A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz

2007.07.02. 14:44:58
Lejárt pályázatok:

Aktuális pályázat(ok): Bizonyítvány- és Oklevéltervező Pályázat

Kedves kreatív klubtagok!

A Martion Mágustanoda DiákTanácsa pályázatot ír ki bizonyítvány és oklevél tervezésére. Egyesekben már felmerülhetett az igény, hogy a vizsgabizonyítvány ne csak egy fehéren fekete eredménylista legyen, vagy hogy a pályázatok győztesei a csoki mellé valami maradandóbbat is kapjanak. Ezt a hiányosságot szeretnénk most ezzel a pályázattal pótolni.

A pályázaton indulhat az ÁlomVilág Ifjúsági Klub bármely tagja, beleértve a Martion Mágustanoda összes diákját vagy tanárát - tehát tulajdonképpen bárki, aki akar, a zsűritagokat kivéve. Egy pályázó több pályaművet is beküldhet - amelyeket a zsűri külön-külön értékel -, de kategóriánként csak egy helyezést érhet el.

Két kategóriában lehet indulni. Az egyik az ÁlomVilágos Oklevél tervezése: a győztes oklevélsablonra készül ezentúl az összes álomvilágos és martionos oklevél. A másik kategória a Martionos Bizonyítvány tervezése. A tervezés szó félreérthető lehet, ezért szeretném hangsúlyozni, hogy részletesen kidolgozott, kész oklevél- ill. bizonyítványmintákat várunk, nem csak vázlatot.
Pályázni lehet bármilyen technikával készített saját alkotással.

A pályaműveket az
eby@alomvilag.hu e-mail címre kell beküldeni egyértelmű témamegjelöléssel (pl. „oklevélpályázat”), a levélhez csatolt .jpg kiterjesztésű képfájlként. Az is legyen egyértelmű (fájlnév vagy kísérőszöveg alapján), hogy oklevél vagy bizonyítvány kategóriába tartoznak az egyes pályaművek! A fájl nevében pedig ne szerepeljen semmi, ami a pályázó személyére utal, mert a művek elbírálása névtelenül történik.
A pályaműveket a négy ház egy-egy diákjából és három tanárból álló pártatlan zsűri fogja értékelni.

A beküldés határideje: 2007. JANUÁR. 12.
Az eredményhirdetésre az évzárón szeretnénk sort keríteni, a Házkupa átadása előtt.

Jó ötleteket és sikeres alkotást kíván

a Martion Mágustanoda DiákTanácsa




Kviddics játékos és rajz pályázat

Kviddicspályázat!

Beküldési határidő: március 14., kedd, éjfél - VÉGE!!

A Magyar Kviddics Szövetség (MQSZ) két témában (három kategóriában) pályázatot ír ki az ÁlomVilág klub tagjai, valamint a Martion Mágustanoda diákjai számára.

A témák a következőek: kviddicsjátékos kitalálás, valamint kviddicsjátékos rajzolás

Részletesebben:

A Magyar Kviddics Szövetség újfajta kviddicskártyák kiadását tervezi, és ehhez keres rajzolókat és játékos-kitalálásra vállalkozókat.
Ez utóbbi nem egy bonyolult dolog, csak a neve az.

A feladat: játékos neveket és születési adatokat írni, esetleg egy-egy mondatos történettel, színesítéssel. Például le lehet írni, hogy az adott játékos melyik csapatban játszott, vagy játszik. (a magyar bajnokság csapatai)

Ez nem egy bonyolult feladat, bárki, bárhány ilyen ötletet beküldhet (minél többet, annál jobb).

Azonban, jutalmazzuk azokat is, akik rajzokat is küldenek a kitalált játékosokhoz. Olyan fekete-fehér (min. A/4es, scannelt, vagy postán vagy személyesen) rajzokat várunk, amiken vagy a játékosok feje, arca látszik, vagy az egész játékos, talárban, seprűn, esetleg valamilyen kviddicskellékkel: labda, ütő, karika a háttérben...

Innentől kezdve a karaktereknek szóló pályázati rész következik:

"Kedves Diákok! Iskolánk IgazgatóTanácsa, engedve az MQSZ kérésének, ettől az évtől lehetőséget ad a professzionális magyarországi kviddicscsapatoknak, hogy edzőiket ideküldve, játékosokat toborozzanak a csapatok ifjúsági és junior keretébe. Azoknak, akik szeretnének otthonuk, szeretett városuk, vagy éppen kedvenc csapatunk junior csapatában játszani, nincs más dolguk, mint elküldeni nevüket, születési idejüket, és egy képet magukról.
Az IgazgatóTanács nevében:
Manassé Messalin, első igazgatóhelyettes"

Természetesen, ez a pályázat egy az egyben a fentinek karakterekre vonatkoztatott változata.
Játékosrajzot nem csak rajzoltat lehet beküldeni, hanem elfogadunk olyan képeket is, melyeket az interneten kerestetek.
Ez esetben az alábbi feltételeknek kell teljesülniük:

a kép legalább 480*600-as méretű, jpg, gif, png (jelezd ha más formátum, és megírjuk, hogy megoldható-e), és fekete-fehér, vagy könnyen retusálható.

