A regisztrációval elfogadod a Felhasználási feltételeket.

Menü
Martion Szerepjáték - valósidejű, fantasy alternatív jelenben játszódó fórumos szerepjáték

Útmutató a Martion Szerepjátékhoz
Változások a Martionban, ÁlomVilágban
2008.09.23. 21:33:55

Kedves Martionosok!

Az elmúlt év során az ÁlomVilág és a Martion Mágustanoda vezetése gyakorlatilag megegyezett és a 2007. júliusában megszüntetett IgazgatóTanács helyett az Alapítvány Kuratóriuma döntött a Martionos kérdésekben is.
A kuratórium összetétele két lemondás és egy visszahívás hatására 2008. szeptembertől megváltozik.

Fődi Bálint, Alapító az új kuratórium összetételét az alábbiakban jelölte meg:

  • Nagy Dániel, elnök
  • Koch Krisztián
  • Németh Zsófia
  • Sarkadi Katalin
  • Zombory Balázs

Az új kuratórium egyik elsőként deklarált célja az Alapítvány és a Martion Mágustanoda vezetésének szétválasztása. Az aktuális ülésen ennek a szervezeti formája is kialakításra kerül, és az iskola új vezető testülete fel fog állni.

A Martion Mágustanoda új vezetőségének felállításáig - hogy az új vezetésbe már az új tagot is tudja jelölni - meg kellett hoznia még egy fájdalmas döntést. A kuratóriumi tagságból - a többi kuratóriumi tag együttes kérése alapján - az Alapító által visszahívott Őry Viktória Juditot, az új vezetés többségi szavazással a Martionban betöltött vezető pozícióiból is visszahívja. Így a mai naptól - 2008. szeptember 19-e - Vízváry M. Sámuel távozik a Neredin ház éléről. Az új házvezetőről a jövő hét első napjaiban dönt az iskola felálló új vezetése.
A nehezen és nagy fájdalommal meghozott döntés oka, hogy a kuratóriumból való visszahívása után, hiába próbáltunk vele sikeres együttműködést kialakítani a Martion vezetésében, ez nem sikerült.

A Martion Mágustanoda mai vezetőségi ülésén újraalakult az IgazgatóTanács, melynek tagjai és a kuratóriumi meghívottak közösen arra a döntésre jutottak, hogy a Neredin ház vezetői posztjának betöltésére meghívásos pályázatot írnak ki.
A pályázati felhívás a meghívottak részére elküldésre került, beadási határideje kedd, 17:00 óra, az új házvezetőről való döntés időpontja pedig kedd este.

Eljött a kedd este, és az öt pályázatra meghívott személytől megérkeztek a pályázatok.

Azokat egy négy főből vegyesbizottság értékelte, és fejenként, 1-10-ig pontozta, súlyozással.

Az alábbi eredmények születtek:
Bia: 22,2 pont
Achi: 25 pont
Danne: 29,2 pont
Koni: 30 pont
Sanyi: 31 pont

Így a Neredin ház új vezetője Vusing Gábor.

Az ÁlomVilág Alapítvány Kuratóriumának és a Martion Mágustanoda vezetésének nevében
Nagy Dániel / Felföldi W. Dániel
Megosztás a Facebook-on

Hozzászólások
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.09.28. 19:53:57
A hírt törölni semmiképpen nem szeretném, mert több fontos dolog is itt lett publikálva.
Viszont.
A hír hozzászólási lehetőségét innentől kezdve korlátozom: minden ide ezután bekerülő hozzászólás a tartalmától függetlenül törlésre kerül.
Ha valakivel szeretnétek még ebben a témában közölni valamit, kérlek, keressétek meg személyesen, és beszéljétek meg egymás között. Én személyesen is ezt kérem: ha valaki velem szeretne erről beszélni, akkor nyugodtan kattanjon rám MSN-en, vagy írjon egy e-mailt.




Válasz erre
Yaga, meselo | 2008.09.28. 18:29:07
Ami azt illeti, tényleg lehet, hogy jobb lenne, ha a hír lekerülne innen, vagy legalábbis nem lehetne kommentelni hozzá, ugyanakkor megvan arra is a lehetőség, hogy ne reagáljunk egy olyan véleményre, amit hülyeségnek tartunk. Az elmúlt százegynéhány hozzászólás alatt szerintem minden érv és ellenérv elhangzott már, és - mint azt mások már kifejtették előttem - itt érzésekről, érzelmekről van szó, amelyeket racionalitással meglehetősen nehéz megváltoztatni. Hadd kérjem még egyszer: a fölös energiákat építésre, és ne rombolásra fordítsátok, mert az ellenségeskedésnek egyszer csak az lesz az eredménye, hogy nem lesznek házak, amelyek vezetőiről vitatkozni lehetne.
Válasz erre
Kardal Dusán, ferfex | 2008.09.28. 16:40:17
Achi, úgy gondolom nem korrekt régi dolgokat felhozni, amiben ráadásul nem is te voltál a sértett. Ne pulykáskodj légyszíves. Akiket megbántottam, azokkal már többször tisztáztam a dolgot és neked NINCS JOGOD számonkérni rajtam semmit. Utálhatsz, nem szerethtesz, de számon nem kérhetsz.

Én nem mondtam, hogy rögtön szeretni kell az új HV-t vagy hasonló, csak, hogy a szituációt el kell fogadnotok, hogyha tovább szeretnétek lépni.
Egyébként meg durvább HV váltást éltem át, mint ti, ugyanúgy prefektusként. Tudom milyen érzés, együttérzek veletek, ezzel együtt a továbblépés fontosabb, mint a személyeskedés.
Válasz erre
Andrássy Anna, neredin | 2008.09.28. 16:07:42
Márk, csak annyit: ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna

Szeretném megkérdezni, hogy meddig lesz kint ez a hír? Meddig kell még mindennap ilyesmivel szembesülnünk?

