A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Tanári állás
2005.01.12. 10:26:32 Pályázat - MGI (mugliismeret) Tanári állás betöltésére

A Martion Mágustanoda Igazgatótanácsa (továbbiakban IT) pályázatot hirdet az iskola mugliismerettanári állásának betöltésére.
Az állásra az ÁlomVilág valamennyi varázslópolgára jelentkezhet. Pályázati feltétel a betöltött 14. életév (mugli korban). A jelentkezőnek számot kell adni a muglikkal kapcsolatos ismereteiről egy oldalnyi (képernyőnyi) szövegben mely szakmai önéletrajzként is értékelhető.

A pályázat kétfordulós: A második fordulóba az IT által szakmai szempontok (az Oktatási Bizottság, az Igazgatóhelyettesek és az Igazgató által ellenőrizve) alapján kiválasztott pályázatok jutnak. A bejutók ekkor megismerhetik a jelenlegi mugliismeret tantervet, melynek elfogadása, és használata a tanítás során kötelező (tehát a jelenlegi tanterven szerkezetében nem lehet módosítani, természetesen kiegészítő jellegű módosítások engedélyezettek).
A második fordulóban a tanterv alapján egy tetszőleges megírt elsős óra anyagát kell leadni, mint próbaóra, és mellékelni hozzá egy írást arról, hogy a pályázó mit gondol, mit tudna kihozni a tervekből és a tárgyból.

A végső döntést a Pályázatok között az Igazgatótanács mondja ki(minősített többséggel)

A pályázat (első forduló) határideje 2005. január 21, péntek éjfél
és a mcload@alomvilag.hu emailcímre lehet pályázatokat küldeni.
Megosztás a Facebook-on

Hozzászólások
Manassé Messalin, karpena | 2005.02.06. 08:07:04
*és megtalálták a fekete piacot? mert én még nem...
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.29. 20:22:25
*Is megy a Fekete Piacra :D*
Válasz erre
Ikalav Ágnes, ferfex | 2005.01.28. 22:17:52
*Keresi a Fekete Piacot ;)*
Válasz erre
Manassé Messalin, karpena | 2005.01.28. 21:56:40
Vámpír tt van és Vámpír már most kereskedik a filmmel a Fekete Piacon, pedig még nincs is a kezében :)
Válasz erre
Ikalav Ágnes Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.26. 10:32:43
Ne bánts! Én vagyok a te kicsit hugicád, nem a bátyád, a hugicád! ;))) *Meg fogja nézni a filmet, Többször is. ;P ;))* Pedig arra gondoltam, hogy írni kéne egy talibeszámolót, és esetleg részleteket... *Gyorsan menekül*
Válasz erre
maczo, lorton | 2005.01.26. 07:18:42

Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.25. 21:50:01
Tehát meg kell tudni, h kinél van és soxorosítani, meg árulni kell? :P
Válasz erre
gács, ferfex | 2005.01.25. 21:43:27
Ha valaki is megnézi azt a filmet, saját kezemmel fogom széttépni:D Ez olyan muglimódszer:D Szóval ha elkezd terjengeni az a film én ölök:D És tudom is hol kezdem..hol is van Vámpír?:D Na meg Ika?:D
Válasz erre
Annie Peg Bowen, lorton | 2005.01.25. 19:11:24
És Mágusbuliárd..... naaaaaaa biliárd bénáknak tanár??? :))) na? Jóvan, tudom, vegyek vissza *elkullog*
Válasz erre
Metaflora Lockhart, ferfex | 2005.01.25. 18:37:48
Mágusfilozófia az van, csak tanárt nem keresnek rá :-)
Válasz erre
Elijah Black, ferfex | 2005.01.25. 18:33:54
Leila: Na igen..ha lenne.;) Én pedig Mágiaelméletet vagy Mágiafilozófiát..de sajnos nincs.
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2005.01.25. 18:25:06
Olivér, ez nem hirdetőtábla!
Válasz erre
Leila Moon, ferfex | 2005.01.25. 17:58:33
Tanári álás..mugli ismeret..fuj...
Mért nincs Mágia Művészet?
Arra jelentkeznék mert legalább azt tudom és az tök jo!
Szoval ha lenne ilyen tantárgy szivesen lenék Mágia Művészet tanár:))
Válasz erre
Olivér, ferfex | 2005.01.25. 17:35:52
******
REKLÁMOZÁS MIATT TÖRÖLVE
******
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.25. 16:02:23
Jah, hát ezt sejtettem. :)) De, akkor mindegy.. :)
Válasz erre
Ikalav Ágnes Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.25. 15:52:15
Tecem, ezt nem lehet szavakba önteni, a tömény hülyeség olyan formája, hogy... ;DD Majd megpróbálom megszerezni a filmeket, mert csak a készítésükkor voltam ott, bár az se volt éppen semmi! ;DD *Szépen néz Vámpírra, és engesztelően Bencére*
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.25. 15:39:13
kugli ismeret?? *Röhög*