Minden pályaművet a mqsz@alomvilag.hu címre kell küldeni, témájában megjelölve, hogy pályázat.
Aláírás nélküli műveket nem fogadunk el!

Jutalmazás: a legjobb műveket beküldők (összesítettben és kategóriánként) az MQSZ ajándékában részesülnek (valódi, igazi ajándékban), valamint a karakterektől beérkezett jelentkezések (művek) között házpontokat osztunk szét.

Vissza az elejére

Lejárt pályázat:

Martion kreatív népe!



A Martion vezetősége egy pályázatot ír ki, melynek célja az iskola és környéke egyes helyszíneinek leírása, hogy a szerepjáték közben mindenki egységesen kezelje őket.

A leírások legyenek viszonylag rövidek, lényegretörőek; elsősorban nem a precíz helyszínbemutatás a cél, hanem a hangulatkeltés. (Pl. Evee és Cygnea szobája.)

Az alábbi topikokhoz várunk leírást:
Folyosók (földszint, első, 2., 3. - A teremkiosztás már megvan, abból tudtok tájékozódni.) Üres termek (ezekre sem jó ugyanaz minden szinthez) Trófea terem Erkély Istálló Tó és tópart Külföld Főnix Könnye Ispotály

A beküldők munkáit tanárokból álló zsűri fogja elbírálni. A győztes pályamunkák egyrészt olvashatók lesznek majd az adott helyszín leírásánál, másrészt pedig 25 ponttal jutalmazzuk őket. Hogy kicsit ösztönözzünk titeket, minden jobb pályaművet 10 ponttal honorálnánk. Egy ember maximum 100 pontot szerezhet ily módon házának.

A leadás határideje e hónap vége, azaz december 20. 23:59. A műveket .rtf formátumban a
raindancer@alomvilag.hu e-mail címre küldjétek.
Vissza az elejére

Lejárt pályázat:

Pályázat a Lorton ház vezetésére

A Martion Mágustanoda IgazgatóTanácsa pályázatot hirdet a Lorton ház vezetői tisztségére, a poszt megüresedése miatt.

Olyan személy jelentkezését várjuk, aki érez magában elég erőt, kedvet és lelkesedést, hogy a Martion Mágustanoda egyik házát vezesse.

Elvárások: önéletrajz a játékosról, valamint a házvezetőnek szánt karakterről.
Rövid összefoglaló írás arról, hogy mit gondol a jelölt a házvezetésről, milyen célkitűzéseket tűzne ki maga elé, hogy sikeresen vezesse a házat.
Természetesen a jelöltnek tanárként is részt kell vennie a Martion életében.

Előnyt jelent: betöltött 18. életév, már meglévő (tanár) karakter a Martionban, a Lorton házhoz való kötődés, tapasztalatok közösségvezetésben és szervezésben.

A pályázatokat a mcload@alomvilag.hu címre kell küldeni, és azokat az iskola IgazgatóTanácsa értékeli. A jelölteket az IT szóbeli beszélgetésre is invitálhatja.
Határidő: 2005. október 29. éjfél
Megosztás a Facebook-on

Hozzászólások
Jennifer Mancini, karpena | 2007.08.06. 00:14:52
Mikor lehet már órára menni?
Válasz erre
Jennifer Mancini, karpena | 2007.08.06. 00:08:09
Mikor lehet már órára menni?
Válasz erre
Kiss Csongor, ferfex | 2007.07.17. 12:10:33
haha
Válasz erre
Kőhalmi Fanny, neredin | 2007.01.05. 16:46:45
Nah készen vagyok, mindjárt beküldöm ^^
Válasz erre
Fecsegő Lily, neredin | 2007.01.05. 15:26:05
Na igen, tényleg nagyon kevés tervet kaptunk, jó lenne, ha a többiek is küldenének. Még most is van esélyetek, csak küldjétek azokat a terveket.
Válasz erre
Kőhalmi Fanny, neredin | 2007.01.05. 15:10:36
Nos, én lehetséges, hogy megpróbálkozok vele! A suliban ép ma rajzolgattam bizonyítványt XD
Válasz erre
Lionora Thora, neredin | 2007.01.05. 09:39:13
Mivel viszonylag kevesen jelentkeztek, kísértést érzek, hogy én is beszálljak a küzdelembe. Még valaki esetleg?
Válasz erre
Kőhalmi Fanny, neredin | 2006.12.21. 16:30:27
Jaj most látom a legtetejé, hogy lejárt pályázat. De miért csak most látom?:P Sorry a kavarért.
Válasz erre
Kőhalmi Fanny, neredin | 2006.12.20. 17:45:40
- Jaaajjjj.... basszus^^ Dehát nem volt odaírva, hogy lezárva, mint a kviddicshez...
Válasz erre
Maróti Olivér, neredin | 2006.12.20. 17:19:41
Ja az nem is lett odaírva melyik évre vonatkozik, 2005 egyébként, így tényleg könnyen össze lehet keverni
Válasz erre
Kőhalmi Fanny, neredin | 2006.12.20. 11:23:38
- Upc... *pirul el* Már tegnap beküldtem a leírosdikat...mármint a folyosók, erkély, stb... csak mert máig van határidő, ezért írtam meg tegnap. Jaj...
Válasz erre
Lionora Thora, neredin | 2006.12.20. 10:45:50
Sajnos a régi pályázatokat nem lehet áthelyezni, ne adjátok fel a görgetést, én is idetaláltam!

