végül egy elhadart bocsánatkéréssel elengedi a másikat.* Egyszer szívesen elmennék a hegyekbe pár napra sátorozni, valami olyan helyre, ahol bámulhatom a naplementéket, éjszaka pedig minden csillagot látni az égen. *Nem egy bonyolult álom - talán jobban áhítozik arra a nyugalomra, amit az erdővel azonosít a benne élő farkas. Végül int Rékának, hogy kér még egy kört, és ahhoz is ragaszkodik, hogy kifizesse - nem tervezi Ria meghívása miatt kinni a bárpult készletét, de úgy érzi, minden folyékony bátorságra szüksége lesz, hogy ne csináljon magából még nagyobb hülyét.*

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#83 / 2024.01.11. 10:26:38
	Több zsarolómappa is kering rólad szerte a világban? Összegyűjthetem mindet mint a pokémonokat? *A kézfejének dönti az állát, ahogy álmodozó pislogással figyeli a férfi mosolyát - ez már visszaélés volna? Egészen másnak tűnik most Adrián mint az, akit még a február ködös szürkéjéből őriz az emlékeiben. Vajon neki szól ez a felszabadultság? Annak, hogy ebben a pár hónapban már kiérdemelte, hogy a férfi kényelmesebben érezze magát a társaságában? Vagy csak annyi történik, hogy Adrián egészen Londonig menekült azért, hogy lehámozza magáról az áprilisának mocskát? A humorral átmosott félmondatra mélyet dobban a szíve - most először fordul meg a fejében, hogy talán valamit félreértett? Vagy csak arról van szó, hogy a valóságban semmi sem érződik olyan ártatlannak mint amikor a lakásának sötétjében, a mobiljának halovány fényével a bőrén elolvas pár feketével írt sort. A férfi most karnyújtásnyira áll tőle és épp ugyanúgy vonzza, ahogyan az ostoba lepkéket a lámpafény - még a vitae is vágyakozva húz Adriánhoz, mintha megpróbálná előcsalni az ismerős ismeretlent a bőre alól. Talán túlmisztifikálja. Csupán annyit jegyez meg egy nyílt mosollyal az arcán, hogy éppen ezt teszi. És ez az igazság.* Ezen a ponton szeretném megjegyezni, hogy a "zsarolómappa" kifejezést tőled tanultam, korábban ártatlan voltam és szende. Ezt a szörnyet te szabadítottad fel. *Elvigyorodva hessenti el a férfi kezét, ami a levegőben illusztrálja épp, hogy nem teljes még a bizalom - micsoda feltételezések!* Nem hagynám azt sem, hogy hülyét csinálj magadból, mégis csak az én vendégem vagy. *Nem tehet róla, ő is érzi, hogy minden kiejtett szóval csak aláássa a harmatgyenge bizalmat, amit Adrián megszavazott számára - végül inkább az érintés az, ami megragadja a figyelmét, mintsem maga a kérdés. Mindig csupán egy pillanat, mintha valójában meg sem történt volna és mégis, ott felejtődik valami bizsergés bizonyítékként azon a ponton, ahol Adrián puhán érintette.* Miért érzem úgy, hogy ez valami beugratós kérdés? *Hogy reménykedne-e olyanban, hogy az este folyamán Adrián arconcsúszik a Pure parkettjén? Abszolút nem. Hogy reménykedik-e abban, hogy ilyen-olyan indokkal, de lekapja a felsőjét? Abszolút nem vallana be ilyesmit.* Abban reménykedem, hogy jól fogod ma éjjel érezni magad. Így vagy úgy. *Diplomatikus.