Válasz erre
Karneol Achilles, neredin | 2008.09.28. 15:44:53
Márk.. sajnálom, hogy ezt kell mondanom, mert bírlak, de iszonyú Naiv vagy...
Válasz erre
Nemes Márk, neredin | 2008.09.28. 13:40:32
(Akinek nem inge, ne vegye magára, ez szerintem érvényes minden egyes hozzászólásra ezen a témán belül.)
Koni, már megbocsáss, de mit értesz gyászolás alatt? Nem halt meg senki. Komolyan, a lortonosoknál nem volt ekkora haddelhadd, mint itt. Lio él és virul (na jó, ez utóbbi talán nem igaz, mert most dolgozik amennyire tud, de ha csak gyászoltok és gyászoltok, nem is lesz jobb). Ugyanúgy lehet játszani a karaktereivel, és ugyanúgy lehet vele is beszélni.
Rossz nézni, hogy mennyire felfújjátok ezt az ügyet, de nem baj. Még mindig azt mondom, hogy ez legyen a legnagyobb problémátok. Amíg valós életben nem veszítitek el egy igen közeli hozzátartozótokat, addig jó. Addig legyen az a legnagyobb baj, hogy valakit lefokoztak. Csak néha jó lenne észrevenni, hogy nem ettől dől össze a világ, hanem attól, akik csak siránkoznak, és mást sem tesznek.
Nem azzal bizonyítjátok, hogy mennyire hiányzik, ha szentül kardoskodtok az emlékéért. Ez teljesen felesleges. Lio ugyanúgy fog találkozókra járni, ugyanúgy beköti a sebeket, ugyanúgy írja a házikat... csak gondoljatok bele, mennyi dolga maradt így is. Nem zárta ki senki, hogy valamikor még akár a "kis" Sándorfalvy Lionórából is házvezető válhasson :)
Válasz erre
Ménesy Lívia, neredin | 2008.09.28. 03:25:52
Istenem, itt mindenki olyan okos. Érdekes számomra, hogy van aki nem tudja magát beleképzelni a helyzetünkbe.
"A véleményünket pedig ki lehet kulturáltan is fejteni, cinikus hozzászólásokat nélkülözve."
És én azt hiszem, hogy senki nem fogalmazott primitíven, és tudtommal mindenkinek van véleménye, amit vagy közöl, vagy nem. Ennyi.
Válasz erre
Karneol Achilles, neredin | 2008.09.27. 18:49:12
Hol marad az a híres empátiád, melyet a táborban hangoztattál kedves Aldus? Tudod, az nem olyan a ház számára mint amikor kidobnak egy használt pzst. Igen is sok embert megviselt ez a döntés.
Válasz erre
Niklai Korina, neredin | 2008.09.27. 18:41:24
"Úgy gondolom a korrekt az, ha érzelmeinket félretéve tudunk olyan véleményt alkotni, amik mások számára nem sértőek."
Sajnálom, ha ennyire primitívek vagyunk, hogy az érzelmeinket nem tudjuk félretenni. Ha bárki félre tudja/tudná a helyünkben, annak csak gratulálok :)

"Ezt jó lenne, ha el tudnátok fogadni, mert e nélkül nem lehet továbblépni."
Ha elveszít az ember valakit, nem hiszem, hogy csak egyszerűen vállát megvonva továbblépne. Hagyni kell egy kis időt a háznak, hogy feldolgozza, ami történt, és nem megvetni minket azért, mert "gyászolunk".
Válasz erre
Szentesi Amerisz, neredin | 2008.09.27. 11:33:29
Igen, pedig semmi kultúrálatlan, vulgáris nem volt benne -.-" Erről ennyit...
Válasz erre
Domokos Lilla, neredin | 2008.09.27. 10:06:21
Ja... nem készítettem én statisztikát, csak beszélek neredinesekkel, és olvasom itt a kommenteket, és hát... nekem ez tűnik fel. Ha nem 98% akkor csak 90. Ne ezen múljon. Szerintem a többség. Én tartózkodom, nem ismerem annyira az új HV-t.
Válasz erre
Bálint Aliz, neredin | 2008.09.27. 09:33:45
Oh bocsánat. Hamar helyesbítek...
"Röviden állok elébe annak, hogy az új Hv-t be tudOM fogadni, és annyira szeretni fogOM mint Liót. És részmeről ezzel Ámmen."


Válasz erre
Kardal Dusán, ferfex | 2008.09.27. 01:31:47
Sziasztok!

Bár én nem vagyok neredines, nekem is van véleményem, amit egy pár mondatban meg is szeretnék veletek osztani. Lio, mint HV nincs. Nem is valószínű, hogy lesz. Ezt jó lenne, ha el tudnátok fogadni, mert e nélkül nem lehet továbblépni.
Az új HV-t az IT megválasztotta, ahol értelmes emberek "ülnek" és meg tudják ítélni a helyes döntést. Ha pedig a döntés mégsem helyes, változtatni mindig lehet rajta.

A véleményünket pedig ki lehet kulturáltan is fejteni, cinikus hozzászólásokat nélkülözve. Úgy gondolom a korrekt az, ha érzelmeinket félretéve tudunk olyan véleményt alkotni, amik mások számára nem sértőek. Képzeljétek magatokat a jelenlegi Neredin HV helyébe. Ti örülnétek, ha ezt kapnátok? Ha a válasz nem, akkor úgy gondolom tartoztok egy bocsánatkéréssel Sanyi irányába. Ennyit szerettem volna.

Még egy kérdés Domokos Lillának: Készítettél statisztikát, vagy honnan rendelkezel ilyen információkkal?

Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.09.27. 01:14:14
Véletlenül töröltem az alábbi hsz-t:
Domokos Lilla, neredin | 2008.09.26. 21:28:53
98%a a játékosoknak nem örül... ez jelenthet valamit! o.O"

Amerisz, a tiedet nem tudom ki törölte ki, de én igazából nem is láttam, hogy írtál volna valamit, szal elég hamar törlésre kerülhetett.
Válasz erre
Szentgyörgyi Lilu, karpena | 2008.09.26. 21:17:44
Most egymás képzeletbeli torkának is neki fogtok esni?

Lehet, hogy meglepő lesz de ezek a hozzászolások nekem kész aranybányát jelentenek. :)

Kérdeznék, Neredinesek. Számotokra ki lenne az ideális közösségi vezető, aki elősegíti a házatok/neredines közösségetek előrelépését?

Ha megtisztelsz a válassszal, akkor azt kérlek az e-mail címemre küld el, ne ide offoljátok bele, mert ez a hír alapvetően nem azért jött létre.

A Vezetőségtől meg bocsánat, hogy megkérdezem őket, de kíváncsi vagyok.
Válasz erre
Szántó Bora, neredin | 2008.09.26. 19:02:33
Alíz, annyit mondanék, hogy beszélj a saját nevedben, ne a Neredinesekében. Mindenkinek van saját véleménye, neked nem kell közvetítetned!
Válasz erre
Ménesy Lívia, neredin | 2008.09.26. 18:51:37
Nem, figyelj Aliz. Mások nevében ne. Bocsi. : /
Válasz erre
Bálint Aliz, neredin | 2008.09.26. 18:22:11
Végigolvasva a hozzászólásokat, elnézést kérek az előző rohamomért, na de ledöbbentett. Nem tudtam feljönni suli gondok miatt, s ez hirtelen nagy pofon volt Így, de Gábort sem skatulyáznám be...merthát hiszen engemet is befogadtak a Neredinesek, mikor átcuccoltak. S nem ítéltek el vagy valami. "Nézd ez is egy Karpenás volt" szövegekkel sem illettek, így én sem fogom ezt csinálni. Röviden állok elébe annak, hogy az új Hv-t be tudjuk fogadni, és annyira szeretni fogjuk mint Liót. És részmeről ezzel Ámmen.