Fanny, a jelenlegi aktuális pályázatunk az Bizonyítvány- és Oklevéltervező Pályázat. Persze várjuk a műveidet ide is!
Válasz erre
Kőhalmi Fanny, neredin | 2006.12.19. 20:13:18
Na, ez a leírósdi tetszik! Mindigis szerettem volna ilyet beküldeni...hát most megpróbálom^^
Válasz erre
Aldus Erhan, ferfex | 2006.12.17. 23:01:14
Am. a régi pályázatok nem lesznek levéve, mert túl sokat kell görgetni lefelé XD?
Válasz erre
Herczeg András, karpena | 2006.12.17. 09:39:09
Mért is ne? Lassan készülnek a munkák( én pl még csak a tervekkel vagyok készen...)
Válasz erre
Wass Abigél, karpena | 2006.12.16. 11:21:02
egyébként létezik, hogy eddig a jelenlegi pályázatra csak egy művet küldtek be..?
Válasz erre
Maróti Olivér, neredin | 2006.12.15. 21:43:37
Ízi: Tudtommal nem :P
Válasz erre
Tom Rage, karpena | 2006.12.14. 17:43:49
Nem tudom erre magam is kiváncsi lennék ^^
Válasz erre
Kékholdas A. Ízisz, neredin | 2006.12.14. 17:33:36
Levagyok maradva. Azóta megtörtént az eredményhírdetés? xD
Válasz erre
Lilyana McGinthy, neredin | 2006.07.11. 20:26:17
Öhm... igen... nos... szóval akkor mi lesz az eredményhirdetéssel...?
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2006.05.25. 14:15:21
Nem akarlak nagyon sdürgetni, de már több mint két hónapja várunk az eredményre:D
Válasz erre
Lilyana McGinthy, neredin | 2006.04.25. 11:31:52
Hm... akkor most én is csatlakozom az előttem kíváncsiskodók tömegéhez... szóval mikor is lesz az eredményhirdetés?
Válasz erre
Miura Lilla, neredin | 2006.04.19. 09:44:37
Ez az utóbbi tény engem is érdekelne...de amúgy mindegy előbb utóbb biztos lesz...nem kell titeket percenként sürgetni :D
Szimplán kiváncsi vagyok :D
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2006.04.13. 16:47:15
Mikorra várható eredmény???
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2006.03.12. 21:18:41
Hát, ha csak képeket küldesz az is jó, de ha van ötleted névre, születésre satöbbi, akkor azt is lehet.
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2006.03.12. 19:26:01
sztem lehet egyikkel másikkal és mindkettővel is...:S
Válasz erre
Sólyomvölgyi Michaela, neredin | 2006.03.12. 16:38:05
Nekem lenne egy olyan kérdésem, amire mások biztos tudják a választ, de számomra nem derült ki világosan a fenti szövegből.. Szóval a képeket nevekkel kell beküldeni? Úgy értem, hogy például én leírom, hogy XY ekkor született, és mellé kell odarakni a képet, vagy azt csak simán, nevek nélkül? Tudom, hogy hülye kérdés...
Válasz erre
Miura Lilla, neredin | 2006.03.12. 12:48:54
Oké..köszi szépen :D
Akkor megint megyek alkotni... :D
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2006.03.11. 22:06:53
Ha karakterfényképnek szeretnéd beküldeni, akkor nem, hiszen nem valószínű, hogy a karaktered szerepelt a filmekben, ha viszont rajzosítod a fényképeket, ahogy a többi pályamunkáddal tetted, akkor elvileg nincsen akadálya.