* Ha póló nélkül, hát legyen. Nem bánom. *És megérkeztünk. Mindenesetre Adrián édesen mosolyog, ő pedig úgy tesz mintha egy sóhajjal megszabadulhatna a bizsergő zavartól a bőre alatt. Csak ebből tudja, hogy talán nem váltak semmivé az egymás között nagylelkűen osztogatott bókok. Sikerül anélkül megúsznia a mozdulatsort, hogy kibillenne alóla a bárszék -az évek és a rutin- és még akkor is az üveg nyakán van a keze, amikor Adrián megszólal.* Már megbocsáss, most éppen becsmérled a szentimentális énem? Azt sem tudtam, hogy ez egy verseny, most meg hirtelen te nyertél? *Nem lehet komolyan venni a felháborodását, de azért Réka mondhatni gyorsan kihajtogatja az üveget az ujjai közül.* Szeretnéd inkább te szervezni az esküvőnket? *Nevetős szemekkel figyeli a másikat, aki számára tényleg csak Adrián - aki ártatlan, kedves és talán most először ismerte fel azt, hogy nem csupán az általa üldözött alakokban rejtőzik sötétség.* Ne hanyagold el. *Fürkészőn figyeli a férfi vonásait, míg ott felejti az ujjait közvetlen Adrián keze mellett a pulton, alig érintve, de mégis fenntartva a kontaktot.* Éppenséggel bármit megünnepelhetünk ma, ami eszedbe jut. *Ha már itt tartanak. Iszik egy kortyot ő is, mielőtt összeszorítaná az ajkát, hogy ne vigyorodjon el.* Ó igen, a molinó sajnos lemaradt. De ha nyilvánosságra vágysz, majd küldök neked egy dalt valami fennkölt üzenettel. *Mint a sulibulikban.* Természetesen a Time of my life lesz. *Figyelmesen hallgatja a másikat az új feladatokkal kapcsolatban és az arca nem sokat árul el a nézeteiről, csupán értőn biccent arra, hogy nyilván szükséges ez a továbbképzés. Hogy mit érez az éjlényekkel összefüggésben olyasmi, amiről talán csak Kia tud - ő is csupán azért, mert hosszasan beszélgettek a témáról, amikor a nő teherbe esett egy likantróptól, így mondhatni elkerülhetetlenné vált.* Sok mindent kell gyorsan megtanulniuk. Nehéz elképzelni, hogy mit érezhetnek most. *Körbepillant a klubban összegyűlt embereken és mondhatni könnyű kiszúrnia, hogy kik azok, akik számára szokatlan még ha ellebeg a fejük mellett egy ügyesen szlalomozó tálca.* Majd mesélj arról, hogy milyenek ezek az előadások! Kíváncsi vagyok, hogy milyen kérdéseik lesznek. *Mikor visszafordul Adriánhoz a férfi még mindig a vonásait fürkészi, csak épp azt nem tudja, hogy vajon mit keres.* Tényleg gratulálok hozzá. És ha a szakmai véleményem érdekel, szerintem remek leszel. *Ó, ha ő talan rendőrnő volna, egészen biztos, hogy az első sorban ülne Adrián előadásain. Beszélhetne akármiről, inná a szavait.* Hűha, nincs sok ilyen. *Már attól függ, hogy milyen kategóriában gondolkodik, mert nagy hirtelen beugrott pár vállalhatatlan gondolat, amit lefolyt inkább egy korty itallal.* Sosem utaztam még repülővel. Átruccannál velem Skóciába? *Gondolatban megveregeti a saját vállát, amiért sikerült valami ártatlannal előhozakodni, közben pedig fordul annyit a széken, hogy Adrián felé helyezkedjen.* Most te jössz. Mondj valamit, amit valóra válthatok!