Válasz erre
Bálint Aliz, neredin | 2008.09.26. 16:59:04
Huuu...na ez ledöbbentett. Lióval mi lett? Nem hiszem, hogy nem működött volna együtt a Martinonnal! Ez képtelenség. Lió volt a Neredin szíve!!!!!!! Én keményen le vagyok maradva....s ki Vusing Gábor? Wááá...huuu. Valaki nem akarna valamit magyarázni? Ájj.
Válasz erre
Ménesy Lívia, neredin | 2008.09.26. 10:56:19
Erisz, nyugalom...
Annyit így utólag hozzáfűznék, hogy véleményem szerint olyan embert kellett volna választani, ami a vezetőségnek, és nekünk is megfelel, de persze ebbe nem volt, illetve nem is lesz beleszólásunk. Majd minden ki fog derülni, ahogy Koni már előttem is mondta.

Válasz erre
Gumbo Sándor, lorton | 2008.09.26. 00:42:58
Sok szerencsét kívánok a leköszönő és új HV-knek a jövőben!
A többieknek meg:
http://www.youtube.com/watch?v=d-g1DuhaXjc
Válasz erre
Szentesi Amerisz, neredin | 2008.09.25. 23:01:18
köszönöm, hogy a hsz-met törölték...karaktert nem akartok?
Válasz erre
Vusing Gábor, tanar | 2008.09.25. 21:26:15
Eddigi hallgatás után pár mondat erejéig én is felszólalok, ha már nagy részben rólam van szó, és arról a házról amit most nekem kell vezetnem...
Elsősorban megszeretném köszönni, azoknak akik gratuláltak. Nagyon jól eset.
Mindazok, akik kritizáltak, vagy negatív véleményt hangoztatnak, én csak annyit szeretnék nekik mondani, nagyon sajnálom, hogy így vélekednek remélem lesz lehetőségem és ezt hagyni is fogják, hogy bizonyíthassam tényleg alkalmas személy vagyok.

Neredinesek kérdésére válaszolva Lio rövid távollét után ismét lesz és színesíteni fogja a játékot köreitekben. Mint, hogy sokak számára nem volt világos Lio diákkaraktere Sándorfalvy Lionóra továbbra is marad. Valamint Vízváry M. Sámuel továbbra is az iskola vendégtanár...
Hogy mikor lehet elköszönni tőle mint házvezetőtől, még megbeszélés alapja.


Válasz erre
Nemes Márk, neredin | 2008.09.25. 20:30:47
Szépen beszéltél, Koni! :) Annyit hozzátennék, hogy mint írtam, "A különbségben persze közrejátszott jópár más dolog is mindenki előnyére és hátrányára is..."
Kezdhetjük a pályázat minőségétől kezdve egészen az aktivitásig (mind online, mind offline szempontból). Nem tudom, hogy miket vettek figyelembe a bizottság tagjai, és valahogy nem is érzem szükségesnek tudni, hiszen már végetért az osztályzás, hiába emelhetnénk ki egyes illetők előnyeit vagy épp hátrányait. Ha nyílt szavazás lett volna, szerintem is másképp alakul egy kissé a helyzet, de nem az volt. Ez a nagyok dolga. Miénk pedig learatni a babérokat és jól érezni magunkat. Pontszerzésre és játékokra fel!
Válasz erre
Vadalma Csaba, lorton | 2008.09.25. 19:52:54
Na, jó. Igazat adok Árésznak. Az esélyt mindenki megérdemli és valóban nem volt szép, hogy a legtöbben negatívan álltak hozzá (többek között én is). Inkább várni kéne, hogy mi sül ki belőle, aztán majd csak lesz valami. Szóval hajrá Sanyi, hajrá neredin. (nem váltottam véleményt és álláspontot, csak átgondoltam)
Válasz erre
Niklai Korina, neredin | 2008.09.25. 18:25:13
Azért vicces, hogy mindenki más szépen elvitázgat a Neredines kérdésekről, mi meg kussban vagyunk :D De abban igazat adok Mekonak, hogy ez mindenkit érint.
Márk: Bizonyos dolgokban igazad van, ez tény. De ha speciel ott tartunk, hogy Sanyi azért kapta a lehetőséget, mert sokat tett a Neredinért, akkor a döntés alapvetően rossz volt. Mind tudjuk, hogy a jelöltek közül ki tette a legtöbbet, és ez alapján Danne lett volna a HV. Leszögezhetjük tehát, hogy nem ez volt a fő szempont.
Mc: Csak megjegyezném, hogy amikor Sanyi Neredines diákkaraktert indított, meg akartad tiltani (vagy meg is tiltottad? Mind1, Sanyi biztos tudja..) neki a pontszerzést, mondván, hogy anno aki a Karpenának szerzett pontot, nem teheti ezt meg a Neredinnél. Mitől változott meg hirtelen a véleményed?

"De én különösképp kiemelem Vusing Gábort, akinek borzasztó nehéz és furcsa lehet így kezdenie pályafutását."
Egyébként, akárki nyerte volna meg a pályázatot, hasonlóan nehéz helyzetben lenne most, hiszen Liot nagyon nehéz (ha nem lehetetlen) helyettesíteni. Azonban ez a Neredineseknek is ugyanolyan nehéz, és teljesen természetes, hogy egy ilyen helyzetben (különösen, hogy ennyire hirtelen jött a leváltás) a többség pesszimistán látja a dolgokat. Úgy gondolom, hogy egy 200 fős társaságban nem a 199 fő dolga alkalmazkodni egy emberhez, még ha az illető vezetőségi tag is, hanem fordítva.
Emiatt nem kell minket rugdosni, ez van :)
Hamarosan úgyis kiderül, hogy Sanyi alkalmas vagy alkalmatlan e a posztjára. Ilyenkor mutatkozik meg az igazán jó HV, nem? Ha bebizonyítja, hogy megérdemli a helyét, a társaság biztosan kész lesz befogadni.
Válasz erre
Istári Zoltán András, tanar | 2008.09.25. 17:57:28
Árész: korrekt hsz! Hajrá Sanyi!
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.09.25. 16:47:40
Árészhez nem szeretnék kommentárt fűzni, hozzászólása olyan alap, mint mondjuk Yagáé, Váradi Balázsnak meg annyit, hogy ez nem népszavazás.
Válasz erre
Loridon Árész, ferfex | 2008.09.25. 16:20:54
És Ui: nem kívántam senkit megsérteni, főleg nem azokat, akiket ismerek és jóban vagyok velük.
Válasz erre
Loridon Árész, ferfex | 2008.09.25. 16:17:01
Ooo tetőfokra hágott indulatok...
Először is. Ez egy szerepjáték, amelyet szeretünk játszani. Legalábbis személy szerint én azért járok ide, de bocsássatok meg, ha valaki nem. Visszamegyünk elemi szintre: Ha az emberek élvezik, a játék jó. Ahhoz hogy a játék jó legyen, emberek kellenek, szervezés, kedv, egymás segítése. De még mindig javítsatok ki.
Aztán... senki sem tökéletes. Lio sem volt az, Sanyi sem lesz, Mc sem az, a többi házvezi sem, én sem (még mielőtt valaki ezt feltételezné:P) a userek sem. Emberek vagyunk és ebből kifolyólag genetikailag belénk van programozva a tökéletlenség. De ettől még törekszünk rá.
Én tényleg teljes szívemből további szép eredményeket és jó játékot kívánok a neredineseknek. De én különösképp kiemelem Vusing Gábort, akinek borzasztó nehéz és furcsa lehet így kezdenie pályafutását. Szerintem egyikünk sem szeretne úgy feljönni martionra, hogy még nem is tehetett semmit de máris beskatulyázzák, próbálják kifúrni, megkérdőjelezik, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága a játékhoz. A döntés arról, hogy ő lesz az új házvezető nem hiszem, hogy úgy született volna, hogy 'Na, akkor válasszuk ki a legalkalmatlanabb személyt, nehogy véletlenül a neredineseknek jó legyen'.
Következő a demokráciát illetőleg. A demokrácia nagyon szép és idilli elképzelés, de vannak esetek, mikor nem működik. Mikor egyes embereknek fel kell lépniük annak érdekében, hogy ez a hely szervezett maradhasson. Ezért van például az Igazgatói Tanács.
Félreértés ne essék. Van sok minden, amiben nem értek egyet azokkal, akiket megvédtem ebben a hszben. Én is mást favorizáltam volna hvnak. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy sárdobálással nem megyünk sokra, és azt is, hogy nem történhet mindig minden úgy, ahogy szeretnénk.
Szóval szerintem hallgassunk Boborjánra: lépjünk túl a gilisztán, mert hogy ha pont rálépünk, kicsordul a leve, megszűnik a kontinuitás az arca és a popója között, a hasdúclánc idegrendszernek annyi! Nem beszélve a bőrizomtömlőről...(Nyugodtan tessék szimbólumnak értelmezni :P)
http://www.youtube.com/watch?v=nznulRLP9nA
Válasz erre
Váradi Balázs, neredin | 2008.09.25. 16:00:19
Koni, Danne... Én rájuk szavaztam volna. Ennyi.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.09.25. 03:44:21
Szeretnék néhány embernek válaszolni, lássuk sorban!