Ági, miért mi van rajta? :D
Válasz erre
Ikalav Ágnes Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.25. 09:01:29
Hehe, ha Bence mellékeli a talin készült videót a jelentkezéshez, akkor biztos ő lesz. *user nagyon röhög* Kivéve, ha a nevetőgörcs megöli az összes filmnézőt...
Válasz erre
Lilu-boszi, ferfex | 2005.01.24. 21:22:22
jujj....Olivér..ezt te sem gondolhatod komolyan..hány napja vagy itt? és már most prefi..gondolhatod,hogy nem varázsütésre megy.^^
tanárság..kiváncsi leszek kit választanak végül
Válasz erre
Alex Tom Munro, ferfex | 2005.01.24. 18:44:59
mi érdekes van abban egyik barom lővi a másik egy kontinentális rakétával??
Válasz erre
Carietta White, karpena | 2005.01.23. 22:15:02
Szép lenne mugliismeretet tanítanom... egy aranyvérűnek... :)) asszem tényleg nem vágynék ilyen állásra. :)) maradok prefektus. prefibubus. buba. :))
Válasz erre
Alex Tom Munro, ferfex | 2005.01.23. 12:40:57
Olivér vannak kivételek..
Mint én :O
Könnyü ez a kugli ismeret..
nagyon....
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.23. 12:09:08
//Hopp, elnézést. Nem volt szándékos.. :)//
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.23. 12:08:47
Szal, aktívkodás, példamutatás, háziírás és hasonlók :) De jelenleg a Ferfexnek van elég prefije sztem...
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.23. 12:08:34
Szal, aktívkodás, példamutatás, háziírás és hasonlók :) De jelenleg a Ferfexnek van elég prefije sztem...
Válasz erre
Olivér, ferfex | 2005.01.22. 23:28:04
AHHA!!!!!!!!ÉRTEM!!
Válasz erre
Legolas Umetesse, neredin | 2005.01.22. 22:05:48
Olivér, ha ez így menne, akkor a fél Martion prefi lenne
Válasz erre
Olivér, ferfex | 2005.01.22. 16:40:23
De Ha plmutató leszek akkor lehetek prefi??
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.22. 16:09:24
Imádlak Viorica!! Vagyis ezt a hozzáálást a muglikkal szemben! :D Sztem én is pont így kezdeném el :DDDD