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#82 / 2024.01.11. 10:25:51
	*Riában van valami macskás, ahogy felül a bárszékre és ha a szépsége nem lenne elég, ezért a mozdulatért is biztos irigykedve figyelné őt minden nő, mert nem sokan tudják villantás nélkül, elegánsan kivitelezni a magas székek elfoglalását. A mosoly odaragad a képére, ahogy habozás nélkül dől ő is Ria felé, a sötét szemeket figyelve, amíg a vitae végigcirógatja a bőrét, akár egy dörgölőző macska, ő pedig csak arra koncentrál, hogy ne nézzen le a nő ajkaira.* Arról a zsarolómappáról beszélünk, amire azt mondtad, hogy nem élsz vissza vele? Csak szeretném tisztázni, hogy biztosan egyre gondolunk-e. *Megrándul a szája, ahogy próbálja visszafojtani a mosolyát, de Ria végül visszahúzódik tőle, ezért ő is hátrébb mozdul.* Szerintem van még pár jó… hónapunk mondjuk a kiégésig. *Milyen optimista.* Gondolom ki kéne használnunk azt az időt, ami még jutott. *Nem elég bátor ahhoz, hogy javaslatokkal is előálljon, helyette maga elé húzza a koktéllapot, és kínosan tudatában van Ria tekintetének az arcán. Vajon a nő mit lát, ha ránéz? Mikor felpillant, Ria éppen lebiggyeszti a száját és valószínűleg megjátszott együttérzéstől csöpög a hangja, ő meg kicsit felháborodottan magyarázkodik.* Tudtam, hogy van benne alkohol. Csak azt nem tudtam, hogy tulajdonképpen minden alkohol benne van, amit megfestenek egy kis kólával. *A nő úgy húzza ki magát, mint aki éppen nyert valamit, de a visszakérdezésére ő csak megmozgatja a kezét amolyan “so-so” gesztusban.* Megbízom-e abban, hogy nem hagynád, hogy bajom essen és helyrehozhatatlan károkat okozzak másnak vagy magamnak? Igen. De abban is száz százalékban biztos vagyok, hogy mindent fotóznál, hogy hízlalhasd azt a képekkel illusztrált remekműved, amit zsarolómappának hívunk. *A folytatásra zavartan pillant le, ahogy Ria gátlástalanul visszaél azzal, amit elmesélt neki, de aztán talál az egészben egyetlen szót, ami miatt végül képes a nő szemébe nézni, és puhán érinti meg egy pillanatra a másik térdét, hogy magára vonja a figyelmét.* Várj. Szóval te reménykednél ebben? *Szélesedő mosollyal néz Riára, ahogy kicsit oldalra biccenti a fejét, aztán a figyeli a nő nyújtózkodó alakját, ahogy a filigrán ujjak egy üveg nyakára kulcsolódnak, az ő tenyere meg készenlétben lebeg a nő csípője környékén, ha megbillenne - nem tűnik egy életbiztosításnak a lábtartón egyensúlyozni, és közben próbál nem figyelni a ruha szegélyére, ami feljebb kúszik a napcsókolta bőrön. Az mondjuk segít, mikor a mögöttük elsétáló férfitársaság végiglegelteti a szemét Ria alakján, mert hamar előhúzza azt a gondolatot, hogy ő nem ilyen. Vagy mégis? De a figyelmét hamar visszahúzza magára a nő. Pontosan tudja, melyik beszélgetésről van szó - amikor Ria még Glasgow-ból is képes volt édesebbé festeni számára az esküvői hangulatot, amíg ugyanazt a keskeny holdsarlót bámulták.* Oké, egyrészt felháborít, hogy még akkor is dolgoztál, amikor gin kóstolóval kényeztettek. Másrészt az én szentimentalista énem azt hitte, azt fogod mondani, hogy akkor majd a mi esküvőnkön ez lesz a pia, szóval így most kicsit csalódott vagyok. *A mellkasára szorítja a kezét, hogy jól látható legyen, mennyire. Aprót biccent arra, hogy csak a könyökét érte fizikai sérülés. Megköszöni az italt a pultoslánynak, aki mosolyogva teszi le elé a párás poharat, a feldolgozás kérdésére viszont elkomolyodik.