Válasz erre
Miura Lilla, neredin | 2006.03.11. 19:50:19
Kérdés:a filmből kivett képekkel is lehet pályázni(krum,draco,harry stb.)??
Válasz erre
Ízisz Bluemoon, neredin | 2006.03.09. 20:49:16
Óóó én nemtudok jól rajzolni :'( Sajnos!
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2006.03.06. 19:07:07
tyűha 14.-e a határidő?!
Akkor ideje belehúzni, még van pár rajz, amit el szeretnék készíteni!
Válasz erre
Manassé Messalin, tanar | 2006.03.05. 16:34:47
Megnézni, hogy meddig volt a határidő.
Válasz erre
Fekete Gábor, neredin | 2006.03.05. 15:37:08
Sziasztok szeretnék jelendkezni a megüresedett állásra ilyenkor mi a teendö?
Válasz erre
Phoebe Darkstone, karpena | 2006.03.01. 17:14:52
Hehh, akkor kezdhetjük mi is a firkálgatást, de sokat... Renée tehetséges rajzoló^^"
Válasz erre
Sólyomvölgyi Michaela, neredin | 2006.03.01. 12:56:06
Öhm.. valami gond van, REC drága? :D
Válasz erre
Renée Emily Crain, neredin | 2006.02.28. 20:49:33
Juéééé!!! És Ujjéééé... :D Király! Ezt nem hagyom ki... :)
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2006.02.27. 19:55:11
Én elkezdtem kitalálni párat
Válasz erre
Iris V. Eveste, karpena | 2006.02.27. 07:51:03
Na igen, nem tud mindeki folyton csak a pályázatok végeredményével foglalkozni... hát igen, mindekinek sok a dolga. :P
Talival kapcsiolatban: március 5-öt akarok! :)
Válasz erre
Ízisz Bluemoon, neredin | 2006.02.21. 19:29:32
Hát igen. De senki nem ér rá, mindig mindennel foglalkozni Oli...-.-
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2006.02.14. 18:47:44
Hmm...ennek a pályázatnak is lehetne végre eredményhirdetése...
Válasz erre
Andrew Princ, karpena | 2006.02.11. 11:41:57
Kivételek vannak de Ginny tiszteletbeli Karpis...:D
Válasz erre
Wialy Welwyn, karpena | 2006.01.20. 19:50:10
:D.....Hehe....ez egy jótanács minden eltévelyedett léleknek, aki nem karpis, és a közelünkbe merészkedik.....leszámítva Ginnyt... :D
Válasz erre
Phoebe Darkstone, karpena | 2006.01.20. 17:34:48
Senki, inkább a többiek kerüljék el a Karpisokat, a saját testi és szellemi épségük érdekében:P
Válasz erre
Anita Moris, karpena | 2006.01.20. 16:37:52
Akkor talán én is megyek egyzser kétszer :) Jó lesz talizni Karpis társakkal :) Melyik házbelieket kerüljem el? :D
Válasz erre
Wialy Welwyn, karpena | 2006.01.20. 16:18:55
:DDDD......ahogy Pho mondja......de még milyenek.....sárgalufis, burger kingeres...*utóbbiról lemaradt....szipp.*
őőő.....karácsonykor filmnézős.....^^....mert mindennek mi a vége?.... :D
Válasz erre
Phoebe Darkstone, karpena | 2006.01.19. 19:30:20
Naná, hogy vannak. De még milyenek..;))
Válasz erre
Anita Moris, karpena | 2006.01.18. 21:09:42
Vannak talik is? Bocsi én csak most regiztem :S
Válasz erre
Phoebe Darkstone, karpena | 2006.01.16. 21:25:31
Manassé mondta a talin:)
Válasz erre
Elda Gilthonel, ferfex | 2006.01.16. 20:18:03
Pho, honnan tod, h mennyit nyertél te? :D