Olivér, legyél aktív és példamutató.... így nem lehetsz prefi.
Válasz erre
Olivér, ferfex | 2005.01.21. 23:30:45
ÉN INKÁBB PREFEKTUS AKARNÉK LENNI!!!HA MEG LEHETNE BESZÉLNI EZT VALAKIVEL AZ ÍRJON E-MAILT ERRE A CÍMRE:DJOLLI@FREEMAIL.HU
eLŐRE IS kÖCCE!!
Válasz erre
Viorica Black, karpena | 2005.01.21. 17:21:51
Én szívesen lennék tanár.. csak az első órám így kezdődne:
" Ugye mindenki ismeri azokat a buta, földhözragadt, varázstalan és béna.. egyszóval a muglikat.. íme, ezek itt, akik a sarokban reszketnek, ők azok, elhoztam néhányat nektek.. nos, kedves diákjaim, a mai órát annak szenteljük, hogy mindenki gyakorolhassa a főbenjáró átkokat rajtuk.. :)- "
Szal, ugye, lehetek tanááár , kedves Igazgató úr ???
Válasz erre
Lilla, neredin | 2005.01.16. 19:51:29
szivesen lennék tanár,de sajna a vizsgaszünetek miatt nem menne..1-1 hónapig nem vagyok elérhető,ráadásul most jan 21én vizsga :((
ebből kifolyólag inkább segéd lennék..
Válasz erre
Carietta White, karpena | 2005.01.16. 11:40:27
Jogos professzor. most, hogy így újraszámolom... *kinyújtott, hosszú ujjain számol* ötöt. :)) hatalom rlz. :))
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.15. 19:55:00
Én szívesen lennék tanár, csak nem MGI. Ebben a tárgyban max segéd.....
Válasz erre
Viktoria, ferfex | 2005.01.15. 19:08:56
Én szeretnék lenni!18 éves vagyok és az a kedvencem.( abban otthon vagyok :) )
Válasz erre
Ethan River-Woods, tanar | 2005.01.15. 17:28:33
Melyik hármat?:)
Válasz erre
Carietta White, karpena | 2005.01.15. 16:01:01
Én legfeljebb tanársegéd lennék... valaki mellett... *kacsint, és egyszerre három tanárt is lát maga előtt. :))*
Válasz erre
Annie Peg Bowen, lorton | 2005.01.14. 20:23:40
Annyira szívesen lennék tanár, csak kötötten kéne fent legyek a neten, az peg nem mindig jön össze. :(
Válasz erre
Viorica Black, karpena | 2005.01.14. 19:16:58
*kétkedően bíz nukra.* ~Inkább az ördögben.~
Válasz erre
nuk richi100, karpena | 2005.01.14. 18:17:45
Picilány az emberek változnak. ,,Az ördög is gyújt néha lámpást"
Lehet bennem bízni!!!
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.14. 17:52:46
Akkor ne jelentkezzeTEC :) Én sem fogok.... gondolkoztam rajta, de most nem. Talán máskor....
Válasz erre
Harmione120, lorton | 2005.01.14. 17:47:16
nem vállahatom be a dolgot mert nincs nagy idöm mert tanulnom kell,mindenből:pl:Bit,LLG,stb...
Válasz erre
Lilu-boszi, ferfex | 2005.01.14. 16:20:19
;)) kössz Tec:P amúgy beadnám ha nem kéne érettségiznem8)
Válasz erre
Silme Betty, karpena | 2005.01.14. 13:41:40
Engem sosem vonzott túlságosan ez a tárgy. A korom alapján mehetnék (18 leszek) de inkább nem.
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.14. 13:41:26
Lilu, ez bölcs ötlet volt :D
Válasz erre
Picilány, tanar | 2005.01.13. 21:27:42
nukrichi nem akarlak elkeseríteni, de sztem az itten múltad után nem nagyon lesz esélyed erre az állásra... szal szerintem ne fáradj ilyen kitalálciókkal, meg önéletrajzzal :P
Válasz erre
Lilu-boszi, ferfex | 2005.01.13. 21:20:57
már nem azért...de mi értelme nem igazat leírni?én meg már meggondoltam magam..nem fogok beadni pályázatot.
Válasz erre
Picilány, tanar | 2005.01.13. 21:15:25
nukrichi nem akarlak elkeseríteni, de sztem az itten múltad után nem nagyon lesz esélyed erre az állásra... szal szerintem ne fáradj ilyen kitalálciókkal, meg önéletrajzzal :P
Válasz erre
nuk richi100, karpena | 2005.01.13. 21:08:40
És lehet nem igazat mondani az önéletrajzban?
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.13. 20:01:31
Én szerintem nem jelentkezek. Mugliismeret.... szívsen lennék tanár, de nem mugliismeret..... az nem nekem való. BBT, LLG, BIT, Jóslástan.... max még GYNT nade pont mugliismeret. Neeem..... :)
Válasz erre
Viktor Diablo, ferfex | 2005.01.13. 19:18:59
Én jelentkezem!18 vagyok.
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2005.01.13. 18:21:29
Nem lehet. Olyankor a diákkari elmegy a Martionból, vagy átavanzsál felnőtté. Sajnálom. Nincs multikarizás.
Ennyi áldozatot lehet hozni:)