* Folyamatban van. *Talán ha teljesen le tudja majd tenni az ügyet, akkor egyszerűbb lesz. Most még nagyon sok vallomást vesz fel, meg a koponyatörők által megszerzett emlékeket nézi át és hozzák be az újabb és újabb embereket. Nincs ideje befelé figyelni és kicsit abban is reménykedik, hogy a távolság majd magától megoldja a problémái egy részét - mint például azt, hogy csalódott saját magában. Ráadásul az ilyen esték, mint a mai segítenek - amikor nem Péterfy, nem egy határokat átlépett gemmárius, hanem csak Adrián. Azt még nem ismerte fel, hogy a folyamatos öncsonkítás és hideg önkontroll talán nem keveredik jól azokkal az impulzusokkal, amik Ria mellett érik. A gratulációra és a nő érintésére elmosolyodik, kisfiúsan és szívből jövően, amíg odakoccintja a poharát a másikéhoz.* Köszönöm. Pont úgy hangzik, mintha megünnepelhetnénk a szerződésed is meg azt is, hogy milyen komoly bulit hoztál össze ma estére. *Elneveti magát, mikor Ria viccből neki dedikálja a happeninget.* Ha nincs kint az arcképem egy molinón a bejárat felett, akkor úgysem hiszem el neked. *Belekortyol az italba, a boróka erdős-fás íze ismerősen csurog le a torkán az alkohol kellemes melegségével.* Igen, előadásokat fogok tartani nekik. Lesz némi mágiaelmélet, hogyan kell máshogy eljárniuk a helyszíneléseken vagy csak simán egy letartóztatásnál, ha mágikus jelenlétet gyanítanak és hasonlók. Még az éjlényekkel kapcsolatos dolgokat fogom nekik én elmondani. Múltkor majdnem megöltek egy vámpírt, mikor a nappali álma alatt le akarták tartóztatni és ki akarták vinni a napra. Épp időben ért oda egy gemmárius, hogy megakadályozza a tervet. *Csóválja a fejét, és nem vallja be, de az éjlények szónál túlságosan Ria arcára fókuszál, mint aki ki akarja olvasni a nő rezdüléseiből az álláspontját ezzel a témával kapcsolatban. Mintha releváns lehetne…* Úgy érzem, küldetésem van, hogy megóvjalak a kiégéstől. Úgyhogy mesélj, mi az, amit már régóta ki akarsz próbálni, de eddig nem tetted?

Aktuális	Soltész Ria, a Pure tulajdonosa	#81 / 2024.01.11. 10:25:17
	*Váratlan szenzáció a férfi testhője a bőrén, ami mellett a már természetesnek tűnő, humoros évődés is új árnyalatot kap - mintha másfajta szabályrendszerre rendezkedtek volna be a ma estét illetően. Ria megfogadta magának, hogy decens marad -mert nincs helye félreértéseknek kettejük között- és ez, plusz a férfi megvallott szorongásai azt súgták, hogy hagyja meg azt a fél lépésnyi, komfortos távolságot maguk között. Na már most ez volna az, amin Adrián egy óvatos mozdulattal átér hozzá, keresztülhúzva a gondos számításait. Az érintés csak egy gyorsan múló pillanatig tart, de pecsétet felejt a bőrén - olyasmit, amiből elférne még egy pár itt-ott-amott. Persze ő épp decens így csak vidáman emelkedik fel a bárszékre, nyerve ezzel pár centi pluszt és onnan hajol közelebb a másikhoz, mintha valami bizalmasat készülne megvallani - megrezzen a szája sarka, amikor Adrián is így tesz.