Válasz erre
Phoebe Darkstone, karpena | 2006.01.15. 20:33:08
Már a pontfalon lehet látni, hogy a házak mennyit szereztek összesen. Én már tudom, mennyit nyertem, csak azt nem, melyik leírással:)
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2006.01.15. 19:25:26
Mikor fogják kimondani hogy kik mennyi pontot kaptak a topic leírásra?
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2006.01.06. 18:47:27
Jólvanna. Pho Te sznte mindig leharapd a fejemet. Ha látnád lehet hogy annyira elérzékenyülnél hogy nem tennéd :P Egyébként értem nyugi...
Válasz erre
Phoebe Darkstone, karpena | 2006.01.02. 15:27:30
"A leadás határideje e hónap vége, azaz december 20. 23:59." Következtess-.- Nem lehet.
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.12.31. 18:45:39
Lehet mégegyszer beküldeni topic leírást úgy hogy kivan egészítve? Mert jött még egy kis ihletem :)
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2005.12.25. 18:33:42
mikorra várható eredmény?
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.12.23. 21:12:43
Hát akkor oda írod be hogy mivel lehet menni...

Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2005.12.20. 23:09:49
én témaleírásos pályázatra gondoltam
Válasz erre
Misstique Liliyom, neredin | 2005.12.20. 22:45:28
Hmm Esetleg kerékpárúra, vagy találd ki... Olyat is írhatsz, hogyha az Alpokba mész síeli vagy a horváthországi tengerpertra, stb.
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.12.20. 17:11:23
Azt hogy elutazik küldföldre :P Szerintem vonattal, és repülőgéppel esetleg a Titaniccal vagy egy csónakkal...stb.
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2005.12.20. 16:48:26
a külföldre mit lehet írni? hogy milyen eszközzel lehet elutazni?
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.12.18. 15:32:48
Igen, mert nem szoktam és ha egyszer egy évben megteszem ezt, az már jó.
Válasz erre
Phoebe Darkstone, karpena | 2005.12.18. 11:25:47
Az a naaagy dicsőség, ha megcsinálsz három házit? *felvonja a szemöldökét*
Válasz erre
Francis Umetesse, neredin | 2005.12.18. 11:13:29
nokomment...
Válasz erre
Balaf Istarii Telcontar, tanar | 2005.12.17. 23:23:26
Mary-Kate, köszönjük:) Ez Neredin:) *Felvállalja Mary helyett*
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.12.15. 18:51:25
Meg még egy 15 pontosat is *nagyon örül, de most elmegy.*
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.12.15. 18:16:29
De jó most csináltam meg egy 30 és egy 10 pontos házit ^^ *nagyon büszke magára, mert nem szokott lecót írni*
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2005.12.15. 14:38:55
Valamikor ki is kell javítani, sajnálom. A 20-a teljesen szándékos. 31-én lezárjuk a tanévet, tehát addig nekünk is van dolgunk a pályamunkákkal.
Válasz erre
Balaf Istarii Telcontar, tanar | 2005.12.15. 14:16:07
A dec. 20-al mi a gáz?:)
Válasz erre
Francis Umetesse, neredin | 2005.12.12. 17:28:27
Nem ártana a dátumot átírni a szöveg helyett, akkor esetleg még lenne is időm megírni. És szerintem ezzel nem vagyok egyedül...
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2005.12.11. 19:50:20
Mary, megírod nekem emailbe én meg átmentem neked *.rtf-be
Válasz erre
Misstique Liliyom, neredin | 2005.12.11. 18:53:28
Hát akkor feltalálták a jegyzettömböt, vagy akárhova beírhatod, mondjuk egy levelezőprogramba, stb. ... Nah, érted...
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.12.11. 16:50:34
Ne hari de én már tegnap emailben írtam meg, és most már nemtudom leírni máshogy, egyrészt a Word most nincs a gépemen...
Válasz erre
Raindancer, meselo | 2005.12.11. 08:49:12
A félreértések elkerülése végett közölnék egy-két dolgot. Nem azért kértem .rtf formátumban a pályaműveket, mert szemét vagyok, és nem tudom, hogy szívassam meg az embereket. Azért kértem, mert szeretném, ha egységesen küldenétek be, és nekem is könnyebb dolgom legyen a rendszerezéssel. A .doc formátum még oké, bár nem értem, hogy milyen nehézséget okoz a Wordben átállítani, de ez még kezelhető. Az e-mail szövegébe beleírt pályamunkákat viszont kérném hanyagolni, mert mindenki más szoftverrel nézi meg az e-maileket, és van, ami nekem pl. tök olvashatatlanul jön át, és nem biztos, hogy lesz kedvem átírni olyanra, amit a zsűritagok hajlandóak is elolvasni.