Meko: valóban, de ezért is kértük a házvezető-jelöltektől a pályázatban, hogy azt is írják le, hogy hogyan működnének együtt a többi házzal, milyen elképzeléseik vannak.
Az én meglátásom szerint a legjobbnak választott pályázat ebből a szempontból is kimagasló volt.

Phoebe, Niko, Karpenás-Neredines hovatartozás: Itt két dolgot jó lenne, ha átgondolnátok. Egyrészt, azt látom, hogy ha már valós kritikát nem tudtok írni, csak személyes kifogásokat, akkor kerestek valamit, amibe bele lehet kötni, mindegy mi az, és értelme van-e vagy sincs.
Másrészt, nézzétek meg az elmúlt majdnem két évet? Sanyi mikor volt Karpenás? Amikor visszajött? Próbált a régi házához visszatérni és ott a helyét megtalálni? Valóban. De amikor nem találta köztetek a helyét - és ebben nem gondolom, hogy ő a hibás, hanem legfőképp, Ti, Karpenások, akik nem segítettétek abban, hogy visszailleszkedjen - akkor másik társaságot keresett az ÁlomVilágon belül, és meg is találta. Azt hiszem, hogy azóta nem nagyon nyavajgott a Karpenában... és elég sok mindent letett a Neredines asztalra.

Gács: bár Yaga lényegében megválaszolta a kérdésed, de azért leírom a kronológiát, hogy lásd, mi és hogyan történt.
2008. szeptember 7-én megalakult az új kuratórium. Ekkor deklaráltuk, hogy szét kell választani a kuratórium és a Martion vezetését.
2008. szeptember 20-án tartotta következő ülését: ekkor született döntés a Martion vezetéséről, és számos más dologról
2008. szeptember 21-én pedig Martion Mágustanoda vezetői ülés, avagy az IT alakuló ülése
Ekkor írtuk ki a Neredin HV-s pályázatot, és eddigre már lezajlott a vezetőség szétválasztása.
A hír pedig folyamatosan frissült.

Nikol: ha másfél év neked gyorsan, akkor egész jó vagy. :)

Niko: én továbbra is úgy gondolom, hogy még jó, hogy a Martion Mágustanoda vezetői azok, akik, és nem Te vagy az. Amúgy bocs. De amíg nem sok belelátásod van a dolgokban, és az elmúlt mondjuk kábé fél évben nem voltál itt, addig jó lenne az ilyen bátor kijelentéseket egy kicsit visszafogni.

Arisztid: no comment.
Válasz erre
Brézits Arisztid, karpena | 2008.09.24. 22:17:46
Egyetértek Nikoval!



Ez, nevetséges...
Válasz erre
Niko, tanar | 2008.09.24. 22:00:59
Én továbbra is úgy gondolom, hogy bármelyik más jelölt többet tett a Neredin házért, mint aki most a Házvezetőjük posztját tölti be. Ezt sokminden alá is támasztja úgy érzem. Ezt a Neredinesek tudják a legjobban, én csak arról tudok nyilatkozni, amit látok, alapvetően külső szemmel, de annyira mégsem teljesen azzal. Akármennyire is kiesett nekem a hosszabb/rövidebb idő a Martionból, a szemem attól még nem romlott, és hülyébb sem lettem, akármilyen hihetetlenül hangzik
Válasz erre
Nemes Márk, neredin | 2008.09.24. 20:54:07
Gyerekek, ez egy szerepjáték! Azt ne mondjátok, hogy mindenkinek csak egy házban van karaktere, vagy hogy mindenki csak egy adott házhoz illő karaktert képes csak kijátszani! Semmi sincs az ellen, hogy valaki több házban is érezhesse otthon magát, hiszen egyikben jobb fej emberek és karakterek vannak, mint a másikban.
A címet pedig valójában mint köztudott, ki kell érdemelni. Azt eddig még nem kérdőjelezte senki se meg, hogy miért kaphatta meg Sanyi, és ez így van rendjén. Vegyétek úgy, hogy a KM (alias igazgatóúr :) ) megdobta egy kis extra tp-vel, amitől szintet lépett a karaktere és költött egy pár pontot arra, hogy házvezető lehessen. Nem azért kapta a tp-t, mert születésnapja volt, hanem azért, mert igenis sokat tett eddig is a Neredinért. Nem véletlen, hogy például Koni majdhogynem ugyanannyi pontot szerzett mint ő. A különbségben persze közrejátszott jópár más dolog is mindenki előnyére és hátrányára is, ám a lényeg az, amit senki sem tagadhat...
Válasz erre
Yaga, meselo | 2008.09.24. 20:07:38
Atyaisten... Gács, a projekt máris lezárult: nincs közös tag a Martion és a Kuratórium vezetésében, így külön van választva a kettő. Jó lenne (és ez most mindenkire vonatkozik, nem csak Gácsra), ha az okoskodás előtt először tájékozódnátok, netán gondolkodnátok, és csak aztán állnátok neki megosztani az észt. Szerintem van amúgy is elég probléma a Martionban, nem kell ehhez még az is, hogy néhányan mesterségesen keltsenek vihart a biliben. Főképp úgy, hogy az év 360 napján el vannak tűnve, mint szürke szamár a ködben, de ha valami "balhé" van, egyből megjelennek, és félig vagy teljesen téves információk alapján ők is hozzájárulnak a balhé továbbgyűrűzéséhez.