* Szerintem csak azért hízelegsz, mert már egészen vaskos zsarolómappám van rólad. Impozáns, képekkel tűzdelt, igazi remekmű. *Mi sem bizonyítja jobban mint a chef's kiss mozdulat, amivel végül visszahúzódik a férfi közvetlen aurájából oda, ahol már vagy még, de éppen nem érzi a fűszeres kölni illatát. (Amit szívesen inhalálna ha arról volna szó - de persze nincs.)* Persze, hogy még csak most kezdődik, hiszen még csak most értél ide! *Játékos vigyorral figyel a férfi szavaira, ahogy megpróbálja valahogy lelkesíteni - mondott olyat, hogy lazítani fog? Nyilván megszállta valami pillanatnyi téboly. A bókot már oda sem figyelve ejti el Adrián, ő pedig szelidít a vonásain, hogy ne tűnjön túlságosan elégedettnek.* Ez már határozottan a pihenés. Nézz csak ránk, könyökölünk a pultnál, ahogy a normális emberek teszik a szabadidejükben. Meg a kiégettek, de hát ugye az sincs már olyan messze. *A szemei a rendezett sorokban felsorolt koktélokat követik, ahogy a másik felszólal és megilletődve pillant oda, amikor azt is felfogja, hogy mi hangzott el.* Komolyan? Senki sem szólt, hogy az igazából nem egy tea? *Megjátszott együttérzéssel biggyeszti le az ajkát a fiatal és ártatlan Adriánért, mielőtt kihúzná magát.* Szóval megbízhatónak tartasz? *Azzal páran talán vitatkoznának, hogy félelmetesen okos - de a bizalom, még ha félig elviccelt is, valami olyan amit nagyra értékel.* Akkor abban azért ne nagyon reménykedjek, hogy lekapod a felsőd és beveted magad a tömegbe? Ne ezt a szintet lőjük be? *Csúnyán visszaél a kapott információkkal.* Emlékszel, amikor az esküvőn voltál, én meg cseppet becsiccsentem a gin kóstolón? Oda egyébként nem csak piálni mentem, végül le is szerződtem velük. És a szentimentális énem összekapcsolta a két eseményt... *Felemelkedik a lábtartón állva és a pulton támaszkodva áthajol, hogy kiemelje az átlátszó üveget a többi közül majd maguk közé pakolja azt.* ...szóval illőnek tűnik, hogy te is megkóstold, ha már ilyen vállalkozó hangulatod van. *Egy figyelmes pultoslány -Réka- már ott is terem, hogy keverjen két gin-tonicot, ő pedig hálásan mosolyog át rá amíg azon rimánkodik, hogy csak meg ne szólaljon.* Csak a könyököd? *Nem folynak bele, amíg meg nem kapják az italokat. A sajátját két kézzel szorongatja - addig sem akar hozzáérni a mellette állóhoz.* És, hogy haladsz a feldolgozással? *Csak egy apró betekintést kapott a krízisbe, amibe Adrián talán önmagát sodorta a döntésekkel, amik morálisan megkérdőjelezhetőek. Nem tudja, hogy az ilyesminek miféle feldolgozási-gyógyulási metódusa van, de meghasonulni önmagunkkal nem tűnik egy egyszerűen emészthető traumának. A bejelentés viszont valami olyan, ami könnyűvé teszi a mosolyát és megengedi magának, hogy kedveskedőn megcirógassa a másik kézfejét - inkább csak jelzésértékűen, hogy maga mellett tartsa Adrián gondolatait.* Gratulálok! *Még ha a férfit nyomasztja is mindaz, ami történt, ő most koccintásra emeli a poharát felé.* Szerintem ez alkalmas időpont az ünneplésre. Be kell vallanom, hogy valójában épp ezért szerveztem ezt az egészet. Meglepetés! *Persze csak viccel, hátha ezzel sikerül visszacsalni a mosolyt a másik arcára, ami valahogy fontosnak tűnik ma éjjel.* Mit jelent ez egyébként a gyakorlatban? Te is tartasz majd továbbképzést?