Úgyhogy ha nem gond, maradjunk a .rtf-nél, lehetőleg minél kevesebb betűtípussal, formázással és egyéb dolgokkal, amik az őrületbe kergetik az olvasókat. Köszönöm.
Válasz erre
Ikalav Ágnes, ferfex | 2005.12.10. 18:02:56
Hát, akkor sztem most átírhatnád... Nem kényszer, csak egy ötlet volt. ;)
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2005.12.10. 00:44:09
Ikalav, bocsi, de nem írtam át a szöveget, csak a dátumot. Remélem, azért, lehet érteni:)
Válasz erre
Ikalav Ágnes, ferfex | 2005.12.09. 20:00:28
December huszadika mióta a hónap vége?
Oliver: Az, hogy Theo bácsi nem tanít, egy dolog. Meg egy másik, hogy itt van-e, vagy sem.
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2005.12.09. 18:44:30
Milyen címre kell küldeni? Úgy tudom Theo már nincs a suliban
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.11.26. 13:50:56
Mott már elolvashatjuk!^^
Válasz erre
Balaf Istarii Telcontar, tanar | 2005.11.23. 17:46:47
Megmondták:P Jó erre ne mondjatok semmit:)
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2005.11.19. 12:36:18
na azért lassan megmondhatnák az eredményt...ha már megszületett
Válasz erre
Carlotta Pinkstone, neredin | 2005.11.18. 11:57:15
Ami azt illeti már én is nagyon kíváncsi vagyok az eredményre :)
Válasz erre
Lilyana McGinthy, neredin | 2005.11.16. 16:49:43
Hm... majd egyszer biztos meg fogják, hiszen a legjobban sikerült leírásokat majd a "beteszik" a fórumok linkjei mellé. :) S ha máskor nem is, de ekkor majd mi is elolvashatjuk őket.
Válasz erre
Mary-Kate Wilson, neredin | 2005.11.12. 17:45:22
És mikor mutatják meg ezeket? Egyáltalán megfogják? És a pontozása megvolt már?
Válasz erre
Balaf, tanar | 2005.11.11. 05:11:44
Gratu:P:)
Válasz erre
Francis Umetesse, neredin | 2005.11.08. 20:11:40
Én egyet megírtam, azt se küldtem be.
Ennyit erről :)
Válasz erre
Lilyana McGinthy, neredin | 2005.11.08. 18:47:25
Azért én is kíváncsi lennék rá, hogy kik nyertek, és legfőképpen arra, hogy mit is küldtek be, amivel learatták/aratják majd a babérokat... :)
Válasz erre
Miura Lilla, neredin | 2005.11.02. 15:15:52
nah mikor lesz eredmény?én csak egyet küldtem ;)
Válasz erre
Balaf, tanar | 2005.11.02. 04:56:06
Nah, az már tök jó:)
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2005.11.01. 19:23:16
én 10et küldtem...
Martion- Alagsor
Üres termek
Martion - Udvar
Martion - Erdő
Hollóház
Martion - Nagyterem
Gyengélkedő
Diák-társalgó
Fürdők (Uszoda)
Kviddicspálya
Válasz erre
Balaf, tanar | 2005.11.01. 16:23:34
Amint a zsűricsapat döntött:) Te küldtél?:) Melyikre?
Válasz erre
Oliver James Mars, neredin | 2005.11.01. 14:48:24
fórumleirásnak mikor jön ki a végeredménye?
Válasz erre
Phoebe Black, karpena | 2005.10.21. 23:08:08
HázVezető...
Válasz erre
Miss Liliyom, neredin | 2005.10.21. 21:26:17
HV??? Még ilyen dolgokban nem vagyok jártas...
Válasz erre
Tecla Mizuno, ferfex | 2005.10.19. 19:03:52
Nem marad HV nélkül.. Ebben biztos lehetsz :)
Válasz erre
Iris V. Eveste, karpena | 2005.10.19. 16:01:24
Tessék jelentkezni Lorton HVnek! Mi lesz szegény Lortonosokkal HV nélkül?
Válasz erre
Galana Larithea, tanar | 2005.10.19. 15:41:24
Cosálkoznék ha csak egy érkezne.. lejjeb jelezték páran, hogy jelentkezni fognak...
Válasz erre
Csere Diák, karpena | 2005.10.19. 15:13:54
Én nagyon remél, hogy legalább +1 pályázat érkez Bucy professzor pályázat mellé, hogy mi diákok ne mondhatni, hogy ez van előre megbeszél vagy hogy mindenki fél Bucy professzor nagyon. :)))

Válasz erre
Bucy Omura Istarii, tanar | 2005.10.19. 11:44:31
nade .... *furcsán néz Cariere* Na majd meglátjuk a dolgot. az én pályázatom már készül
Válasz erre
Carietta White, karpena | 2005.10.19. 00:39:46
Óóóóó Bucyyyy!!!!! *vigyorog, nagyon*
Válasz erre
Daniel W. Mcload, tanar | 2005.10.18. 23:13:35
Eleddig még egyetlen egy pályázat sem érkezett be. Igaz, még van időtök.
Válasz erre
Iris V. Eveste, karpena | 2005.10.18. 20:25:15
Én csak drukkolok... hajrá! Nekem az is elég, ha DT-be beválasztanak. :D

((*Bólogat hugija ötletére.* Én is ezt csinálnám... ha apum nem venné meg nekem minden hónapban a bérletet. De mivel megveszi, arany élet, vagyis... ellenőr mentes.))
Válasz erre
Camryn Goth, karpena | 2005.10.18. 18:56:28
Nagyon bocsi, hogy ezt ide írom, de mikor lesz kihírdetve, melyik témákban lehet szavazni? Csakmert már 18.-a van, és még semmi hír. :)