Mi lenne, ha ezeket az energiákat olyan dolgokba ölnétek bele, amelyektől jobb lesz ennek a közösségnek? (Vagy egy másiknak akár, ha valaki itt már nem szeretne építeni semmit.)
Válasz erre
Karsay Nikol, karpena | 2008.09.24. 19:53:40
Nem az, hogy kizárja:P Csak Sanyi úgy néz ki, hogy gyorsan változtatja az álláspontját. Egyszer még Karpena, utána Neredin. Egyszer ezt szeretné az egyik házban, utána valami mást egy másikban. Ez nem normális már bocsánat:P

Válasz erre
Tamássy Márk, tanar | 2008.09.24. 19:41:22
Ami már akkor megdőlt, amikor büntetésből kezdtek átpakolni embereket másik házakba :P
Válasz erre
Fekete Lauren, lorton | 2008.09.24. 19:39:46
Jó, de ez felveti azt a kérdést, hogy "ha neki szabad, másnak miért nem?" Mert ugyebár most úgy van, ogy szigorúan tilos a házváltás...
Válasz erre
Szentgyörgyi Lilu, karpena | 2008.09.24. 19:37:53
nem értem miért zárja ki egymást az, hogy "őskarpenás" és most Neredin hv.

az csak titulus, ha szabad így fogalmazni, játék. Nemde?
Válasz erre
Sirius Istarii, tanar | 2008.09.24. 19:22:26
Één a házváltáshoz azért hozzászólnék, aki tudja miért, az tudja. Ha nem lett volna megfelelő ember, bevállaltam volna a Karpit, hála az égnek lett, méghozzá nagyon is jó. De az is igaz, hogy itt voltak más jelöltek, nem volt "vészhelyzet".
Minegs, hajrá Neredin, reméljük a legjobbakat, és sok szerencsét Vusing Gábornak.
Válasz erre
Tamássy Márk, tanar | 2008.09.24. 19:04:29
Én a képembe kaptam az ilyen jellegű megszólalásomra, hogy Ethan... Szóval látod, mindenre van magyarázat... csak az a kérdés, hogy azt a választ mennyire lehet erősnek és jogerősnek nevezni ^^
Válasz erre
Karsay Nikol, karpena | 2008.09.24. 19:00:51
Hmm, sokáig gondolkoztam, hogy miként fogalmazzam meg azt, amit a hír bővítésének elolvasása után éreztem, gondoltam. De nem tudnám olyan tapintatosan, és nyomdafestéket tűrően leírni, hogy az ide bekerülhessen. Szóval a konkrét vélemény nyílvánítástól most eltekintek:)

Viszont, ahogyan Kárpáthy Adél tanar(XD), is említette..igen vicces, hogy Sanyi az őskarpenás, aki visszatért és követelte a régi titulusait akkori házvezetőnktől, most a Neredin ház feje:D Kérdem én is, hogy van ez? De persze erre lesz magyarázat, még akkor is, ha lemerném fogadni, hogy ezt más nem tehetné meg:P

Emberek, ennyi:) Kapcsolattartás:P

A Neredinnek meg hajrá!;) Nem irigylem őket, semmilyen szempontból:/

(Ui: Elkell viselni a negatív kritikát is:P És nem leszólni az emberket, hogy mindenkit fellázítanak azzal, amit írnak:P)

Vusing Gábornak sok sikert!:P Elkell.
Válasz erre
Kovács Dénes, ferfex | 2008.09.24. 18:23:35
Előszőr is gratulálok Vusing Gábornak, aki nem mindennapi módon a seprűről mostmár a neredinre ülhet rá:) Azért remélem felnőtt korában sem hagyja abba a kviddicset, kár lenne így 25 év játék után emiatt a poszt miatt abbahagyni:)

Na de most egy kicsit off. A kuratórium tagjainak felsorolása után (tudtátok hány éve nem láthattuk ZB nevét martioni hírben?^^ tök király:D) az első mondat ez volt, idézem:
"Az új kuratórium egyik elsőként deklarált célja az Alapítvány és a Martion Mágustanoda vezetésének szétválasztása. Az aktuális ülésen ennek a szervezeti formája is kialakításra kerül, és az iskola új vezető testülete fel fog állni. "

Az én kérdésem ehhez fűződne. Elkezdtétek-e már ezt a projectet, vagy ez csak úgy mellé lett a főhírhez (Lio introvertált személyisége miatti elbocsájtás:D) rendelve?
Merthogy miből áll az Alapítvány és miből a Martion vezetése: Az Alapítvány vezetése jelenleg a kuratóriumi tagok, fel is lettek sorolva. A Martion vezetése (ha jól értettem mostantól az Igazgatói Tanács) pedig a 4 házvezető meg a DT elnöke.(felvetődött a kérdés, hogy akkor a Martionban nem lesz igazgató? Vagy ha van, akkor ő miért nincs benne a vezetésben?) Vagyis: A két vezetés tagjai közt nincs megegyezés. Akkor miért kell őket szétválasztani. Ha minden úgy van, ahogy írva vagyon, akkor nincs közös tag a martion vezetésében és az alapítvány vezetésében. Akkor hol a probléma? Miért kell egy olyan project, aminek nincs célja?:)

Köszönettel: Kovács Dénes:) (Gács^^)

P.S: Remélem nincs benne nyíltan semmi sértő. Ha nincs, kérlek hagyjátok meg ezt a hsz-t is:)
Válasz erre
Héray Zsófia, neredin | 2008.09.24. 17:58:46
Paff és no comment... T-T =/ =(
Én is szeretnék az egész ház nevében köszünetet mondani mindenkinek az együttérzésért és a bátorításért. Remélhetőleg még talpraállunk...
Válasz erre
Niko, tanar | 2008.09.24. 17:58:32
Nem hiába volt Mc felé az első kérdésem, hogy hogy lehet egy régi karpenásból hirtelen neredin hv... és persze ettől függetlenül házat váltani óriási nagy bűn :P
Válasz erre
Kárpáthy Adél, tanar | 2008.09.24. 17:53:43
Márk: azért, mert mi itt csak szimpla tanarak vagyunk. :D
Nem csodálkozom, hogy Sanyi megpályázta a posztot annak ellenére, hogy engem mindig leszólt, hogyha megkérdőjeleztem "ősrégi karpenás" mivoltát.. hát, hajrá..
Válasz erre
Nemes Márk, neredin | 2008.09.24. 17:49:56
Rókus Alvin tanárúr! :) (Apropó, itt miért "tanar" van kiírva, miért nem tanár?)
Ahogy Meko is mondta és én is, mind karakteresen, mind useresen kihat az egész Martionra. Nem csak abban, hogy a neredinesek házvezetője egy új, nagyon más személyiség lesz, hanem minden bizonnyal Vízváry professzor úr is megváltozik a leváltása miatt. Persze ezt nem lehet tudni biztosra... Vagy ahogy az egyik kedvenc mondása tartja: manus manum lavat, azaz kéz kezet mos :)
Válasz erre
Zrínyi B. Attila, ferfex | 2008.09.24. 16:32:42
Nemakartam hozzá szólni a témához a véleményemet szerintem mindenki feltételezheti csak Goti hszére reagálnék. Évek óta szajkózzuk azt hogy legyen összetartás a házak közt. A Neredin HV leváltása és a új HV személye az IT miatt mindenkit érint. Ugyanis részben ők fognak dönteni az iskola ügyeiben. Ergó nem értem a kedves HV hogy írhat olyat hogy xy-ont "nem annyira" érint a téma...

