A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Tavaszváró bál az Oswald König Akadémián
2013.03.04. 11:01:10

Tisztelt Diákok, Tanárok és Érdeklődők!

Az Oswald König Mágikus Államigazgatási és Nemzetvédelmi Akadémia meghívja Önt és kedves párját március elsején, este hét órakor tartandó báli ünnepélyére, hogy együtt mondjunk búcsút a téli időszaknak, és köszöntsük a tavaszt. Egyúttal erre az estére megnyitjuk kapuinkat jövendőbeli és reményteljes diákjaink felé, hogy jobban megismerhessék az iskolát, és magukévá tehessék intézményünk szellemiségét.
Programjaink igen sokszínűek lesznek ezen az estén: az ünnepélyes megnyitó után a résztvevők pazar kiszolgálásban részesülhetnek az Aranyhíd Étterem jóvoltából, vendégünk lesz Merlina, a jósnő, ki különleges ajándékkal lepi meg az összes érkezőt, az est folyamán pedig tombolát is tartunk, ahol igen értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra, de mindenek előtt ne feledkezzünk el a báli hangulat fő momentumáról: a zenét Plávics Enikő és a Konzum zenekar szolgáltatja.
Az ünnepség házigazdája nem más, mint a méltán híres és elismert színész, Gary Stew Ashton, aki az est folyamán a vendégeket is szórakoztatja.
Kérünk mindenkit, hogy az alkalomhoz illő, báli öltözetben jelenjen meg.
A tombola kisorsolására este tíz órakor kerül sor, míg a bál és bálkirálynő választás eredménye este tizenegy órakor kerül kihirdetésre.



//Megjegyzés: Legyen szíves mindenki jelezze a hír alatt a megjelenési szándékát, és a tombola számait is, amit megvásárolt (vegyétek figyelembe, hogy a tombolajegyek nem olcsók, ehhez mérten vegyetek).//

Megosztás a Facebook-on
Hozzászólások
Fegyvári Endre, felnott | 2013.03.04. 10:53:23
Én is köszönöm :)
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2013.03.03. 14:36:18
Jajj, hát majdnem elfelejtettem! Én is nagyon köszönöm, mindkét karim nevében!^^ Még! Ő.Ő
Válasz erre
Fülöp Edit, felnott | 2013.03.03. 14:29:15
Én is köszi, jó volt nagyon. Máskor is szeretnénk még ilyet. =)
Válasz erre
Carrie, felnott | 2013.03.03. 14:25:56
Köszönjük a szervezést :3
Válasz erre
Bálint C. Baltazár, ferfex | 2013.03.02. 22:08:42
Én is jól éreztem magam. :) Köszi szépen! ^^
Válasz erre
Cséplő Cintia, felnott | 2013.03.02. 10:37:39
Wahhahahaaaa nagyon jó volt :D Köszi szépen :) Máskor iiis! :)
Válasz erre
Ada, felnott | 2013.03.02. 09:50:17
Nagyon jól éreztem magam! :) Köszi hogy eljöttetek :)
Válasz erre
Farkas Olivér, felnott | 2013.03.02. 09:30:03
Köszönjük szépen a tegnapi kis bált, többször is lehetne tartani, mindig mókás dolgok történnek alattuk. :')
Válasz erre
Ada, felnott | 2013.03.01. 20:10:25
Milyen helyszínt szeretnétek? Megoldható persze.
Válasz erre
Szentesi Döniz, felnott | 2013.03.01. 20:06:03
A nagy tömegre való tekintettel nem lehetne esetleg mégis külön témákat nyitni ideiglenesen a különböző helyszíneknek? Nekem kicsit kezd átláthatatlan lenni a játék. :/
Válasz erre
Daniel Constantine, felnott | 2013.03.01. 18:38:19
Egy user minden jelen lévő karakterével adhat le szavazatot, ha pedig valaki magára szeretne - hát, szíve joga :)
Válasz erre
Grimm Emese, tanar | 2013.03.01. 18:32:43
Valami szabály nincsen? Mármint olyanra gondolok, hogy egy user, öt karival szavazhat-e ugyanarra az egy karira? Magadra szavazni lehet-e, ilyesmi. (Nem, nem akarok magamra szavazni senkivel, csak hátha valaki ilyesmit tervez. xD)
Válasz erre
Daniel Constantine, felnott | 2013.03.01. 15:53:09
Mindenkinek felhívom a figyelmét, hogy aki szavazni szeretne a Bálkirály és Bálkirálynőre, az est folyamán teheti meg. A szavazatokat belső üzenetben kéretik küldeni Daniel Constantine tanár úrnak, feltüntetve, hogy kit szeretnétek Bálkirálynak, és kit Bálkirálynőnek. Köszönöm!
Válasz erre
Farkas Olivér, felnott | 2013.02.28. 20:45:36
És szeretnék még tombolát is venni. ^^" A számok pedig 1 és 29. Köszönöm. ^^
Válasz erre
Cséplő Cintia, felnott | 2013.02.27. 23:14:46
mostmár biztos, hogy megyek :)
Válasz erre
Fegyvári Endre, felnott | 2013.02.27. 22:14:32
Izé, leányzó nem keres véletlenül partnert magának?
Válasz erre
Farkas Olivér, felnott | 2013.02.27. 15:01:42
Én is ott leszek. :)
Válasz erre
Bereghy Brúnó, felnott | 2013.02.27. 01:27:26
Amennyiben a hivatal nem gondolja máshogy, én is megjelenek majd.
Válasz erre
Cséplő Cintia, felnott | 2013.02.24. 22:30:22
szívesen mennék, csak még nem tudom, hogy lesz épp az nap. de mindenképp jelzem majd :)
Válasz erre
Pados Gergely, tanar | 2013.02.24. 21:13:40
Nekem is még bizonytalan mert dolgozom estig és nem tudom mikor érek még haza de ha be tudok csatlakozni akkor be szeretnék mert tetszik az ötlet. :)
Válasz erre
Tóth Csilla, felnott | 2013.02.24. 16:43:17
Egyelőre bizonytalan a párom is, meg a jelenlétem, szóval akinek szintúgy bizonytalan a partnere (vagy nincs), egy bizonytalan szövetséget fel tudok ajánlani.
Nem voltam jó marketinges, de na, hátha (belső üziben lehet zaklatni)
Válasz erre
Gary Stew Ashton, felnott | 2013.02.24. 14:51:11
*Széles mosollyal lejt be a témába.*
Üdvözlöm a kedves érdeklődőket! A mai nyerőszámaink Az immáron lefoglalt tombola számok nem mások, mint a... *Képzeletbeli dobpergés, lottó sorsolás életérzés.*
2, 4, 5, 7, 8, 9, 11, 13, 15, 16, 17, 20, 26, 28, 69, 72, 88, 768, 1024. *Jellegzetes hatásszünet a számok között.*
Továbbá, hogy elkerüljük a félreértéseket: a König Akadémia hajlandó bármilyen arab számot feltüntetni a tombolaszelvények között, elvégre a vásárlás menete úgy történik, hogy a kedves vendég felkeresi az irodát, megtekinti az immár lefoglalt számokat, majd pedig ezek tudatában leadja a saját választottjait. A helyszínen lévő igen kedves munkaerő pár pillanat alatt egy míves emléklapra nyomtatja önnek a szerencsés kiválasztottakat, majd egy adatbázisban rögzíti, hogy ezen számok mindenképpen részt vegyenek a sorsolásban. *Fogkrémreklámba illő mosolygás, kellemes búgó hang, etc, etc.*
És hogy már ezzel is tisztában vannak... ne felejtsenek el előre jegyet foglalni a következő filmemre, A huszadik század emberére! Köszönöm a figyelmet. *Hopp-hopp eltűnik.*
Válasz erre
Raffai-Fodor Teodor, neredin | 2013.02.24. 14:22:41
Jelentem jelen leszek, meg veszek nyeremény jegyet. *Kissé szórakozott ma.* ^^' A 15-ös számot szeretném, úgy láttam, még nincs senkinél. :]
Válasz erre
Vida Viktória, felnott | 2013.02.24. 02:13:29
Én is ott leszek, de nincsen keret tombolára. :D
Válasz erre
Pados Ivett, felnott | 2013.02.24. 02:12:57
Én is ott leszek, de nincsen képem Szabitól pénzt kérni tombolára.^^"
Válasz erre
Fegyvári Endre, felnott | 2013.02.24. 01:59:30
Én a 768-ast és az 1024-est kérném *_*
Válasz erre
Ada, felnott | 2013.02.23. 23:23:56
Lefoglalt tombolák:

2, 4, 5, 7, 8, 9, 11, 13, 16, 17, 20, 26, 28, 69, 72, 88
Válasz erre
Szentesi János, felnott | 2013.02.23. 22:50:32
Szeretnék én is részt venni a bálon. A 9-es tombolát szeretném.
Válasz erre
Csonka Tamás, felnott | 2013.02.23. 22:08:55
Drága barátnőm unszolására megjelenek vele a bálon. És én pofátlan módon a 28as és a 72es számú tombolával is ott leszek :D ^^
Válasz erre
Smaragd Veronika, felnott | 2013.02.23. 22:05:49
Megyek, én a 26os tombolát szeretném kérni :) Edit, előtte ruhakeresés?
Válasz erre
Szentesi Döniz, felnott | 2013.02.23. 21:38:29
Megyek, a tombolám pedig legyen a tizenhármas.
Válasz erre
Csonka Kornél, felnott | 2013.02.23. 21:18:48
Megyek, a tombolát én is kihagynám. Drága exnejem felvásárol fél tucattal úgyis.
Válasz erre
Editke, felnott | 2013.02.23. 21:01:19
Jelen. Ès stipistopi a 4 és a 16.
Válasz erre
Daniel Constantine, felnott | 2013.02.23. 20:19:09
Részt veszek a bálon, és semmi kedvem tombolát venni.
Válasz erre
Kahr Honoráta, felnott | 2013.02.23. 20:18:49
Heh, a nyolcassal megelőztek, akkor legyen az 5. ^^
Válasz erre
Harmathy Ada, felnott | 2013.02.23. 20:16:36
Én is! 17 a tombolám. :)
Válasz erre
Domaniczky Vince, felnott | 2013.02.23. 20:16:33
Naná, hogy ott leszek, tombolám számai meg a 8, 88 és a 69. ^^
Válasz erre
Végh Auróra, felnott | 2013.02.23. 20:13:56
Megyek és a tombolám a hét. ^^
Válasz erre
Deák Anita, felnott | 2013.02.23. 20:12:59
Megyek! 20-as a tombolám ^^
Válasz erre
Szilvai Szilárd, felnott | 2013.02.23. 20:11:36
Én megyek :) A tombolám pedig a 2 és a 11.
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.