((Az ellenőrökkel kapcs.: Minek mondtad meg a neved és a címed? Én ilyenkor mindig kamu adatokat mondok, úgyse fognak kutakodni utánam... A BKV meg nem fog miattam csődbe menni... :P))
Válasz erre
Galana Larithea, tanar | 2005.10.18. 18:18:05
Télleg.. együtt szerveztük Assival! Bizony de bizony. Oda is volt írva a hírbe! ;)
Válasz erre
Éámane Falassion, lorton | 2005.10.18. 15:05:16
Apró rövid és tömör megjegyzés Eveenek címezve: A lorton bulit ÉN IS szerveztem...
Válasz erre
Galana Larithea, tanar | 2005.10.18. 14:37:47
//Én-én-én értem Evykééém! :)//
Evee, mert szükségesnek tartottam azokat. De...?
//Émmeg még mindig szeretem a debreceni ellenőröket :)//
Válasz erre
Bucy Omura Istarii, tanar | 2005.10.18. 12:37:30
Hehe ... télleg igaza van aki azt irtam, hogy én nem számítottam rá :D huhh nagyon nehéz feladat lesz ... majd a többi házvezetővel konzultálok, nom meg Fleurrel hátha tudnak segiteni ... mégiscsak egy iskola vagyunk, akármennyire 4 ház van fő az összetartás
Válasz erre
Evelyne Elnora Madley-Kitten, ferfex | 2005.10.18. 11:36:55
Rövid leszek és tömör...
HAJRÁ APUUUUUUUUUUU!!!! :D
// Aki érti,éti, aki nem az nem, akinek szántam az úgyis fogja...;D;D //
Válasz erre
Szentgyörgyi Lilu, ferfex | 2005.10.17. 23:02:52
De tanárnéniiii...:))) Eh..amúgy nem nekem való ez.
Válasz erre
Evee Ciryandil, tanar | 2005.10.17. 22:51:28
Galana: Mily meglepő lenne... Lorton üzenőfal, meg lorton bulik szervezése után, tééényleg nem is gondoltam volna! :P
Lilu: Te csak maradj Evee kedves kis prefikéje! :))) *letörölgeti a sejtelmes vigyort, hogy még csak senki ne is gondoljon erre :)*
Válasz erre
Szentgyörgyi Lilu, ferfex | 2005.10.17. 21:27:57
Hááát, ha még nem is nagy a tapasztalatom, de talán.:) *sejtelmes vigyor*
Válasz erre
Eby Hal, karpena | 2005.10.17. 21:25:03
"célkitűzéseket tűzne" Hm, ez helyes? Nem célokat tűzne? Most jólesik a kötekedés, mert nagyot égtem.
Válasz erre
Metaflora Lockhart, ferfex | 2005.10.17. 21:15:15
//Debreceni ellenőröket én sem szeressem//
Hajrá Bucy! Maradjon már aktív diák is...
Válasz erre
Éámane Falassion, lorton | 2005.10.17. 20:11:32
*összevont szemöldökkel nézi Galanát és krákog* Csúnya dolog célozgatni néni:D
Válasz erre
Galana Larithea, tanar | 2005.10.17. 20:03:53
Na igen az apuci... ők.. ők.. főleg a tied...
*nem is talál rá szavakat, de gondolatban átküldi a lényeget Thomasnak, aki minden valószínüség szerint meg is érti az üzenetet :D Más... azt kétlem.*
Válasz erre
Thomas Taylor, karpena | 2005.10.17. 19:58:26
Igen, ellehet intézni, hogy ne keljen befizetnem, mert ha apám megtudja :DDDDDDD
Akkor én nem leszek 1 évig, akkarom mondani 1 életig a gépemnél.
Válasz erre
Galana Larithea, tanar | 2005.10.17. 19:11:18
Ellenőrök? Debrecen? Haha, azok nagyon szeretnek ám engem :D
*Némán, sejtelmesen pillant Thomas felé.*
És akkor most az jön, hogy én is jelentkezem házvezetőnek :DDD
*Körbe pillant szavai hallatára kinek ment ki arcából egy szempillantás alatt a vér.*
Eh.. csak vicc volt. Bár, ha jobban meggondolom...
*Most a másik irányba, Assi felé pillant épp úgy, ahogy az előbb Thomasra nézett.*
Válasz erre
Thomas Taylor, karpena | 2005.10.17. 18:56:30
Hupsz, ezt elírtam. Na sebaj :D ezt jól írtam??
Válasz erre
Nichen Areviel, lorton | 2005.10.17. 18:56:02
Én úgy gondolom aki jelentkezik erre a felelősségteljes posztra az alapbó megérdemel egy gratulációt. Bár a Lorton biztos nem lesz olyan mint Fleur idejében volt. De más attól még lehet... És nem is olyan biztos, hogy ezt össze lehet majd hasonlítani, vagy hogy össze akarják-e majd hasonlítani. Bárki is legyen az új HV én tisztelettel adózom neki, hisz volt benne bátorság, hogy jelentkezzen és X jelentkező közül ki is választották. Azért aki eljut idáig az valóban megérdemli, hogy tiszteljék.
Válasz erre
Eby Hal, karpena | 2005.10.17. 18:48:37
Aranyvirág, a "fojtatsák"-ot még mindig "folytassák"-nak kell írni...
Válasz erre
Thomas Taylor, karpena | 2005.10.17. 18:42:54
Bucy, én örülnék, hogy telégy az új Lorton házvezető. Én szürkölökneked, és biztos nem lessz olyan a Lorton mind Fleur idejébben. Mert 2 ugyan olyan ember nincs akik ugyan úgy fojtatsák. És szerintem nagy kihívás lessz az új házvezetőnek, de szurkolok minden jelentkezőnek.