Válasz erre
Mia, lorton | 2008.09.24. 16:13:02
Hát, sok sikert neredinesek! Sok dologgal nem értek egyet, szóval amiket olvastam, de igaza van Gotinak, minket nem érint ez annyira. De akkor is kitartást!^^
Válasz erre
Pintér Dzsesszika, neredin | 2008.09.24. 15:31:04
Hát ehhez már én sem tudok hozzászólni. Nagyon sajnálom, hogy Lió le lett váltva. És lehet, hogy én vagyok az, aki nem figyelt, de a Neredinesek elbúcsőzhatnak a Hv-től?
Válasz erre
Rókus Alvin, tanar | 2008.09.24. 15:04:36
Kedves lortonosok! Fogjátok be a szátokat, legyetek oly' szívesek! Titeket annyira nem érint, hogy ki a Neredinesek házvezetője. Elég volt. :D A többit velem meg lehet beszélni msn-en, ha valami szúrja piciny lelkecskéteket.

Hajrá Neredin! ^^
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.09.24. 15:00:44
Csaba, szerintem Rohen megjegyzése alapvetően nem neked szólt, így ha vannak még kérdéseid, bátran rakd fel azokat.
Örülnék, ha látnátok, hogy nem azt kérik tőletek a tanáraitok, hogy ne szóljatok hozzá a hírhez (ha ezt szerettük volna, akkor nem biztosítunk hozzászólási lehetőséget), csupán annyit, hogy a hozzászólásokkal az indulatok, felesleges hisztéria keltését kerüljük el.
Ahogy eddig is történt, az emberek nagy része hozzá tudott szólni építő jelleggel, és erre mindenkinek lehetősége van.
Válasz erre
Vadalma Csaba, lorton | 2008.09.24. 10:07:57
Köszönöm a válaszokat...mégha nem is értem teljesen minden részét. És nincsenek nyelvi problémáim...inkább...no, mindegy, én se fűzök hozzá többet. Visszafogom magam ezügyben :P
Válasz erre
Zomory Martin, neredin | 2008.09.24. 09:02:35
Köszönjük, részemről nem kommentelek inkább és akkor nem kell törölni.
Válasz erre
Dr. Koháry Zoltán, tanar | 2008.09.24. 08:25:00
Lortonosok: egy kicsit visszafoghatnátok magatokat igazán.
Persze, belém lehet kötni, hogy véleménnyilvánítás szabadsága, de annak is van etikus, emberi kerete.

Sok sikert a neredinnek a tovabbiakban is.
Válasz erre
Nemes Márk, neredin | 2008.09.24. 07:46:44
Leonárd: Nem írtál semmi obszcént, ne aggódj. Minden esetre McLoad nem azt írta, hogy Lio nem volt jó házvezető (sőt), csupán azt, hogy az új jelentkezők közül szeretnék a legjobbat kiválasztani. Ez nem csak a neredinesek, nem csak a kuratóriumi tagoknak meg egyéb fejeseknek, hanem az egész Martionnak az érdeke.
Berzenkedésnek szerény véleményem szerint helye nincs. Először is mert a döntést már meghozták, és nem véletlenül határoztak így. Mint minden döntés, ez sem tart örökké, de amíg ez van, meg kell tanulni együtt élni vele. És itt jön szóba a "másodszor": mint lentebb is sokan írták, a neredinesek (és más diákok, tanárok...stb, egyéb iskolában dolgozó és kísértő karakter) feladata az, hogy segítsék az új házvezetőt a beilleszkedésben. Mint mondtam, ez mindannyiunk érdeke.
Válasz erre
Kran Leonárd, lorton | 2008.09.24. 06:52:14
"Ha nem a pályázatot akartuk volna figyelembe venni, akkor akár vasárnap, akár Lionora visszahívásakor dönthettünk volna, de mindenképpen a lehető legjobb házvezetőt szerettük volna választani."

Tehát ezzel azt akarod mondani, hogy Lio nem volt jó házvezető? Én más dolgokat hallottam ezzel kapcsolatban, de ez most mellékes. Emellett az sem világos, hogyha a kuratóriumban nem lehetett vele együtt dolgozoni (ami szintén elég tág fogalom, mit értesz nem együttműködésnek? Hogy vannak más gondolatai, mint a többieknek?), akkor attól még házvezető maradhatott volna. De lehet, hogy rossz a logikám és valóban házvezetőként nem lehetett vele együttműködni (akkor nem értem, hogy miért akadtak ki a neredines diákok...)
na igen, neredines diákok... az ő véleményük ezek szerint senkit nem érdekel?
Mert úgy látom, hogy nincs fletétlen rajongás az új HV iránt.
Ha valami obszcén, vagy etikátlan dolgot írtam, esetleg valamely pontjában sértő akkor teljes szívvel törölhető a hszem. Csak Csabihoz hasonlóan nem tiszta minden.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.09.24. 00:45:26
Kedves Csaba!

