A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Jótékonysági Gemmárius Bál
2013.10.14. 10:28:16

Sok szeretettel hívunk meg minden kedves érdeklődőt az október 12-én, este 6 órától megrendezésre kerülő jótékonysági gemmárius bálra. Mint tudjuk, a törvény őreinek munkája nélkülözhetetlen, mégis gyakran megfeledkezünk róla, hogy a mágikus világban felmerülő problémák nem oldódnak meg maguktól. Ehhez bizony szükség van az ő önfeláldozó munkájukra is. Ezen est keretében szeretnénk tehát köszönetet mondani mindazoknak a bátor nőknek és férfiaknak, akik a Magyar Gemmárius Hivatal kötelékében tesznek szolgálatot.
A Hivatal nagyvonalú felajánlásának köszönhetően pedig az este befolyó összeget a Főnix Könnye Ispotály gyermekosztálya fogja kapni. A belépő összege 1 tallér, 6 dukát, így már az is sokat segít, aki egyszerűen csak eljön. Az ital-, és ételfogyasztásból bejövő összeg ugyancsak a jótékonysági célra lesz fordítva. Aki ezen felül szeretne adományozni, az az este teljes időtartama alatt megteheti a teremben felállított perselybe helyezve az összeget.
A bál helyszínéül az Üvegpalota nagyterme szolgál, melyet a színház vezetősége teljesen ingyen bocsátott a hivatal rendelkezésére, így ezúton köszönjük nekik a közreműködést. Megjelenés alkalmi öltözetben.
Tehát az érdeklődőket, adakozni vágyókat és természetesen magukat a gemmáriusokat nagy szeretettel várjuk az első alkalommal megrendezésre kerülő Jótékonysági Gemmárius Bálon.

Láng Andrásné

//Egyéb információk:

Helyszín: Játéktér -> Budapest -> Szórakozás -> Üvegpalota

A bál egy tökéletesen önjáró esemény, nem lesz mesélés és külön program. Azért pedig, hogy mindenki kivehesse a részét belőle, bár a bál október 12-én este játszódik, egész héten be lehet csatlakozni, tehát október 7-től 13. kifulladásig bárki jöhet. Aki szeretne, egész héten bálozhat, de akár egy este is érdemes benézni, ha épp vannak ott játékosok. Ez csak egy lehetőség, egy olyan játékszituáció, amit a héten bármikor elő lehet kapni. Mivel semmi különleges program nincs, ezért senki nem marad le semmiről. (Bár valószínűleg lesz egy rövid beszéd a formalitás kedvéért, de semmi több.)

Játéktechnikailag a helyszín egy nagy terem, élő zenével (ami nagyrészt klasszikus báli zene), kialakított tánctérrel és egy másik, asztalokkal teli résszel, ahol étkezni, beszélgetni lehet. A díszítés visszafogott, de elegáns. Fontos még, hogy semmi sincs ingyen, sem a hidegételek, sem az italok, mivel ez egy jótékonysági bál.
Jó szórakozást!//


Megosztás a Facebook-on
Hozzászólások
Reichenbach Borbála, felnott | 2013.10.14. 00:01:41
Köszönjük a lehetőséget :)
Válasz erre
Sághi Lilla, felnott | 2013.10.09. 13:09:25
Én ott leszek, szívesen játszom én is majd bárkivel. :3
Válasz erre
Bella, felnott | 2013.10.08. 14:18:37
Ó, nekem csak a csütörtök este jó. Valakinek van kedve akkor bálozni velem? *.*
Válasz erre
Daniel Constantine, felnott | 2013.10.07. 21:05:47
Én.
Válasz erre
Láng Andrásné, felnott | 2013.10.07. 20:34:16
Ugyanmár, ki akarna megmerényelni egy csapat civilben lévő gemmáriust, akik egy helyen tartózkodnak és mit sem sejtenek... XD Amúgy nyilván felvetne néhány játéktechnikai problémát.
Válasz erre
Rikimaru, felnott | 2013.10.07. 18:14:38
Tehát ha valaki szeretné csütörtöki játékban felgyújtani a termet, az szóljon időben, hogy a korábban játszók tudják, mikor kell elkezdeni pánikolva menekülni :)
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.