Válasz erre
Viorica Black, karpena | 2005.01.13. 18:14:34
Nem lehetne egy új karit kifejleszteni a tanár szerepre? Hiszen nekem is elég rossz lenne a nővérkémet professzorasszonyozni, de ha esetleg lenne egy LEGÁLIS multikarista.. multikarrierista... szal nem szeretném elveszíteni egyik barátomat se...
Válasz erre
Legolas Umetesse, neredin | 2005.01.13. 17:15:53
Én is úgy értelmeztem :-)
Válasz erre
Kassandra Nancy Little, karpena | 2005.01.13. 16:40:59
Tisztázzunk valamit! ugye a szakmai önéletrajz az a Karakter szakmai önéletrajza?
Másként nem értem:D:P
Válasz erre
Mimbulus Kumusz Mimbletonia, karpena | 2005.01.13. 13:24:55
hmm...én megpróbálom. Valszószínüleg hétvégén megírom a pályázatot. max maraok diják:)
Válasz erre
Tünde Granger, neredin | 2005.01.13. 12:24:29
Hm én úgy vagyok vele diáknak lenni jobb.Meggyőzödésem.:(
Válasz erre
Picilány, tanar | 2005.01.12. 21:59:04
~úgy gonoszkodnék, de kibírom~ Inkább csak annyit mondok hogy akik jelentkeznek jól gondolják át/meg :)
Válasz erre
Lucius Neo, tanar | 2005.01.12. 21:40:17
Hm meg kellene pályázni. Milyen jó lenne tanárnak lenni... ja már az vagyok, akkor felejtsük el. ~de jó is lenne diáknak lenni~
Válasz erre
Ellen Ripley, karpena | 2005.01.12. 20:35:32
Ilyenkor sajnálom az 1991 március 20.-ai születésem... De a dilidoki szerint agyilag 20 is vok :D
Engem pl. érdekelne...
Válasz erre
Bellatrix Black Messalin, karpena | 2005.01.12. 20:33:02
Hát, a karakteremben az a jó, hogy utálja a muglikat mindenestől. Szóval, lehet, hogy ezt így nem kéne...
Egyébként Sophie, nem kéne tanárnénizni... professzor. :D
Válasz erre
Annie Peg Bowen, lorton | 2005.01.12. 20:25:41
Én meg 18 leszek e hónapban. :PPP
Válasz erre
Lilu-boszi, ferfex | 2005.01.12. 20:13:24
hmm...*gondolkozik* lehet,hogy meg kéne pályáznom??? báár nem tudom igazán.
Válasz erre
Sophie Granger, karpena | 2005.01.12. 20:11:11
Én jelentkeznék, ha lennék 14...HA lennék:(Na, mindegy, mindenesetre néztem a jelentkezőket és például igen érdekes lenne, ha Bellát, vagy Kassit ezentúl 'tanárnéninek' kéne szólítanom...nemistudom:)De azért drukkolok nekik!!!:))
Válasz erre
Kassandra Nancy Little, karpena | 2005.01.12. 20:01:50
Hmm... Karimhoz pont menne a mugliismeret *kuncog*
Válasz erre
Tecla Istarii de Fairy, ferfex | 2005.01.12. 19:20:58
Mer én most lettem annyi :P De télleg.... mellesleg, én még meggondolom ezt az egészet....
Válasz erre
Lady Avril L. Daren Diablo, lorton | 2005.01.12. 19:17:42
14 év....nademiéééééért?
Válasz erre
Bellatrix Black Messalin, karpena | 2005.01.12. 19:03:24
Wáááá! Ez engem érdekelne! Szóval, lehet, hogy megpályázom...
Válasz erre
gács, ferfex | 2005.01.12. 18:12:46
he he:) Sztem meg pályázom:) Bebizonyítom, hogy lehet a mugliismereteket élvezhetővé tenni:) De komolyan:D
Válasz erre
Legolas Umetesse, neredin | 2005.01.12. 17:21:10
richi, valahogy feltételeztem is hogy ez így lesz... rád vall.
Én egyébként még fontolgatom, hogy mihez tudnék kezdeni a tantárggyal
Válasz erre
Kocci Yaisaheru, karpena | 2005.01.12. 16:39:44
hm... mugliismeretre tanár? ajánlani nem lehet? :D
Válasz erre
nuk richi100, karpena | 2005.01.12. 15:12:53
Én is jelentkezhetek? Ha nem akkor is fogok :))))))
Válasz erre
Annie Peg Bowen, lorton | 2005.01.12. 14:47:02
Én tanár akarok lenni
Válasz erre
Lord_Bucy, tanar | 2005.01.12. 14:37:59
sok a jelentkező... sose volt kelendő állás... és se válalnám el... kevés az izgalom benne
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2005.01.12. 14:07:56
Konkrétan ez nem kizáró körülmény, de feltételezhető, hogy a tanács nem fog téged előnyben részesíteni a szavazáskor.
Válasz erre
Peter Break, ferfex | 2005.01.12. 13:50:11
Van valamilyen kizáró körülmény ?Gondolom értitek mire gondolok:)
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2005.01.12. 09:53:00
Öhm.. álmos vagyok:) Azaz voltam. most kiszedem belőle.
Válasz erre
Picilány, tanar | 2005.01.12. 08:59:27
jó hogy kitörölted...-.-
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.