A hétvégén lezajlott egy kuratórium majd egy Martion vezetőségi ülés is.
A Martion Mágustanoda vezetésére újra létrehoztuk az IgazgatóTanácsot (talán most már jobb lenne Igazgatói Tanácsnak nevezni), mely az iskola vezetését ellátja.
Ennek tagjai a négy házvezető, valamint az ismét létrehozni kívánt DT (DiákTanács) elnöke. Az IT felett a kontrollt a kuratórium gyakorolja. Jelenleg az öt főből három hely van betöltve (3 jelenlegi HázVezető), a negyedik értékelő személy pedig én voltam a kuratórium nevében.
Ha nem a pályázatot akartuk volna figyelembe venni, akkor akár vasárnap, akár Lionora visszahívásakor dönthettünk volna, de mindenképpen a lehető legjobb házvezetőt szerettük volna választani. Azt gondolom, hogy a kiválasztott új házvezető minden feltételt teljesít, amit elvársz tőle, tekintve, hogy ugyanezeket mi is elvártuk tőle: aktív, szoros kapcsolatot ápol a Neredin házzal, és eddig is segítette azt.
Nem állt szándékomban rádszólni, szerintem a kérdéseid teljesen rendben voltak, és jogosak. Remélem azt, hogy a válaszokat megtudva belátod a döntés helyességét.
Válasz erre
Karneol Achilles, neredin | 2008.09.23. 23:34:23
Be kell, hogy valljam meglepett az amit most itt látok a kommentjeitekben. Nagyon jól esik ezt olvasni tőletek. A többi neredines nevében is köszönöm nektek :)
Válasz erre
Fekete Lauren, lorton | 2008.09.23. 23:27:57
Óóó, tök feleslegesen írnék bármit is, hiszen megelőztek. :( Lilia, Niko, Lina, Csabi, ti szemeteek! :D *Csak viccel.* Ez az év poénja, csak az a baj, hogy a neredineseknek nem biztos. :S Bennem még mindig él az empátia, sőt, egyre jobban. :)
Válasz erre
Vadalma Csaba, lorton | 2008.09.23. 23:23:18
Bennem felmerül ezzel kapcsolatban egy-két kérdés. Amolyan szelíd kérdések a bántási szándék legcsekélyebb szikrája nélkül. Nos, tényleg csak négy fő a vezetőség? Csak azt a megírt pályázatot vették figyelembe? És a játéktudást? Nem kritérium, hogy valaki aktív legyen? Vagy mondjuk, hogy szoros kapcsolatot ápoljon a Neredin házzal, és esetleg az sem hátrány ha segítette? de ezek csak ilyen érdeklődő kérdések és senkit nem szeretnék velük bántani. Szimplán nem értem. De nyugodtan szóljatok rám, ha sokat és értelmetlenül kérdezek.
Neredinesek, menni fog. :)
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.09.23. 23:00:56
Lilia, hogy képzeled? Ez itt nem demokrácia, hogy véleményt nyilváníthass, ne nevettess XD Itt ilyenhez az embernek nincs joga, mert akkor emberszámba se veszik (na nem mintha amúgy emberszámba vennének itt bárkit is többnyire XD)
Mindenesetre kíváncsi vagyok mit szólnak majd ehhez szegény Neredinesek... POnt elég volt nekik Lio leváltása, és most még ez is...
Válasz erre
Krearis Lilia, lorton | 2008.09.23. 22:59:00
Ó igen, biztosan az egész vezetőség döntött, ahogy mindig, ugye? :) a négy ember közül pár véleményét hallottam, és furcsa, de egyik sem volt túlságosan pozitív. De oké Mc, ha te mondod... akinek nem inge a szűklátókörűség, az nem veszi magára. szivesen.

Niko: :D ja.

részemről így ennyi, csak gondoltam véleményt nyilvánítok, ha már lehet.
Válasz erre
Felföldi W. Dániel, tanar | 2008.09.23. 22:42:19
Lilia: köszönöm a célzást. Arra azért felhívnám a figyelmed, hogy az új házvezetőt pályázati úton választottuk ki, és négy ember értékelte a pályázatokat és az ő általuk adott pontok összesítése döntötte el az eredményt. Az egész Martionos vezetőséget szűklátókörűnek nevezni pedig szerintem ostobaság.
Válasz erre
Zólyom Melinda, lorton | 2008.09.23. 22:37:44
és helyesen írni ^^ vagy a word használatára minimum, bár az sem tökéletes...
Válasz erre
Krearis Lilia, lorton | 2008.09.23. 22:28:13
csatlakozom Linához. :) azért kiváncsi volnék, hogy egy-két ember mikor veszi észre, hogy a szűklátókörűségével teszi tönkre ezt a helyet :) Neredinesek, kitartás, tanítsátok meg az új HV bácsit szerepjátékozni.
Válasz erre
Havasi Karolina, lorton | 2008.09.23. 22:26:25
részvétem a neredineseknek, és kitartást.
Válasz erre
Mikola Angéla, neredin | 2008.09.23. 20:06:47
Valahogy tényleg a kariknak is tudni kellene, ugyanis ez gondolom useres hír, vagy ilyesmi, akkor egyszer csak új hv elég gáz lenne...
Válasz erre
Aira Sullivan, neredin | 2008.09.23. 11:02:15
Ohhh! Hát mégis elmégy, Lio? * Szomorúan integet neki így gépen keresztül. * De azért remélem megadják nekünk, Neredineseknek az esélyt, hogy szerepjátékosan elbúcsúztassuk, vagy valami...
Válasz erre
Loridon Árész, ferfex | 2008.09.22. 20:27:20
Csatlakozom társaimhoz, segítsétek az új HV-t. Lio távozásával kapcsolatban annyi, hogy mindenkinek más a véleménye. Egy embernek vannak jó és rossz tulajdonságai is, és ilyen szempontból lényegtelen, hogy most valakinek ez jó hír valakinek meg rossz. A lényeg a helyzet és a megoldás. És a kuratóriumnak pedig nagyon sikeres munkét kívánok és minél kevesebb rossz tapasztalatot. (mivel mint tudjuk a rossz tapasztalatok az életben elkerülhetetlenek)
Válasz erre
Nádassi G. Kármen, neredin | 2008.09.22. 18:51:51
Na ne ezt nem hiszem el.Nem mondok semmit...
Válasz erre
Ezüsterdei Miléna Lea, ferfex | 2008.09.22. 09:20:46
Én csak annyit szeretnék mondani, hogy pontosan tudom, mit éreznek most a neredinesek, hiszen mi is átéltük ugyanezt.
Tanácsolni csak azt tudom, amit Yaga is előttem, hogy segítsetek a következő házvezetőnek.
Válasz erre
Mikola Angéla, neredin | 2008.09.21. 12:13:18
Najó, ehhez én sem tudnék építő jellegű hozászólást fűzni.
Válasz erre
Kran Leonárd, lorton | 2008.09.21. 11:58:23
Igaza van Gbinak, és azért erre jó lenne választ kapni, hogy akkor Lio helyett mi lesz, hogy lesz...
Válasz erre
Várhegyi Gabriella Laura, lorton | 2008.09.20. 23:10:35
Hát szerintem ezt is megoldják másképp...
Válasz erre
Szentgyörgyi Lilu, karpena | 2008.09.20. 21:59:06
Ha jól értelmezem, akkor egy tanári/vendégtanári (?) státusszal marad, nem? Elvégre gyógyító kell ;)
Válasz erre
Várhegyi Gabriella Laura, lorton | 2008.09.20. 21:55:53
*sípolás, sípolás, sípolás a cenzúra miatt.*
Nem mondok semmit.
Válasz erre
Kran Leonárd, lorton | 2008.09.20. 21:05:02
Hát igen, ez felvet néhány kérdést, hogy miként marad Lio itt, ha itt marad.
Válasz erre
Niko, lorton | 2008.09.20. 20:19:34
Ha jól olvasom, arról szó sincs, hogy távozna az egész suliból, csak HV nem lehet... Vagy én értettem félre valamit? O.o
Válasz erre
Náfrándy Marina, neredin | 2008.09.20. 18:04:58
Koni szavait csak ismételni tdnám, de inkább nem ismétlem. Természetesen sikerülni fog neki is, hisz mi segítünk neki, nemde? Legalábbis én...
Nem egy jó dolog ez, de ha így történt mi már változtatni nem tudunk rajta... sajnos.

tényleg... ugye elbúcsúzhatunk tőle? O.o
Válasz erre
Révai Aurél Rewlisz, neredin | 2008.09.20. 16:47:39
Még annyit... El sem búcsúzhatunk tőle? Semmi? Csak így elveszik?
Válasz erre
Révai Aurél Rewlisz, neredin | 2008.09.20. 16:46:47
Egyszerűen ki vagyok akadva...
Asszem no comment, nem tudok kifejezni...
Kész.
Válasz erre
Verselő Alexis, neredin | 2008.09.20. 14:15:47
Koni, Erisz egyetértek.