Aktuális	Péterfy Adrián, Smaragd gemmárius	#80 / 2024.01.11. 10:24:14
	*Furcsa érzés Riához érni - az izommemóriája nem ismeri, mennyire kell lehajolnia a másikhoz, ahogy a kerek váll érintése is idegen a tenyere alatt. Feszülten mozdulnak még, kényelmetlenül. Kevés emléke van a másik illatáról vagy a hangjáról - néhány pixeles mosoly és azok a megosztott gondolatok fűzik össze kettőjüket. De minden zavart gesztus ellenére sem tudja letagadni, hogy szétárad benne valami bizsergős melegség, ahogy egymás mellett a pultra támaszkodnak.* Bérelt hely? Erről nekem még senki sem szólt, de nem panaszkodom. *Nevetős szemekkel pillantanak össze.* Nem a Pure miatt jöttem Londonig. *Mutat rá az egyértelműre, de ahhoz nem elég bátor, hogy az állítás másik felét is megerősítse - de talán a félhomály, talán a pultosok cinkos mosolya, ami mind azt üzenik, hogy ma este kicsit mindent szabad, mert a hangulat a klubban mindent elrejt, ezért nem áll meg itt, és óvatosan rásimít a nő karjára.* A leendő lakótársam miatt a világ végére is elmennék. *Nehéz eldönteni, mi rejtőzik a könnyed, viccel kevert megjegyzés mögött, de talán a sok, távolság ellenére sem múló beszélgetés miatt az egyértelmű, hogy valami mindenképp. De a könnyed érintés ennyiben marad, és inkább figyelmesen hallgatja Riát.* Várj, lemaradtam valamiről? Még csak most kezdődik a buli, nem? *Egész biztos benne, hogy nem késett el. Persze hol van az a pár óra a napokon keresztül tartó szervezéshez képest? Ria arcán nem látszik a fáradtság, a vonásai csak valami enyhe izgalomról tanúskodnak.* Nem látszik, hogy hullafáradt lennél, nagyon csinos vagy. De kicsit olyan ez, mint amikor hosszú órákig főzöl, aztán a sáskák felzabálnak mindent 30 perc alatt, nem? De eddig minden elképesztőnek tűnik, úgyhogy szerintem megérte. És mellesleg azt hazudtad, hogy minden önműködő és lazítani fogsz. Úgyhogy ez már a pihenés. *Az, hogy nem alszanak hajnalig? Vagy talán az az illúzió, hogy most nem kell felelősséget vállalniuk semmiért - legalábbis ő titkon valami hasonló reményekkel érkezett. De a kiszolgálás olajozottan megy, a vendégek elégedettek, a talanok izgatottan súgnak össze a pultosok apró, mindennapi bűbájai láttán is. Elmosolyodik a figyelmességen, hogy Ria rögtön alkoholmentes opciót ajánl neki.* Arra gondoltam, egy-két pohárral innék veled. Egy félelmetesen okos ember múltkor azt javasolta, hogy megbízható társaságban kísérletezzek ezzel. A férfiasságom pedig bármit elbír, úgyhogy jöhetnek a koktélok. Csak ne valami Long Island legyen, az ominózus Königes estén az lökött le a lejtőn. És szerintem senki sem szeretne arról ismétlést. *Már a koktél neve elég ahhoz, hogy megborzongjon a kísérteties emlékképektől, amikből egyébként neki nincs túl sok, talán csak a következő napok szégyenérzete, amikor az Akadémia folyosóin mindenki füttyögve veregette őt hátba. Soha. Többet. Egyébként sem szereti bevallani az igazi indokot arra, miért nem iszik.* Most már jól vagyok. A hónap eleje kicsit szarul indult, de végre pont került arra az ügyre, amiről meséltem neked. Egész jól megúsztam, csak a könyököm kellett újra összerakni. *Meg a lelkét, amire a közelgő átváltozás nem hagyott sok időt vagy kapacitást.* És tulajdonképpen ünnepelhetnék is. Gondolom ennek a hatására, de elfogadták a jelentkezésem a vegyes osztagba, a high profile ügyek nyomozására. Meg félig-meddig továbbképzéseket is tartunk majd a rendőröknek. *Dicsekvésnek hangzik ez az egész, de mivel tudja, hogy mi volt az ára, az öröm, amit efelett érezhetne, hamuvá válik a szájában. Ahogy az a pillanat is megkeseredett, mikor az apja megveregette a vállát egy ölelés közben, és azt mondta, hogy büszke rá. Mert ő nagyon régóta nem érzi magát büszkének.*

következő 20 hozzászólás

Szeretném a Játékteret mobilnézetben használni!