//Ja és még valami. Utálom az ellenőröket. 2500 ft-re megbüntettek :'(//
Válasz erre
Fleur Lasselanta, tanar | 2005.10.17. 18:31:02
Nocsak... Szaporodnak a jelentkezők ;)) Mindenkinek sok szerencsét, majd elolvasom, mit alkottatok ;))
Válasz erre
Camryn Goth, karpena | 2005.10.17. 18:28:23
Eby... Valóban egyedi vagy... A kiválasztott...:PP
Válasz erre
Eby Hal, karpena | 2005.10.17. 18:27:14
Azt hiszem nekem, mint ááállati fontos személynek, meg kell említenem valamit. Hm, valami különleges, és egyedi dolgot kell hozzáfűznöm az itt megjelent hszekhez.
Biztosan egyedül vagyok azzal, hogy a Lorton házvezető egyet jelent nekm Fleurrel...
Válasz erre
Éámane Falassion, lorton | 2005.10.17. 18:22:29
Én gondoltam rád:) Nem baj..... Szurk Bucy, szurk:D
Válasz erre
Elijah Black, ferfex | 2005.10.17. 18:22:19
A végén kiderül, hogy mindenki számított rá, csak te nem..? :) Hajrá
Válasz erre
Evee Ciryandil, tanar | 2005.10.17. 18:15:03
Hát akkor én a senkik közé számítok, mert én valahogy számítottam rá. :)
Válasz erre
Galana Larithea, tanar | 2005.10.17. 17:58:20
:DD Gyerünk Bucy, hajrá Assi és csak így tovább Lela!
Bucy: ééén sejtettem :P :)
Válasz erre
Bucy Omura Istarii, tanar | 2005.10.17. 17:49:00
Szerintem senki sem számított arra amit én mmost bejelentek: Indulok a házvezetői posztért ... remélem alkalmas vagyok erre a megtisztelő feladatra.
Válasz erre
Balaf, tanar | 2005.10.17. 17:33:01
//Te már most is benne vagy a törikönyvben:P:)//
Válasz erre
Fleur Lasselanta, tanar | 2005.10.17. 17:09:42
Cica... ;)) *szól ez Ethuskának*

Ó, az én kicsi prefektusaim megoldják a helyzetet.. Ugye lányok? Tessék csak szorgosan jelentkezni HVnek! Én szurkolok:D *meglobogtatja a hajrá feliratú zászlót, közben a tarkóját vakargatja. ~Imáááádnak. Óóó jee.. ;)) Remélem, majd nótákat zengenek rólam, és bekerülök a történelemkönyvbe;))~ nagy vigyor és pusziküldés midenkinek*
Válasz erre
Elijah Black, ferfex | 2005.10.17. 16:25:11
Ámen..
Válasz erre
Ethan River-Woods, tanar | 2005.10.17. 16:23:24
Nem Fleur lesz, de megállja mahd a helyét. Én sem voltam Darkhart, és Cygnea sem egyenlő velem, a Karpena mégis áll, és virágzik, mint eddig is ;)
A Lortonnak sem lesz baja.
Válasz erre
Phoebe Black, karpena | 2005.10.17. 15:19:44
Nekem is egyet jelentett a Lortonos házvezetői szerep Fleurrel. De ezt szinte már mindenki megemlítette:)) Hajrá az új házvezetőnek.
Válasz erre
Éámane Falassion, lorton | 2005.10.17. 15:07:47
Ez megmelengeti a szivemet és kissé megdobbantja az egómat:) Majd megláétjuk hogy mi lesz de a Lorton nekem is egyet jelntett és jelent Fleurkével:)
Válasz erre
Elijah Black, ferfex | 2005.10.17. 14:52:09
A diákok nagy-nagy része alkalmatlan házvezetőnek...és én személy szerint is Leilát vagy Ave-t tekinteném közülünk a legalkalmasabbnak.
Válasz erre
Camryn Goth, karpena | 2005.10.17. 14:12:37
Hmm... Nem vagyos 'ősmartionos' de a Lorton még nekem is egyet jelentett Fleur-rel. Egyébként kíváncsi vagyok, ha valaki most diák és jelentkezik, abból egy csapásra tanár lesz?
Válasz erre
Cygnea Moody, tanar | 2005.10.17. 12:37:45
Olyan jó úgysem lesz, mint Fleur. Annyira jó lehet. Csak törekedjen rá. ^^
Válasz erre
Galana Larithea, tanar | 2005.10.17. 11:20:50
Igen... de remélem, hogy találunk olyat aki tényleg szívvel-lélekkel csinálná és egy még jobb, még össze tartóbb Lortont alakítana ki.
Válasz erre
Evee Ciryandil, tanar | 2005.10.17. 10:51:41
Én is remélem, bár akárki is lesz az, nehéz dolga lesz, Fleur az Fleur!
Válasz erre
Elijah Black, ferfex | 2005.10.17. 09:24:23
Remélem méltó utódja lesz Fleurnek...
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.