És csak azt tudom ehhez még hozzáfűzni a háztársaknak,hogy fontolják meg Yaga szavait.

Válasz erre
Szentesi Amerisz, neredin | 2008.09.20. 12:23:04
hát, majd segítünk neki Koni^^
Válasz erre
Niklai Korina, neredin | 2008.09.20. 10:44:46
Én a többiek nevében is köszönöm az együttérzést. Yaga, mi egyszerűen csak igazságot szeretnénk. De ez akkora pofon a háznak, hogy szerintem senki nem várhatja el senkitől, hogy mosolyogva tűrjön el mindent.
Ha pedig hasonló helyzetben voltál Yaga, hát most elmondhatod, hogy bebizonyítottad: alkalmas vagy a posztra. Csak abban tudunk reménykedni, hogy az új Neredin HV is képes lesz erre...
Válasz erre
Kran Leonárd, lorton | 2008.09.20. 07:49:41
Most érdekes gondolatok úsztak az agyamban és sokmindenen elgondolkodtam.
Sajnálom, hogy így alakult, nagyon sajnálom...
Ez most nagyon rosszul érintett és nem tudom, hogyhogyan kell egy ilyen helyzetben "okos módon viselkedni".
Kitartés Neredin!
Válasz erre
Yaga, meselo | 2008.09.20. 06:05:07
A dolog már lezárult részéhez inkább én sem szólnék hozzá, mert úgyis felesleges. Csak annyit szeretnék mondani, hogy akárki is lesz az új Neredin HV, segítsetek neki, és ne rajta verjétek le azt, hogy Lionak mennie kellett. Valami hasonló szituáció után kerültem én a Ferfex élére, és nem volt túl jó kiindulási alap, azt tudom.
Válasz erre
Tom Rage, karpena | 2008.09.20. 01:40:02
de mégis. Lio együttérzek veled. Empátia for ever :)
Válasz erre
Tom Rage, karpena | 2008.09.20. 01:39:34
no comment
Válasz erre
Várhegyi Amélia Petra, lorton | 2008.09.19. 20:48:24
Inkább megtartanám magamnak a véleményemet, annyit szólnák hozzá, hogy sajnálom.
Válasz erre
Verselő Alexis, neredin | 2008.09.19. 20:45:14
May, Jess ezt a "Ne"zést ezt...ezt ne...:(
Válasz erre
Fülöp Edit, karpena | 2008.09.19. 20:43:14
WTF? Ez volt az első gondolat, ami az eszembe jutott délután, első olvasat után. o.O
Válasz erre
Náfrándy Marina, neredin | 2008.09.19. 20:39:36
bocsi, az előző én voltam
Válasz erre
Sólyomszárny Sándor, neredin | 2008.09.19. 20:38:44
nane... :S
Válasz erre
Pintér Dzsesszika, neredin | 2008.09.19. 20:32:26
Neeeeeeeeeeeeeeeeeeee!
Válasz erre
Ménesy Lívia, neredin | 2008.09.19. 20:24:31
ami azt illeti, rájöttem, ettől a hírtől újra kiábrándultam a martionból. ennyit még hozzáfűznék, és ennyi.
Válasz erre
Dr. Koháry Zoltán, tanar | 2008.09.19. 20:09:01
Az ilyen dolgok mindig nehezek, de remélem, hogy a neredin okos módon fog viselkedni és ha már a döntés ellen nem tehetnek semmit, legalább nem nehezítik meg az új házvezető dolgát és ezzel a sajátjukat. Úgyhogy csak sok szerencsét kívánok a következő tanévben, remélem sikerül ugyanazt, vagy még jobbat produkálni, mint az előző tanévben. (És remélem nem lesz szükség ennek a hírnek a moderálására, hanem mindenki kultúráltan ki tudja fejteni a véleményét.)
Válasz erre
Niklai Korina, neredin | 2008.09.19. 20:08:50
Egyetértek Achival. Egyébként meg tudtommal jogunkban áll kifejezni a véleményünket, és én nem láttam semmi nyomdafestéket nem tűrő szót a hsz-ben... Személyeket sértő hozzászólások? Maga a hír sértő számunkra, már elnézést. Mindazonáltal, nem itt kell igazságot osztani, ez tény. (pardon... mit?)
Szívesen beszélgetek MSN-en bárkivel, aki másképp/hasonlóan vélekedik a dologról.
Válasz erre
Fekete Lauren, lorton | 2008.09.19. 19:56:53
Én meg inkább nem szólok hozzá, de azt hiszem szolidalitok a neredinesekkel... Empátia, vagy hogy is mondják... :L
Válasz erre
Sirius Istarii, tanar | 2008.09.19. 19:26:36
Rékához szeretnék csatlakozni. Személyeskedést, szidalmazást, méltó jutalom akárilyen írányú emlegetését kérem mellőzzük.
És ezt nem azért írom, mert örülök neki, hogy így történt. Sőt.
Válasz erre
Ménesy Lívia, neredin | 2008.09.19. 19:16:04
egyezik a véleményem Achiéval. és nyilván sok más embernek is...
Válasz erre
Denelind Kanashii, neredin | 2008.09.19. 19:14:02
Egyetértek az előttem szólottakhoz...főleg amit Achi kedves írt.
Innentől kezdve bizonyos EMBER(ek) megkapják méltó jutalmukat.
Válasz erre
Szentesi Amerisz, neredin | 2008.09.19. 19:01:08
jajdeszeretem, ha vérésre mennek a dolgok...
Samu papa *.*
Válasz erre
Hajdú Réka, tanar | 2008.09.19. 18:56:38
Személyeket sértő hozzászólások és arrogáns megjegyzések elküldése előtt csak egy javaslat: ne itt adják ki a dühüket az emberek. Van MSN is, tartsuk be a kulturális viselkedés alapszabályait. Még ha nehéz is.
Válasz erre
Mandula Aliz, neredin | 2008.09.19. 18:56:05
Ez ugye nem igaz?!
Válasz erre
Karneol Achilles, neredin | 2008.09.19. 18:46:02
Na ne játsszad az álszentet.... Végre elérted amit akartál....
*Nem vicces kedvében...*
Válasz erre
Ménesy Lívia, neredin | 2008.09.19. 18:41:21
hogy mi...? ='(
Válasz erre
 

Friss hírek (új, összes, archívum)
Utolsó órák
  • Jelenleg nincs olyan friss óra a saját évfolyamodon, aminek még nem oldottad meg a házi feladatát.